A barlang falán

Két ország között a senkiföldjén vagyunk nem is kevesen. A magyar híreket olvassuk, de ez csak megszokás. A hír nem érint, nem éget már. A hír és a szereplők csak egy bűnögyi sorozat, reality vagy képregényfolyam részei. Én szeretem a képregényeket és pár reality-t is megnéztem már, így a magyar híreket is fogyasztom. A magyar tévéműsorokat nem nézem, csak a kritikákat olvasom róluk. Az internet adta torz valóság az, amit magamban ápolok. 

Elhiszem, hogy a táncoló árnyékok a barlang falán a valóság. (persze, nem hiszem el)

Saunalahti. Pár év alatt a nem-turista helyekre is eljuthatsz, csak sétálni kell

Az elmúlt időszakban nem írtam sokat, inkább azzal foglalkoztam, hogy a meglévő néhány cikket ide-oda betoljam, hogy aztán a hazai kommenteket olvasgatva ráébredjek: "Jé, van aki így gondolkodik?"

Az a helyzet, hogy már nem is tudom igazán, "otthon" mi a helyzet? Lassan eltelik három év, ennyi idő alatt talán néhány 4-es metró megálló is elkészült, de biztosan sok minden megváltozott Magyarországon azóta. A részletek is homályosodnak, de internet nélkül biztosan még nagyobb lenne a kopás.

Megszokás

Megszoktam, hogy az erdő ceruzavastag fákat jelent

Sajnálom, hogy úrrá lett a megszokás, de ez kényelemmel is jár. Nem ujjongok többé a finn tájat látva, de kiismerem magam a bolti rengetegben. Tudom, hová nyúljak ha egy rendes magyaros bablevest szeretnék főzni, és azt is megszoktam, hogy a lecsó nettó luxuscikk itt, ahol a paprikát darabra vesszük. Megtanultam a finn hozzávalókkal dolgozni, főztem lazacból magyaros halászlevet és mályhűtött finn vajas tésztával krémest is.

Áfonya vagy gombaszezon? Almaérés? Mindenki tudja a dolgát és a helyét, félszavakból megértjük egymást, csak az eredmény lebeg a szemünk előtt.

A kocsimnak finn rendszáma van, mert így minden egyszerűbb. A központi nyilvántartás minden szervíz számára elérhető, így a rendszám alapján pontosan látják az összes olajcserét és a többi bütykölést. Sőt, megszerettem a finn forgalmat is, mert az itteni vezetési stílus nem hoz ki a sodromból. A sofőrök előzékenyek, türelmesek, és ezt igyekszem utánuk csinálni.

Változunk
A senkiföldjén állva az értékrendek is változnak. Nem politizálok nyíltan, de van pár dolog (Greenpeace aktivisták, román kóborkutyák, stb.), amelyekben nem vallok hasonló nézeteket, mint környezetem fiatal finnjei. Emiatt nekem olybá tűnik, hogy egy konzervatív, sőt szélsőjobbos náci szörnyeteg vagyok a finnek szemében. Ezzel együtt nézeteim fényévekkel vannak a három évvel ezelőttittől (jobbról középre), amelyek alapján Magyarországon minimum a "liberálisbuzizsidó" fiókba kerülhetek, már nem minta sok gondom lenne külön-külön bármelyikkel is.

A finn nők a magyar gyomornak erősek, okosak és véletlenül sem esendőek. A magyar férfiba nevelt reflexek, a nőkkel szemben mutatott udvariasság éle kicsorbul az öntudatos nők kérlelhetetlen egyenlőségtudatán. Sokan persze mosolyognak, de nem kérik számon ha nem nyitod ki az ajtót. Ezt is megszoktam. Finn nőkkel beszélgetve hamar kiderül, hogy szakadék tátong közöttünk. A jelenbe és jövőbe tekintő finn úgy lokálpatrióta, hogy eszébe sem jut a kirekesztés. Hazájára büszke, de ezt nem állítja más nemzetekkel szemben - kivéve az oroszokat.  Le kell szarni. A patriarchális, múltba révedő magyar hagyományokat egyszerűen nem tudom levedleni, de nem is akarom. Majd lekopnak idővel úgyis.

Működik!
Megszoktam a finn normákat, a finn szokásokat, a finn kávét és a finn morált. Emlékeztetnem kell magam arra, hogy egy sima lakótelepi kockaház földszinti mosókonyhájában (ahová vagy száz embernek van kulcsa) a két ipari mosógép és a két szárítógép még mindig egyben van. Meglep? Nem.

Természetesnek veszem, hogy a dolgok működnek és mindig működnek. Működik Helsinki BKV-jának chipkártyás egyenlegfeltöltője, és már csak halványan emlékszem a Kodály-köröndön a földalattinál érzett agóniára, amiért oda valamiért nem tettek jegyautomatát, pedig jegyellenőr az mindig állt a lépcsőnél, de jegyet nem árult.

Normális, hogy a város akadálymentes, hogy babakocsival ingyenes az utazás és azon sem akadok ki, hogy a munkanélküliek számos kedvezményt vehetnek igénybe (pl. félárú uszodabelépő).

A vidámparkban minden pénzért van. 

Kivéve azt a 10 gyerekjátékot, ami pont elég egy jó délutánhoz. 

Olvadás
Végül egy különösen érdekes élmény: kezdenek kialakulni és megerősödni az itteni finn kapcsolataim is. Noha turistaként vagy külföldi munkásként sokan elengedik magukat, a finnek a szürke és hideg hétköznapokban nem bratyiznak kívülállókkal, és nem is jófejek elsőre.

A gyerek erre is megoldást jelent. Amióta meghívtunk néhány kölköt a lányunk szülinapjára, a szülők hirtelen ránk köszönnek az utcán és közös programokat vetnek fel  - maguktól! Így kaptam meghívást egy focimeccsre és sörözni, költözésnél segíteni (haha...), de teremfocizni is így kezdtem. A meghívás teremfocizni az a bizalomnak egy jelentős foka - mégiscsak csapatsport, kérem!

A pénteki játékról talán egyszer bővebben írok, elég annyit, hogy a myllypuroi szupercsarnokban rajtam kívül 20 afgán, két török meg néhány finn alkotott négy csapatot.

Örömmel tölt el mindemellett az is, hogy az itteni népes magyar közösségnek is a tagja lehetek, noha két évig nem láttam semmi szükségét jobban körülnézni. Ez megváltozott, és nem bántam meg.


A megszokott finn hétköznapokból az internet szabadít ki. Olyankor csak bámulom a táncoló árnyakat a barlang falán és elképzelem, hogy az a valóság.

Utószó
A Finnisztán blog történetében az előző "óvodai" poszt volt az első bejegyzés, amelyet 900-nál többen is olvastak. Mivel a posztot két részben a népszerű Bezzeganya blogon is "lejátszották", biztos vagyok benne, hogy az ezret is meghaladja a cikket olvasók száma. 

Döbbenet. Szünet.