A meccsre hazaérek

A mai BL döntő örömére ma a labdarúgásról lesz szó. Mivel a futballt úriemberek űzik, ma Vergilius első eclogáját rejtettem a sorok közé (ford. Lakatos István).   

Títyrusom, ki a sátras bükk hüvösén heverészel

Ahogy a nyár követi a tavaszt, a futball programja is oly ciklikusan ismétlődik. Hetente (bajnokik), kéthetente (EL, BL meccsek), negyedévente (selejtezők), évente (Liga- és Magyar Kupa-, valamint BL és EL döntők), és kétévente (vb vagy eb és/vagy olimpia). A futballszeretők élete ehhez igazodik. A ritka, de annál nyomorúságosabb futballhiányos téli szünetre ZS-ligás szlovén csapatok ellen vívott barátságos mérkőzések jutnak, de akkorra már az is egy BL-meccs hírértékére emelkedik.

A hírre nem egyformán reagálunk. Győzött a csapat? Gyenge csapat ellen kötelező lenne még 5 emberrel, összekötözött lábakkal, és ezért tökre fölösleges pálmafás tengerparton edzőtáborozni. Erős csapat ellen győztek kedvenceink? Azt meg azért kell fitymálni, mert az ellen köztudottan a B-csapattal állt ki, köztudottan óvta testi épségét, mert a Barcelona elleni meccsre tartalékolt.

Veszítettünk? Hát az hogy lehet? Az edzőcsere már a levegőben, csakúgy mint a világvége, stb.

Olyan mint a sakk. Csak többször dőlnek el benne. (aprod.hu)

  

Erdei múzsádat leheled lágyhangu sipodba

Nekem a foci olyan, mint nyugati  turistának a McDonald's: tudom, hogy mindenhol van, elérhető és egy kis otthonos komfortot jelent egy idegen országban. Sok meccset néztem külföldön, mert meccset nézni jó külföldön. A futball egy közös nyelv, amelyet sokan értenek. Nem kell semmit megmagyarázni, tudunk mindent - az eredményt leszámítva. A finneknél mondjuk nem mindenkit izgat a téma, itt a hoki, rali, síugrás és a finn baseball nagyobb tömegeket mozgat.

A focivébék és EB-k valahogy távol találtak otthonomtól. Főleg a döntők: Erdélyben az 1994-es olasz-brazilt, míg Drávatamásiban (ahol többedmagammal terepgyakorlatot vezettem) a 2006-os francia-olasz vb-döntőt néztem elsőéves hallgatókkal. A német-brazil döntőt 2002-ben Worcester (MA, USA) mellett szenvedtem végig, míg a 2012-es EB csoportmeccseit Minneapolisban. Hozzáteszem, hogy Koplárovics Béla és a ZTE szenzációs teljesítményét is Massachusetts-ben hallottam, amikor G. Laci telefonon felhívott és őrjöngve "közölte" a hírt.

…hogy a ZTE megverte Zalaegerszegen a David Beckhammel és más világsztárokkal felálló Manchester Unitedet!

Míg mi hazánk édes mezeit s e határt odahagyjuk

Csapatom, a Videoton FC pár éve még jóformán észrevétlenül gyűjtögette a pontokat az NB1, olykor az NB2-ben, és pár száz fehérvárin kívül senkit nem érdekelt a fehérvári futball. A '85-ös csoda távol (az remélem megvan, hogy a Vidi - utolsó magyar csapatként -1985-ben UEFA kupadöntőt játszott a Real Madriddal, és 0-3-mas otthoni vereséget követően a madridi Bernabéu Stadionban azért 0-1-re leverte a Realt?), és a csapat hol a kiesés ellen harcolt, de legjobb esetben sem jutott a középmezőny alján túl.

1995-ben a Tordai hasadék mellett egy réten, az igen gyengén fogható Kossuth Rádióból értesültünk, hogy a Videoton (akkor Parmalat FC) osztályozón felülmúlta a Salgótarjánt, és bent maradt az NB1-ben. 2006-ban az amszterdami Schiphol reptéren tudtam meg, hogy a Videoton lenyomta a Vasast és megnyerte a Magyar Kupát.

Hontalanul bolygunk: de te, Títyrusom, zugod árnyán,

Nem szoktam nézni a csoportmeccseket és elődöntőket is csak ritkán. Engem az a rövidke "magyar periódus" érdekel, amikor a magyar csapatok azeri meg kazah csapatok ellen játszanak és győznek, csakhogy az első valóban európai (+ török) csapat búcsúztassa őket a következő fordulóban. Külföldön azért belenézek mindenbe, így sikerült a 2009-es Barcelona-Chelsea BL-elődöntőt egy berlini hostelban hangos németek közt néztem. Elég szar meccs volt, nem is maradt meg sok belőle.

Ha EL, akkor Hollandia! Az első EL döntő (Atletico - Fulham 2010) után a negyediket (Benfica - Chelsea 2013) is itt, Epe mellett néztem. 2006-ban, immár ősszel H. Krisztiánnal volt szerencsénk egy amszterdami bárban végignézni, ahogy a BL első csoportkörében a Barcelona 5-0-val hazaküldi a Levszki Szófiát. Szegény bolgár srác mellettünk rezzenéstelen arccal nézte a mészárlást.

2006-ban az Ajax akkor lett bajnok, amikor Amsterdamban laktam két hetet (utcai ünneplés), míg a Twente 2010-ben akkor játszotta utolsó, bajnokságot érő győztes meccsét, amikor itt Epe mellett időztünk (nyugodt sörözés, gyerek-terelgetés).

Szép Amaryllisedért a vadont epekedni tanítod.

Egy ismeretlen mondta egyszer, hogy jobban megbirkózol az élet nehézségeivel, ha kiscsapatnak szurkolsz. Egy BVSC, Csepel, REAC, III. Ker. TVE (hogy az elmúlt évtized fővárosi, az NB1-ből kizúgó csapatait említsem) vajmi kevés sikerélménnyel kecsegtet, de a sovány sikerek vagy egy tisztes vereség egy nagycsapat ellen elegendő, hogy az igazi drukkernek mosolyt csaljon az arcára és  legyen miért megvenni a másnapi Nemzeti Sportot !

Bizonyára joggal orbánozik a fél ország a Videoton láttán, azonban azt se' felejtsük, hogy a Videoton 50 éves története során jórészt jelentéktelen gyalog volt azon a sakktáblán, amelyen csakis a fővárosi csapatoknak oszottak lapot (sic!). Évekig jártam a Sóstói stadionba, futottam az UTE-s meg Fradista huligánok elől, akik közül sokan fehérváriak voltak és a szomszédos Lenin lakótelepről bújtak elő. Jártam vidékre minden második hétvégén, így a 90-es évek elején egy picit része voltam a fehérvári ultramozgalom születésének, a szervezett szurkolás kezdeteinek. Az első gépikötött Red Blue Devils sál. Volt nekem is, nem tudom hol lehet.

A dolgok megváltozni látszanak, és nem zavar, hogy csapatom végre az élvonalba került, jól focizik és felveszi a versenyt a minden bizonnyal makulátlan többi NB1-es csapat ellen (DVSC: pénzautomata-tulaj csapata, FTC: Kubatov Gábor, MTK: Deutsch Tamás, stb...). Mindazonáltal, ez csak játék. Nem érdemes infarktus kapni egy Pápa-Siófok meccstől, vagy hosszasan hőbörögni egy hibás Kassai-ítéleten. Egy ilyen szép napon inkább menjünk ki és focizzunk magunk is. Így teszek én is. Persze, azért a döntőre hazaérek!