Moszkvát a hó II.

Mozaik a Majakovszakaja metróállomás mennyezetén.

Polgártársak!
Ezeréves uraink ma letűntek.
A régi világban senki se hisz.
Ma
átalakítjuk öltözetünket,
átalakítjuk az életet is.

Polgártársak!
A munkás-özönvíz a földre kiárad,
elmossa a régit.
Az új kor kapuját a nép kinyitotta.
Ma nekivágunk ennek az összekuszált világnak.
A tömegek lábdobogása csattogjon az égig,
sziréna-jelekkel üzenjen a flotta!

(Vlagyimir Majakovszkij: A forradalom)


Moszkvába egy orosz ismerősöm meghívására utaztam. Kosztya már korábban is hívott, de Oroszországba utat szervezni egyáltalán nem volt könnyű feladat. A közös projekt ügye elég indok volt, hogy komolyan vegyem a dolgot, és ezúttal össze is jött minden. Elég nagy árat fizettem érte, mitagadás.


Valakiknek nem tetszik a rendszer, mások meg az EU-ban látják a Haza pusztulását. Lehet. De mielőtt nagyon belelovalnánk magunkat, nézzünk a barikádon túlra kicsit (ha merünk), mert garantálom, hogy igen hamar visszavágyunk majd ide, Európába - legyen az akár Magyarország, akár Finnország.

A kariganiemi határátkelő nyáron

http://www.openroads.fi/nor95/n951.htm

Innen, a kényelmes EU tetejéről akár gyalog, egy személyivel vagy útlevéllel is elindulhatnék délnek vagy nyugatnak, jobbára sehol nem ütköznék jelentős határellenőrzésbe. Schengen ajándéka volt az az eset, amikor Niina és én 2005 januárjában a világ végén északon a finn Karigasniemiből átsétáltunk Norvégiába, majd stoppal eljutottunk Karasjokba. A határátkelő teljesen sötét volt, életnek nyoma sem látszott. Én mégis bekopogtam a házikóba, hogy adna már a Tiszt Úr egy pecsétet, mégis milyen egzotikus helyen kelünk át. Azt a fejet látni kellett volna! Mit akarok? És minek? Hová? Végül jófej volt, előkotort egy kerek norvégoroszlános bélyegzőt és pecsételt a hülyeturista útlevelébe egyet.


Az orosz utamat is magánúton akartam szervezni. Augusztusban kezdtem és novemberben adtam fel. A konzuli hivatalok részletes tájékoztatása mellett sem tudtam eldönteni, mi legyen előbb:

• Repülőjegy vásárlás? > Vízum nélkül kockázatos, mi van ha nem adják ki nekem? 
• Vízumkérelem? > Szállás/meghívó nélkül nem adnak. A szálláshoz kell majd az utazást szervezni, ami a változó repülőjegy árak miatt nem jó ötlet. 
• Szállásfoglalás? > A négycsillagos hotel csak pénzért adott volna meghívólevelet (a vízumhoz), a fizetséghez (Figyelem!) az útlevelem valamint a bankkártyám (mindkét oldalának!) másolatát kérte volna. Hogy majd ők leveszik a szükséges összeget, ne fáradjak...

A megoldás két szóból állt: utazási iroda! Beadják, elküldik, befizetik, megoldják. Neked csak fizetni kell (76 Euro kb.), meg biztosítást kötni. Oroszországban azért többször is lecsekkolnak. A vízum az első, ugye. Aztán a repülőn kitöltesz egy bevándorlási űrlapot, szinte ugyanazokkal az adatokkal mint a vízum esetében. Oroszországban, ha nincs meghívó leveled, de valami szállásra azért szert tettél, harmadszorra is megismétled ezt, és a postai regisztrációs nyomtatványba beleírod az adataidat, (honnan, hová, miért, kihez, stb.). Mivel én nem hotelban, hanem családnál voltam, az adott cím alatt lakó összes családtag személyi iratát lefénymásolva kellett az enyémhez csatolni. (Nem tetszik a rendszer? Putyini a politika? Hát, nem tudom.)

***


"A mindennapos felszíni közlekedési káoszt a szerteágazó metróhálózat tudja csak enyhíteni. A moszkvai földalatti (...) önmagában is turistalátványosság." A Külügyminisztérium utazási tanácsai ITT.
  

Marsrutka

(http://en.wikipedia.org/wiki/Marshrutka)

Moszkvában a tömegközlekedés kulcsa a rugalmasság. Ha nem jön a busz, jó a marsrutka is. Mindig legyen kéznél apró, mert csak azzal jutunk itt valamire. Egy nappal elutazásom előtt már a bőrönddel szálltam fel a kopott, sárga furgonba... (Amiről a Külügy így vélekedik: "Továbbra sem javasoljuk az iránytaxik használatát. Az elmúlt időszakban több balesetet okoztak, melyeknél súlyos személyi sérülések is történtek")...és a közép-ázsiai, aranyfogú sofőr a bőröndömért is külön jegyet számolt. Káráló idős asszonyok bundában, kucsmában azonban nem hagyták annyiban. Feltették a kérdést: ha a buszon a szabály szerint csak ülő utast utazhat, akkor hogy a bánatban foglalhat bárkitől is helyet a földre állított  táska?


A sofőr rosszul beszél oroszul, elveszítheti az engedélyét ha ezek feljelentik! Egyik kezével a kormányt tartva próbálta letörölni az ezeréves mocskot a laminált házirendről, kétségbeesetten keresvén a megfelelő passzust. Gondolom nem sok sikerrel, mert miközben az asszonyok hátul még rikácsoltak, a 25 rubelt gyorsan visszakaptuk.

Most jöjjön egy 2012 februári hír: "a főként a közel-keleti és afrikai állomokból ismert, de néhány nyugati országban is elterjedt "igényvezérelt közlekedés" (azaz iránytaxi) zöld utat kapott Budapesten is. Azaz magánvállakozók engedélyt kapnak arra, hogy a Blaháról a Deákra, saját zsebre, utasokat szállítsanak. Tunéziában és Törökországban is utaztam iránytaxikkal. Kétségtelen előnyük, hogy azonnal rendelkezésre állnak, ám ahogy az oroszoktól is hallom, a balesetveszély kockázata valószínűleg sokkal nagyobb, mint a helyi járatú buszon. A sofőrök a maximális bevétel reményében rövid megálló időkkel, nagy sebességgel hajtanak.  


***

De hol vannak a gyerekek? Makszim (25) megadta a választ: "Nálunk másmilyen oktatási rendszer van, a gyerekeknek nem kell sokat utazni."


Kiderült az is, hogy Makszim részt vesz minden ellenzéki megmozduláson. A tömegközlekedés gondjai és a rossz közúti morál láthatóan őt is zavarta. "Pesten lehet kerékpározni?" Critical Mass videók nézegetése oktatási céllal. Mese a hollandiai kerékpáros- közlekedésről. "Nálatok van buszsáv?" Igaz, most hat évig megint nem kell nagy változásra számítani. Sebaj, addig is lesz még miért harcolni, Makszim!

Mint Moszkvát a hó

Moszkva, Seremetyevo nemzetközi repülőtér. Útlevélvizsgálat a modern, fényes épületben. Az orosz utasok sorra tűnnek el a nekik fenntartott számos kapu egyikén. Mi, az EU-ból jöttek, megszokott kiváltságainktól megfosztva egyetlen "Passport control" tábla előtt-alatt sorakozunk. A plexi mögött egyenruhás, szőke és erősen festett nő ül. Láthatóan feszült, pofákat vág. Oroszul köszön, kölletlenül átveszi az útlevelemet, felvonja szemöldökét, száját lebiggyeszti. Érzem, megérkeztem!


Még kelleni fog pár hét, esetleg hónap, amíg feldolgozom a Moszkvában tapasztaltakat. Moszkvát, úgy általában. Bármennyire is szeretném, nem tudom koherens egésszé összerakni az élményeket. Az ellentmondások, a kontrasztok és a tudatlanságom ezt még nem teszik lehetővé. Ezért csak karcolatokat tudok mutatni.

Nagyon kelet-európai város? Hiszen EZ minden káeurópainak az ősanyja!  A panelházak és a lakótelepi életérzés, a barátságtalan de legalább rosszul kezelt város és annak felszíni tömegközlekedése. Minden buszút, tartson az akár a következő megállóig, jegyköteles. Ismerős? Pár nap alatt az az érzésem, hogy Moszkva bizony közelebb van a budapesti valósághoz, mint hinnénk (vagy jólesne bevallani).

Moszkvában egy geológus házaspárnál volt szállásom. Munkájuk - például a szibériai cink és nikkelmezők feltárása - miatt évetizedekig a mongol határ melletti Csita volt az otthonuk, de Jakutszkban is éltek. Félreértés ne essék: Jakutföld ércei, gyémántbányái és más nyersanyagai elképzelhetetlen gazdagság forrásai Oroszországban. A baj csak a klímával van: a februári átlaghőmérsékelet -40 Celsius körül alakul. Emiatt Jakutföldön nem indulhat az autós egymaga, hanem legalább 3 autónak kell konvojban haladnia. A fagyban bármilyen meghibásodás végzetes lehet. Térerő nincs vagy alig, az autót pedig nem biztos, hogy újra lehet indítani a -30 fokot meghaladó fagyban. A munkások, így a sztori, napközben folyamatosan járatják a motort, így délután gond nélkül haza tudnak autózni. Skandináviában, ugye, erre találták ki az elektromos előmelegítőt. 

Hétfő, reggel 8, panellakás tizedik emelete. Vendéglátóm, a szovjet időkben Szibériában megőszült geológus, csíkos pizsamájában kibattyog a konyhába. Kijövök én is. Látom, hogy a gáztűzhelyen a gőzölős fazékban krumpli fő. Az asztalon a tegnapi vacsora maradékai. Borscs leves, saláta, nagy tömb sajt. Kell pár perc, hogy rájöjjek: ez lesz a reggeli. Tányéron krumpli szafttal, sült disznóhús és rántotta érkezik.
Ez speciel az én hibám, de képtelen vagyok délelőtt 10-ig bármi komolyat is letolni a torkomon. A kávé további zavart okoz. "A vendég kávét inna, ajjaj" - járhat Branyiszlav fejében, aki jelentős teamennyiséget fogyaszt reggeltől késő estig. Nem kellene (készültem instant kávéval), de valahonnan előkerít egy piros presszógépet, a földre helyezi és a foglalat nélküli fali konnektorhoz csatlakoztatja. Pár perc, és kész a kávé. A joghurtra mutatok, és közlöm, hogy én olyant szoktam reggelizni. A férfi szórakozottan az asztal távoli sarkára teszi a joghurtomat, ezzel is jelezvén, hogy mire tartja ezt a haszontalan holmit. Jól elleszünk, már látom.

A konyhában semminek sincs hely. Kivéve a díszpoharak, tányérok és üres likőrösüvegek tömegét, amelyek a konyhaszekrényben szép rendben sorakoznak. Ezek tehát a használaton kívüli tárgyak. A hasznos tárgyak körben a radiátoron, a padlón, a székeken és a hűtő tetején sorakoznak.

A konyhai konnektorban egy drót kéken izzik. Később a lakást égett bakelitszag járja át. Makszim (25), aki a sorban a harmadik fiú, a szomszéd szobában lakik és az ágyán fekve (kék csíkos frottír fürdőköpenyben) internetezéssel tölti napjainak nagy részét. Egyetemista, mondanom sem kell. Szóval Makszim megnyugtat, hogy az égett szag csak a biztosíték, mindig ezt csinálja.

Vendéglátóm apja szintén geológus volt. Az ő úti emlékeivel zsúfolt szobában kaptam szállást. Ásványok, emléktáblák a világ minden részéről, retró stílusban. Kínai réztányér, ausztrál kengurus plakett, és egy réz bányászlámpa deszkára csavarozva. Cirkalmas betűkkel égetett felirat rajta: "Mátraaljai Szénbányák Gépüzeme".

A papa a német hadifogolytáborból elszökve gyalog kelt át a szovjet oldalra, ahonnan egyből küldték is a munkatáborba. Egy év leteltével szabadult, az egyetemen dolgozhatott, de 1977-ig nem tehette ki a lábát a Szovjetunió területéről. Első külföldi útjaként a baráti Magyarországra  küldték, ahol bányákat látogathatott.


Vissza Moszkvához. Megdöbbentő ráeszmélni arra, hogy EZ az a város, amelynek dizájnja az összes többi "baráti", szocialista nagyvárosét is meghatározta. Itt minden nagyobb, esetleg díszesebb, de egyértelműen ismerős. A sztálinista bérházak tömegei, végtelen panellakótelepek (20 emelet vagy magasabb házakkal), a tömegközlekedés hangsúlyos szerepe...

Az emberek műveltek, csak a város vad. A lakás telis-tele könyvekkel. Amerikában három családi házban nem volt összesen ennyi, mint itt ebben a kb. 70nm-es panellakásban.

Furcsaságok. Alapvetően lakosságbarát tömegközlekedés kizsákmányoló (a BKV-ra hajazó) jegyszisztémával. Aranyozott metróállomások, luxusautókkal tömött utak. Hókásában evickélő gyalogosok, kiszámíthatatlan buszközlekedés, illegális lakosok milliói. A járda parkolásra van, az nem a gyalogosoké.

Bundás festett nők magassarkú csizmában mindenfelé. Cigarettafüst. E-könyvet olvasó és iPadet babráló sokaság a metrón. Okostelefonok mindenütt. Aranyfog. Férfiakon bőrdzseki -20 fokban is.
 
Mindenre több ember van, mint igazából szükséges. Kisboltban öt pult, mind mögött eladó, és külön-külön kell fizetni. Egy joghurt innen, kifizeted. Egy uborka onnan, kifizeted.

Kutatóintézet, egyetem 50-60 éve nem látott felújítást. Háborús filmekbe illő látvány - már ha bejutsz! Szigorú ellenőrzés a portán, útlevél, pecsétes papír nélkül egy tapodtat sem! Ellenőrzés és ellenőrök mindenhol, az utca mégis a rendetlenség, rendezetlenség benyomását kelti.

Az oroszok büszkék hazájukra, és persze nem vakok, hogy ne lássák a rossz dolgokat. Számukra más színben dereng a II. Világháború, a kommunista dikatatúra, mint nekünk, magyaroknak. 

Vendéglátóm büszkeséggel telve mutatja a Kijevszkaja metróállomást, amelyet ukrán motívumokkal díszítettek.

Nézd, mondja, az ott Sztálin az ukrán néppel! - Szép, válaszolom, de nem épp neki köszönhetik, hogy milliók vesztek éhen Ukrajnában? Vendéglátóm, enyhe nehezteléssel: - Ezt állítják? De hát akkor mindenki éhezett! Egy újabb megállónál ismét megszólal büszkén: ezt a megállót Rigának ajánlottuk, ezért litván (sic!) nemzeti színekkel lett díszítve. Eszembe jutott, hogy a CCCP felbomlása után az EU-ba és NATO-ba sebtében felkéredszkedő lettek vajon mennyire hálásak ezért? Ám itt inkább bölcsen hallgattam.
***

Az egyetemről a hazaút kb. 2 órát vett igénybe. Mínusz 20 alatti hidegben nem tréfa a buszra/villamosra várás, még meleg ruhában sem. Esténként, mint a csatából hazatért harcos, küzdöttem előre magam a buszmegállótól a Micsurinszkij proszpekt 54/2-ig. A ház acélajtaja nem nyílik ha nem tudod a kódot, vagy felcsengetve nem nyit senki ajtót. "40" nyomom, a hangszóróból "HALLOOO!" kiáltás hallatszik, és máris kattan a zár. Jóhogy, hiszen megbeszéltük: Este itthon leszünk, da?

Ez még nem minden, folyt. köv.

Még több kép a fotóblogon!
Moszkva: metró, házak, utcák
Moszkva / Moscow