Nősülés előtt két órával

Pillanatok esküvő előtt és után. Rövidebb-hosszabb írások a hét évig mellőzött, de igazából elkerülhetetlen egybekelésünk körülményeiről.

Virág
- Sajnos azt kell mondanom, hogy nincs időnk virágot szedni. El kell indulnunk, mégpedig most, különben elkésünk! A gondolat tök jó volt, én is segítettem volna, de kiszaladtunk az időből és lett más prioritás. Az a prioritásunk, hogy időben odaérjünk a saját esküvőnkre.
- Akkor az egész egy szar! Nem is akarok többé hozzád menni!

A kocsi mellől a keserű menyasszony felrohant az emeletre. Én utána. Elvégre a házasságom múlt rajta, nem igaz? Pedig még össze sem adtak minket.

- Megoldhatjuk, ha anyut, aput, a gyereket MOST az autóba ültetjük, és azonnal elhajtunk a kertbe!

A gépezet addig is pörgött, de ami azután jött, az filmbe illő. A család 5 perc alatt díszmagyarba vágta magát, és a kocsi nekilódult az ellenkező irányba, hogy az álmodozásoknak helyet adva a menyasszony a menyegző reggelén saját kezűleg szakított virágokkal állhasson vőlegény elé.

A kérdéses mályvabokor

- Megérkeztünk, most rohanás! - Késsel a kezemben mint egy kommandós vetettem magam a parcellánk sarkán álló mályvának. - Ezen ritkábban állnak a virágok, mint gondoltam! - Szedjünk más színűt is! - Korábban sokat elmélkedtünk a színeken, hogy mi illik mihez, a nyakkendőm árnyalata és a csokor viszonya majd fontos lesz....de ez mit sem számított. Mindenből szedtem, ami körülöttem nőtt. A délelőtti nap már magasan állt, az izzadság lassan elindult lefelé a gerincemen.

- Apa és anya olyanok, mint a rablók! - állapította meg a gyerek.



Úszás
A tengerparttól 20 méterre a fenyőerdőben álló piros bungaló előtt megálltunk, nagy levegőt vettünk. Ez lesz a várunk esküvőnk szigetén. Az idegesség elmúlt, nem maradt más hátra mint magunkra ölteni a gondosan összeválogatott ruhadarabokat és kisétálni a vendégek közé. Kis híja volt, hogy a nadrágom otthon maradt a virágért és az időért folytatott versenyfutásban.

A Balti-tenger és Sipoo-i szigetvilág a teraszunkról

Megnyugodtunk.

- Megnyugodtál?
- Igen, azt hiszem. Egy kicsit.
- Minden vendég megérkezett, mindenkinek van szállása. Gyere, ússzunk egyet!
- Most?
- Most. Van még időnk.
- Hol a fürdőruhám?

És beúsztunk a hínáros-moszatos piciny tengeröböl hűvös vizébe. Nem sokat, csak éppen annyit, hogy a maradék feszültség is lemosódjon, és helyét átadja valami bizsergető "szabadságon vagyunk" érzésnek.

Az esküvőnk előtt 20 perccel a házikónk apró teraszán a fekete, kénes szagú iszapot törölgettük a lábunkról.

- Tudod, ezért is szeretlek nagyon. Hogy eljöttél velem úszni. Nem tudom, hány menyasszony tette volna meg, ahelyett, hogy rámszól " Te hülye vagy? Mindjárt mennünk kell és még fel kell öltöznöm!"

Indulásra készen!

Folyt. köv.

----
Jelzem, hogy a blog a Facebookon is fent van és ott szinte naponta frissül. :)

Nősülés előtt három nappal

Pillanatok esküvő előtt és után. Rövidebb-hosszabb írások a hét évig mellőzött, de igazából elkerülhetetlen egybekelésünk körülményeiről. 


- Hozzám jössz feleségül? 
- Viccelsz?
- Nem. 
- Igen.

eljegyzés
legyen gyűrű és menjünk érte egészen Helsinkiig, mert Pesten ugyebár nem kapni. kalevala ékszer. de ne arany legyen. se platina. fehérarany? túl drága. ezüst? béna. bronz? nemár. acél?

az lesz a tökéletes! Christian van Pfaler? jó, ha a gyűrűnek neve is van. jó lesz az.

a család együtt, még tehetnének valamit a frigy ellen...de csak a villák csilingelnek. belenyugodtak?

az emberiség tudja vajon, hogy szinte semmit nem gondoltunk komolyan azelőtt? szerintem ezt komolyan gondoltuk.

a  holdfényes...khm kivilágított Budai Várban a Bécsi kapu alatti gyepen pezsgőztünk. Cinzano Asti, jöttek a gyűrűk, aztán hazamentünk.

esküvő?
hogyan legyen? ki menjen kihez? ki utazzon és ki ne? a finnek ide vagy a magyarok oda? el kellene kezdeni szervezni? el kellene kezdeni szervezni. el kellene kezdeni. el kellene. az egész olyan bonyolult. mi ketten egy kis lakásban, de az esküvők nagyok, és a lufi színe illeszkedik a szalvéta fodraival, meg kellene tanulni táncolni meg a zenészt felfogadni, a virág és a rizs meg a vőfély...á hagyjuk.

jobb nekünk így. bárhogy jó nekünk.

amíg együtt vagyunk.

hét év múlva. 
nahát, még mindig nem volt esküvő! a gyerek apja én vagyok, becsszóra. a becsszó nem kellene a törvény előtt, ha elvettem volna a gyerek anyját. akkor elhinnék nekem, persze az anya is kell ehhez, hogy tudja, vagy azt higgye. az emberek persze beszélnek. az esküvő jót tesz a léleknek. szimbólum. a gyerek legalább tudja, hogy családban él. gazdasági érdekből is jó, ha megvan a papír.

ez mind semmit nem jelent. ez mind együtt valamit mégis jelent.

esküvő!
legyen csak egyszerű, ne hívjunk senkit. a tengernél, mezítláb. - kellenek tanúk ám! - jó, akkor csak ők meg mi. romantikus.

legyen csak egyszerű, de hívjuk meg a legszűkebb családot. a tengernél, mezítláb. meg talán ennénk valamit valahol?

legyen csak egyszerű, hívjuk a családot meg a barátokat. a tengernél. enni kellene adni nekik, ha már eljöttek, nem?

legyen egyszerű, hívjuk a családot, a barátokat. grillezzünk, de nem kell nagy fakszni. a házasságkötés elég a hivatalban, pár tanúval valamikor előtte. csak egy baráti buli, semmi több.

legyen egyszerű. elhívunk mindenkit, aki eljönne. kellenek bográcsok. de grillezünk is, hátha valaki még éhes lesz. kell virág a hajba. cipő. öv. ruha. torta. italok. asztaldísz. gyerekeknek program. szállás a vendégeknek. ágynemű. házaságközvetítő? jó, jöjjön az is.

de nem kell rá talár. elvégre ez egy egyszerű buli lesz.

a tengernél. lélekben mezítláb.

újévi szelfi 2005-ből (a Sárkányfűárus én voltam)

--------------------------------------------------------
Igen, a Facebookon is van Finnisztán és tök jó!

Itt ült, ott állt

Majdnem egy hetet töltöttem Hollandiában. A holland hadsereg hatalmas, Oldebroek melletti lőterének egy sarkában működő klímaváltozás-modellező kísérleti állomáson dolgoztam - 2010 óta immár harmadszorra. A szállásom a Veluwe tájegységben, smaragdzöld bükkök és tölgyek (fenyők) között felépített, szóval egy isten háta mögötti erdei kempingben van.

Hollandia kulcsszavakban:

szélmalmok, fapapucs, tulipán, zöldségek, húsipar, Van Gogh, krákogva beszélt nyelv, lapos táj, kereskedelem, Shell, bankok és biztosítók, Philips, sajt, sör, futball és focisták, Rembrandt és a németalföldi festők, hajózás, csatornák, gyémánt, búrok, tudósok és felfedezők (Leeuwenhoek), monarchia és a narancssárga szín, Amszterdam, tengeri gátak, magas emberek, liberalizmus, jólét.

Valami kimaradt? Igen, a holland konyha. Nem híres, de vannak jó és vannak bizarr dolgok is benne. A majonéz uralma. Meg az almaszósz a hasábkrumplihoz. A hasábburgonya örök: mindig, mindenhez azt adnak. Bélszínroló és más bundázott, olajban sütött dolgok (utcai automatából is!). Palacsinta: nemzeti étel. Hatalmas méretű, ezerféleképpen töltve. Jók a helyi kolbászok, a hús meg elég olcsó. 

Az alábbi képeken azokat a dolgokat szedtem össze, amelyeket soha sem nem hagyok ki, ha Hollandiában járok.

Verkade, a holland Boci. Csak ezt tényleg hollandok csinálják. 

Stroopwafel - ragacsos, édes, nehéz ostya

Kis pékségek és cukrászatok, mint a Kamphorst.

Olcsó és jó gyümölcslevek és smoothie-k

"Vla" Pudding! Imádom. 

Indonéz és más ázsiai ételek, hatalmas választékban

Grolsch és más "kevéssé ismert" sörök

Sajt. Olcsón. Sokat.

Csokipudding, fél liter. 

Igen. Kenyérre. No comment.

Palacsinta. Hollandia egy palacsinta-paradicsom. (Pancake tomato?)

A mérkőzés addig tart, amíg a játékvezető le nem fújja

Hozzá kell tenni (mielőtt valaki kaján mosollyal a fűről és kurvákról kezdene kommentet írni), hogy Amszterdam és a Veluwe vidéke (ahol most vagyok) pontosan annyira nem összevethető mint Budapest és Szilvásvárad. Elég időt (kb 30 napot) töltöttem Amszterdamban, hogy tudjam: minden állítás és annak az ellenkezője is igaz erre a városra. Láttam festett nőket, ahogy kirakatban állva kínálták magukat és láttam "varázsgomba" boltot, és rengeteg cofee shopot. Hetekig laktam a Flying Pig hostelban, ahol minden éjjel diszkó volt és szobatársak hajnali kettő előtt biztosan nem jöttek haza.  És azt is, hogy ez mennyire csak a "turistanegyedre" igaz. Egy ilyen látogatás egyébként pont a tévészékház ostromakor volt. A reggelinél kihúzhattam magam, amikor a falra tett lcd-tévén néztük a BBC adását. Mellettem a kopasz texasi, aki a kurvanegyedben töltötte az éjszakát, őszintén  csodálkozott, hogy Európában ilyesmi lehetséges. Bocsássuk meg neki, hogy nem tudta, ez Euróőában szinte a hétköznapok része (Athén, Párizs, Berlin, Genova...megvan?). És nem csak itt. Emlékezzünk, hogy bizony az USA-nak is volt pár erős évtizede, már ami az utcai harcokat illeti.

A mérkőzést 90 percig játsszák
Én oda tértem vissza, ahol családostul-gyerekestül már kétszer voltam, és így eltöltöttünk vagy 30 napot összesen. Sűrű napok voltak ezek, először a 8 hónapos babával, majd következő évben a nagyobbacska, de még mindig apró, gyerekkel. A család megoldandó dolgai. Az első napokban nem volt kiságy (az egyik ágy matracát leraktuk a földre és körbebástyáztuk), kiskád (bizony, a mosogató is jó erre), etetőszék. A babakocsit a KLM Budapestre küldte Hollandia helyett.

Az a gól, amit a bíró megad

Megesik, mint ahogy velem most megesett, hogy az ember egymaga tér vissza oda, ahol korábban többedmagával jól érezte magát. És egyedül ez már nem az igazi. Csak arra gondolok, hogy itt ült, ott állt, amott játszott Friida, mi meg itt ültünk és ott álltunk és néztük a gyerekünket, ahogy ott ül…stb.

És most, hogy egyedül ülök a bungalóban, csak arra tudok gondolni, hogy milyen jó lenne, ha újra együtt lehetnénk itt. Nélkülük ez a hely pusztán díszlet, üres, nagy mégis jelentéktelen. Én alig használom, alig érdekel. Ágy legyen, meg pár szükséges holmi, hogy a munkámat végezni tudjam.  Játszótér, uszoda, étterem, bolt, zöld fák, madarak és nyulak. Szép, naná. 

Nem elég kapura lőni! A focit gólra játsszák.
Több értelmet nyer, amikor kézen fogva sétálok a lányommal és együtt éljük át és értelmezzük a környezetet. Élesebb érzékekkel figyelek, mert a gyereket tanítani kell és érdemes tanítani. Tanítani amíg lehet, amíg hagyja magát, mert ilyenkor még akarja, hogy tanítsd. A gyerek kérdez, hát válaszolok neki. Neki mindegy, hogy autó, madár vagy bot. Tudni akar mindent, és én vagyok a mindent tudó. Végtére is igaza van. Harmincvalahány év meg az iskolák elég volt ahhoz, hogy rengeteget megtudjak a világról, legalábbis egy gyerek számára sokat. Hiszen olyan országokról tudok, ahol még nem jártam. Olyan emberekről, akikkel nem találkoztam. Felismerem a márkáját a száguldó autónak. Na ez a nem semmi. Ezt sokáig tudjuk játszani. A gyerek minden szülőt professzorrá tesz. Tanárrá, aki egy nagyon kis létszámú osztályt tanít évekig, de egyre csökkenő óraszámban.  

Csak nüanszokon múlott a három pont sorsa
És nem is kell nagy dolgokra gondolni. A legtöbb esetben arra kell válaszolni, ami ÉPPEN AKKOR történt, és mi nem is érzékeltük semmit. Mit mondott a bácsi? Mi volt ez a hang? Az egy Mazda? De egy gyors váltással a dolgok közepében találjuk magunkat, pedig alig léptünk kettőt. Jézus bácsinak miért fáj? A madárban is van csontváz? Apa is meghal? (-Igen, egyszer mindenki meghal) Most?

Egyszóval, mit ér az évtizedeken át felhalmozott élettapasztalat, ha nincs kinek átadni? Blogot, cikket írok belőle? Ugyan. Ez mind semmi. 

A következő bejegyzés fociról fog szólni. Ma a bentmaradásért küzdő Siófok megverte a Pécset, a Videoton pedig magabiztosan lenyomta a Kaposvárt, ezért ma újságírói fociközhelyekkel helyettesítettem a fejezetcímeket.

Nőnapi emlékek

"A nő a biológiai értelemben vett nőnemű felnőtt ember elnevezése, szemben a hímnemű felnőtt emberrel, a férfival." (Wikpedia: Nő)

Nő. (Forrás: wikipedia.com)

Nemzetközi Nőnap. Az emberiséget nem tartom nagyon sokra, de a nőkkel nincs különösebb bajom. Írom ezt úgy, hogy odakint, a média nagyszínpadán Müller Péter azzal borzolja az idegeimet, hogy rosszul szeretem (nemcsak én, de minden férfi) a nőket, zsarnokként ülök a nők fején és mégha azt is hiszem, hogy nem - hát dehogynem! Ebből fakad, hogy jobban teszem, ha befogom a szám, mert egy önjelölt szobafilozófus/-pszichológus, vagy Osho, vagy a bükki füvesember (credits to Dávid a kőember blogról), vagy a Pilisi Szívcsakra titkát egyes-egyedül ismerő tisztánlátó úgyis kiforgatná a szavaimat. Ezen a szép márciusi napon van a Nemzetközi Nőnap, amikor a férfiak egy része őszintén, másik része hivatalból erősen gondol a nőkre. A férfiak amúgy sokat gondolnak nőkre (több infó a Kensey Intézettől), de ma egyfajta tágan értelmezett, mégis egyoldalú Valentin-napként MINDEN nőt szeretni lehet, legalább egy napig. Jól van ez így, kicsit nyálas, de legalább van benne rendszer.

Baljós árnyak
Néhány sötét emléktől a mai napig nem tudok szabadulni. Általános iskola, 3/A. A táblán krétafelirat, aszongya "NEMZETKÖZI NŐNAP Március 8". Izzadt markunkban piaci hóvirágokat szorongatva, sorba rendeződve állunk a tábla előtt. A jelre várunk, csak fiúk. A lányok velünk szemben, mint egy másik bolygó szülöttei. Várakozással telve bámulnak, némelyik arcán gúny, másokén büszkeség ragyog. Öröm, meghatódás? Ugyan.

Arról ugyanis nem sok szó esett, hogy a lányok, ezek a kollektíven levegőnek nézett hosszúhajú, furcsa lények milyen értelemben álltak összefüggésben az anyákkal és nagyanyákkal? Akkor az osztályteremben minden korábbinál jobban kirajzolódtak az erővonalak: ők és mi.
A tanárnő vezényelt, mi fiúk pedig meneteltünk a gyűlölt ellenség (A Lányok!) felé, virággal a kézben. A katonák is így menetelhettek Borogyinónál, elfogadva a megváltoztathatatlant, fejet hajtva egy nagyobb akarat előtt. Így mentünk mi, leszegett fejjel a lányok felé valami homályos cél érdekében, miközben a valódi cél a túlélés volt (majd a szünetben foci és felejtés!).

A virágot nyújtó kezet nem a mi akaratunk, hanem a tanár akarata mozgatta. Az elmotyogott "boldognőnapot" a tanár mondta rajtam keresztül. Az ekkorra már elfonnyadt hóvirág a kézfejemre csuklott, a lány kezébe átérve feje aláhull, és vége. A virág esszenciája a szépség, fonnyadt virág egyenlő a semmivel. Hát, legalább ennyi elégtételt vehettünk, hogy a lányok kaptak is meg nem is virágot.

Fotó: Thinkstock és Borsonline

A fiúk (a későbbi férfiak) ilyetén nyilvános, rendszeres nevelése, csituló amplitúdóval ugyan, de még nyolcadikig kitartott. A gimnáziumban aztán bekövetkezett a téboly, és a csajok kamatostul visszakaptak mindent: a fiúk maguktól vettek virágot! Napóleon kora helyett a lovagok kora köszöntött ránk, és piros szegfűkkel a kézben, ragyogó pattanásokkal a homlokunkon galoppoztunk a lányok elé, akik szerintem a pokolba kívántak minket kis szarosokat, mert nekik az egyetemista fiúk tetszettek.

Az oly nagyon vágyott egyenlőség jegyében ezúton kívánok mindenkinek remek, derűs pénteket!

Akarsz beszélni róla? 
Neked mit jelent a Nemzetközi Nőnap? Ünnepled, használod vagy ellenzed? 

Egy kis adalék. Útmutató nőkhöz: 

,,Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől.
Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei.
Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát.
Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied.
Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed.
Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van."
/Müller Péter/

Friida 2011-2012

 A Friida egy évéről készült 20 perces klip az alábbi linkre kattintva érhető el.

https://vimeo.com/49533909

A videó készítésének körülményei, mint rendesen, nem az átgondoltság jegyében teltek. Sokkal inkább a lopott félórák alatti intuitív pillanatok szabták meg, hogy mi kerüljön a klipbe? Ebből fakadóan nem feltétlenül a legjelentősebb programok (nagy kirándulás, vendégség, ünnep), inkább a hétköznapok százai során készült fotók/videók jelentik a gyűjtemény gerincét. "A nagy események" idején mi is "a nagy eseménnyel" vagyunk elfoglalva, ennek okán a legtöbb fotó a szürke hézköznapok alatt készül.

Rengeteg videó lapul a számítógép memóriájában megnézetlenül (a végén a dinnyés videó is egy ilyen volt tegnap délelőttig), de önkontrollt kell gyakorolnunk. Ez a 20 perc is végtelenül hosszú lehet annak, akinek a figyelme csak rövid ideig tartható fenn, és egy perc után automatikusan továbbklikkelne. Javaslom a buborékos műanyagcsomagolást nyomkodni.

Mindeközben Helsinkiben... Niina már dolgozik a lappföldi-norvég nyaralás videóján, amit nem telefonnal (hehe), hanem az új Canon kamerájával vett fel.

Kultúrtánc

Leányunkból gyakran tör elő a tánc. Espoo város művészeti központjában (weegee, ahol Niina is dolgozik) olyan érzésem volt, mintha Friida felszabadult táncmozdulataival a körülötte lévő műalkotásokra válaszolt volna. A felvételeket titokban készítettem, mert csak engedéllyel lehet kamerázni az épületben. Ez persze nem mentség arra, hogy MINDIG elfelejtem helyesen tartani a telefont.

Kiállítás

Espoo-ban egy nagyon érdekes kiállítás látható a napokban. A művész egy francia nő, Sophie Calle, aki az ex-barátjától kapott szakító e-mailt mutatta meg 107 nőnek. Arra kérte ezt a női sereget, hogy mindenki a maga tehetségének és szakmájának megfelelően interpretálja a számára oly fájdalmas írást. A jogász tehát a jog nyelvére fordította (a nő és a férfi közti szerződés felbontását boncolgatva), a rendőrkapitány egy jelentést írt róla ("Bűntény tehát nem történt. Végülis mindenki a saját felelősségére esik szerelembe."), az operaénekes elénekelte, a sportlövő céltáblának használta, a hindu táncosnő eltáncolta, az újságíró harsány címlapot készített, de volt aki nyelvtanilag elemezte, statisztikát készített a mondatokról, tarot kártyák segítségével írt jellemzést a férfiról, satöbbi. A nőket fotókon, videókon láthatjuk, de a válaszokból sok kiemelt szövegrész is látható bekeretezve, szép tipográfiával. Tanulságos történet ez arról , hogy mire képes egy (francia) nő, ha egy férfi fájdalmat okoz neki. (Sophie Calle: "Take care of yourself"). A sztorit itt olvashatjuk.

photo:weegee.fi

Erről a hétről fotók:

http://www.photoblog.com/Vil0443/2012/03/17/tlvgi-gyerek.html

http://www.photoblog.com/Vil0443/2012/03/19/

Mint Moszkvát a hó

Moszkva, Seremetyevo nemzetközi repülőtér. Útlevélvizsgálat a modern, fényes épületben. Az orosz utasok sorra tűnnek el a nekik fenntartott számos kapu egyikén. Mi, az EU-ból jöttek, megszokott kiváltságainktól megfosztva egyetlen "Passport control" tábla előtt-alatt sorakozunk. A plexi mögött egyenruhás, szőke és erősen festett nő ül. Láthatóan feszült, pofákat vág. Oroszul köszön, kölletlenül átveszi az útlevelemet, felvonja szemöldökét, száját lebiggyeszti. Érzem, megérkeztem!


Még kelleni fog pár hét, esetleg hónap, amíg feldolgozom a Moszkvában tapasztaltakat. Moszkvát, úgy általában. Bármennyire is szeretném, nem tudom koherens egésszé összerakni az élményeket. Az ellentmondások, a kontrasztok és a tudatlanságom ezt még nem teszik lehetővé. Ezért csak karcolatokat tudok mutatni.

Nagyon kelet-európai város? Hiszen EZ minden káeurópainak az ősanyja!  A panelházak és a lakótelepi életérzés, a barátságtalan de legalább rosszul kezelt város és annak felszíni tömegközlekedése. Minden buszút, tartson az akár a következő megállóig, jegyköteles. Ismerős? Pár nap alatt az az érzésem, hogy Moszkva bizony közelebb van a budapesti valósághoz, mint hinnénk (vagy jólesne bevallani).

Moszkvában egy geológus házaspárnál volt szállásom. Munkájuk - például a szibériai cink és nikkelmezők feltárása - miatt évetizedekig a mongol határ melletti Csita volt az otthonuk, de Jakutszkban is éltek. Félreértés ne essék: Jakutföld ércei, gyémántbányái és más nyersanyagai elképzelhetetlen gazdagság forrásai Oroszországban. A baj csak a klímával van: a februári átlaghőmérsékelet -40 Celsius körül alakul. Emiatt Jakutföldön nem indulhat az autós egymaga, hanem legalább 3 autónak kell konvojban haladnia. A fagyban bármilyen meghibásodás végzetes lehet. Térerő nincs vagy alig, az autót pedig nem biztos, hogy újra lehet indítani a -30 fokot meghaladó fagyban. A munkások, így a sztori, napközben folyamatosan járatják a motort, így délután gond nélkül haza tudnak autózni. Skandináviában, ugye, erre találták ki az elektromos előmelegítőt. 

Hétfő, reggel 8, panellakás tizedik emelete. Vendéglátóm, a szovjet időkben Szibériában megőszült geológus, csíkos pizsamájában kibattyog a konyhába. Kijövök én is. Látom, hogy a gáztűzhelyen a gőzölős fazékban krumpli fő. Az asztalon a tegnapi vacsora maradékai. Borscs leves, saláta, nagy tömb sajt. Kell pár perc, hogy rájöjjek: ez lesz a reggeli. Tányéron krumpli szafttal, sült disznóhús és rántotta érkezik.
Ez speciel az én hibám, de képtelen vagyok délelőtt 10-ig bármi komolyat is letolni a torkomon. A kávé további zavart okoz. "A vendég kávét inna, ajjaj" - járhat Branyiszlav fejében, aki jelentős teamennyiséget fogyaszt reggeltől késő estig. Nem kellene (készültem instant kávéval), de valahonnan előkerít egy piros presszógépet, a földre helyezi és a foglalat nélküli fali konnektorhoz csatlakoztatja. Pár perc, és kész a kávé. A joghurtra mutatok, és közlöm, hogy én olyant szoktam reggelizni. A férfi szórakozottan az asztal távoli sarkára teszi a joghurtomat, ezzel is jelezvén, hogy mire tartja ezt a haszontalan holmit. Jól elleszünk, már látom.

A konyhában semminek sincs hely. Kivéve a díszpoharak, tányérok és üres likőrösüvegek tömegét, amelyek a konyhaszekrényben szép rendben sorakoznak. Ezek tehát a használaton kívüli tárgyak. A hasznos tárgyak körben a radiátoron, a padlón, a székeken és a hűtő tetején sorakoznak.

A konyhai konnektorban egy drót kéken izzik. Később a lakást égett bakelitszag járja át. Makszim (25), aki a sorban a harmadik fiú, a szomszéd szobában lakik és az ágyán fekve (kék csíkos frottír fürdőköpenyben) internetezéssel tölti napjainak nagy részét. Egyetemista, mondanom sem kell. Szóval Makszim megnyugtat, hogy az égett szag csak a biztosíték, mindig ezt csinálja.

Vendéglátóm apja szintén geológus volt. Az ő úti emlékeivel zsúfolt szobában kaptam szállást. Ásványok, emléktáblák a világ minden részéről, retró stílusban. Kínai réztányér, ausztrál kengurus plakett, és egy réz bányászlámpa deszkára csavarozva. Cirkalmas betűkkel égetett felirat rajta: "Mátraaljai Szénbányák Gépüzeme".

A papa a német hadifogolytáborból elszökve gyalog kelt át a szovjet oldalra, ahonnan egyből küldték is a munkatáborba. Egy év leteltével szabadult, az egyetemen dolgozhatott, de 1977-ig nem tehette ki a lábát a Szovjetunió területéről. Első külföldi útjaként a baráti Magyarországra  küldték, ahol bányákat látogathatott.


Vissza Moszkvához. Megdöbbentő ráeszmélni arra, hogy EZ az a város, amelynek dizájnja az összes többi "baráti", szocialista nagyvárosét is meghatározta. Itt minden nagyobb, esetleg díszesebb, de egyértelműen ismerős. A sztálinista bérházak tömegei, végtelen panellakótelepek (20 emelet vagy magasabb házakkal), a tömegközlekedés hangsúlyos szerepe...

Az emberek műveltek, csak a város vad. A lakás telis-tele könyvekkel. Amerikában három családi házban nem volt összesen ennyi, mint itt ebben a kb. 70nm-es panellakásban.

Furcsaságok. Alapvetően lakosságbarát tömegközlekedés kizsákmányoló (a BKV-ra hajazó) jegyszisztémával. Aranyozott metróállomások, luxusautókkal tömött utak. Hókásában evickélő gyalogosok, kiszámíthatatlan buszközlekedés, illegális lakosok milliói. A járda parkolásra van, az nem a gyalogosoké.

Bundás festett nők magassarkú csizmában mindenfelé. Cigarettafüst. E-könyvet olvasó és iPadet babráló sokaság a metrón. Okostelefonok mindenütt. Aranyfog. Férfiakon bőrdzseki -20 fokban is.
 
Mindenre több ember van, mint igazából szükséges. Kisboltban öt pult, mind mögött eladó, és külön-külön kell fizetni. Egy joghurt innen, kifizeted. Egy uborka onnan, kifizeted.

Kutatóintézet, egyetem 50-60 éve nem látott felújítást. Háborús filmekbe illő látvány - már ha bejutsz! Szigorú ellenőrzés a portán, útlevél, pecsétes papír nélkül egy tapodtat sem! Ellenőrzés és ellenőrök mindenhol, az utca mégis a rendetlenség, rendezetlenség benyomását kelti.

Az oroszok büszkék hazájukra, és persze nem vakok, hogy ne lássák a rossz dolgokat. Számukra más színben dereng a II. Világháború, a kommunista dikatatúra, mint nekünk, magyaroknak. 

Vendéglátóm büszkeséggel telve mutatja a Kijevszkaja metróállomást, amelyet ukrán motívumokkal díszítettek.

Nézd, mondja, az ott Sztálin az ukrán néppel! - Szép, válaszolom, de nem épp neki köszönhetik, hogy milliók vesztek éhen Ukrajnában? Vendéglátóm, enyhe nehezteléssel: - Ezt állítják? De hát akkor mindenki éhezett! Egy újabb megállónál ismét megszólal büszkén: ezt a megállót Rigának ajánlottuk, ezért litván (sic!) nemzeti színekkel lett díszítve. Eszembe jutott, hogy a CCCP felbomlása után az EU-ba és NATO-ba sebtében felkéredszkedő lettek vajon mennyire hálásak ezért? Ám itt inkább bölcsen hallgattam.
***

Az egyetemről a hazaút kb. 2 órát vett igénybe. Mínusz 20 alatti hidegben nem tréfa a buszra/villamosra várás, még meleg ruhában sem. Esténként, mint a csatából hazatért harcos, küzdöttem előre magam a buszmegállótól a Micsurinszkij proszpekt 54/2-ig. A ház acélajtaja nem nyílik ha nem tudod a kódot, vagy felcsengetve nem nyit senki ajtót. "40" nyomom, a hangszóróból "HALLOOO!" kiáltás hallatszik, és máris kattan a zár. Jóhogy, hiszen megbeszéltük: Este itthon leszünk, da?

Ez még nem minden, folyt. köv.

Még több kép a fotóblogon!
Moszkva: metró, házak, utcák
Moszkva / Moscow

Fagyos hírek

Mikäs se tuolla kolottaa, se taittaa olla auto
Auto auto auto, auto auto auto, 
auto sanoo drnn drnn drnn.

[Mi az ami ott zajoskodik?
Az bizonyosan egy autó lesz,
Autó autó autó....
Azt mondja, hogy drnn drnn drnn]

Finn gyermekdal, részlet.

Mivel az már bizonyos, hogy nem tudok mindenre kitérni, csak szemezgetek az elmúlt egy hónap eseményeiből. 

Időjárás és sötétség jelentés 

Megboldogult Vissy Károly emlékének ajánlva ezt a visszatekintést elmondhatom, hogy ma érzem először a Tél közelségét. Fázósabbak most húzzák fülükre a plüss fültyűt, mert azt fogom állítani, hogy kellemesen csalódtam az (idei) finn időjárásban. November közepét tapossuk, de "csak úgy röpködnek a pluszok". Napközben 5-6 fok, esőtlenség ám kevés napsütés jellemző. A fagyot le is fotóztam, lásd alább. A napkollektoros ház persze még ilyenkor is termelt a reggeli kávéhoz.

Közlemény: Épp ablog írásának napján érkezett meg a nagy hideg (-7 fok), amely hatására kis tavunk elkezdett befagyni. Friida hamar ráérzett a dolog ízére. A gyermek behajintott minden kezébe kerülő dolgot, mert a jég vicces hangokat ad olyankor.

A hideg engem nem zavar, a sötétség annál inkább. A mai napon éppen 7 óra lesz a nappal, a többi sötétség. A sötétség, ami karácsonyig egyre nő, terjed, terjeszkedik. A legrövidebb nappalunk december 22.-én köszönt ránk, amikor 5 óra 49 perc körül lesz a nappal hossza (az adatokat innen nézem). Előtte és utána is 4-5 napig hasonló rövidségű lesz a világosság, majd lassan, alig érzékelhető változás veszi kezdetét. Ma délután 3 óra 41 perckor nyugszik a nap, ezért komolyan fel kell tudnunk találni magunkat, hogy hogyan üssük agyon az időt a töksötétben?


A finnek sem szeretik a sötétet. A boltok tele D-vitaminos készítményekkel, és az üzletben  főhelyen találjuk kirakva a naplámpát is.  A gyerek öltözködése ismét a szkafander-szerű kezeslábasra alapul, de még nagyobb hidegben jön a kantáros sínadrág hozzáillő nehézipari védőruházatra hajazó, térdig érő kabáttal. Nem győzöm elégszer írni, mennyire tetszik az a praktikusság, ahogy a finn gyerekeket öltöztetik. Ha sár van és latyak vagy hó (az év 10 hónapjában), akkor nem ünneplőben mennek játszótérre, hanem a megfeleő védőruházatban, ami lehet ugyanúgy csinos is ettől függetlenül. Abból is van ám drága svéd a sznoboknak, és olcsó teszkós a nem annyira sznoboknak. Nem, ez nem jelenti azt, hogy Magyarországon rosszabb lenne a helyzet, mivel az úgymond helyzetről fogalmam sincs. Ott még nem tologattam kétéves gyereket nyálkás hideg időben. (Hallottátok, hogy a Videoton 7-0-ra verte a Siófokot tegnap?)


Gyerek, barátok és család
Témánál maradva, jöjjön Friida meg a többi gyerek. Helsinkiben sok barátunk van, a legtöbbnek gyereke is van. A gyerekek csak úgy megszületnek egy napon, ezért van születésnapjuk, egyszer az évben. Nagy Natália írt egy mesekönyvet, "A Nap születésnapja" címmel, amelyet forrón ajánlok a témában elmélyedni vágyó sci-fi kedvelőknek. A barátok nem születnek per se, hanem azok csak úgy vannak. Egyik nap még nem vannak, aztán egyszer csak, hipp-hopp, előkerülnek a semmiből. Ez akkor derül ki markánsan, amikor el kell dönteni, hogy kit (és kit ne!) hívjunk a gyerek második szülinapi zsúrjára. Mert az első születésnap örömeiben zömmel még a szűk családi kör részesül, a harmadiktól fölfelé meg az óvodai társak és az elképzelt, ágy alatt lakó barátok kerülnek előtérbe.

Egy délelőtt gyermekmegőrzéssel

Nade a második! Ilyenkor már nem kell félni a bacilusoktól (sic!), lehet nyíltan is tömni tortával, ám a gyereknek még nincsenek barátai. Magányosan harcol a homokozólapáttal /-ért, egyedül állja a nálánál kétszer nagyobb kisfiú ökleléseit és képes szemrebbenés nélkül egyes-egyedül befalni egy egész csokifagyit amelyből sokszori kérlelésre sem ad, az istenért sem! Nos, a zsúron a család mellett a barátok is megjelennek, egyesek teljes gyereksereggel felszerelkezve. A szülők, akik egyébként jó barátok ilyenkor titkon remélik tán, hogy gyerekeik is jóbarátok lesznek majd, abból kiindulva, hogy jó sokat összejárnak majd. Friidának ott van Freija és Aava, mindannyian kétéves kislányok, meg Aalto, Gábor meg Lauri, 4, 2 és 1 éves kisfiúk. Van több is, de képtelen vagyok mindet megjegyezni.
Helsinkiben élő finn és kevés magyar barátaink, hozzánk hasonlóan, zömmel a családjától távol él, ezért a nagyszülők mindennapos segítsége ritka ünnepnek számít. A barátság ürügyén (hehe) ilyenkor jó felhívni valakit (aki mit sem sejtve tervezgeti a hétvégéjét), hogy tenné már meg, hogy vigyáz a gyerekre 9 és dél között esetleg 3 és 6 között. Mert épp a doktoriját írja, mert kiállítást épít, mert ez, mert az. Nem gyakran kapunk ilyen kérést, és mi sem gyakran akasztjuk más nyakába a gyerekünket, de mindkét eset előfordult már.

Keresztfiam, az öccse és Friida spontán körtáncolnak

Ebből fakadóan a tágabb család a gyerek számára afféle viaszbáb-panoptikummá merevedik. A nagymama, nagypapa a telefonban vagy a képernyőben lakik, és nincs a közelben, hogy "csak úgy" felugorjunk egy sütire". A nagybácsik és nagynénik (unokatesók, és attól kijebb) nagyobb ünnepeken szépen felöltözve, mindig hasonló pózokban láthatóak, kedvesek és ajándékot adnak, ám semmi másra nem jók.
Friida világát a szülein kívül tehát nem a családtagok, hanem az óvoda és a szülők baráti köre tölti ki. Érdekes, új világ ez. Másfelől praktikus is. A barátok közt nem húzódnak régi ellentétek, gyerekkorról visszamaradt, örökségi ellentétekből fakadó, vagy más családi eredetű viszályok. A barátokkal lehet egyenesen beszélni, kevés a sértődés és elég nagy az empátia.  Mindenki éli az életét anélkül, hogy aggódnia kellene, hogy "jaj, miért nem hív fel már egy hete?". 


Munka, ami igazából nem is az
Egy érdekes dologra jöttem rá. "Tibi igazsága", mondhatnám ezt is. Az eset 1997 őszén történt, jó régen már. Tibi egy okos, atlétikus, bivalyerős srác volt. Ő volt az, aki minden találkozáskor satuként szorította össze jobbodat. És igen, ő volt az, aki a '97-es tatai gólyatáborban egy mozdulattal lendült az barakk ereszére és tépte le a hangszóró kábelét, amikor szenyorunk, az épp a padon henyélő Völgyi Tomi másnaposságában a nagy hangerőre panaszkodott. Nos, Tibi okos volt, és nem félt a tanulástól sem. Történt egyszer, hogy az elsőévesek egyik "központi" fejtágításán egyik nagyrabecsült ökológia professzorunk a ránk váró nehézségeket, valamint az Ökológia Tanszéken (valami más neve volt, az biztos) való szakdolgozás feltételeit ecsetelte. Mi a hátsó padban kevésbé figyeltünk, mert a sarokban talált, a 60-as évekből hátramaradt pedagógiai témájú fali tablón szórakoztunk. A professzor eközben széles orrnyergére tolta vastag keretes szemüvegét, majd az "úgy nevezett" táblázatkezelő programról, más néven Excelről magyarázott. Majd miután említést tett az úgy nevezett szövegszerkesztő azaz Word programról is, feltette a kérdést:  ki tud ilyeneket használni? A hirtelen beállt csendre a hátsó padsor is felnézett, így láthattuk, hogy Tibi a jobbközépről jelentkezik tökegyedül. "Tud maga ilyet használni?" ismétlődött a kérdés a katedráról. "Nem, tanár úr! De megtanulom!" - szólt Tibi, mire gyermetegen röhögni kezdtünk.
Nem tudom, de majd megtanulom. Nem szeretném ragozni, de ez az a hozzáállás itt, amit itt díjaznak.

Indulás Lahtiba (7.30, Tikkurila állomás)

Talajminták égetés után

Az az öröm ért, hogy Lahtiban, Finnország talán legjobban felszerelt talajökológiai laborjába kaptam meghívást, hogy ott végezzem a szükséges méréseket. A zöldtetős projekt teljes talajminta anyagát én dolgozom fel, ami nem egy rocket science, de jó érzés a sok számítógépezés után (közben). A dolog jelentősége az, hogy hár nem csak a növényzetet, de Helsinki összes ismert zöldtetőjének "talaját" is ismerni fogjuk néhány szempont alapján.
Szervesanyag tartalom, pH és szemcseméret az alapvető három dolog, amelyet mérnem kell. Ezen tényezők választ adhatnak az egyes zöldtető típusok talajának időbeni változására, a talaj - növényzet kapcsolatára, és talán egyszer a faunával kapcsolatban is tudunk elemzéseket kezdeni. A napokban zajlanak a tárgyalások a cégekkel új, "lokális biodiverzitás barát" zöldtetők tervezésére. Ezek szubsztrátja nemcsak a kiválaszott 5 féle import pozsgás (ez a bevett módszer), hanem őshonos növényfajok megtelepedését és túlélését is támogatná. Pénteken volt egy videókonferencia erről, tavasszal kezdődnek a kísérletek! :)


A lahti munka rengeteg utazással jár, amelyet csak a milliomosok tudnának tömegközlekedéssel megoldani. Kilátásaim között volt, hogy egyszerre váltok havi bérletet va helsinki és a lahti BKV-ra, valamint a Helsinki-Lahti vasúti viszonylatra, de ez is több száz eurós kiadás lett volna. Így végülis vettem egy autót. Kéket.

Na, de nem ám csak úgy. Hónapok óta rendszeres látogatója vagyok a finn és magyar használtautós oldalaknak. Ár, márka, típus, köbcenti, futott kilométerszám áll szemben a vágyakkal és lehetőségekkel. Meg a hazai árak, az euró - forint árfolyam, de még a csillagok állása is. Megkérdeztem magyar és finn ismerőseimet is. Férfiakat. Mert melyik férfinak ne lenne véleménye a használt autókról? És melyik férfi ne sietne azonnal tanácsokkal a másik segítségére,? Na ugye. Az emailes körlevelekben aztán szabályos hitviták bontakoztak ki: benzines vs. dízel, francia vs. minden más, 2.0 motor vs. minden kisebb és még sorolhatnám. A végén kompromisszumos megoldásként egy 2.0-ás dízel Trabantban kristályosodott ki a lényeg. :)


Végül a kinézett, megvitatott autókat (Volvo Sportwagon, Skoda Fabia 29 000 km-rel!, Peugeot 307, stb.) egymás után vitték el az orrom előtt, újakat kellett nézni. Végül a bizonytalanok szalmaszálába kapaszkodtam: vettem egy japánt.  Szerdán elmentem Tammisaariba megnézni egy Mazda 323F (F mint Ferenc és ferdehátú, ugye), amelyet végül meg is vettem.  Biztosítás, regisztráció, pikk-pakk megvolt. A vásárlás után az autókereskedés melletti útmenti kifőzdében egy remek marhapörköltet ettem, noha a finnek biztosan nem tudják, hogy az pörkölt volt. 


Az autó birtoklása, csakúgy, mint a gyermek esetében, egy előrelátott, tervezett dolog volt. Bele van kódolva a rendszerbe, hogy ha nincs nagy gebasz, akkor gyereked és autód lesz, csak akarni kell, meg kivárni a pillanatot.  A lakásra azér már nem vennék mérget. A hat éve elvégzett autósiskola ellenére eléggé megdöbbentem az autós szubkultúra eddig rejtve marad világán. Hol van jó szervíz? Hogy működik az önkiszolgáló autómosó a parkolóház legmélyén? Milyen olaj, milyen guminyomás, ablaktörlő, milyen ez meg az kell a kocsihoz? És egyáltalán hogyan jutok haza Lahtiból? Ez az információ dömping pár nap leforgása alatt zuhant rám, és győzöm kapkodni a fejem. Holnap felrakom a téligumikat, de még szereznem kell egy keresztkulcsot. 

Magyarországi látogatásunkkor leckét kaptam hazafiságból. Amely szerint az igaz hazafi csak a szépet hajlandó észrevenni,  míg a negatív kritika hazafiatlan, idegenszívű. Másrészről pedig a más országról szóló pozitív kritika automatikusan Magyarországgal szembeni állásfoglalással ér fel. 


Ezzel kívánok biztonságos közlekedést mindenkinek.