2011. november 20., vasárnap

Fagyos hírek

Mikäs se tuolla kolottaa, se taittaa olla auto
Auto auto auto, auto auto auto, 
auto sanoo drnn drnn drnn.

[Mi az ami ott zajoskodik?
Az bizonyosan egy autó lesz,
Autó autó autó....
Azt mondja, hogy drnn drnn drnn]
Finn gyermekdal, részlet.

Mivel az már bizonyos, hogy nem tudok mindenre kitérni, csak szemezgetek az elmúlt egy hónap eseményeiből. 


Időjárás és sötétség jelentés 
Megboldogult Vissy Károly emlékének ajánlva ezt a visszatekintést elmondhatom, hogy ma érzem először a Tél közelségét. Fázósabbak most húzzák fülükre a plüss fültyűt, mert azt fogom állítani, hogy kellemesen csalódtam az (idei) finn időjárásban. November közepét tapossuk, de "csak úgy röpködnek a pluszok". Napközben 5-6 fok, esőtlenség ám kevés napsütés jellemző. A fagyot le is fotóztam, lásd alább. A napkollektoros ház persze még ilyenkor is termelt a reggeli kávéhoz.
Közlemény: Épp ablog írásának napján érkezett meg a nagy hideg (-7 fok), amely hatására kis tavunk elkezdett befagyni. Friida hamar ráérzett a dolog ízére. A gyermek behajintott minden kezébe kerülő dolgot, mert a jég vicces hangokat ad olyankor.

A hideg engem nem zavar, a sötétség annál inkább. A mai napon éppen 7 óra lesz a nappal, a többi sötétség. A sötétség, ami karácsonyig egyre nő, terjed, terjeszkedik. A legrövidebb nappalunk december 22.-én köszönt ránk, amikor 5 óra 49 perc körül lesz a nappal hossza (az adatokat innen nézem). Előtte és utána is 4-5 napig hasonló rövidségű lesz a világosság, majd lassan, alig érzékelhető változás veszi kezdetét. Ma délután 3 óra 41 perckor nyugszik a nap, ezért komolyan fel kell tudnunk találni magunkat, hogy hogyan üssük agyon az időt a töksötétben?


A finnek sem szeretik a sötétet. A boltok tele D-vitaminos készítményekkel, és az üzletben  főhelyen találjuk kirakva a naplámpát is.  A gyerek öltözködése ismét a szkafander-szerű kezeslábasra alapul, de még nagyobb hidegben jön a kantáros sínadrág hozzáillő nehézipari védőruházatra hajazó, térdig érő kabáttal. Nem győzöm elégszer írni, mennyire tetszik az a praktikusság, ahogy a finn gyerekeket öltöztetik. Ha sár van és latyak vagy hó (az év 10 hónapjában), akkor nem ünneplőben mennek játszótérre, hanem a megfeleő védőruházatban, ami lehet ugyanúgy csinos is ettől függetlenül. Abból is van ám drága svéd a sznoboknak, és olcsó teszkós a nem annyira sznoboknak. Nem, ez nem jelenti azt, hogy Magyarországon rosszabb lenne a helyzet, mivel az úgymond helyzetről fogalmam sincs. Ott még nem tologattam kétéves gyereket nyálkás hideg időben. (Hallottátok, hogy a Videoton 7-0-ra verte a Siófokot tegnap?)


Gyerek, barátok és család
Témánál maradva, jöjjön Friida meg a többi gyerek. Helsinkiben sok barátunk van, a legtöbbnek gyereke is van. A gyerekek csak úgy megszületnek egy napon, ezért van születésnapjuk, egyszer az évben. Nagy Natália írt egy mesekönyvet, "A Nap születésnapja" címmel, amelyet forrón ajánlok a témában elmélyedni vágyó sci-fi kedvelőknek. A barátok nem születnek per se, hanem azok csak úgy vannak. Egyik nap még nem vannak, aztán egyszer csak, hipp-hopp, előkerülnek a semmiből. Ez akkor derül ki markánsan, amikor el kell dönteni, hogy kit (és kit ne!) hívjunk a gyerek második szülinapi zsúrjára. Mert az első születésnap örömeiben zömmel még a szűk családi kör részesül, a harmadiktól fölfelé meg az óvodai társak és az elképzelt, ágy alatt lakó barátok kerülnek előtérbe.
Egy délelőtt gyermekmegőrzéssel
Nade a második! Ilyenkor már nem kell félni a bacilusoktól (sic!), lehet nyíltan is tömni tortával, ám a gyereknek még nincsenek barátai. Magányosan harcol a homokozólapáttal /-ért, egyedül állja a nálánál kétszer nagyobb kisfiú ökleléseit és képes szemrebbenés nélkül egyes-egyedül befalni egy egész csokifagyit amelyből sokszori kérlelésre sem ad, az istenért sem! Nos, a zsúron a család mellett a barátok is megjelennek, egyesek teljes gyereksereggel felszerelkezve. A szülők, akik egyébként jó barátok ilyenkor titkon remélik tán, hogy gyerekeik is jóbarátok lesznek majd, abból kiindulva, hogy jó sokat összejárnak majd. Friidának ott van Freija és Aava, mindannyian kétéves kislányok, meg Aalto, Gábor meg Lauri, 4, 2 és 1 éves kisfiúk. Van több is, de képtelen vagyok mindet megjegyezni.
Helsinkiben élő finn és kevés magyar barátaink, hozzánk hasonlóan, zömmel a családjától távol él, ezért a nagyszülők mindennapos segítsége ritka ünnepnek számít. A barátság ürügyén (hehe) ilyenkor jó felhívni valakit (aki mit sem sejtve tervezgeti a hétvégéjét), hogy tenné már meg, hogy vigyáz a gyerekre 9 és dél között esetleg 3 és 6 között. Mert épp a doktoriját írja, mert kiállítást épít, mert ez, mert az. Nem gyakran kapunk ilyen kérést, és mi sem gyakran akasztjuk más nyakába a gyerekünket, de mindkét eset előfordult már.
Keresztfiam, az öccse és Friida spontán körtáncolnak
Ebből fakadóan a tágabb család a gyerek számára afféle viaszbáb-panoptikummá merevedik. A nagymama, nagypapa a telefonban vagy a képernyőben lakik, és nincs a közelben, hogy "csak úgy" felugorjunk egy sütire". A nagybácsik és nagynénik (unokatesók, és attól kijebb) nagyobb ünnepeken szépen felöltözve, mindig hasonló pózokban láthatóak, kedvesek és ajándékot adnak, ám semmi másra nem jók.
Friida világát a szülein kívül tehát nem a családtagok, hanem az óvoda és a szülők baráti köre tölti ki. Érdekes, új világ ez. Másfelől praktikus is. A barátok közt nem húzódnak régi ellentétek, gyerekkorról visszamaradt, örökségi ellentétekből fakadó, vagy más családi eredetű viszályok. A barátokkal lehet egyenesen beszélni, kevés a sértődés és elég nagy az empátia.  Mindenki éli az életét anélkül, hogy aggódnia kellene, hogy "jaj, miért nem hív fel már egy hete?". 


Munka, ami igazából nem is az
Egy érdekes dologra jöttem rá. "Tibi igazsága", mondhatnám ezt is. Az eset 1997 őszén történt, jó régen már. Tibi egy okos, atlétikus, bivalyerős srác volt. Ő volt az, aki minden találkozáskor satuként szorította össze jobbodat. És igen, ő volt az, aki a '97-es tatai gólyatáborban egy mozdulattal lendült az barakk ereszére és tépte le a hangszóró kábelét, amikor szenyorunk, az épp a padon henyélő Völgyi Tomi másnaposságában a nagy hangerőre panaszkodott. Nos, Tibi okos volt, és nem félt a tanulástól sem. Történt egyszer, hogy az elsőévesek egyik "központi" fejtágításán egyik nagyrabecsült ökológia professzorunk a ránk váró nehézségeket, valamint az Ökológia Tanszéken (valami más neve volt, az biztos) való szakdolgozás feltételeit ecsetelte. Mi a hátsó padban kevésbé figyeltünk, mert a sarokban talált, a 60-as évekből hátramaradt pedagógiai témájú fali tablón szórakoztunk. A professzor eközben széles orrnyergére tolta vastag keretes szemüvegét, majd az "úgy nevezett" táblázatkezelő programról, más néven Excelről magyarázott. Majd miután említést tett az úgy nevezett szövegszerkesztő azaz Word programról is, feltette a kérdést:  ki tud ilyeneket használni? A hirtelen beállt csendre a hátsó padsor is felnézett, így láthattuk, hogy Tibi a jobbközépről jelentkezik tökegyedül. "Tud maga ilyet használni?" ismétlődött a kérdés a katedráról. "Nem, tanár úr! De megtanulom!" - szólt Tibi, mire gyermetegen röhögni kezdtünk.
Nem tudom, de majd megtanulom. Nem szeretném ragozni, de ez az a hozzáállás itt, amit itt díjaznak.


Indulás Lahtiba (7.30, Tikkurila állomás)
Talajminták égetés után
Az az öröm ért, hogy Lahtiban, Finnország talán legjobban felszerelt talajökológiai laborjába kaptam meghívást, hogy ott végezzem a szükséges méréseket. A zöldtetős projekt teljes talajminta anyagát én dolgozom fel, ami nem egy rocket science, de jó érzés a sok számítógépezés után (közben). A dolog jelentősége az, hogy hár nem csak a növényzetet, de Helsinki összes ismert zöldtetőjének "talaját" is ismerni fogjuk néhány szempont alapján.
Szervesanyag tartalom, pH és szemcseméret az alapvető három dolog, amelyet mérnem kell. Ezen tényezők választ adhatnak az egyes zöldtető típusok talajának időbeni változására, a talaj - növényzet kapcsolatára, és talán egyszer a faunával kapcsolatban is tudunk elemzéseket kezdeni. A napokban zajlanak a tárgyalások a cégekkel új, "lokális biodiverzitás barát" zöldtetők tervezésére. Ezek szubsztrátja nemcsak a kiválaszott 5 féle import pozsgás (ez a bevett módszer), hanem őshonos növényfajok megtelepedését és túlélését is támogatná. Pénteken volt egy videókonferencia erről, tavasszal kezdődnek a kísérletek! :)


A lahti munka rengeteg utazással jár, amelyet csak a milliomosok tudnának tömegközlekedéssel megoldani. Kilátásaim között volt, hogy egyszerre váltok havi bérletet va helsinki és a lahti BKV-ra, valamint a Helsinki-Lahti vasúti viszonylatra, de ez is több száz eurós kiadás lett volna. Így végülis vettem egy autót. Kéket.




Na, de nem ám csak úgy. Hónapok óta rendszeres látogatója vagyok a finn és magyar használtautós oldalaknak. Ár, márka, típus, köbcenti, futott kilométerszám áll szemben a vágyakkal és lehetőségekkel. Meg a hazai árak, az euró - forint árfolyam, de még a csillagok állása is. Megkérdeztem magyar és finn ismerőseimet is. Férfiakat. Mert melyik férfinak ne lenne véleménye a használt autókról? És melyik férfi ne sietne azonnal tanácsokkal a másik segítségére,? Na ugye. Az emailes körlevelekben aztán szabályos hitviták bontakoztak ki: benzines vs. dízel, francia vs. minden más, 2.0 motor vs. minden kisebb és még sorolhatnám. A végén kompromisszumos megoldásként egy 2.0-ás dízel Trabantban kristályosodott ki a lényeg. :)


Végül a kinézett, megvitatott autókat (Volvo Sportwagon, Skoda Fabia 29 000 km-rel!, Peugeot 307, stb.) egymás után vitték el az orrom előtt, újakat kellett nézni. Végül a bizonytalanok szalmaszálába kapaszkodtam: vettem egy japánt.  Szerdán elmentem Tammisaariba megnézni egy Mazda 323F (F mint Ferenc és ferdehátú, ugye), amelyet végül meg is vettem.  Biztosítás, regisztráció, pikk-pakk megvolt. A vásárlás után az autókereskedés melletti útmenti kifőzdében egy remek marhapörköltet ettem, noha a finnek biztosan nem tudják, hogy az pörkölt volt. 


Az autó birtoklása, csakúgy, mint a gyermek esetében, egy előrelátott, tervezett dolog volt. Bele van kódolva a rendszerbe, hogy ha nincs nagy gebasz, akkor gyereked és autód lesz, csak akarni kell, meg kivárni a pillanatot.  A lakásra azér már nem vennék mérget. A hat éve elvégzett autósiskola ellenére eléggé megdöbbentem az autós szubkultúra eddig rejtve marad világán. Hol van jó szervíz? Hogy működik az önkiszolgáló autómosó a parkolóház legmélyén? Milyen olaj, milyen guminyomás, ablaktörlő, milyen ez meg az kell a kocsihoz? És egyáltalán hogyan jutok haza Lahtiból? Ez az információ dömping pár nap leforgása alatt zuhant rám, és győzöm kapkodni a fejem. Holnap felrakom a téligumikat, de még szereznem kell egy keresztkulcsot. 


Magyarországi látogatásunkkor leckét kaptam hazafiságból. Amely szerint az igaz hazafi csak a szépet hajlandó észrevenni,  míg a negatív kritika hazafiatlan, idegenszívű. Másrészről pedig a más országról szóló pozitív kritika automatikusan Magyarországgal szembeni állásfoglalással ér fel. 


Ezzel kívánok biztonságos közlekedést mindenkinek. 



2011. november 2., szerda

Egy turista mit tehet

Amíg a bejegyzés íródik, összefogalásul beszúrok egy dalszöveget.
 Európa Kiadó: Turista 
Hosszú napok múlnak el,
Az ajtódon egy furcsa jel,
Rövid levél, hosszabb nem lesz,
Küldök neked egy mosolyt expressz.

Mozgó képek, fekete-fehérek,
Felemelt fejjel körülnézek,
Egy turista mit tehet?!
Örül neki, hogy itt lehet...

A régi fiúk régen tudják,
Az újak pedig megtanlják,
Muszáj menni, nem lesz szünet,
Éjjel-nappal sötét ügyek.

Mozgó képek, fekete-fehérek,
Felemelt fejjel körülnézek,
Egy turista mit tehet?!
Örül neki, hogy itt lehet...

Az órámon rég holnap van,
A fejem mindjárt szétrobban,
Kapukulcsok a zsebemben,
Mindegyiket szerettem.

Mozgó képek, fekete-fehérek,
Felemelt fejjel körülnézek,
Egy turista mit tehet?!
Örül neki, hogy itt lehet...

Sok rendes ember szomorú szemmel,
Félálomban buszra száll,
Lenn a reggel fél üveggel
A kezemben itt talál.

Mozgó képek, fekete-fehérek,
Felemelt fejjel körülnézek,
Egy turista mit tehet?!
Örül neki, hogy itt lehet...
 
A (buda)pesti sétákról készült képösszeállitás itt tekinthető meg.

Egykori pesti postaládánk 2011 október végén. Mintha el sem költöztünk volna!