2013. május 18., szombat

Itt ült, ott állt

Majdnem egy hetet töltöttem Hollandiában. A holland hadsereg hatalmas, Oldebroek melletti lőterének egy sarkában működő klímaváltozás-modellező kísérleti állomáson dolgoztam - 2010 óta immár harmadszorra. A szállásom a Veluwe tájegységben, smaragdzöld bükkök és tölgyek (fenyők) között felépített, szóval egy isten háta mögötti erdei kempingben van.

Hollandia kulcsszavakban:
szélmalmok, fapapucs, tulipán, zöldségek, húsipar, Van Gogh, krákogva beszélt nyelv, lapos táj, kereskedelem, Shell, bankok és biztosítók, Philips, sajt, sör, futball és focisták, Rembrandt és a németalföldi festők, hajózás, csatornák, gyémánt, búrok, tudósok és felfedezők (Leeuwenhoek), monarchia és a narancssárga szín, Amszterdam, tengeri gátak, magas emberek, liberalizmus, jólét.

Valami kimaradt? Igen, a holland konyha. Nem híres, de vannak jó és vannak bizarr dolgok is benne. A majonéz uralma. Meg az almaszósz a hasábkrumplihoz. A hasábburgonya örök: mindig, mindenhez azt adnak. Bélszínroló és más bundázott, olajban sütött dolgok (utcai automatából is!). Palacsinta: nemzeti étel. Hatalmas méretű, ezerféleképpen töltve. Jók a helyi kolbászok, a hús meg elég olcsó. 

Az alábbi képeken azokat a dolgokat szedtem össze, amelyeket soha sem nem hagyok ki, ha Hollandiában járok.

Verkade, a holland Boci. Csak ezt tényleg hollandok csinálják. 

Stroopwafel - ragacsos, édes, nehéz ostya

Kis pékségek és cukrászatok, mint a Kamphorst.

Olcsó és jó gyümölcslevek és smoothie-k

"Vla" Pudding! Imádom. 

Indonéz és más ázsiai ételek, hatalmas választékban

Grolsch és más "kevéssé ismert" sörök

Sajt. Olcsón. Sokat.

Csokipudding, fél liter. 

Igen. Kenyérre. No comment.

Palacsinta. Hollandia egy palacsinta-paradicsom. (Pancake tomato?)

A mérkőzés addig tart, amíg a játékvezető le nem fújja
Hozzá kell tenni (mielőtt valaki kaján mosollyal a fűről és kurvákról kezdene kommentet írni), hogy Amszterdam és a Veluwe vidéke (ahol most vagyok) pontosan annyira nem összevethető mint Budapest és Szilvásvárad. Elég időt (kb 30 napot) töltöttem Amszterdamban, hogy tudjam: minden állítás és annak az ellenkezője is igaz erre a városra. Láttam festett nőket, ahogy kirakatban állva kínálták magukat és láttam "varázsgomba" boltot, és rengeteg cofee shopot. Hetekig laktam a Flying Pig hostelban, ahol minden éjjel diszkó volt és szobatársak hajnali kettő előtt biztosan nem jöttek haza.  És azt is, hogy ez mennyire csak a "turistanegyedre" igaz. Egy ilyen látogatás egyébként pont a tévészékház ostromakor volt. A reggelinél kihúzhattam magam, amikor a falra tett lcd-tévén néztük a BBC adását. Mellettem a kopasz texasi, aki a kurvanegyedben töltötte az éjszakát, őszintén  csodálkozott, hogy Európában ilyesmi lehetséges. Bocsássuk meg neki, hogy nem tudta, ez Euróőában szinte a hétköznapok része (Athén, Párizs, Berlin, Genova...megvan?). És nem csak itt. Emlékezzünk, hogy bizony az USA-nak is volt pár erős évtizede, már ami az utcai harcokat illeti.

A mérkőzést 90 percig játsszák
Én oda tértem vissza, ahol családostul-gyerekestül már kétszer voltam, és így eltöltöttünk vagy 30 napot összesen. Sűrű napok voltak ezek, először a 8 hónapos babával, majd következő évben a nagyobbacska, de még mindig apró, gyerekkel. A család megoldandó dolgai. Az első napokban nem volt kiságy (az egyik ágy matracát leraktuk a földre és körbebástyáztuk), kiskád (bizony, a mosogató is jó erre), etetőszék. A babakocsit a KLM Budapestre küldte Hollandia helyett.

Az a gól, amit a bíró megad
Megesik, mint ahogy velem most megesett, hogy az ember egymaga tér vissza oda, ahol korábban többedmagával jól érezte magát. És egyedül ez már nem az igazi. Csak arra gondolok, hogy itt ült, ott állt, amott játszott Friida, mi meg itt ültünk és ott álltunk és néztük a gyerekünket, ahogy ott ül…stb.
És most, hogy egyedül ülök a bungalóban, csak arra tudok gondolni, hogy milyen jó lenne, ha újra együtt lehetnénk itt. Nélkülük ez a hely pusztán díszlet, üres, nagy mégis jelentéktelen. Én alig használom, alig érdekel. Ágy legyen, meg pár szükséges holmi, hogy a munkámat végezni tudjam.  Játszótér, uszoda, étterem, bolt, zöld fák, madarak és nyulak. Szép, naná. 

Nem elég kapura lőni! A focit gólra játsszák.
Több értelmet nyer, amikor kézen fogva sétálok a lányommal és együtt éljük át és értelmezzük a környezetet. Élesebb érzékekkel figyelek, mert a gyereket tanítani kell és érdemes tanítani. Tanítani amíg lehet, amíg hagyja magát, mert ilyenkor még akarja, hogy tanítsd. A gyerek kérdez, hát válaszolok neki. Neki mindegy, hogy autó, madár vagy bot. Tudni akar mindent, és én vagyok a mindent tudó. Végtére is igaza van. Harmincvalahány év meg az iskolák elég volt ahhoz, hogy rengeteget megtudjak a világról, legalábbis egy gyerek számára sokat. Hiszen olyan országokról tudok, ahol még nem jártam. Olyan emberekről, akikkel nem találkoztam. Felismerem a márkáját a száguldó autónak. Na ez a nem semmi. Ezt sokáig tudjuk játszani. A gyerek minden szülőt professzorrá tesz. Tanárrá, aki egy nagyon kis létszámú osztályt tanít évekig, de egyre csökkenő óraszámban.  

Csak nüanszokon múlott a három pont sorsa
És nem is kell nagy dolgokra gondolni. A legtöbb esetben arra kell válaszolni, ami ÉPPEN AKKOR történt, és mi nem is érzékeltük semmit. Mit mondott a bácsi? Mi volt ez a hang? Az egy Mazda? De egy gyors váltással a dolgok közepében találjuk magunkat, pedig alig léptünk kettőt. Jézus bácsinak miért fáj? A madárban is van csontváz? Apa is meghal? (-Igen, egyszer mindenki meghal) Most?
Egyszóval, mit ér az évtizedeken át felhalmozott élettapasztalat, ha nincs kinek átadni? Blogot, cikket írok belőle? Ugyan. Ez mind semmi. 

A következő bejegyzés fociról fog szólni. Ma a bentmaradásért küzdő Siófok megverte a Pécset, a Videoton pedig magabiztosan lenyomta a Kaposvárt, ezért ma újságírói fociközhelyekkel helyettesítettem a fejezetcímeket.