Esküvői varázslat a fagyban

Pár hónapja egy oului barátunk esküvőjére kaptunk meghívást. Rég vártuk már ezt, a hölgy, ez a  hipercivilizált, világlátott, okos és kedves szőkeség igazán megérdemelt már egy rendes férfit. A korábbi próbálkozásai rendre vakvágányra futottak, az okokat csak sejteni tudjuk. 

Ott volt például az egykori KFOR-os teherautósofőr, nevezzük Jussinak. 2007 táján látogattunk hozzájuk Ouluba megünnepelni az újévet. Barátaink kikötése annyi volt csupán, hogy ne hozzunk alkoholt, mert - az Atkins-diéta mellett - mind a ketten alkoholmentes életet élnek. Ezt rendben elfogadtuk, pezsgő helyett magyar bodzaszörpöt vittünk, és felkészültünk egy nyugodt, csendes estére szűk baráti körben. 

Vacsoraidőben értünk a távoli Ouluba, az asztal már szépen megterítve várt ránk. A talpas borospoharak is azonnal feltűntek. Kérdésünkre Jussi csak annyit válaszolt, hogy "egy estére kivételt teszünk!"

A borok után előkerült a whiskey is, ami után nem volt megállás: az estét a város különféle bárjaiban és mulatóhelyein folytattuk egészen zárásig. Vendéglátóink között némi nézeteltérést éreztem, amikor a tisztaságot fogadó Jussi először tőlem lejmolt felesre, majd hajnal fél ötkor még sört tarhált a járókelőktől tökrészegen. Nem aznap este, de szakítottak végül.

Esküvői varázslat a fagyban
Kärsämäki messze van, ez volt az első gondolatom azután, hogy kézhez vettük a meghívót és nyugtáztam: barátunk, aki egyben leányunk keresztanyja is, végre megtalálta az igazit, és - jó harmincas nőhöz méltóan - nem tökölt sokat a rózsákkal meg randikkal, hanem pár hónap után férjül is vette a szerencsés lovagot.

Az esküvő helye egy kis 3000 lelkes település Finnország geográfiai középpontjához közel fekszik. Ezt nem csak azért fontos elmondani, hogy a hosszú, oda-vissza 1200 km-es autóút (nem létező) megpróbáltatásait ecseteljem, hanem a helyi fatemplom különlegessége miatt. Mert a templom nem akármilyen templom ám!

www.panoramio.com 

A Paanukirkko (zsindelytemplom) Kärsämäki határában a Pyhäjoki folyó partján épült 2004-ben, egy széles mező közepén. Az egyetlen hajó négyszög alapú, azon a tető egyszerű piramis alak, amelynek csúcsán - mint egy lámpás - kicsiny ablakos torony helyezkedik. Az 1700-as évek lokális építészeti technikáját alkalmazva, a teljes mértékben fából épült templomot szürke fazsindelyek borítják.


Túlélni a ceremóniát
Duplazokni, szöges talpú bakancs. Hónadrág, alatta mackóalsó, póló, fehér ing, azon gyapjúpulcsi, azon zakó, afölött bélelt dzseki. Sál, sapka, bélelt kesztyű. A hátzsákban pedig az összes kellék  ahhoz, hogy a vacsorán is megjelenhessünk.

Így mentem én a templomi esküvőre. A templom a moteltől (moteltól?) csak negyedórára volt gyalog. Esküvőre autózni butaság (koccintás, miegymás...), 2 km-ért meg hülyeség taxit hívni.

Nem tudom jól leírni az élményt, akárhogy próbálom is. A fagyot, amely a legvastagabb öltözeten keresztül is belédmar. A kékesen derengő, fehér zúzmarával borított erdőket, és a fatemplomot, amely a mező közepén áll. A templomot, amely pont olyan, mint a táj körülötte. A templomot, amely nem ígér semmit, de bűntudatot sem ébreszt. "Ha van kedved, bejössz. Én mindig nyitva állok!"

Délután háromkor szürkület ereszkedett a tájra, és a fagy sem enyhült. A templomhoz deszkapalló vezet, miközben elhaladtunk az egyszerű, fából ácsolt harangláb alatt is. Különös, spirituális élmény beállni a sorba, és végighaladni a pallókon a hófehér mező fölött. A hóban nagy mécsesek égtek, azok mutatták az utat.

A templom nem ígér világi komfortot. Az a hívők dolga, hogy rendesen fel legyenek öltözve. A templomban nincs fűtés, falai nem szigeteltek, az ajtók sem záródnak hermetikusan. A padokon halmokban cserzett birkabőr volt, amelyeket takaróként is magunkra teríthetünk.

-25 Celsiusban, nyitott fatemplomban megengedhető bűn nem a legszebb öltönyünkben parádézni, mert mit ér a hagyomány, ha az ember közben belehal? Hónadrágban, hótaposó csizmákban, hatalmas kabátokban érkezett a vendésgsereg, amely azon nyomban birkabőrökbe vackolta magát. A templomban csak a mécsesek fénye világított. A negyven vendég lehelete sűrűn gomolygott a pislákoló fényben, és én kezdtem lassan megfagyni.

A női pap fedetlen fővel szépen beszélt, de mondandóját rövidre fogta. Az egész ceremónia 10 perc alatt megvolt. Akkor még nem tudtuk, hogy a beszéd második felét a meleg étteremben fogjuk meghallgatni.

Juhbőreinket levedlettük, fagyos ujjakkal fényképeztünk párat, majd  hajigálni való virágcsokor és rizs híján tanácstalanul toporogtunk. A vőfély, aki Finnország legzárkózottab fiatalembere lehetett, motyogott valamit. Ő még akkor is elpirult, amikor gondolt valamit, nemhogy irányítani tudta volna a vendégsereget...

Végül csak sikerült kijutnunk a templomból. Minden férfi felvett a földről egy pislákoló viharlámpást és előre ment, talán, hogy mutassa az utat a nőknek és a maradék férfinak, akinek nem jutott lámpás.

Ehet, aki él
A közeli paplak melletti kávézó elegendő helyet biztosított, hogy a 40 vendég nyugodtan egyen-igyon. A svédasztalos vacsora elején salátákat és sajtok szolgáltak fel. A Waldorf-saláta különösen ízletes volt. Ugyan a meghívóban külön kérték, hogy ne együk tele magunkat rögtön az előétellel, az éhes tömeg azonban mégis így tett.  A főétel egybensült sertéskaraj, párolt bébirépa, tejszínes tepsis cékla (gluténmentes verzióban is), és sült burgonya volt. Édességnek linzerkarika és más aprósütemények érkeztek, míg a szokásos juustoleipä (sült sajt, lásd az alábbi képen) lápi szederlekvárral már keveseknek fért le a torkán.

Csak szolidan
A vacsora szolidan, csendben zajlott. Nem volt menyasszonyszöktetés, lábascsapkodós menyasszonytánc, és elmaradt a kínos verselés a vőfély részéről. Ellenben voltak versek, amelyeket a vendégek hoztak az ifjú párnak. Ajándékba.

A pár ugyanis arra kérte a vendégeket, hogy ne hozzanak ajándékba mást, csupán egy szerelmes verset. Mi több verset is találtunk. József Attila Ódájából a 3. vers, és Radnótitól a Tétova óda minden országban egyformán érthető üzenettel bír. És mégis, a magyar líra nagyjainak versei mintha egy osztállyal magasabb ligában versenyeztek volna. A finn vendégek zöme finn popszámok, táncdalok vonatkozó szerelmi vallomásait vetették papírra, amelyre én soha nem vetemedtem volna. Magyarul felolvastam egy kis részt Radnótitól, hogy megmutassuk a vers igazi nyelvezetét, majd Niina felolvasta az egészet finnül.

Szombathy tanárnő ha olvassa, ezúton üzenem: noha utáltuk egymást, a harc azért az egy Radnóti versért mégiscsak megérte! Szerelmem titkos csillagrejteke..meg a lét mint kőben megkövesült csigaház... Hát nem zseni az, aki úgy tesz efféle szavakat egy versbe, hogy azok tökéletesen a helyükön vannak? 

Radnóti M.: Tétova óda (részlet)
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház."

Tölgyfa a tundrán
Az ifjú pár este kilenc előtt bejelentette, hogy hazaindulnak Ouluba. Előtte azonban még megosztottak velünk egy megrendítően szép tervet: az asztalra kirakott cserép földbe belenyomtak (na, jó: elültettek) egy tölgymakkot, mindenki szeme láttára. Az a tölgymakk az ő közös életüket jelképezi, amely vélhetően erős fává nő majd amely mélyen gyökerezik az ősi finn földben. Mi más lenne a sorsa az efféle tölgymakknak? Leszámítva a tényt, hogy Oulu klímája nem kedvez a tölgynek, és a Földön élő fajok 99%-a sem bírna ki ott egy telet.

tudasbazis.sulinet.hu

A gratulációk közepette privátban többen is megemlítették a klímaváltozást, és annak jótékony melengető hatását, ezért lehet még reménye az esküvői tölgymakknak. Én mondjuk törpenyírt vetettem volna. Kevésbé magasztos, de legalább minden tavasszal kihajt...

Mindenkit meghívtak, hogy 10 év múlva megszemléljük a fácskát. Elmegyünk ha még élünk.

Így telt el az este csendben, nyugalomban. Végül az öltönyt felváltotta a téli felszerelés, és a sötét utcákon át lassan visszasétáltunk a motelba. A fagy ezúttal nem bántott minket annyira. Útközben Niina megszólalt:

- "Tudod, furcsa ez. A menyasszonyt tizenöt éve ismerem. Tizenöt évvel ezelőtt ő még nem evett húst, ateista volt, nem akart férjhez menni és nem akart gyereket. És most...túl vagyunk a templomi esküvőn, megettük a karajt és mindenki majd megőrül, mert kiderült, hogy a menyasszony babát vár! Soha ne mondd, hogy soha..."

--------------------------



Tudtad? A Finnisztán blog a Facebookon is ott van, és gyakrabban frissül mint a blog! 

Utazás a kávéfőzőm körül

Az ihlet egy írás megírásához halvány foszlányokban még itt lebeg a lakásban, de lassan felszívódik és csak a nagy, fájó üresség marad helyette. Itt volt és már fülön is csíptem, amikor... Apa! Apa! Apa! Apa! a hároméves (közeledik a négyhez) belépett a gondolatokból felépített építménybe és módszeresen szétzavarta azt. Az ihlet nem jön minden nap egyformán, ugyanabban az időben, de érkezésére reggeltájt jobban lehet számítani. Akárcsak Friidáéra.

Két mondat között megcsinálom a reggelit neki, beszélgetünk, elküldöm vécére, megkeresek egy random játékot, elemet cserélek egy másikban. A gyerek rám mászik, a székemet forgatja és nevetgélünk. És azt mondom: menj, kérlek csinálj valamit most egyedül, mert írni szeretnék. Késő. A történet a szemem előtt foszlik olyan átlátszóvá, hogy csak bizonyos szögből, erős fényben látható csak. Bizonyára vannak sokan, akik most azt mondják: a gyerek a legfontosabb, foglalkozz vele. Ők talán nem tudják, hogy minden időnket a gyerekre áldozzuk, szinte egészségtelen szinten.

34 éves. Születésnapomat az elmúlt tíz évben nem ünnepeltem izomból, de nem is tettem érte sokat. Aki egész évben öt emberrel találkozik, ne számítson tömegekre a szülinapján sem. Ezen a magyaros, mélabús szülinapi másnapon az élet apró örömeiről akartam írni, azok változásáról és a felismerésről: változunk, de a változás kisebb-nagyobb mértékben visszavihet oda, ahol egyszer már jártunk. Kérdés: akarjuk-e? 

Nemrég olvastam egy érdekes cikket, amely a külföldön élő magyarban kialakuló belső konfliktusról ír. Kint is vagyok, bent is vagyok, de igazából mindkettőn kívül ragadok.

Születésnapomra egy olasz kotyogós kávéfőzőt kaptam. Kárpótlásnak is vehetem, mivel az ajándékozó hat éve tette tönkre az előzőt. A konfliktus abból fakad, hogy én már nem iszom olyan kávét, mert már hat éve másmilyet iszom: hosszút, barátságosat, finnt. Van még visszaút? Ahogy visszatekintek az elmúlt 15 év kávéira...nos, talán nem esélytelen.

Tizenöt éve iszom kávét, napi hármat, esetleg négyet olykor. Reggelire egyből két adagot. Ahogy minden más is, a reggeli kávék is többé-kevésbé kijelölték az egyes életszakaszokat. A reggeli kávé hosszú évekig nem változik. Majd történik valami, egy költözés, utazás, és minden megváltozik.

Pécs (1997-2003)
A napindító kávéivás szokása nekem az egyetemi évek késő délelőtti "reggeleire" nyúlik vissza. Másnaposan hallgatni a víz sustorgását, a konyha örökös káoszában bámulni az albérleti társak gyűrött fejét. Valaki ki sem jön a pc mellől, beleragadt valami szovjet offenzívába.

Balkáni és török túráink hatására "török" kávét iszunk. Vagy illatos teát vékony üvegpohárból.  Valami bögrét halászni valahonnan. A szögre akasztott lábosfedőtartó leszakadt, rajta vagy 20 bögrével. Most ihatunk vizespohárból meg a maradék csorba bögrékből. A pöttyös bögrém túlélte, de azt Gy. köpőcsészének használta az éjjel, ráadásul a kanalam is a bögrében maradt. Majd kavarom villával. Szóval, kávé. Cukor. Valaki ablakot nyit, rágyújt. Felöltözni lusta vagyok.

Később egy mini filteres kávéfőzőt kaptam, amely kávéja kimondottan rossz volt. Az ok? Senki nem ivott / készített hosszú kávét a környezetemben. A gép (Philips "Cucina Duo") még megvan, de nem merem újra bekapcsolni.

Aztán megnyílt a Paulus, az egyetem testébe ékelt kávézó, ahol igazi tejszínnel adták a kávét és én nagyon sok kávét megittam ott. Mocskosul el is híztam akkoriban.

Eszék (1999 január 19.) 

Stoppal indultunk Harkányból Eszékre, mert akkor az jó ötletnek tűnt. Állni télen az ónos esőben Donji Miholjac, Valpovo stb. után a szántás mellett? Nem volt átgondolt projekt, elfelejtettük, hogy hamar sötétedik. Csak utazni akartunk. Eszéket nem láttuk a ködben, a vár szürke volt, az időjárás ocsmány.  A nagytemplom melletti első kávézóban megittuk a horvátok pici, krémesen sűrű, keserű kávéját, majd indultunk vissza Pécsre. Akkor ittam életemben először jó kávét.

   

Szarajevó (2000, egy nyári napon)
A szarajevói Imperial kávéház. Monarchia-kori épület, mintha a Körúton lennénk. Nekem eszpresszó lesz, Mártonnak sima kávé. Az eszpresszóm csak egy csésze és csöpp tej, de a kávé! Márton elé fél asztalt betöltő tálcán kalapált vörösréz findzsában jött vagy fél liter kávé, mellé annyi apróság, amit számba venni is nehéz. Kandiscukor, kandírozott gyümölcs egy másikban, tejszín és egyebek. Utána elég sokáig török kávét ittunk.

www.trekearth.com

Salzburg (2000. 10. 23, reggel 7)
A városba kalandos úton jutottunk vonattal, maradjunk annyiban, hogy nem az volt az úti célunk. A hajnalt a vasúton töltöttük, szükségünk volt egy meleg helyre és egy jó kávéra. Salzburg puccos kávézói nyitva voltak kora reggel. Ragyogó fehér hajú osztrák nyugdíjasok olvasták az újságtartó nádkeretre fűzött reggeli újságokat. Mellettük kiskutya, külön párnán. A hely neve aranybetűkkel a homlokzaton, könnyen lehet már a kis Amadeus apja is ott kávézott egy jól sikerült koncert után (és Mozart melyik koncertje nem sikerült jól?). Annyira elegáns, hogy be sem mertünk menni. Beküldtük hát Mártont. Menj be, te beszélsz németül. Nézd meg, hogy mennyibe kerül a kávé? A kávé nem volt drága, még volt annyi Schillingünk.

Akkor láttam először, hogy így is lehet csinálni. A kávé után mentünk is vissza az autópályára stoppolni. Haza kellett jutni valahogy.

www.greenmountaincoffee.com 

Worchester, MA, USA (2002 júniusa)
Gyere, ma elviszünk egy helyre, ahol a legjobb kávét adják, mondja Stephen, és beindítja a zöld Honda Civic-et. 15 perc autózás után megállunk egy kis Dunkin Donuts előtt. A kávé fél liter, híg és vaniliás. Egy órán át ittam. Autóba be, autóból ki, és még mindig maradt valami hideg, édes lötty. Akkor is tanultam valami fontosat.

"The Best Coffee In America" -  tényleg ez a szlogen!

Budapest 2003 - 2006
A "komoly" kávét felváltotta a neszkávé. Egy személyre hülyeség mást főzni. Megtanulom, és hálás vagyok érte, hogy egy teli bögre mikrózott tejjel készítsem. Évekig ittam így a kávét.

Talán szüleimtől kaptam a kotyogót, amely a pesti albérletben vált a reggeli rituálé részévé. A "legódarabokat" összerakni, gázt begyújtani, kávét feltenni és sustorgást várni, kávét inni, főzőt szétszerelni, kimosni. Ez ment másfél évig, aztán vége lett. Amikor Niina víz nélkül tette fel a kávét "főni", azt a kotyogó nem élte  túl. Elővettem hát a rég elfeledett pécsi filteres főzőmet, és egyik napról a másikra átszoktunk a hosszú kávéra.

www.meira.fi

Ezt váltotta fel a finn anyós által levedlett, agyonhasznált Philips "Cafe Master", amely hetedik éve főzi a kávét gond nélkül. Budapesten főleg Jacobs Krönungot vettünk, Helsinkiben csak Fair Trade kávét veszünk, főleg a Meirától. Ez a minennapi kávénk, ennél jobbat nem kapok Finnországban. Mert ezt szoktam meg.


Lapua (2005 június 26)
Amikor elhittem, hogy mindent tudok, megláttam a finneket kávét inni. A finn élet keretét a kávéivás adja. Reggel, délelőtt, délben, kettő órakor és este is van esély kávét inni, hozzá pullát, ünnepeken "kenyérsajtot" lekvárral, csokit, stb. Én évekig csak ünnepekkor látogattam Finnországba. Újra elmondom: lehet, hogy az eszpresszó keserűbb, de koffeinmennyiségre a "gyenge" filteres kávé veri a rövideket. És a finnek ebből isznak napi sok-sok bögrével.

Az utazás folytatódik tovább. Csak idő kérdése, és kávéfőzőnk elromlik és többé nem iszunk pont ilyen ízű kávékat. Lesz helyette más, valami új.  

Az  is lehetséges, hogy az olcsó kávé luxusa, ez a kivételesen szép korszak, véget ér. Nem lesz többé reggeli kávé a tömegeknek. Nem baj. Lesz helyette valami más, stb...

Pálmafák, papagájok: Parcelona 2.

Királypálma? Legyezőpálma? Királylegyezőpálma! (Fotó: Niina Ala-Fossi)

Az előszó után
Az előző bejegyzést szándékosan írtam komor hangulatúra. Sok finn ismerősőm esküszik a télre, imádják a havat és hitelesen elő tudják adni a tél szépségének mibenlétét. Én továbbra is a meleg klímára vagyok bedrótozva, még akkor is, ha mostanra megtanultam együtt élni az itteni hideggel. Tudom, hogyan ropog a hó mínusz öt fokban, és hogyan mínusz húszban. A rendszeres erdei futásnak köszönhetően tudom, hogyan változik a hótakaró, az erdő és a rét napról-napra. Tudom, hogyan ragyog a hó teliholdkor és megismertem néhány jó helyet a szánkózásra is. Van megfelelő ruházatom, nem félek a téltől. Őszintén élvezni azonban csak a meleg, ragyogó napfényt tudom.

Barcelona
Egy város, amiről naponta hallok. Messi, Iniesta, Cruyff és Ronaldinho, Guardiola, Gaudí, Dalí, Picasso, Nagy László, Kubala és Puskás, Manu Chao, a Montserrat és a katalánok ánblokk benne vannak a napi hírekben, és a köztudatban. Odautazni eddig mégsem jutott az eszembe. Utazni télen nem szokás, kivéve ha északon élsz. Itt a tél az utazási szezon, míg nyáron legtöbben simán kimennek a mökkibe (kisház), Finnország nyáron nagyon jó hely ugyanis.

Friidával utazni jó. Leányunk nem baba már, de eddig nem sok esett le neki az utazásokból. Vittük Hollandiába, Magyarországra, Norvégiába és Svédországba, ám kis világa a szülőkre korlátozódott. Ez az elmúlt fél évben változni látszik. Tudja, hogy utazunk, tudja, hogy ez mit jelent és készül is rá. Pakol. Segít. A térképet nézi, ami még elég absztrakt, de látja, hogy ezt szokás csinálni ilyenkor. Beszélgetünk távoli helyekről. Neki Afrika és Amerika ugyanazt a távoli helyet jelenti, ahová apa néha eltűnik. Neki Barcelona is Afrika volt az út előtt, de ez mára megváltozott.

A pakolás, mint mindig, a pánik jegyében telik. Mit hagyunk itthon? Van elég gyerekruha? Van. 5 pár cipő a bundás télitől a nyári szandálig. Sapka három, kendő vagy hat. Sok kabát. Fogalmunk sincs, hogyan készüljünk a melegre a finn tél mélységeiből?

"Jó taxiban ülni!" - mondja már a reptér felé. Persze, mert mindenki együtt van, és nem kell egyedül ülnie hátul amíg a szülők elől bandáznak. Friida szeret repülni is, bár nem hinném, hogy sokra emlékszik a korábbi kb. 13 fel és leszállásából. Azt viszont tudja, hogy volt már repülőn, és ez elég is neki.

És és föld. 
Aki nyaralni indul a tengerhez, az nem láthat nagy különbséget. A magyar nyár a horváttól (görög, olasz, spanyol. stb) csak a napszúrás sebességében tér el, a ruházkodás az indulási oldalon pont olyan mint az érkezésin. Az utazás a finn télből a spanyol télbe? Na, az valami egészen más!

És a megérkezés. A taxiból pálmafák sora látszik, és kopott sziklák agávékkal és tornyos templomok a hegyormon. És a tenger. A tenger!

A taxisofőr nem beszél angolul, de megértjük egymást. A hotelünkbe késő este érünk. A La Ramblán vagyunk, amely a városi turizmus lüktető ütőere. Képzeld el a pesti Andrássy utat úgy, hogy a középső úttest helyett sétány van és platánsor. Itt is van földalatti, van Opera, sokszintes régi épületek. Pesten a Hunyadi-téri piac lenne a La Boqueria, és van oszlopos tér is hősökkel az egyik végén és széles placc a másikon. Csak autók helyett sétáló turisták és helyiek foglalják el az utat, minden ház hotel és kávézó és bazár. Az utcán ricsaj, de jókedvű emberi ricsaj! Majdnem 24 órában.

Fotó: Niina Ala-Fossi (www.photoblog.com/niiaf)

Friida most tanul örülni a látványnak. Gyerekünknek ez még eléggé absztrakt, hogy "a táj csodálatos", de lassan beletanul. "Nééézd! Pálmafák! Ez is csodálatos?"

Karnevál! 
A csend és a finn visszafogottság után jókora jobbegyenesként ért minket a katalán életöröm. Ébresztő! Ébresztő! Bumm-bumm-bumm szólnak a dobok az utcáról. Trombita harsan. Óléólé! Férfiak énekelve vonulnak. Aztán még több dobos. Kosztümös felvonulók, köztük pár rendőr, mentős. A nap bármely szakában. Reggel nyolckor és éjfélkor egyformán. A hotel fekvése ideális, de megvan a hátránya is: a zaj egyenest a szobánkba tódul, kizárhatatlanul.

Csak másnap tudtuk meg: a Szent Eulália tiszteletére rendezett La Laia fesztiválba csöppentünk! Az alábbi fantasztikus fényjátékot mi is megnéztük. Szívesen belenéznék Friida fejébe, hogy ő mit látott?

A kék norvég (1 - 4 nap)

Norvégiáról vajon mi jut eszembe? Fjordok, bálnák, Lillehammer, Laciék összetört bérelt autója, olaj? Az is. De először mindig a papagáj. A kék norvég.

"- Ezzel a papagájjal kapcsolatban kívánnék panaszt tenni, amit nem egészen fél órája vásároltam ebben a boltban.

- Igen. A kék norvég. Mi a baj vele?

- Most megmondom én barátom, hogy mi a baj vele. Döglött! Az a baj vele!

- Nem! Csak pihen! Nézze!..." (Monty Python csoport - Galla Miklós fordítása)

A kezdetek
Idei nyaralásunk unortodox úticélja Európának egy olyan távoli vidéke, amely a magyar időjárásjelentések térképein sohasem jelenik meg. Régi vágyam volt Lappföldet és északnyugat Norvégiát látni nyáron, különösen a 2009-ben tett pár napos villámlátogatásunk volt rám nagy hatással. Hogy álmaim valóra váljanak, még arra is képes voltam, hogy kiskorú gyermekemet, annak anyját és a gyerek nagybácsikáját magammal vonszoljam a hosszú útra, ezzel biztosítva a rám eső költségek csökkenését és az unalom elűzését. Már februárban kitaláltam, hogy Szent Ivánkor északon ünneplünk, és senki nem ellenkezett. A sötét és mínusz 20 fokot is meghaladó finn télben a reményt már csak az időjárás előrejelzés és a nappalok hosszabbodását mutató táblázat jelentette számomra. A Helsingin Sanomat online kiadásának meteorológiai oldalán a hideget jelző  kék, kékebb és lila területek egész Fennoskandináviát lefedték, mint Moszkvát a hó, egyedül egy folton maradt meleg 1 fok körül: északnyugat Norvégia Lofoten és Vesterålen szigetcsoportjain. És ez így ment egész télen. Oda akarok menni! - gondoltam. És lőn.

Ugorjuk át a szervezés bonyodalmas részleteit (tökre nem volt ilyen...), és induljunk útnak a napfényes északnak. Utunk kulcsszavai pedig a következőek: Időutazás. Néptelen utak. Érintetlenség. Kemping. Természet. Rénszarvasok. Havas hegyek, fjellek és tunturik. Örökké ragyogó nap. Fehér éjszakák. Hideg reggelek, hűvös nappalok. Vizek. Tavak, erek, lápok, vízesések, folyók, fjordok és tengerek. Álmélkodás. Döbbenet. És végül: Autózás.

A Norvégiába tartó utazás egyenes folytatása volt az amerikai útnak. Minneapolisból (Reykjavíkon át) Helsinkibe érve nem is mentem haza, hanem a reptérről egyből a vasútra, onnan a festői Lapuába utaztam, ahol már vártak rám. Gyors kipakolás, átpakolás, alvás és már indultunk is.

1. nap: Lapua (A) - Oulu (B), kb. 300 km. Az autó roskadásig pakolva, a rokonok igazán kedvesek voltak. Alig férünk a kocsiba, de az út simán megy. Felhős ég, majd eső. A kemping bungalójában két emeletes ágy, főzőplatni. Ismerkedünk az új életformával. Magenta Quashquai parkol mellettünk. Hideg, nyirkos idő. Az esőben ki sem megyünk a tengerpartra, inkább pakolászunk bent. Vendégség Annukkánál, Friida "keresztanyjánál". Búcsút intünk a civilizációnak. WiFi sehol. Jussi horkol, de csak engem zavar. Kapok füldugót.

2. nap. Oulu (B) - Gällivare (C), eltévedéssel majd' 500 km: Jókedv, napfény és egy elnézett leágazás Töre táján. Rémisztően sok cuccunk van. Jussi óriási táskája szinte üresen terpeszkedik, már a fél csomagtartót elfoglalja. Már nem pakolok ki, de holnap szólok neki.   Jégkrém a sarkkörön, pereg a videó, mindenki lelkes. A folyóparti kempingben jól felszerelt bungaló, zuhany, hűtő és kis konyha. WiFi nyomokban. Este izzik a vödörgrill, meglepően hamar kész a kaja. A folyón kerceréce, szabad időnkben (haha, csak az van) növényeket préselünk (nem, nem szőlőt) herbáriumhoz. Az autó még mindig roskadásig van rakva. Esténként egy izlandi krimit olvasok. Lehet-e ennél nagyobb harmónia? 

3. nap. Pihenő, maradunk a kempingben. Séta a hegyen a sípályák alatt, kavicsnézegetés. Öltönyös-nyakkendős fotó a havon és a törpecserjésben, Niina megint kitalált valamit. Meglepődés, mekkora böhöm bányaváros ez. A svéd ércbányászat egyik központja, a svéd ipar egyik motorja. Mellékesen síközpont. Nolám.

Kiruna, ércbánya (superstock.com)

4. nap. Gällivare (C) - Stave (F) kb. 550 km. Megtanultunk pakolni, már nem szorongunk.  A sógor táskája még mindig félig üres, pedig fél köbmétert elfoglal. Ne felejtsem el mondani neki, hogy rakjon bele még pár dolgot! Kiruna (D) környékét az orkok és Szarumán teljesen tönkretették. A kirunai hegy egy darab vasból áll, amelyből eddig majd' egymilliárd tonna vasércet szedtek ki a svédek, és még jócskán van mit kibányászni onnan. 

Barkák és az E10 jelű út a Paktajaure tó mellett

Az út mellett vasútvonal követ minket, ennyit az érintetlenségről. A fenyőt felváltja a nyír, a talaj soványodik és nőnek az emelkedők is. Jobbra és balra fenséges tavak terpeszkednek, mígnem elérünk Abiskóig. Az Abisko Nemzeti Park (E) nem nagy, de szép. A benzinkút melletti étteremben hamburger és sültkrumpli, helyi kajáknak nyoma sincs. Nem menekülhetsz, még itt sem vagy biztonságban tőlük. Viszont közelednek a csipkés hegyláncok! A helynevek már rég nem svéd vagy finn nyelvűek, hanem a különös csengésű számira váltottak: Njuotjanjaure, Aureluoppal, Singi, Niktaluokta és társaik. Pont mint Amerikában, ahol az őslakos indiánokra jóformán csak a helynevek emlékeztetnek. Nem sokkal Abisko után beléptünk a svéd-norvég határövezetbe, ahol utunk legdrámaibb metamorfózisát láthattuk.



Abisko után a táj még zordabb, még téliesebb lett. A fák jóformán eltűntek, törpecserjék és a kopár szikla váltotta a zárt erdőt. Az út szélén a hó vastagon tartotta magát, a Paktajaure tavon opálosan fénylett a jég. Itt éreztük először, hogy a világ végén vagyunk. Az E10 úton olykor feltűnt egy lakókocsi, a táj hangulatát nem tudta elrontani. A rügyek még serkennek a göcsörtös bordó-barna kérgű nyíreken, az apró füzek puha barkái is még sárgállanak az ágak végén. 

A Paktajaure partja, régi csónakkal

Ez nem a tél vége. Ez a nyár kezdete. Télikabátban, meleg sapkában állsz a szélben, és érzed, tudod, hogy a zöldellő nyár csak egy szempillantás itt, mert a hely igazi eleme a fagy. A civilizáció csak annyira van jelen, hogy veszélyérzetünket eltompítsa úgy, hogy még itt, a sarkkörtől 500 km-re is elhisszük, sebezhetetlenek vagyunk. Pedig dehogy. 
Aztán egyszer csak vége. A határ még a sziklás hegygerincen van, szürke kő, jég és tó. Ami ezután következik, azt nehéz szavakkal leírni. A norvég oldalon hósapkás hegyóriások közé autózunk, a meredek fekete grániton vízesések zúdulnak a mélybe és a semmiből ház, házak, szaunák és emberek bukkannak elő, minden kanyarral több és több. A táj arca is enyhül: a fák kizöldülnek, törzsük kiegyenesedik, a sziklát pázsit borítja, a gyepen pitypang sárgállik mindenütt. És egy emelkedőn megpillantjuk az első fjordot. A tenger! Legyen ez akár az Adria, a Földközi-tenger vagy a Norvég-tenger, kevés felemelőbb dolog van annál, mint amikor hosszú utazás után egy hegyoldalról először tekintünk a nagy kékségre (Magyar embernek ez talán még többet jelent, de ebbe most nem mennék bele). Szájtátva autózunk, percenként kiált fel valaki hangosan "Hú, eztnézzétek!" és mutat a mélybe (fjord), magasba (hegy), előre (híd, hegy, fjord) és mindenfelé (ugyanez). 

Andoya, Stave és Bleik között

Folyt. köv. több képpel meg videóval.

Mint Moszkvát a hó

Moszkva, Seremetyevo nemzetközi repülőtér. Útlevélvizsgálat a modern, fényes épületben. Az orosz utasok sorra tűnnek el a nekik fenntartott számos kapu egyikén. Mi, az EU-ból jöttek, megszokott kiváltságainktól megfosztva egyetlen "Passport control" tábla előtt-alatt sorakozunk. A plexi mögött egyenruhás, szőke és erősen festett nő ül. Láthatóan feszült, pofákat vág. Oroszul köszön, kölletlenül átveszi az útlevelemet, felvonja szemöldökét, száját lebiggyeszti. Érzem, megérkeztem!


Még kelleni fog pár hét, esetleg hónap, amíg feldolgozom a Moszkvában tapasztaltakat. Moszkvát, úgy általában. Bármennyire is szeretném, nem tudom koherens egésszé összerakni az élményeket. Az ellentmondások, a kontrasztok és a tudatlanságom ezt még nem teszik lehetővé. Ezért csak karcolatokat tudok mutatni.

Nagyon kelet-európai város? Hiszen EZ minden káeurópainak az ősanyja!  A panelházak és a lakótelepi életérzés, a barátságtalan de legalább rosszul kezelt város és annak felszíni tömegközlekedése. Minden buszút, tartson az akár a következő megállóig, jegyköteles. Ismerős? Pár nap alatt az az érzésem, hogy Moszkva bizony közelebb van a budapesti valósághoz, mint hinnénk (vagy jólesne bevallani).

Moszkvában egy geológus házaspárnál volt szállásom. Munkájuk - például a szibériai cink és nikkelmezők feltárása - miatt évetizedekig a mongol határ melletti Csita volt az otthonuk, de Jakutszkban is éltek. Félreértés ne essék: Jakutföld ércei, gyémántbányái és más nyersanyagai elképzelhetetlen gazdagság forrásai Oroszországban. A baj csak a klímával van: a februári átlaghőmérsékelet -40 Celsius körül alakul. Emiatt Jakutföldön nem indulhat az autós egymaga, hanem legalább 3 autónak kell konvojban haladnia. A fagyban bármilyen meghibásodás végzetes lehet. Térerő nincs vagy alig, az autót pedig nem biztos, hogy újra lehet indítani a -30 fokot meghaladó fagyban. A munkások, így a sztori, napközben folyamatosan járatják a motort, így délután gond nélkül haza tudnak autózni. Skandináviában, ugye, erre találták ki az elektromos előmelegítőt. 

Hétfő, reggel 8, panellakás tizedik emelete. Vendéglátóm, a szovjet időkben Szibériában megőszült geológus, csíkos pizsamájában kibattyog a konyhába. Kijövök én is. Látom, hogy a gáztűzhelyen a gőzölős fazékban krumpli fő. Az asztalon a tegnapi vacsora maradékai. Borscs leves, saláta, nagy tömb sajt. Kell pár perc, hogy rájöjjek: ez lesz a reggeli. Tányéron krumpli szafttal, sült disznóhús és rántotta érkezik.
Ez speciel az én hibám, de képtelen vagyok délelőtt 10-ig bármi komolyat is letolni a torkomon. A kávé további zavart okoz. "A vendég kávét inna, ajjaj" - járhat Branyiszlav fejében, aki jelentős teamennyiséget fogyaszt reggeltől késő estig. Nem kellene (készültem instant kávéval), de valahonnan előkerít egy piros presszógépet, a földre helyezi és a foglalat nélküli fali konnektorhoz csatlakoztatja. Pár perc, és kész a kávé. A joghurtra mutatok, és közlöm, hogy én olyant szoktam reggelizni. A férfi szórakozottan az asztal távoli sarkára teszi a joghurtomat, ezzel is jelezvén, hogy mire tartja ezt a haszontalan holmit. Jól elleszünk, már látom.

A konyhában semminek sincs hely. Kivéve a díszpoharak, tányérok és üres likőrösüvegek tömegét, amelyek a konyhaszekrényben szép rendben sorakoznak. Ezek tehát a használaton kívüli tárgyak. A hasznos tárgyak körben a radiátoron, a padlón, a székeken és a hűtő tetején sorakoznak.

A konyhai konnektorban egy drót kéken izzik. Később a lakást égett bakelitszag járja át. Makszim (25), aki a sorban a harmadik fiú, a szomszéd szobában lakik és az ágyán fekve (kék csíkos frottír fürdőköpenyben) internetezéssel tölti napjainak nagy részét. Egyetemista, mondanom sem kell. Szóval Makszim megnyugtat, hogy az égett szag csak a biztosíték, mindig ezt csinálja.

Vendéglátóm apja szintén geológus volt. Az ő úti emlékeivel zsúfolt szobában kaptam szállást. Ásványok, emléktáblák a világ minden részéről, retró stílusban. Kínai réztányér, ausztrál kengurus plakett, és egy réz bányászlámpa deszkára csavarozva. Cirkalmas betűkkel égetett felirat rajta: "Mátraaljai Szénbányák Gépüzeme".

A papa a német hadifogolytáborból elszökve gyalog kelt át a szovjet oldalra, ahonnan egyből küldték is a munkatáborba. Egy év leteltével szabadult, az egyetemen dolgozhatott, de 1977-ig nem tehette ki a lábát a Szovjetunió területéről. Első külföldi útjaként a baráti Magyarországra  küldték, ahol bányákat látogathatott.


Vissza Moszkvához. Megdöbbentő ráeszmélni arra, hogy EZ az a város, amelynek dizájnja az összes többi "baráti", szocialista nagyvárosét is meghatározta. Itt minden nagyobb, esetleg díszesebb, de egyértelműen ismerős. A sztálinista bérházak tömegei, végtelen panellakótelepek (20 emelet vagy magasabb házakkal), a tömegközlekedés hangsúlyos szerepe...

Az emberek műveltek, csak a város vad. A lakás telis-tele könyvekkel. Amerikában három családi házban nem volt összesen ennyi, mint itt ebben a kb. 70nm-es panellakásban.

Furcsaságok. Alapvetően lakosságbarát tömegközlekedés kizsákmányoló (a BKV-ra hajazó) jegyszisztémával. Aranyozott metróállomások, luxusautókkal tömött utak. Hókásában evickélő gyalogosok, kiszámíthatatlan buszközlekedés, illegális lakosok milliói. A járda parkolásra van, az nem a gyalogosoké.

Bundás festett nők magassarkú csizmában mindenfelé. Cigarettafüst. E-könyvet olvasó és iPadet babráló sokaság a metrón. Okostelefonok mindenütt. Aranyfog. Férfiakon bőrdzseki -20 fokban is.
 
Mindenre több ember van, mint igazából szükséges. Kisboltban öt pult, mind mögött eladó, és külön-külön kell fizetni. Egy joghurt innen, kifizeted. Egy uborka onnan, kifizeted.

Kutatóintézet, egyetem 50-60 éve nem látott felújítást. Háborús filmekbe illő látvány - már ha bejutsz! Szigorú ellenőrzés a portán, útlevél, pecsétes papír nélkül egy tapodtat sem! Ellenőrzés és ellenőrök mindenhol, az utca mégis a rendetlenség, rendezetlenség benyomását kelti.

Az oroszok büszkék hazájukra, és persze nem vakok, hogy ne lássák a rossz dolgokat. Számukra más színben dereng a II. Világháború, a kommunista dikatatúra, mint nekünk, magyaroknak. 

Vendéglátóm büszkeséggel telve mutatja a Kijevszkaja metróállomást, amelyet ukrán motívumokkal díszítettek.

Nézd, mondja, az ott Sztálin az ukrán néppel! - Szép, válaszolom, de nem épp neki köszönhetik, hogy milliók vesztek éhen Ukrajnában? Vendéglátóm, enyhe nehezteléssel: - Ezt állítják? De hát akkor mindenki éhezett! Egy újabb megállónál ismét megszólal büszkén: ezt a megállót Rigának ajánlottuk, ezért litván (sic!) nemzeti színekkel lett díszítve. Eszembe jutott, hogy a CCCP felbomlása után az EU-ba és NATO-ba sebtében felkéredszkedő lettek vajon mennyire hálásak ezért? Ám itt inkább bölcsen hallgattam.
***

Az egyetemről a hazaút kb. 2 órát vett igénybe. Mínusz 20 alatti hidegben nem tréfa a buszra/villamosra várás, még meleg ruhában sem. Esténként, mint a csatából hazatért harcos, küzdöttem előre magam a buszmegállótól a Micsurinszkij proszpekt 54/2-ig. A ház acélajtaja nem nyílik ha nem tudod a kódot, vagy felcsengetve nem nyit senki ajtót. "40" nyomom, a hangszóróból "HALLOOO!" kiáltás hallatszik, és máris kattan a zár. Jóhogy, hiszen megbeszéltük: Este itthon leszünk, da?

Ez még nem minden, folyt. köv.

Még több kép a fotóblogon!
Moszkva: metró, házak, utcák
Moszkva / Moscow