A következő címkéjű bejegyzések mutatása: finnország. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: finnország. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 4., csütörtök

Túlélni a gombaszezont 2014-ben is

Egy éve volt, hogy cikket írtam a HVG Online oldalára "A varázsgombától a csiperkéig - Túlélni a gombaszezont" címmel. Itt olvasható: http://hvg.hu/plazs/20131012_Tulelni_a_gombaszezont

A téma nem veszítette aktualitását, sőt! A mai gombavacsorára érdekes társaság érkezett: sárga trombitagomba, narancssárga selyemgomba, piros tinóru, jodoformszagú galambgomba, ízletes tőkegomba. Egyik sem klasszikusan piaci gombaféle.

Légyölő galóca (nem ehető)
Mivel még mindig betegszabadságon vagyok, egy óvatos, 6 órás sétát tettem a szomszédos erdőkben. A séta nem lett volna ilyen hosszú ha már az erdőszegély első méterein nem bukkanok ehető és nem ehető, de érdekes gombákra. Az alábbi képcsokor ma készült. A képre kattintva galéria nyílik!

Piros tinóru (ehető)




Egy laskagomba (én megettem)


Éger cölöpgomba (nem ehető)

Egy szőrgomba faj (nem ehető)
Egy szőrgomba faj


Narancssárga selyemgomba. Figyeljük meg a jellegzetes, hüvelyszerű bocskort. 

Jodoformszagú galambgomba (ehető)

A galambgombák pattanva törnek, szinte szétmorzsolódnak az ujjaink között, ha nem vigyázunk. Tejnedvük nincs, és igen változatos színekben találhatók a természetben. Egy apró darabka megkóstolása segíthet eldönteni, hogy ehető-e vagy sem? Ha égetően csípős, akor ne vigyük haza. Ha az íz nem különösebben csíp, akkor mehet.  
Barna tinórura tippelek (ehető)
A legtöbb tinóru és érdestinóru ehető. Azonban van pár kivétel, amelyeket nagyon fontos megtanulnunk, hogy nyugodtan fogyasszuk őket.

Pereszke vagy álpereszke? A helyén hagytam.

Valamelyik korallgomba. Békénhagytam.
Hasasspórájú őzlábgomba. Nem ehető. Bocs a rossz képminőségért.
Különféle kis őzlábfajokból tele a padlás, de nem szokás megenni őket, mert a galócákkal megegyező toxinjuk van. Kár, mert sok nő belőlük errefelé.




A begyűjtött pár kilónyi tinórut leszárítom a szaunában, 50 fokon. Így a zordabb hónapokban is csemegézhetünk majd!

Gombászni jó, de azért csak óvatosan!

-------

A Finnisztán gombarovata a Facebookon szinte naponta jelentkezik, a gyereknevelési, a kerti és a befőzési rovattal váltakozva! :)

2014. augusztus 8., péntek

Nősülés előtt két órával

Pillanatok esküvő előtt és után. Rövidebb-hosszabb írások a hét évig mellőzött, de igazából elkerülhetetlen egybekelésünk körülményeiről.

Virág
- Sajnos azt kell mondanom, hogy nincs időnk virágot szedni. El kell indulnunk, mégpedig most, különben elkésünk! A gondolat tök jó volt, én is segítettem volna, de kiszaladtunk az időből és lett más prioritás. Az a prioritásunk, hogy időben odaérjünk a saját esküvőnkre.
- Akkor az egész egy szar! Nem is akarok többé hozzád menni!

A kocsi mellől a keserű menyasszony felrohant az emeletre. Én utána. Elvégre a házasságom múlt rajta, nem igaz? Pedig még össze sem adtak minket.

- Megoldhatjuk, ha anyut, aput, a gyereket MOST az autóba ültetjük, és azonnal elhajtunk a kertbe!

A gépezet addig is pörgött, de ami azután jött, az filmbe illő. A család 5 perc alatt díszmagyarba vágta magát, és a kocsi nekilódult az ellenkező irányba, hogy az álmodozásoknak helyet adva a menyasszony a menyegző reggelén saját kezűleg szakított virágokkal állhasson vőlegény elé.

A kérdéses mályvabokor
- Megérkeztünk, most rohanás! - Késsel a kezemben mint egy kommandós vetettem magam a parcellánk sarkán álló mályvának. - Ezen ritkábban állnak a virágok, mint gondoltam! - Szedjünk más színűt is! - Korábban sokat elmélkedtünk a színeken, hogy mi illik mihez, a nyakkendőm árnyalata és a csokor viszonya majd fontos lesz....de ez mit sem számított. Mindenből szedtem, ami körülöttem nőtt. A délelőtti nap már magasan állt, az izzadság lassan elindult lefelé a gerincemen.

- Apa és anya olyanok, mint a rablók! - állapította meg a gyerek.



Úszás
A tengerparttól 20 méterre a fenyőerdőben álló piros bungaló előtt megálltunk, nagy levegőt vettünk. Ez lesz a várunk esküvőnk szigetén. Az idegesség elmúlt, nem maradt más hátra mint magunkra ölteni a gondosan összeválogatott ruhadarabokat és kisétálni a vendégek közé. Kis híja volt, hogy a nadrágom otthon maradt a virágért és az időért folytatott versenyfutásban.


A Balti-tenger és Sipoo-i szigetvilág a teraszunkról
Megnyugodtunk.

- Megnyugodtál?
- Igen, azt hiszem. Egy kicsit.
- Minden vendég megérkezett, mindenkinek van szállása. Gyere, ússzunk egyet!
- Most?
- Most. Van még időnk.
- Hol a fürdőruhám?

És beúsztunk a hínáros-moszatos piciny tengeröböl hűvös vizébe. Nem sokat, csak éppen annyit, hogy a maradék feszültség is lemosódjon, és helyét átadja valami bizsergető "szabadságon vagyunk" érzésnek.

Az esküvőnk előtt 20 perccel a házikónk apró teraszán a fekete, kénes szagú iszapot törölgettük a lábunkról.

- Tudod, ezért is szeretlek nagyon. Hogy eljöttél velem úszni. Nem tudom, hány menyasszony tette volna meg, ahelyett, hogy rámszól " Te hülye vagy? Mindjárt mennünk kell és még fel kell öltöznöm!"

Indulásra készen!

Folyt. köv.


----
Jelzem, hogy a blog a Facebookon is fent van és ott szinte naponta frissül. :)

2014. július 30., szerda

Nősülés előtt három nappal

Pillanatok esküvő előtt és után. Rövidebb-hosszabb írások a hét évig mellőzött, de igazából elkerülhetetlen egybekelésünk körülményeiről. 


- Hozzám jössz feleségül? 
- Viccelsz?
- Nem. 
- Igen.

eljegyzés
legyen gyűrű és menjünk érte egészen Helsinkiig, mert Pesten ugyebár nem kapni. kalevala ékszer. de ne arany legyen. se platina. fehérarany? túl drága. ezüst? béna. bronz? nemár. acél?

az lesz a tökéletes! Christian van Pfaler? jó, ha a gyűrűnek neve is van. jó lesz az.

a család együtt, még tehetnének valamit a frigy ellen...de csak a villák csilingelnek. belenyugodtak?

az emberiség tudja vajon, hogy szinte semmit nem gondoltunk komolyan azelőtt? szerintem ezt komolyan gondoltuk.

a  holdfényes...khm kivilágított Budai Várban a Bécsi kapu alatti gyepen pezsgőztünk. Cinzano Asti, jöttek a gyűrűk, aztán hazamentünk.

esküvő?
hogyan legyen? ki menjen kihez? ki utazzon és ki ne? a finnek ide vagy a magyarok oda? el kellene kezdeni szervezni? el kellene kezdeni szervezni. el kellene kezdeni. el kellene. az egész olyan bonyolult. mi ketten egy kis lakásban, de az esküvők nagyok, és a lufi színe illeszkedik a szalvéta fodraival, meg kellene tanulni táncolni meg a zenészt felfogadni, a virág és a rizs meg a vőfély...á hagyjuk.

jobb nekünk így. bárhogy jó nekünk.

amíg együtt vagyunk.

hét év múlva. 
nahát, még mindig nem volt esküvő! a gyerek apja én vagyok, becsszóra. a becsszó nem kellene a törvény előtt, ha elvettem volna a gyerek anyját. akkor elhinnék nekem, persze az anya is kell ehhez, hogy tudja, vagy azt higgye. az emberek persze beszélnek. az esküvő jót tesz a léleknek. szimbólum. a gyerek legalább tudja, hogy családban él. gazdasági érdekből is jó, ha megvan a papír.

ez mind semmit nem jelent. ez mind együtt valamit mégis jelent.


esküvő!
legyen csak egyszerű, ne hívjunk senkit. a tengernél, mezítláb. - kellenek tanúk ám! - jó, akkor csak ők meg mi. romantikus.

legyen csak egyszerű, de hívjuk meg a legszűkebb családot. a tengernél, mezítláb. meg talán ennénk valamit valahol?

legyen csak egyszerű, hívjuk a családot meg a barátokat. a tengernél. enni kellene adni nekik, ha már eljöttek, nem?

legyen egyszerű, hívjuk a családot, a barátokat. grillezzünk, de nem kell nagy fakszni. a házasságkötés elég a hivatalban, pár tanúval valamikor előtte. csak egy baráti buli, semmi több.

legyen egyszerű. elhívunk mindenkit, aki eljönne. kellenek bográcsok. de grillezünk is, hátha valaki még éhes lesz. kell virág a hajba. cipő. öv. ruha. torta. italok. asztaldísz. gyerekeknek program. szállás a vendégeknek. ágynemű. házaságközvetítő? jó, jöjjön az is.

de nem kell rá talár. elvégre ez egy egyszerű buli lesz.

a tengernél. lélekben mezítláb.


újévi szelfi 2005-ből (a Sárkányfűárus én voltam)

--------------------------------------------------------
Igen, a Facebookon is van Finnisztán és tök jó!












2013. december 27., péntek

Vendégségben

A finn karácsonyi menüről általánosságokat már írtam egyszer (itt: A finn karácsonyi menü 1. rész), az alábbi cikk az idei ünnepek alatt első kézből szerzett tapasztalatokat közli.
---- 
A családlátogatás mindig kellemes, még akkor is ha a Dél-Pohjanmaa a célpont, ahol a helybéliek szótlansága még finn mértékkel is zavaró. Úgy tartják, jó rendőrök származnak erről a környékről. 

Az itt élők nem vesztegetik a szót holmi udvariaskodásra, "hogyvagykérlek-jólvagykérlek-hogyutaztál-jólvagytok?", mert azt úgyis elmondod, ha bármi említésre méltó van. De általában nincs olyan. Az asztalnál ezért főleg csak az evőeszközök csilingelése az egyetlen zaj, és persze a legfontosabb utasítások, pl. "passzold ide a borosüveget!". 

Egyszer felástam az anyós krumpliskertjét, mire az após kijött, rábámult a fekete barázdákra és csak annyit mondott, hogy kár volt kézzel, mert ott a Robi kapa. Mondtam neki erre, hogy ott van ugyan, de nem működik. Ja, mondta az öreg, meg kell majd szerelni. De azért mégsem kellett volna kézzel. 

Később valaki annyit hozzátett, hogy biztos jól dolgoztam, mert azt azért mondta volna, ha szarul van felásva a kert.
----

Az ünnepi menü, egy December 25.-i vacsora és egy 26.-i ebéd a képeken látható. 

1. kép jobbról balra: főtt krumpli, répa; sertésdarabok barnaszószban; répa laatikko; túró, gpmba (csiperke) barnaszószban; rosolli; szőlő; sajtok. A 2. kép közelebbről mutatja az asztal bal oldalát.



3. kép: a kép alján feltűnik a joululimppu, a fűszeres, édeskés karácsonyi kenyér.


4. kép: karácsonyi sonka (Joulukinkku) romjai és mustár.


5. kép: jobbról balra: nagy fazékban főtt krumpli; főtt gomba és barnaszósz; házi sült cékla rokforttal és tejszínnel; tarlórépa (lanttu) laatikko; rizses sült máj laatikko; krémes céklasaláta; krémes káposztasaláta; fent: reszelt répa; bal felső sarok: cider.





9. kép: füstölt hal: nagy maréna (siika), friss kaporral



A halak rendes részei az ünnepi menünek, bár a legtöbb helyen (ezt sem) nem bonyolítják agyon. Tapasztalatom szerint a bolti, füstölt halfilé (lazac, szivárványos pisztráng, maréna) húsa bőven megteszi.

Külön említést érdemel a lipeäkala, ami egyes családoknál karácsonyi eledel. Ez egy elég borzasztó érdekes étel: a levegőn szárított, pl. norvég tőkehalat visszaáztatják, amitől a hal megduzzad és gél állagú és büdös erős szagú lesz.

Desszertek tekintetében sokkal szerényebb volt a felhozatal. A szűkölködésben eltöltött évszázadok emlékét idézi a karácsonyi tejberizs (rizskása vagy riisipuuro), amely ünnepélyességét egyedül a rászórt fahéj emeli. Érdemes emlékeznünk rá, hogy az erdők és tavak rengetegében elszigetelt északi családoknál bizonyára nagyobb ritkaság volt minden egzotikum, mint bárhol délebbre.

A rizs tetejére kiisseli kerül. Ez egyfajta gyümölcsleves a kompót valamint a laza lekvár között félúton... Télen még ma is aszalt gyümölcsből készül, szilva és vegyes gyümlcs népszerűek. Nyáron a friss eper és a rebarbara a legmenőbb kiisseli-alap.

Az aszalt gyümölcsöt kis vízzel felfőzik, cukorral édesítik és keményítővel sűrítik. A tejberizs kiisselivel és frisen felvert tejszínnel finom desszert.

Ha érdekel valamelyik étel receptje, akkor kérésre szívesen leírom!

2013. december 9., hétfő

A csomagolt kockacukor legendája

Íme egy apró részlet és egy kis történet a finn hétköznapokból. 

Ha valaki Finnországba érkezik, az kávézni is fog. Ha nem fogyaszt kávét, akkor is eljut egy kávézóba, ahol a kávéhoz és teához ízlésesen, kettesével, vékony papírba csomagolt kockacukrot kínálnak, jól látható helyre téve.


Ami történni szokott, az a következő: a vendég két kézzel, foggal-körömmel széttépi a csomagolást, előhalássza a cukordarabokat, majd több gondolatot nem pazarolva az ügynek az erre kijelölt kosárkába dobja a széttrancsírozott csomagolást. A papírban ott zizeg némi kristálycukor, ami a cukorkockák nyomorgatása közben dörzsölődött le.

Milyen kár, hogy szinte senki nem tudja: a papírcsomagolást egy egyszerű mozdulattal SZÉT LEHET NYITNI, úgy, hogy a cukordarabokat szétválasztjuk, és a csomagolás velük nyílik, anélkül, hogy a papírt szakítani kellene!

www.palasokeri.com

Az újfajta csomagolást a hatvanas években Svédországban találta fel egy bizonyos Åke Birch-Lensen, akinek - tartja a fáma - abból lett elege, hogy a kávézók a cukrot hagyták porosodni meg mindenfélével szennyeződni, ő meg nem akart poros kávét inni.

A legenda
A mai napig tartja magát az a nézet, miszerint Birch-Lensen úr felkötötte magát, mert elkeseredett, hogy senki nem értette a csomagolás használatát. A történetet legutóbb épp egy másik feltaláló, név szerint Heikki Kärnä, a híres finn csodabalta feltalálója mesélte Niinának, mint megtörtént esetet.

Az igazság szerencsére sokkal unalmasabb, a svéd feltaláló nem ölte meg magát. Az alábbi hat perces klip is a csomagolt kockacukorról és a feltaláló legendájáról szól. (Figyelem, díjnyertes alkotás!)


Palasokerimies from Viro Tuotanto on Vimeo.







2013. december 8., vasárnap

A Mikulás-összeesküvés

Kedves Mikulás! Imádlak téged, hogy adtál nekem szívecskenyalókát!

A Mikulásbácsi jött, a Mikulásbácsi jött! 
A Mikulásbácsi szép, mert szép szakálla van. 

Te akkor is szeretsz velem játszani,
Ha nem akarok kitakarítani. 

Szeretem a Mikulást, szeretem a Mikulást,
Feri papa a Mikulás, Feri papa a Mikulás

Amikor Aleksi Kallioniemi nagy lesz, 
akkor Mikulás lesz Alexi Kallioniemi. 

(Friida verse December 6.-án)



Lappföld télen. Fotó: Andrew Wallinski

December 6., a Mikulás napja. Ezt minden gyerek tudja!

Tényleg minden gyerek? A finn gyerekek biztosan nem tudják, mégis ünnepelnek e napon. Amikor a magyar gyerekek a csizmáikba rejtett édességeket bányásszák elő, addig Finnországban az ország függetlenségét ünneplik. Kék-fehér zászókat fabrikálnak, az udvaron énekelnek, de ennél komolyabb nem történik az óvodában.

1917-ben e napon emelkedett törvényerőre a finn Függetlenségi Nyilatkozat, amelyet November 15.-én adtak ki egyfajta válaszul arra történelmi esélyre, hogy Oroszországban II. Miklós cárt megfosztották hatalmától. Az ezredéves magyar államiságot megszokva őrületesen kevésnek tűnik az a cirka 90 év, amióta önálló Finnország létezik. Soha előtte nem volt ilyen. Finnek voltak, de kb. 1000 éve más uralkodott. Azelőtt meg nemigen tudták magukról, hogy ők finnek, laza törzsszvetségeikben elszigetelten éldegéltek ott fent északon egészen addig amíg "rájuk találtak" a svédek meg a keresztény hittérítők.
A legendabeli Lalli baltával agyonüti és lefejezi Henrik püspököt a finn evangelizáció hajnalán...
Forrás: wikipedia 
A Mikulás-összeesküvés egy népeken átívelő globális hazugság, amely a "folyamatos gazdasági növekedés" nevű szintén globális hazugsággal szemben kevésbé pusztító, sőt, ártatlannak mondható, ha jól bánunk vele.

Egy kisgyerek világa még képlékeny, a képzelet és a valóság TÉNYLEG összemosódik, ezért 4 éves lányunk a "hétköznapi varázslást", pl. a füle mögül előhúzott, elveszettnek hitt alvós nyuszi igazinak gondolja. A csodák netovábbja azonban a karácsony. Képzeljük csak el, mit élhetnek át ilyenkor!

A semmiből, egyik napról a másikra kicsi és óriási fenyőfákon, egész épületeken, utcák fölött csodás fények jelennek meg, és mindenki, ismétlem MINDENKI repülő rénszarvasokról, és egy kedves idős ajándékozó bácsiról beszél. A dolog valóságossága, hitelessége erős alapokon áll, a gyereknek nincs oka kételkedni, hogy a manók elmondják a Mikulásnak, ki volt "jó", és ki volt a "rossz" gyerek? Számos helyről nyer megerősítést, a fő motívumokat újra és újra idézve. Felnőttek faggatják a gyereket: írtál már a Mikulásnak? Mit kértél tőle? Jó gyerek voltál? Még akkor is, ha Finnországban (is) a karácsonykor jön, a fő motívumok hasonlóak.

A finn Mikulás, a Joulupukki már mindenben a modern Mikulásképet követi, de nevében a kereszténység előtti korok világa köszön vissza. Az ősi korok sötét, hátborzongató legendái csak halványan emlékeztetnek a jóságos, keresztény Szent Miklósra és a Coca Cola pocakos, joviális reklámfigurájára.

Nem minden az, aminek látszik
A hiedelmek, szokások koronként változtak északon is, ezért a karácsonynak csak pár érdekes eleméről írok most. Az északi legendárium "karácsonyi kecskéje" (Joulu, jul=karácsony, pukki, bock=kecske, bak) formája talán a "Vadászat" nevű germán legendából, közelebbről a nagyszakállú Thor istenség kosaiból eredeztethető. Thor harcosokkal övezve minden téli napfordulókor, két kostól húzott szekerén vágtázik keresztül a fekete téli égen, és ilyenkor tanácsos a házban maradni és "jól viselkedni", különben baj lesz. Aratáskor az utolsó gabonakévét, amelynek mágikus erőt tulajdonítottak, egészen karácsonyig tartogatták és kecskefigurát kötöttek belőle. Ez volt az eredeti julbock, joulupukki, stb. A bakra úgy is gondoltak, mint egy vigyázó szellemre, aki az ünnepek előtt ellátogat és ellenőrzi, hogy rendben zajlanak-e a karácsonyi előkészületek? Erről Tove Jansson egyik Mumin története (könyv, nem rajzfilm!) jutot eszembe (csak nagy vonalakban):

Tove Jansson: A fenyő (Csepregi Márta fordítása)
- Jön a karácsony! Elegem van belőletek és az alvásotokból, a karácsony bármelyik pillanatban itt lehet! A múmik szokásuk szerint téli álmukat aludták. Már több hónapja aludtak, és tavasz előtt nem is akartak fölébredni. (...)
- Itt a tavasz? – motyogta Múmimanó. 
- Tavasz? – zsémbelt vissza a hemuli. – Karácsony van, nem érted, karácsony. Még nem szereztem be semmit és nem rendeztem el semmit(...)
- Mama, ébredj föl – mondta Múmimanó ijedten. – Azt mondják, valami borzasztó dolog történik. Karácsonynak hívják.
- Mit beszélsz? – dugta elő a mama az orrát. - Nem nagyon tudom – mondta Múmimanó. – De semmi sincs elrendezve, valami elveszett, és mindenki összevissza szaladgál, mint a bolond. Talán megint árvíz van. Óvatosan megrázta a Mimólányt és azt súgta neki: - Ne ijedj meg, szörnyű dolgok történtek. (...)
A hemuli nagynénje vágtatott el mellettük szánkóján egy kis fenyőfával. - Nocsak, végre fölébredtetek – vetette oda – Ügyeljetek, hogy még a sötétség beállta előtt beszerezzétek a fenyőfát. - De miért? – kezdte az apa. (...)
- A sötétség beállta előtt – súgta a Múmilány – Azt mondta, a sötétség beállta előtt. A veszélyes ma este jön… Úgy látszik, a fenyővel kell védekeznünk – töprengett az apa. – én nem értek semmit.
A részletet itt olvashatod: KLIKK IDE

A kosok mára pusztán szobadíszként láthatóak,  néhány extém kivételtől eltekintve (lásd alábbi képet). A manók már akkor is képben voltak, de csak mint a "szokásos" házimanó képében, akinek egy kis kását is kitettek éjszakára karácsonykor.

A julbock, a karácsonyi bak szalmafigurája a svéd Gävle városában 
A régi finn legendáriumban szereplő gyerekeket elrabló, szakállas, kosszarvú szörny, a jeges tél démona szintén nem illik a ma használatos kedves képbe. A figura gonosz és elrabolja a gyerekeket.

Télapó kecskeháton (skandináv népmesei elem)

Az ajándékozó figurája, és maga az ajándékozás úgy általában már mindenütt a Szent Miklóstól eredeztethető szakállas, idős férfihoz kötődik. Rá épül a a finn Mikulás-ipar is, amely a kilencvenes évek brutális munkanélkülisége idején kapott erős hangsúlyt, amikor a finn gazdaság legelmaradottabb régióját, Lappföldet igyekeztek gatyába rázni. Ez nagyon jól sikerült, annak ellenére, hogy számos északi nemzet, Kanada, Svédország, Oroszország, stb. szeretné magánál tudni a Mikulást.

A Mikulás sarkkörön álló háza és a sarki fény ígérete sok külföldinek elegendő vonzerő egy téli kalandhoz, és ez rengeteg új munkahelyet teremt, a szállodaipartól a kézművesekig, a számos lappföldi repülőtér regionális hatásáról nem is beszélve.

A Mikulás-hazugság azonban kegyes hazugság, és mi partnerek vagyunk benne. Ápoljuk a csodát, mert egy kislány hisz benne. Én pedig abban hiszek, hogy szegényebb lenne a világ az efféle csodák nélkül.

2013. december 2., hétfő

Finn nevek

Ahhoz, hogy egy népről magunkban képet alkothassunk, számos dolog mellett, a nevek az elsők között állnak rendelkezésre. Nem kell utaznunk, de még találkozni sem kell senkivel; elég csak egy hírt elolvasni vagy egy filmet megnézni és máris érdekesen hangzó, olykor furcsa vagy vicces nevek sorával találkozunk, amelyekről azt sem tudjuk, hogy nőé vagy férfié?

Finnországban idén népszerű nevek voltak a Sofia, Iida (lányok), valamint Toivo (FF), Väinö és Onni, de az all-star nevek között régóta erősek az Aada, Aino, Emma és Venla, valamint Elias, Leo, Aleksi, Mikael, Olavi nevek is. 

Az újnak elfogadott nevek között a Lol okozza számomra a legnagyobb fejtörést. A Lol az angol internet "Laughing out loud" (azaz "Hangosan felnevetni") kifejezés a netezők által igen gyakran használt rövidítése. No comment. 


Kiscsoport
Amint látható, finn nevek között rengeteg "unortodox" van, még akkor is ha a zsidó-keresztény-latin nevek természetesen itt is népszerűek. 

Az óvoda 3-5 éves gyerekei, akik között vannak külföldön születettek is, (magyar 
fülnek) igen érdekes nevekre hallgatnak:

Santeri, Kosar, Toivo, Friida, Inkeri, Lumia, Irja, Kamelya, Kira, Siiri, Miila, Liisbet, Jooa, Miio, Alex, Henna, Aleksi, Rasmus, Eevi, Joel, Thomas

Játék: szerintetek melyek a női és melyek a férfinevek? 

Nagycsoport
A leggyakrabban emlegetett nevek listáján a finn kormány képviselőinek, minisztereinek nevei bizonyára az első között vannak. 

Nézzük, mely neveket kénytelenek a finnek nap mint nap többször is elovasni, és ízlelgessük őket.  Figyelem, ezek mind keresztnevek lesznek! Szokás két keresztnevet is adni, de amint látható, az óvodások még nem használják mind a kettőt. Az csupán a parlamentbe kerüléstől válik szükségessé (haha).

Jyrki Tapani
Jutta Pauliina
Cai-Göran Alexander
Henna Maria
Jari Antero
Jyri Jukka
Paula Sinikka
Erkki Sakari
Jukka Tapani
Lauri Armas
Maria
Krista atriina
Paavo Erkki
Merja Sinikka
Heidi Annel
Ville Matti
Anne-Maja Kristina
Carl Christoffer
Päivi Maria

2013. november 28., csütörtök

Nem hétköznapi történet

Ernest Hemingway-nek tulajdonítom azt a mondást, hogy egy igazi férfi az életében elejt legalább egy medvét, felépít egy házat és megír egy könyvet. Igazi férfinak lenni most könnyebb, mint az elmúlt évtizedekben. A közép-európai medvepopuláció örvendetes gyarapodása, az ingatlanárak nyomottsága és a fizetség fejében bármit könyv formába kötő online könyv-szolgáltatások által bárki - még a nők is - hemingwayi értelemben vett igazi férfivé válhat. 

Nemrég megjelent könyvünk persze nem hozható egy lapra a próza nagyjaival vagy a történetírók munkáival. Mégis, ha azt a célt tűztük ki, hogy egy történetet bárki által könnyen érthetően, mégis stílusosan közvetítsünk, akkor szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy sikerrel jártunk.

Könyv
A héten megérkezett Magyarországról 1000 példány a "Hungarian volunteers in Finland during the Winter War" c. finn és angol nyelven írt könyvből, amelyet Niina Ala-Fossi fotós, Dr. Richly Gábor történész, a helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ igazgatója valamint jómagam készítettünk. Készítettünk, mondom, hiszen a könyv anyagának összeállításától kezdve a tipográfián és a tördelésen át szinte mindent mi csináltunk. A szövegeket finn és angol nyelvi lektor is ellenőrizte, de a felelősség a miénk, ha bármi hiba benne maradt. A könyvet a helsinki Magyar Nagykövetség gondozta és adta ki.

A könyv létrejötte több tényező szerencsés együttállásának volt köszönhető. A téma egyik legkvalifikáltabb magyar szakértője, Richly Gábor jelenleg Helsinkiben él és dolgozik. Ő 2009-től, amikor még mi és ő is Budapesten éltünk, támogatólag, bátorítólag állt a munkánkhoz.
A könyv nem jött volna létre ilyen hamar, ha a szerzők nem tartózkodtak volna éppenséggel Helsinkiben.

Tudni érdemes, hogy a téma az utolsó, lapuai kiállításunk óta másfél éve parkolópályán volt, amikor 2013 derekán egy régi fehérvári barátom felkeresett, hogy lakóhelyén, Hämeenlinnában jól fejlett hadtörténeti múzeum működik, ott lenne jó kitenni az anyagot. Segített megszervezni, és sikerült!

A másik fontos tényező, hogy Magyarország helsinki nagykövete, Forrai Kristóf tudomásom szerint már korábban is élénk érdeklődést mutatott a téma iránt, különösen az SA-Kuva finn háborús fotótár fotóinak nyilvánosságra kerülése óta. A fotótár megnyílása majdnem egybeesett a fent említett "Hétköznapi történetek" kiállításunkkal, amelynek megnyitóján a Nagykövetség is képviselte magát és hazánkat. A megnyitó után nem kellett sokat várnom (4 napot), hogy telefonhívást kapjak a Nagykövet Úrtól, amelyben egy könyv tervét vázolta fel nekem.


A könyv három fő elemre épül.

  • Az első, bevezető részben Richly Gábor levéltári kutatásainak rövidebb kivonatát olvashatjuk, amelyben az 1939-as év magyarországi történései, és a finneknek szánt magyar segítségnyújtás részletesebb leírása is szerepel. Ez segít eligazodni a német és orosz érdekek között 
  • A második szakasz a "Hétköznapi történetek" elnevezésű projektünk képi és szöveges anyagát tartalmazza. Ebben finn civilek elevenítik fel emlékeiket a magyarokról, akik a városukban éltek majdnem egy hónapig. A helyi fotómúzeum archívumából rengeteg magyar önkéntest ábrázoló portréfotót sikerült azonosítani, ezekből is mutatunk sok érdekeset.
  • A harmadik, záró fejezetben a tavaly megnyílt finn háborús fotótárból (SA-Kuva) szemezgettünk. A képeken a magyar önkénteseket hazaindulásuk előtti órákban látjuk Turku kikötőjében, 1940 májusában. A fotók segítségével végigkövethetjük az főbb eseményeket: a bevonulásukat finn katonai zenekar kísáretében, a felsorakozást, ahogy Oscar Enckell felolvassa Mannerheim tábornagy magyarokhoz intézett levelét, majd a pihenőt.

Magyar önkéntesek bevonulása Turku kikötőjébe (Forrás: SA-Kuva)

A könyv nem kerül kereskedelmi forgalomba, de a nagyobb finnországi könyvtárakban elérhető lesz.

Kiállítás
A téma 2015 márciusban a helsinki Hadtörténeti Múzeumban kiállításra kerül Richly Gábor és Osmo Wilkuna által összegyűjtött levéltári anyagok és videóinterjúk kiegészítéseként.




Az anyag legutóbb 2013 decemberében, egy jóval kisebb lélegzetvételű kiállításon szerepelt. Akkor, december 6.-án a finnországi Hämeenlinnában, a Museo Militariában mutattuk be a "Hétköznapi történetek" anyagát (alább a poszter).



A decemberi kiállítás plakátja

De mégis, egyáltalán mi a bánat ez? 

1. Mi ez? 
Ez egy kutatás, amely azt célozza, hogy egy finn kisváros, Lapua lakói milyen emlékeket őriznek az Első Magyar Önkéntes Hadosztály katonáiról, akik az 1939-1940-es szovjet-finn Téli Háború idején a finnek segítségére siettek és épp a városukban lettek elszállásolva vagy egy hónapig.

2. Aha, tök jó...és milyen emlékeket? 
Személyes emlékeket. Milyenek voltak a magyarok, mit csináltak, hogyan éltek a finnekkel együtt? Kilenc finnt sikerült szóra bírnunk, de átnéztük a lapuai könyvtár archívumát, a helyi újság (Lapuan Sanomat) 1940 februári és márciusi számaiból kimásoltuk a magyarokra vonatkozó cikkeket.

A finn emberek (ma már jóval hetven fölött) családi fotóalbumaikban máig őrzik a magyarok portréit, hétköznapi életükről szóló fotókat. Persze nem sokat, általában csak pár oldalnyit. De a fotók hátoldalán magyar feliratok olvashatók, "Szeretettel Jancsitól" ilyesmi. Print- valamint digitális fotókat, hanganyagot és a háttérinformációt is láthatnak a látogatók.

2. Fotók nincsenek? 
Vannak, de ezt már mondtam. Olyannyira vannak, hogy a projekt lényegében a fotókra épül. Az interjúkon megszólalók mellett a nevezetesebb helyszínekről is fotókat mutatunk (40x40 és 50x50cm méretben). Emellett a lapuai fotóarchívumban felkutattuk a magyarokról készült erdeti üvegnegatívokat, amelyeket beszkenneltünk és diavetítésként mutatunk be.

Ilyen digitális képek sikerültek a maszatos üvegnegatívokból.
Az aláírást az ügyfélkönyvből vettük. (Gyűjtötte, digitalizálta és feljavította: Vilisics F. és N. Ala-Fossi)
3. Ez miért olyan nagy szám? 
A képek egy részéről régóta tudott, hogy magyar katonákat ábrázol. Azonban sok kép volt, amelyet helytelenül soroltak a magyarokhoz, pl. egy észt katonát ábrázolót. Őt éppenséggel Tuovinen úr, az egyik interjúalanyunk ismerte fel, mert az észt jó barátságban volt idősebb Tuovinennel. A lapuai fotóstúdió ügyfélkönyvében minden vásárló neve, aláírása, a rendelt tétel és a fizetett összeg szerepel. 1940 feb-márc. között főleg magyar neveket találunk, amelyeket a finn múzeum dolgozói sokszor nem ismertek fel vagy  helytelenül azonosítottak. Az itt tapasztalt káoszt is elrendeztük legjobb tudásunk szerint.

4. Akkor ti történészek vagytok?
Nem, mi nem vagyunk történészek, és ezt igyekszünk is mindenhol kihangsúlyozni. A kiállítást készítő párosunk egyben élettársi viszonyban is van. Egyikünk fotóművész és tanár, a másikunk biológus. Nyitott szemmel járunk, és megvan a képességünk és képzettségünk arra, hogy beleássuk magunkat egy témába és abból egy bemutatható "terméket" hozzunk létre. Mint amilyen egy kiállítás is. Fontos azonban elmondani, hogy soha nem léptünk túl egy határon, és nem avatkoztunk történelmi fejtegetésekbe. Bemutatjuk amink van, és kész.

5. Nektek akkor elég sok időtök van, ugye? 
Nem, mi is reggeltől kora estig dolgozunk és dolgoztunk. Az finnországi adatgyűjtést a karácsonyi és nyári szabadságaink alatt végeztük 2008-ban és 2009-ben. Először nem vett el sok időt, de ahogy megteremtődött a kiállítás lehetősége, azonnal rengeteg munkánk lett.

Minden szabadidőnk erre ment rá. Nem volt könnyű, mert egyikőnk pont abban az évben védte meg a doktoriját, ráadásul megszületett a lányunk is, és a munka zöme épp a terhesség kilenc hónapjára esett. Hathónapos terhesen autóztunk Lappföldre egy interjúért...


Kiállítás építés a Néprajziban, 2 hónapos babával.

6. Ez nem semmi! És honnan jött az ötlet? 
Az egyikünk finn, és Lapuában született, és évente kétszer-háromszor ellátogattunk Lapuába. A budapesti Finn Nagykövetségen láttunk egy kis vitrint a lapuai magyar önkéntesek fénymásolt képeivel. A finn nagyszülők azt megelőzően is tettek már rá célzást, hogy ők láttak magyarokat réges-régen, 2008 nyarán azonban komolyabb interjút készítettünk velük. Miután rengeteg érdekes sztorit hallottunk, elkezdtünk a rokonságon kívül is kutatni.

7. A finnek elég zárkózottak...
Nem volt könnyű. Újsághirdetésben próbálkoztunk, amelyre többen is jelentkeztek. Mind nők. Aztán sok fiatalabb nő is hívott minket, aki egyes rokonaira hívta fel a figyelmünket. "Ez vagy az a néni/bácsi sokat szokott mesélni a magyarokról", ilyesmi. Köztük sok férfit is megkerestünk, és vágül kettő kötélnek állt és rengeteg jó sztorit mesélt. Ők fiatal fiúként találkoztak a magyarokkal. Az általnuk megkeresett idős veteránok nem kívánták velünk megosztani emlékeiket.

8. Ez elég jól hangzik. Ki fizette a költségeiteket? 
A "Lapua projekt", ahogy magunk között nevezzük a mi gyermekünk, semmilyen támogatást nem kaptunk rá. Már az első kiállításunkat terveztük, amikor Magyar Honvédség alá tartozó Zrínyi Kiadó egyik emberével beszéltem. Egy honvédségi belső használatra szánt könyvről lett volna szó, amiért honoráriumot is kaptunk volna. Sajnos az úr azóta sem jelentkezett az ügyben.

Tehát az adatgyűjtés és a fotográfia teljes egészében kettőnk ötlete alapján, csupán kettőnk munkája, amelyet zsebből fedeztünk. A szövegek tipográfiája, tördelése, a fotók utógondozása és rengeteg más a mi felelősségünk. Ha valami nem kóser, nem tudunk másra mutogatni... :) Ja, pályáztunk finnországi forrásokra is, sikertelenül.

9. Senki, de senki...?
De. A Néprajzi Múzeum és a Balassi Intézet, a rokonság és pár ismerős is sokat segített nekünk. Volt aki a robogóját és autóját, vagy épp a hangfelvevős telefonját adta kölcsön.

A magyarok emlékeiről szóló anyag összeállása után ott álltunk, hogy rengeteg anyagunk volt, csak éppen DVD-ken meg számítógépeken, egyáltalán nem kiállítható formában. Szerencsénkre a Néprajzi Múzeumban pont akkor futott a "(m)Ilyenek a finnek?" című szuper óriáskiállítás, ezért őket kerestük fel. Volt egy szabad termük a kisebb időszaki kiállításokra, ami kapóra jött nekünk is.

Ők kemény munkával meg tudták győzni a budapesti Finn Nagykövetséget, hogy érdemes minket támogatni. Annyi pénzt sikerült kapnunk, hogy a gyűjtött anyag lényegét ma már be tudjuk mutatni. 2009 novemberében nyílt az első és eddig legjobban sikerült kiállításunk.
Azt is el kell mondani, hogy az anyag ide-oda (Magyarország-Finnország) szállításában a Balassi Intézet segít nekünk. Ezt sem tudnánk magunktól megoldani. Nem vagyunk gazdagok.

10. Nehéz elhinni, hogy csak egyetlen amatőrökből álló páros foglalkozik a témával. 
Természetesen a profi történészek, pl. Dr. Richly Gábor már kutatják a témát és cikkek is születnek róla. Film is készült a magyarokról, Sós Mária és Osmo Wilkuna remek dokumentumfilmet készített 2003-ban "Amikor a magyarok síelni mentek Finnországba", amit a Duna TV is bemutatott.

Emellett fontos megemlíteni a miskolci Ruprecht Antalt, aki szintén nem történész, és éveket töltött azzal, hogy felkeresse a magyar önkéntesek élő képviselőit. Utat szervezett számukra Finnországba és minden igyekezete arra irányult, hogy napvilágra kerüljön a magyar fegyveres erők történetének ez az elásott darabja, és az önkéntesek megkapják az őket megillető megbecsülést. Érdemes emlékeznünk: nem volt még egy olyan katonai misszió, amely ennyire békés és eseménymentes lett volna. Ez például szolgálhat a jelenlegi missziók számára is.

Egy gondunk van, mégpedig az, hogy R.A. által összegyűjtött hatalmas anyag nem kap megfelelő publicitást, mert vagy nem tudja vagy nem akarja rendesen publikálni azt.

11. Miben mond mást a Ti  kiállításotok a korábbiaknál?
Mi elsősorban a finn hétköznapi emberek emlékeivel foglalkozunk, valamint igyekeztünk összeszedni mindazt, ami Lapuában a magyarokról megmaradt. Fontos megjegyezni, hogy 1940-ben az ottani emberek jobbára sosem találkoztak külföldivel.

A mi munkánk egy eléggé kerek történetet mesél el, jól közölhető. Ez lesz a hatodik kiállításunk, írtunk cikket róla és rengeteg interjút is adtunk már. Úgy érzem, megérte olyan sokat dolgozni vele.

12. Folytatás?
Sem pénzünk, sem kedvünk...azaz dehogyis. Mivel nincs több elszórnivaló pénzünk, nem tudunk többet foglalkozni a témával. Ez egy költséges hobbi volt. Az az érdekes helyzet állt elő, hogy a múzeumok/galériák stb. mindig szívesen kiállítják a munkánkat, de anyagilag már senki nem akar támogatni minket. Még egy A3-as nyomtatványért (pl. poszterhez) is harcolni kell, holott egy komplett kiállítást kapnak tokkal-vonóval.

13. Végülis..megérte?  
Meg, de ezt már mondtam. Mind a finn, mind a magyar embereknek sikerült jól érthetően elmesélni egy régi, de nem nagyon régi történetet emberségről és barátságról. Ezek a katonák elsősorban emberek (férfiak), másodsorban magyarok, harmadsorban katonák voltak. A sztorik az első két valójukról szólnak: barátkoznak, nevetnek, esznek, isznak, flörtölnek és szeretnek. A katonalét csak a keretet adta a történetekehez.

Voltak olyanok is, akik a Néprajziból vagy a Rubiconból látták először valamelyik rokonukat fegyverrel, katonaruhában, és fogalmuk sem volt, hogy az apa/após valaha is járt Finnországban! Egy férfi épp akkor lépett be a kiállításra, amikor az édesapja katonaruhás fotója volt három méteres nagyságban kivetítve a falra. "Belépek a terembe és látom, hogy ott a fater" - mondta az idős férfi, aki apját mint békés banki alkalmazottként ismerte, aki sosem mesélt fiatalkori kalandjairól. Nem lehetett. A kommunizmus alatt nem lett volna jó ajánlólevél egy Vörös Hadsereg elleni önkénteskedés...





Források, linkek:


A Finnisztán a Facebookon is ott van és ott naponta frissül új tartalommal!

2013. november 8., péntek

Apanap

Miért ünneplitek az apák napját? - kérdezem finn feleségem, aki reggeli szöszmötöléséből fel sem nézve válaszol. - Az anyák napját is ünnepeljük, az apákat miért ne ünnepenénk? Az apa is fontos. 


- "Igazán szuper jégszobor! Teljesen apaszerű. - De hisz ez a mi apánk!"

Finnországban november második vasárnapján ünneplik az Apák Napját. Zászlós nap ez is.

Ha meg nem is rengeti a hétköznapokat, otthon nem felejtik el az apákat. Legalább egy apró, vagy a szokásosnál kicsit több kedvesség jár mindenkinek. Vagy nagyobb.

Az apák általában a háttérben vannak, a gyerek és a feleség mögött, a megszokott ingjükben, a megszokott farmernadrágjukban. A szokott időben telefonálnak, hogy kell-e valami a boltból? A szokott módon felviszik a teli szatyrokat. A szokott módon elfelejtenek valami fontosat venni, miközben valami "hülyeséget" vesznek helyette, merő jóindulatból. A szokott időben ott vannak az óvoda vagy iskola előtt, a szokott kocsijukkal vagy biciklijükkel a szokott tempóban hazavisznek mindenkit, aki fontos nekik. A szokott módon mindenkinél korábban kelnek, kávét főznek, a konyhai csörtetést "lopakodásnak" nevezik.

Az apák játszanak, mert az apák játékosak. Az apa a lábát töri, térdét ficamítja foci közben, de gipszben is megpróbál mindent ugyanúgy tenni, mint mindig. És felidegesíti magát vagy örömében üvöltözik ha gólt rúg a csapat, és néha vicces bajuszt növeszt.

Az apa elfelejt dolgokat, más dolgok meg pont neki maradnak a fejében.  Felpumpálja a bicikli kerekét, karbantartja az autót, új "okosabb" kütyüket szerez be, hátha az élet könnyebb, de legalább szórakoztatóbb lesz. Kérdés nélkül kifizeti a közös vacsorát, még akkor is, amikor pénze már semmi, de neki ez a természetes. Az apa ad, az apa segít, sokszor erőn felül is.

Nem minden apa ilyen, de szerencsére sok lelkiismeretes, vicces, okos, szerető apát ismerek, akik megérdemlik az ágyba hozott kávét.

Az apa nem legyőzhetetlen, az apa nem halhatatlan. Az apát sokan és sokszor legyőzték, és legyőzik naponta. És leginkább a saját démonai győzik le, a megfelelési kényszer, a saját magának írt vagy a családjából hozott kód, amely nem engedi kiengedni úgy igazán. Évtizedekig nem látja senki betegnek az apát, majd egyszerre jön minden.

Bajusznapok
A kereskedelem barométere most egy kicsit kileng. "Bajusz napok" az IKEA-ban, apáknak szóló ajándékcsomagok, "lepd meg apát" hirdetések a túraboltban, barkácsboltban. Komolyan, jól esik ez a kitüntetett figyelem! :)

Mi történik még? Az óvodában például apanapi reggelivel kedveskednek. Az óvoda saját sütésű kis zsemléi mellé uborkát, sajtot, felvágottat tettek, desszertnek piskótatekercset és tejszínhabot kaptunk.

A gyerekek nem voltak restek, ajándékot is készítettek nekünk! Faleveleket, ágakat ragasztottak ízlésesen egy lapra. A lap hátoldalára pedig egy nyomtatott szöveg áll: a gyerek szavai az apjáról!


Az enyém 2013-ban ezt mondta:

"Az én apámnak kis szakálla van és fekete haja, és van neki egy ilyen fekete pólója, amin valamilyen állat van meg valami felirat. 

Apa tüzet gyújt velem és elmegyünk uszodába és azt mondom apának, hogy soha az életben nem akarok fodrászhoz menni. 

Szeretnék apával együtt sütit sütni anyának."


Az apák napja előtti pénteken biztosan az apák vitték oviba a gyerekeket. Jó elidőzni ott, ahol a gyerkőc napi 6-8 órát is lehúz.

Boldog Apák Napját! :)

Végezetül álljon itt egy idézet az egyik általam nagyra tartott sorozatból:



Ezt mindig elfelejtem a végén: kövess a Facebookon, Finnisztán ott is megtalálható, naponta frissülő tartalommal!

2013. október 12., szombat

Túlélni a gombaszezont

Az elmúlt időszakban a HVG-ben és a HVG.hu-n is megjelent pár írásom, amelyekből kettőt (a mesterséges húsról) a finn és magyar kreatív kajakutató csapatokkal (Porridge and Potatoes, Based on Pig) együtt írtam.

A legutóbbit a gombákról és a nemzetközi gombaszedési szokásokról azonban egyedül jegyeztem. A téma ott hevert előttem, csak fel kellett vennem. A gombaszezon Finnországban keveseket hagy hidegen. A rengeteg erdő jó zsákmánnyal kecsegtet, nem beszélve arról, hogy egy vacsorára való észt exportból való sárga rókagomba 7-8 Euróba kerül ha a boltban vennéd. Soknemzetiségű környezetemben nagyon eltérnek a gombaszedési szokások, ami felcsigázta a kíváncsiságomat. Kérdezősködni kezdtem a világ közeli és távoli tájain élő ismerőseim körében, mert feltételeztem, hogy a gombák annyira természetes részei az életünknek, hogy mindenkinek lesz valamilyen véleménye, emléke, tudása róluk. Az eredmény egy terjedelmes írás lett, amelyből csak az első pár bekezdést szúrtam ide.

A varázsgombától a csiperkéig – hogyan éljük túl a gombaszezont?

Vadon termő, ehető gombák gyűjtése nálunk és Finnországban szokásos őszi program, míg Amerikában inkább a bátrak és igazi szakértők hobbija. Az angolok viszolyognak a gombától, Ausztráliában a hallucinogén hatású "varázsgombák" illegális gyűjtése okoz fejfájást.


www.50felettfitten.hu
Ha Magyarországon nem is mindenki gyűjt gombát, de a legtöbbünknek van gombászó rokona, ismerőse. Az viszont már kevésbé köztudott, hogy a gombászást szerte a világon veszélyes és kerülendő hobbinak tartják, noha népszerűsége évről évre nő.
>>Ne tessék félni a gombától, nem mind mérgező!<< – hirdeti például több angol nyelvű oldal, amivel az angolszász világ gombákkal szemben táplált folyamatos és nem lankadó félelmét próbálják csillapítani. Mint egy angol nő mondja, >>Egész gyerekkorunkban azt hallottuk, 'ne nyúlj a gombához, mert mérgező', és ez határozza meg a gombához való viszonyomat azóta is. Valahányszor gombaételt látok, mindig eszembe jut, vajon nem keveredett-e mérgező a jó gombák közé?<<.
Ingyen van, csak fel kéne ismerni
Napjainkban ugyan már nem létfontosságú, hogy vadgombát fogyasszunk, ez a szokás azonban mégis számos helyen fennmaradt. Míg Európa bizonyos tájain erősen él a gombagyűjtés hagyománya, addig több országban az emberek félnek leszedni a vadgombákat. Angliában, Brazíliában, Dél-Afrikában és Japánban jóformán ismeretlen időtöltés a gombászat, az Egyesült Államokban sem örvend széles népszerűségnek, igaz, ott élelmes gombaszakértők fizetős gombavadász-túrákat szerveznek laikusoknak a "titkos" termőhelyekre.
A teljes cikket a www.hvg.hu oldalon olvashatod. 
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
http://hvg.hu/utazas/20131012_Tulelni_a_gombaszezont

2013. október 8., kedd

A barlang falán

Két ország között a senkiföldjén vagyunk nem is kevesen. A magyar híreket olvassuk, de ez csak megszokás. A hír nem érint, nem éget már. A hír és a szereplők csak egy bűnögyi sorozat, reality vagy képregényfolyam részei. Én szeretem a képregényeket és pár reality-t is megnéztem már, így a magyar híreket is fogyasztom. A magyar tévéműsorokat nem nézem, csak a kritikákat olvasom róluk. Az internet adta torz valóság az, amit magamban ápolok. 

Elhiszem, hogy a táncoló árnyékok a barlang falán a valóság. (persze, nem hiszem el)


Saunalahti. Pár év alatt a nem-turista helyekre is eljuthatsz, csak sétálni kell
Az elmúlt időszakban nem írtam sokat, inkább azzal foglalkoztam, hogy a meglévő néhány cikket ide-oda betoljam, hogy aztán a hazai kommenteket olvasgatva ráébredjek: "Jé, van aki így gondolkodik?"

Az a helyzet, hogy már nem is tudom igazán, "otthon" mi a helyzet? Lassan eltelik három év, ennyi idő alatt talán néhány 4-es metró megálló is elkészült, de biztosan sok minden megváltozott Magyarországon azóta. A részletek is homályosodnak, de internet nélkül biztosan még nagyobb lenne a kopás.

Megszokás
Megszoktam, hogy az erdő ceruzavastag fákat jelent
Sajnálom, hogy úrrá lett a megszokás, de ez kényelemmel is jár. Nem ujjongok többé a finn tájat látva, de kiismerem magam a bolti rengetegben. Tudom, hová nyúljak ha egy rendes magyaros bablevest szeretnék főzni, és azt is megszoktam, hogy a lecsó nettó luxuscikk itt, ahol a paprikát darabra vesszük. Megtanultam a finn hozzávalókkal dolgozni, főztem lazacból magyaros halászlevet és mályhűtött finn vajas tésztával krémest is.

Áfonya vagy gombaszezon? Almaérés? Mindenki tudja a dolgát és a helyét, félszavakból megértjük egymást, csak az eredmény lebeg a szemünk előtt.

A kocsimnak finn rendszáma van, mert így minden egyszerűbb. A központi nyilvántartás minden szervíz számára elérhető, így a rendszám alapján pontosan látják az összes olajcserét és a többi bütykölést. Sőt, megszerettem a finn forgalmat is, mert az itteni vezetési stílus nem hoz ki a sodromból. A sofőrök előzékenyek, türelmesek, és ezt igyekszem utánuk csinálni.

Változunk
A senkiföldjén állva az értékrendek is változnak. Nem politizálok nyíltan, de van pár dolog (Greenpeace aktivisták, román kóborkutyák, stb.), amelyekben nem vallok hasonló nézeteket, mint környezetem fiatal finnjei. Emiatt nekem olybá tűnik, hogy egy konzervatív, sőt szélsőjobbos náci szörnyeteg vagyok a finnek szemében. Ezzel együtt nézeteim fényévekkel vannak a három évvel ezelőttittől (jobbról középre), amelyek alapján Magyarországon minimum a "liberálisbuzizsidó" fiókba kerülhetek, már nem minta sok gondom lenne külön-külön bármelyikkel is.

A finn nők a magyar gyomornak erősek, okosak és véletlenül sem esendőek. A magyar férfiba nevelt reflexek, a nőkkel szemben mutatott udvariasság éle kicsorbul az öntudatos nők kérlelhetetlen egyenlőségtudatán. Sokan persze mosolyognak, de nem kérik számon ha nem nyitod ki az ajtót. Ezt is megszoktam. Finn nőkkel beszélgetve hamar kiderül, hogy szakadék tátong közöttünk. A jelenbe és jövőbe tekintő finn úgy lokálpatrióta, hogy eszébe sem jut a kirekesztés. Hazájára büszke, de ezt nem állítja más nemzetekkel szemben - kivéve az oroszokat.  Le kell szarni. A patriarchális, múltba révedő magyar hagyományokat egyszerűen nem tudom levedleni, de nem is akarom. Majd lekopnak idővel úgyis.

Működik!
Megszoktam a finn normákat, a finn szokásokat, a finn kávét és a finn morált. Emlékeztetnem kell magam arra, hogy egy sima lakótelepi kockaház földszinti mosókonyhájában (ahová vagy száz embernek van kulcsa) a két ipari mosógép és a két szárítógép még mindig egyben van. Meglep? Nem.

Természetesnek veszem, hogy a dolgok működnek és mindig működnek. Működik Helsinki BKV-jának chipkártyás egyenlegfeltöltője, és már csak halványan emlékszem a Kodály-köröndön a földalattinál érzett agóniára, amiért oda valamiért nem tettek jegyautomatát, pedig jegyellenőr az mindig állt a lépcsőnél, de jegyet nem árult.

Normális, hogy a város akadálymentes, hogy babakocsival ingyenes az utazás és azon sem akadok ki, hogy a munkanélküliek számos kedvezményt vehetnek igénybe (pl. félárú uszodabelépő).

A vidámparkban minden pénzért van. 
Kivéve azt a 10 gyerekjátékot, ami pont elég egy jó délutánhoz. 
Olvadás
Végül egy különösen érdekes élmény: kezdenek kialakulni és megerősödni az itteni finn kapcsolataim is. Noha turistaként vagy külföldi munkásként sokan elengedik magukat, a finnek a szürke és hideg hétköznapokban nem bratyiznak kívülállókkal, és nem is jófejek elsőre.

A gyerek erre is megoldást jelent. Amióta meghívtunk néhány kölköt a lányunk szülinapjára, a szülők hirtelen ránk köszönnek az utcán és közös programokat vetnek fel  - maguktól! Így kaptam meghívást egy focimeccsre és sörözni, költözésnél segíteni (haha...), de teremfocizni is így kezdtem. A meghívás teremfocizni az a bizalomnak egy jelentős foka - mégiscsak csapatsport, kérem!

A pénteki játékról talán egyszer bővebben írok, elég annyit, hogy a myllypuroi szupercsarnokban rajtam kívül 20 afgán, két török meg néhány finn alkotott négy csapatot.

Örömmel tölt el mindemellett az is, hogy az itteni népes magyar közösségnek is a tagja lehetek, noha két évig nem láttam semmi szükségét jobban körülnézni. Ez megváltozott, és nem bántam meg.


A megszokott finn hétköznapokból az internet szabadít ki. Olyankor csak bámulom a táncoló árnyakat a barlang falán és elképzelem, hogy az a valóság.


Utószó
A Finnisztán blog történetében az előző "óvodai" poszt volt az első bejegyzés, amelyet 900-nál többen is olvastak. Mivel a posztot két részben a népszerű Bezzeganya blogon is "lejátszották", biztos vagyok benne, hogy az ezret is meghaladja a cikket olvasók száma. 

Döbbenet. Szünet.