2018. november 3., szombat

Fejben a futás hasznos (1. rész)

Újra futni kezdtem, és ez jó. 

A feleségem azt kérdezi, hogy minek kell állandóan megosztani a futásaimat, miért nem elég csak simán futni? Meg azt is mondja, hogy egy cikkben valaki írta, hogy manapság már nem elég csak futni, hanem egyből maratont kell rekordidővel futni. Szóval, hogy mi ez az egész most? 

Értem én a célzást, de ez nem kapuzárási pánik, hiszen tíz éve is futottam meg tizennégy éve is. Persze a margit-szigeti körök inkább szociális programok voltak, ráadásul utána (amíg volt) a Nyugati Pu. melletti postával szemben működő NOA étterem pizzájával egyenlítettük ki a megterhelő 5 kilométer kalóriaveszteségét. 

A gyerek születése előtt meg azért kezdtem bele erőteljesebben, hogy a baba agyába ne egy Barbapapa vésődjön be, hanem egy Dwayne Johnson-szerű hústorony. Keveset tudtam akkor még arról, hogy a futás sok mindenre jó, de hústorony nem leszel heti 2-3 szigetkörtől! A baba agyába persze inkább az vésődött, hogy a világon van az ANYA meg egy csomó NEM ANYA.  

Elemezhetnénk, hogy miért pont a futás? Valószínűleg olyasmi jönne ki, hogy sem társak sem nagyobb felszerelés, sem sok gyakorlás nem kell ahhoz, hogy már hamar sikerélménnyel gazdagodjon az ember. 

Egy szó mint száz, megint futok és ez jó! 

Volt idő, hat éve, amikor sokat futottam. Írtam is róla: http://finnisztan.blogspot.com/2012/01/hoban-futas-de-hasznos.html


"Legalább addig sem árt másoknak" 

mondhatná egy savanyú szomszédasszony, ha itt bárkit is érdekelne, mit tesz a szomszéd? Megboldogult nagymamám mindig tudta, hogy ki jött be és ki ment ki a házból, aztán egy időben már olyat is látott, ami meg sem történt, de neki az ablak volt a tévé a külvilágra és a tévé az ablak. 

Fejben a futás hasznos? 

Az igazat megvallva én minden nap futok. Igaz, csak fejben. Minden nap elmegyek valamelyik kedves futóösvényem közelében és minden áldott nap eszembe jut az érzés, ahogy régi futótársaimmal a téli csikorgó fagyban, a tavaszi olvadásban, a nyári napon vagy a kora őszi rózsaszín naplementében futottunk. Minden nap. 

És egészen szeptemberig minden nap számot vetettem az okról, amiért aznap sem mentem ki futni. A kifogások zöme tényleg megalapozott volt, hiszen a egy héten 4-6 alkalommal is fizikailag  megterhelő hosszú munkanapokat toltam, amelyek végén a fatörzsként való heverés jött szóba leginkább, semmint egy jó kis 5 vagy 10k... Aztán próbáltam a konditermet, de a futópad lehangoló monotonitásában is arra gondoltam, hogy basszus, ezt kint is csinálhatnám, ingyen! 



Klímaváltozás? Kösz!

Az egykori futásban dús időszakokban elkövettem azt a hibát, hogy novemberben és decemberben nemes egyszerűséggel nem mentem futni. A hirtelen bekövetkező sötétség, a gyakori szél és eső nem vonzott: inkább otthon maradtam és a tiszta, téli idő beköszöntével mentem újra! 

Idén más volt! 62 napon keresztül volt 25 fok feletti meleg Helsinkiben, ami soha nem volt amióta mérik a hőmérsékletet. A meleg nyár és a hosszú, kellemes ősz is kellett hozzá, hogy a fényes koraestéken ne lássak semmi okot rá, hogy odázzam a nagy visszatérést!

Idén más lesz! Novemberben és Decemberben sem fogom mellőzni a futást, és hogy ez tényleg így legyen, fel is iratkoztam pár téli versenyre: nincs lazsálás, elvégre pénzt tettem fel rá! 

(Folyt. köv!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése