2014. október 30., csütörtök

A gyerekem nyelvtanulásáról

Tizenöt-tizennyolc éves koromban megboldogult berényi nagyapám, a "fater", ritka találkozásaink alkalmával nem vesztegette sokat az időt, mindig egyből a lényegre tért. Soha nem mulasztotta el megkérdezni, hogy van-e már barátnőm, valamint azt, hogy hány nyelven beszélek? Aztán, amikor válaszoltam, hogy németül és angolul tanulok, akkor arra a válasz menetrendszerűen az volt, hogy "tanuld a németet, mert ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz!".

Leányunk nem kisbaba már, és ezt az is jelzi, hogy nyelveken beszél. "Emmának tegnap azt mondtam, hogy 'I love eat!', és megértette!" közli velem az egyik nap, és magam elé meredve próbálom feldolgozni: ez az ötéves kiscsaj elkezdett egy harmadik nyelven is megtanulni.


Természetesen mind finnül, mind magyarul is bőven van mit fejlődne, de akkor is. És mielőtt az arra hajlamosak a kardjukba dőlnének "Tessék, Magyarországon meg bezzeg sennki sem beszél nyelveket!" tudni kell, hogy mi magunk, a szülők (finn/magyar páros) is három nyelven kommunikálunk otthon, valamint a naponta látott ismerősök is e három nyelv valamelyikét használják. Nem csoda hát, ha a gyerek természetesnek veszi, hogy az angolt is beszélni kell a társalgáshoz!

Mindennek ellenére nincs bábeli zűrzavar itthon. A dolog kulcsa talán a hitelesség és a következetesség. Ez alatt azt értem, hogy elsősorban a saját anyanyelvünket használjuk. Az anyanyelv segít a mondandónk jobb átadásában, komfortosabban kommunikálunk, mondhatnám: hazai pályán vagyunk ha azt beszéljük. A gyerek ezt megtanulta, és könnyen átvált egyik nyelvről a másikra.

Érezni, persze, hogy érezni a különbséget - a finn javára. Ebben a nyelvi tengerben a magyar csak egy vékonyka áramlat, nem versenyezhet a finnel. Ez az áramlat azonban mindig jelen van. A magyar nyelv ott van a leány életében, ezért beszéli és beszélni is fogja. A magyar ott bújkál a mindennapjainkban, az én morgolódásomban a rendetlenség fölött, a dalokban, az esti gyerekmesében, a nagyszülők, magyar ismerősök társalgásában, az Anna, Peti, Gergő könyvek lapjain, valamint az emlékeiben.

Sokszor járt már Magyarországon, ott is született. Ami érdekes, az az, hogy a gyerek tudja, hogy járt már ott, tudja, hogy ez valamiképpen része az ő személyiségének is. Kíváncsi rá, vágyik odamenni. És a magyar nyelv leányunk részévé válik, kitörölhetetlenül. Hiszen a gyerek magyar (is), és ezer szál köti Magyarországhoz, szülőföldjéhez.

Az angol nyelv mindkét szülőnek szépen felsorakozott az anyanyelv mögé, beszéljük is naponta, de otthon általában csak olyan szituációkban, amelyekben fontos, hogy a másik fél pontosan megértse a közlendőt. Közösen írt és szerkesztett könyvünk esetében a margók, betűtípusok és -méretek, sorközök és behúzások témakörét tárgyalva angolul jobban boldogulunk, ezt a szókincset mindketten jobban ismerjük angolul, hiszen a szakkifejezéseket sokszor még a saját nyelvünkön sem tudjuk... És igen, az otthon előforduló kisebb viták, összezördülések, kesergések angolul folynak, amely egy neutrális nyelv, egyik vitatkozó fél sem élvez előnyt abból, hogy a saját nyelvéln vág gorombaságokat a másikhoz.

Az angolt gyakoroljuk, mert a gyerek akarja. A rádióból, filmből vesz ki szavakat, mondatokat és a jelentésükön gondolkodik. Megkérdezi, mit jelent az, hogy "wake up" és a többi. Néha én/mi is szondázzuk a tudását. Hogy mondod azt, hogy cipő? És azt, hogy az "én cipőm"? Hogy van az, hogy csoki? Hogy mondod azt, hogy "szeretem a csokit?".

A gyerek ezt már mind tudja, és a kiejtése olyan szép, hogy megdöbbenek. Nem a magyaros angol, amit én is beszélek, hanem jobb, sokkal jobb. Az oviban Emma, az angol kislány, Toivo a Seychell-i/finn kisfiú, Sara, az arab kislány és sok másik, finnül a kezdetekben alig beszélő gyerkőc biztosítja, hogy leányunk angol szót is halljon az oviban, ráadásul a leghétköznapibb helyzetekben. Ebédnél, csoportos vécére menéskor, csendespihenő, kinti játék... Ha sok mást nem is, legalább ezt képesek voltunk megadni neki.

Legközelebb az úszásról és az úszni tanításról fogok beszélni.





2014. október 2., csütörtök

Madárraj

Tudja isten, hogy mi okból. Szeretem? De szeretem az őszt. Az Annala kertekben, akárcsak máshol, az elmúlás leng körbe mindent. Már csak a legderekabb sárga virágok állnak peckesen társaik barnára aszott csontvázai között. Egykor, májusban tulipánoktól pompázott ez a gombaszagú, nyirkos hely. Csendesen merengve ásom a fekete földet, húzkodom a dudvát, a puhára rothadt cukkiniszárat. És felnézek, mert a gyerek felkiált. "Apa, nézd!". Magasan a jéghideg kékségben nagy madárcsapat vonul széles, több száz méter V-t formálva sok kisebb V-alakból. Sok száz lúd repül ott, eltökélten dél felé. 

Berkenye Lapuában
Van valami egyértelmű, valami eltökélt a vonulásukban, valami, ami azt súgja: ezek nem jönnek vissza többé. Idén biztosan nem. Április végéig nem látunk madarat, néhány cinegét leszámítva. A libáknak a nyár végén és ősz elején ugyanis szokásuk jönni-menni mifelénk. Olyankor alacsonyabban repülnek, a hangjuktól zeng egész Viikki. Hol elmennek pár napra, hol visszajönnek egy-két hétre. Lármásan felriadnak, elrepülnek a lakótelep felett, majd pár kanyart megtéve ugyanoda visszaérnek. És minden nap arra gondolok: ajándék ez, hogy még itt vannak, mert egy nap majd elmennek és nem lesznek többé. És akkor fogom tudni, hogy közel a tél.

A kert közepén, súlyos fekete földkoloncok között állok, a szememmel addig követem a madárrajt, amíg az utolsók is eltűnnek a kockaházak fölött. Ezek a libák nem jönnek vissza. Talán a nagy repülési magasság teszi, talán a hideg szél, az őszi földszag vagy minden együttvéve, mindenesetre egy szomorú hangocska azt súgja, hogy ezek most tényleg elmennek. És mi itt maradunk. 



Ady Endre

Héja-nász az avaron

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, ûzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

2014. szeptember 4., csütörtök

Túlélni a gombaszezont 2014-ben is

Egy éve volt, hogy cikket írtam a HVG Online oldalára "A varázsgombától a csiperkéig - Túlélni a gombaszezont" címmel. Itt olvasható: http://hvg.hu/plazs/20131012_Tulelni_a_gombaszezont

A téma nem veszítette aktualitását, sőt! A mai gombavacsorára érdekes társaság érkezett: sárga trombitagomba, narancssárga selyemgomba, piros tinóru, jodoformszagú galambgomba, ízletes tőkegomba. Egyik sem klasszikusan piaci gombaféle.

Légyölő galóca (nem ehető)
Mivel még mindig betegszabadságon vagyok, egy óvatos, 6 órás sétát tettem a szomszédos erdőkben. A séta nem lett volna ilyen hosszú ha már az erdőszegély első méterein nem bukkanok ehető és nem ehető, de érdekes gombákra. Az alábbi képcsokor ma készült. A képre kattintva galéria nyílik!

Piros tinóru (ehető)




Egy laskagomba (én megettem)


Éger cölöpgomba (nem ehető)

Egy szőrgomba faj (nem ehető)
Egy szőrgomba faj


Narancssárga selyemgomba. Figyeljük meg a jellegzetes, hüvelyszerű bocskort. 

Jodoformszagú galambgomba (ehető)

A galambgombák pattanva törnek, szinte szétmorzsolódnak az ujjaink között, ha nem vigyázunk. Tejnedvük nincs, és igen változatos színekben találhatók a természetben. Egy apró darabka megkóstolása segíthet eldönteni, hogy ehető-e vagy sem? Ha égetően csípős, akor ne vigyük haza. Ha az íz nem különösebben csíp, akkor mehet.  
Barna tinórura tippelek (ehető)
A legtöbb tinóru és érdestinóru ehető. Azonban van pár kivétel, amelyeket nagyon fontos megtanulnunk, hogy nyugodtan fogyasszuk őket.

Pereszke vagy álpereszke? A helyén hagytam.

Valamelyik korallgomba. Békénhagytam.
Hasasspórájú őzlábgomba. Nem ehető. Bocs a rossz képminőségért.
Különféle kis őzlábfajokból tele a padlás, de nem szokás megenni őket, mert a galócákkal megegyező toxinjuk van. Kár, mert sok nő belőlük errefelé.




A begyűjtött pár kilónyi tinórut leszárítom a szaunában, 50 fokon. Így a zordabb hónapokban is csemegézhetünk majd!

Gombászni jó, de azért csak óvatosan!

-------

A Finnisztán gombarovata a Facebookon szinte naponta jelentkezik, a gyereknevelési, a kerti és a befőzési rovattal váltakozva! :)

2014. augusztus 25., hétfő

Képzelt riport a finn rendelőből

Múlt szerdán Vantaa városában, a pilisi szívcsakrától távol, balesetet szenvedtem. Ma ezért írok az orvosokról.

Miközben csodadoktorok a talpat nyomkodva ígérnek energetizáló gyógyulást celebritások titokzatos nyavalyáira, tévésámánok távműtik nyugdíjas betelefonálóik gerincét, miközben fotelbotanikusok találnak gyógyírt szinte mindenben, amit a háttérhatalom által megtévesztett biológusok irtanának a Kárpát-medencéből, nos, eközben, ha beüt a baj, a hétköznapi ember fogja magát, orvoshoz megy vagy mentőt hív. Aztán, az vagy segít, vagy nem.

A wikipédia és a webdoktor alapján már két Ebolát is lábon kihordtál, mire finn orvos látott? Nem csodálkozom! Az a benyomásom olykor, hogy a finn egészségügyben dolgozók nem is professzionális orvosok és nővérek, hanem egy észt, orosz és pakisztáni művészekből álló színházi társulat. A színészek egy kegyetlen komédiát adnak elő, mégpedig személyre szabott improvizációs gyakorlatok sorozatából.

Mindenki tartogat egy jó történetet az államilag dotált finn eü-ben dolgozó orvosokról, akik nehezen elérhetők, habozók, körülményesek, felületesek, és sokszor mintha nem tudnák, vagy nem akarnák gyógyítani a bajt, mintha arra játszanának, hogy az idő majd megteszi jótékony hatását.

A műsor a közönség otthonában kezdődik. Aki találkozni akar egy művésszel orvossal, annak naponta reggel nyolc és kilenc között egy órája van arra, hogy telefonon időpontot foglaljon. Mivel fél Finnország ilyekor egyszerre telefonál, az esély nem nagy. Ha nem veszik fel, akkor a Kedves Női Hang (KNH) automatikusan megígéri, hogy visszahív. Ha ezek után is próbálkoznál, akkor KNH rádszól, hogy a számodat már elmentette, ne hívogasd többet. A dramaturgia remek feszültséget teremt, senki nem lehet közönbös egy hosszan kicsengő telefonra és a mellőzöttség érzésére. Hiszen, ha betegek vagyunk (vagy a gyerek beteg) akkor a világ közepe a mi lakásunkban található és gyógyulást követelünk, de AZONNAL! Finnországban azonban... nos, Finnországban nem eszik olyan forrón a kását.

Ne legyünk túl bizakodók akkor sem, ha a KNH visszahívna, mert orvossal találkozni akkora esély van, mint élő tasmán tigrissel, amely ugyan kihalt, de hasonlatként ma reggel mégis jónak gondoltam.

Gyanús piros pöttyök a gyereken? Nyugtalanító anyajegyek az alkaron? Fullasztó száraz köhögés? Hirtelen fellépő ízületi fájdalom? Kisebb aranyér? Húgyúti fertőzés? Drága barátom, ezért nem kell rögtön orvoshoz szaladni. Ezek napokon belül úgyis elmúlnak!

Ha az állapot mégiscsak súlyosbodna, vér és genny folyik, a lázas beteget ájulás kerülgeti, na akkor lehet egyből időpontot kérni. A páciens hiába szól előre, addig orvost nem lát, amíg fél lábbal a sírban nem áll!

Anyuka telefonál.
- Halló, jó reggelt kívánok! 
- Jó napot.
- A kisfiam...
- Hány éves? 
- ...2 és fél éves
- Mi baja?
- ...egész éjjel sírt, a homloka tűzforró...
- Láza? 
- ...a láza 40 fokos volt...
- Mit adtak neki?
- Epres Panadolt, 5 ml, egyszer éjjel, és egyszer reggel. 
- Rendben, nagyon jól tették! Ha még négy napig nem javul az állapota, hozzák ide Malmiba. 
- De, de kérem, a gyerek nagyon beteg! 
- Hölgyem, itt is pont ugyanazt adtuk volna neki! A viszont hallásra!

Néhány szerencsésnek mégis sikerült időpontot kapnia.  Ilyenkor a műsor minden percét ki kell élvezni, mert percekből nem lesz sok.

A rendelőintézetben egy lélek sincs. Az orvosnak maszkírozott színészek kényelmes léptekkel járkálnak a folyosókon, olykor nyomtatványokat és kávésbögrét is cipelnek.

A külföldi színésztársulat leginkább antibiotikumokat szeret felírni. Az alábbi történet velem esett meg:

- Jó napot, doktor úr!
- Üdvözlöm. Mi a panasza?
- Van egy daganat a fülcimpám alatt, ami nyomásra fáj. Ráadásul a torkom is fáj és köhögök. 
A deres halántékú, jóképű orvos pár pillantást vet a fülcimpára, belenéz a torokba. Lendületesen a számítógép felé fordul, pár gombnyomás után egy nyomtatott lapot nyom a kezembe. - Ezt az antibiotikumot váltsa ki. A viszontlátásra!
- De mégis, meg tudná mondani, hogy mi a bajom? 
- Semmi komoly, hamar elmúlik! Viszlát.

Mértem, 57 másodperc volt.
------

A műsorhoz tartozik az is, hogy egy öblös férfihang orosz vagy arab akcentussal ejti helytelenül a nevünket. Egy elképzelt jelenet következik, a társalgás angolul zajlik.

- Jó napot, doktor úr!
- Üdvözlöm, foglaljon helyet. Mi a panasza?
- Úgy vélem, aranyerem lehet, de nem tudhatom pontosan. Ott alul fáj. Tudja kicsit kellemetlen téma ez nekem.
- Aranyér? Hm. Azt hogy mondják finnül? 
- Várjon, megnézem a neten a telefonommal. Peräpukama, ez lesz az. 
A beteg fontoskodva, alázatosan odatartja a telefont az orvos orra alá, aki máris a számítógépén pötyög, majd elmélyedve mered a képernyőre. Az aranyérre vonatkozó szöveget olvassa a finn orvosi "wikipedián".- Attól tartok, hogy vissza kellene jönnie, tudja, ez nem az én rendelőm. Jövő hónap közepén jöjjön, holnap szabadságra megyek hat hétre. Megfelel?

A nyár lassan eltelik.
 
- Jó napot, doktor úr! 
- Jó napot! Na, lássunk hozzá. Idehívtam a Bogdanov doktort is, ő jobban ért ehhez. Tolja le a nadrágját. Na, nézze csak Bogdanov doktor! - A jó Bogdanov doktor kesztyűt húz, és mindketten a beteg ánusza fölé hajolnak. Egy ujjal nem nyúlnk hozzá. Kézzel fogható a tanácstalanság. Hümmögés.
- Köszönöm, öltözzön fel. Tudja, nehéz erre bármit mondani. 
- Kérem, doktor úr, ne vegye rossz néven, de az én országomban ezt egy apró metszéssel elintézik. 
- Nem veszem, de mi óvatosbbak vagyunk. Viszont az lesz a legjobb, ha elfárad a gyógyszertárba és megveszi a második sor alsó polcról a vény nélküli kapható kenőcsöt. Az majd segíteni fog. Minden jót! 

A xylitol hazájában, ahol már az óvodában fogvédő rágótablettát adnak (vagy nem adnak, aztán mégis) a gyerekeknek, azt gondolhatnók, hogy Finnországban éheznek a fogorvosok az akut ügyfélhiány miatt. Ennek ellenére a telefonos időpontkérés során bizony azzal szembesülünk, hogy a fogorvos előtt tömött sorokban állnak a jó finnek. Igaz is! Az állandó jellegű édesség majszolást és világrekorder kávéfogyasztás ki is ment a fejemből! Így már megéri rendelőt nyitni itt északon!
-------
 
Fogorvosnál 
 
- Halló, Mikko vagyok és időpontot szeretnék fogkőeltávolításra és fehérítésre. 
- Jó napot, legközelebb nyolc hét múlva van időpontunk, karácsony reggelén, jó lesz?
- Hú, az egy kicsit sokára van, azt gondoltam, hamarabb tudnak fogadni. 
- A sürgős eseteket vesszük előre.
- Értem. Tudja, a zápfogam is fáj, igazából azért telefonálok.
- Milyen a fájás jellege? Picit fáj, vagy már elviselhetetlen?
- A fájás elviselhetetlen. Éles és nem enyhülő. Már enni sem tudok.
- És mikor kezdődött? 
- Több mint egy hete. A fájás miatt nem bírtam aludni egész héten. És vérzik is.
- Lenne időpontunk ma délelőtt 10 órára, Kulchynsky doktornőnél, foglalhatom Önnek?
- Természetesen. A fogkövet se felejtse el felírni!
-------

 Az sem garancia semmire, ha végre beülhetünk a fogorvosi székbe. Ez is velem esett.

 - Üdvözlöm, mi a panasza? 
- Sajog az arcom, valamelyik tömött zápfogam lehet a ludas. 
- Na lássuk csak. Pontosan melyik foga fáj? 
- Nem tudom, a fájdalom egyenletesen sugárzik a jobb felső íven. 
Az orvos fogröntgent rendel, amelyet hamarosan kézhez is kap. A röntgen megtekintésekor csak hümmög.
- Nem tudom ez alapján megmondani, hogy melyik a rossz fog. Felírok egy erős fájdalomcsillapítót. Szedje azt és mosson rendesen fogat. Viszlát! 

Egy privát rendelő még aznap adott időpontot, és a rossz tömést annak a rendje és módja szerint kicserélték, 150 Euróért.
-------

Becsüljük meg tehát az ingyenes finn egészségügyet! Noha gyógyítani talán nem fognak, de egy jó műsorért a világon mindenhol a zsebünkbe kellene nyúlni. A jó finneknél erről szó sincs.

Utószó:
Természetesen túloztam, a vicc kedvéért. Hiszen nem muszáj az állami eü-színházba menni, vannak igazi orvosok is. Igaz, őket a magánrendelőkben, mint amilyen a Mehiläinen vagy gyerekeknél a Pikkujätti, kell keresni. Ott sokszor fél órán belül orvost láthatunk, aki rövid idő alatt kigyógyít a nyavalyából, fogat töm, ésatöbbi. Egy gyökérkezelés ilyen körülmények között 500 Euróba kerül, míg az állami rendelőben, ha még az életben sikerül időponthoz jutni, ingyen van.
-------

A Finnisztán fent van a Facebookon is, ha érted mire gondolok?

2014. augusztus 19., kedd

Futás helyett még több futás - egy hétfői történet

Ezzel a bejegyzéssel kívánok jobbulást óvodai apukatársamnak, Samponak, aki a múlt hétvégén az alábbiakban leírthoz hasonló kispályás foci közben törte lábát. Respect!

Hétfő este újdonsült feleségem unszolására futni indultam. Hosszú idő után először. Mentségemre legyen szólva, hogy napi 8-9 órát töltök "friss levegőn" munkával, így a munka után, ha lehet, nem vágyom még kocogásra is.

A munka aznap is kemény volt, erős szélben dolgoztunk egész nap. Az éjjel is csak öt órát aludtam, a tarkómban a sajgó nyomás minden lépéssel erősödött. Már az első lépéseknél fel akartam adni, kapkodtam a levegőt. Az áradó patak, a kismadár, az építkezés, a hobbikertek...mind-mind közelebbi szemlélődésre csábított a kocogás helyett.

Ezt mind jól megnéztem, többször is, amikor egyszer csak hallom "One kilometer!" A telefonomra telepített alkalmazás jelentette katonásan a megtett távot. Egy kilométer az nem sok ám.

Ezek lennének azok az erdők, mezők, amelyekért annyira rajongtam egykor? Ez lenne az az őszi illat, a nedves fű és föld szaga, amely egykor szinte elbódított? A fölöttem elhúzó libák...hogy lehet, hogy már rájuk sem hederítek?


A tarkóm hasogatott és számos nyugtalanító gondolat tolakodott előre, szinte versenyt kiabálva a felettem húzó libákkal.

Visszafordultam.

Lassan ügettem a tágas mezőkön keresztül, amelyek nedves füve már most, augusztus közepén barnulóban van. A széles mező közepén két fából ácsolt focikapu között színes pólós apró alakok játszottak. Hangjuk szinte elveszett a térben, a felfestés nélküli pályán a rét széltében-hosszában mehetett a jéték. Egy hosszú kirúgás után egy alak kivált a bolyból, ütemes kocogással beérte a labdát. Senki nem vágtázott utána, a játékosok várakozásteljesen, csípőre tett kézzel várták, amíg a magas fűcsomók között visszakocog közéjük.

Mentemben néztem őket, amikor a focisták között egy Liverpool-mezes tetovált férfi kiszólt "Tule jos haluat! - Gyere ha akarsz!" Miért ne akartam volna?

Kaptam egy kék mezt, amelyet igyekeztem Balotellinél jobban felvenni, majd beszálltam a játékba. Egy kopasz teniszpólós ("Matt vagyok!"), egy kék Nantes-mezes (francia?) és két kopaszodó, pocakos finn mellé álltam be ötödiknek. Mi voltunk a kék csapat.

Egy órán át robotoltam, passzoltam, bénáztam és indítottam, kényszerítőztem és bikáztam, cseleztem és estem-keltem a sáros-vizes füvön. Menet közben csak arra gondoltam, hogy mekkora őrült vagyok, hiszen épp futásból indultam haza, gyáván és megalkuvóan. És erre tessék, este kilenckor még egy labdáért sprintelek, vagy huszadszor! A meccs az utolsó három gólig ment, amely végül négyre változott. Győztünk, azt hiszem. És senki nem sérült meg, ez is nagy szó.

Búcsúzásként csak ennyit mondtak: "Jövő hétfő, este nyolckor!"

Vége a meccsnek


 

2014. augusztus 8., péntek

Nősülés előtt két órával

Pillanatok esküvő előtt és után. Rövidebb-hosszabb írások a hét évig mellőzött, de igazából elkerülhetetlen egybekelésünk körülményeiről.

Virág
- Sajnos azt kell mondanom, hogy nincs időnk virágot szedni. El kell indulnunk, mégpedig most, különben elkésünk! A gondolat tök jó volt, én is segítettem volna, de kiszaladtunk az időből és lett más prioritás. Az a prioritásunk, hogy időben odaérjünk a saját esküvőnkre.
- Akkor az egész egy szar! Nem is akarok többé hozzád menni!

A kocsi mellől a keserű menyasszony felrohant az emeletre. Én utána. Elvégre a házasságom múlt rajta, nem igaz? Pedig még össze sem adtak minket.

- Megoldhatjuk, ha anyut, aput, a gyereket MOST az autóba ültetjük, és azonnal elhajtunk a kertbe!

A gépezet addig is pörgött, de ami azután jött, az filmbe illő. A család 5 perc alatt díszmagyarba vágta magát, és a kocsi nekilódult az ellenkező irányba, hogy az álmodozásoknak helyet adva a menyasszony a menyegző reggelén saját kezűleg szakított virágokkal állhasson vőlegény elé.

A kérdéses mályvabokor
- Megérkeztünk, most rohanás! - Késsel a kezemben mint egy kommandós vetettem magam a parcellánk sarkán álló mályvának. - Ezen ritkábban állnak a virágok, mint gondoltam! - Szedjünk más színűt is! - Korábban sokat elmélkedtünk a színeken, hogy mi illik mihez, a nyakkendőm árnyalata és a csokor viszonya majd fontos lesz....de ez mit sem számított. Mindenből szedtem, ami körülöttem nőtt. A délelőtti nap már magasan állt, az izzadság lassan elindult lefelé a gerincemen.

- Apa és anya olyanok, mint a rablók! - állapította meg a gyerek.



Úszás
A tengerparttól 20 méterre a fenyőerdőben álló piros bungaló előtt megálltunk, nagy levegőt vettünk. Ez lesz a várunk esküvőnk szigetén. Az idegesség elmúlt, nem maradt más hátra mint magunkra ölteni a gondosan összeválogatott ruhadarabokat és kisétálni a vendégek közé. Kis híja volt, hogy a nadrágom otthon maradt a virágért és az időért folytatott versenyfutásban.


A Balti-tenger és Sipoo-i szigetvilág a teraszunkról
Megnyugodtunk.

- Megnyugodtál?
- Igen, azt hiszem. Egy kicsit.
- Minden vendég megérkezett, mindenkinek van szállása. Gyere, ússzunk egyet!
- Most?
- Most. Van még időnk.
- Hol a fürdőruhám?

És beúsztunk a hínáros-moszatos piciny tengeröböl hűvös vizébe. Nem sokat, csak éppen annyit, hogy a maradék feszültség is lemosódjon, és helyét átadja valami bizsergető "szabadságon vagyunk" érzésnek.

Az esküvőnk előtt 20 perccel a házikónk apró teraszán a fekete, kénes szagú iszapot törölgettük a lábunkról.

- Tudod, ezért is szeretlek nagyon. Hogy eljöttél velem úszni. Nem tudom, hány menyasszony tette volna meg, ahelyett, hogy rámszól " Te hülye vagy? Mindjárt mennünk kell és még fel kell öltöznöm!"

Indulásra készen!

Folyt. köv.


----
Jelzem, hogy a blog a Facebookon is fent van és ott szinte naponta frissül. :)

2014. július 30., szerda

Nősülés előtt három nappal

Pillanatok esküvő előtt és után. Rövidebb-hosszabb írások a hét évig mellőzött, de igazából elkerülhetetlen egybekelésünk körülményeiről. 


- Hozzám jössz feleségül? 
- Viccelsz?
- Nem. 
- Igen.

eljegyzés
legyen gyűrű és menjünk érte egészen Helsinkiig, mert Pesten ugyebár nem kapni. kalevala ékszer. de ne arany legyen. se platina. fehérarany? túl drága. ezüst? béna. bronz? nemár. acél?

az lesz a tökéletes! Christian van Pfaler? jó, ha a gyűrűnek neve is van. jó lesz az.

a család együtt, még tehetnének valamit a frigy ellen...de csak a villák csilingelnek. belenyugodtak?

az emberiség tudja vajon, hogy szinte semmit nem gondoltunk komolyan azelőtt? szerintem ezt komolyan gondoltuk.

a  holdfényes...khm kivilágított Budai Várban a Bécsi kapu alatti gyepen pezsgőztünk. Cinzano Asti, jöttek a gyűrűk, aztán hazamentünk.

esküvő?
hogyan legyen? ki menjen kihez? ki utazzon és ki ne? a finnek ide vagy a magyarok oda? el kellene kezdeni szervezni? el kellene kezdeni szervezni. el kellene kezdeni. el kellene. az egész olyan bonyolult. mi ketten egy kis lakásban, de az esküvők nagyok, és a lufi színe illeszkedik a szalvéta fodraival, meg kellene tanulni táncolni meg a zenészt felfogadni, a virág és a rizs meg a vőfély...á hagyjuk.

jobb nekünk így. bárhogy jó nekünk.

amíg együtt vagyunk.

hét év múlva. 
nahát, még mindig nem volt esküvő! a gyerek apja én vagyok, becsszóra. a becsszó nem kellene a törvény előtt, ha elvettem volna a gyerek anyját. akkor elhinnék nekem, persze az anya is kell ehhez, hogy tudja, vagy azt higgye. az emberek persze beszélnek. az esküvő jót tesz a léleknek. szimbólum. a gyerek legalább tudja, hogy családban él. gazdasági érdekből is jó, ha megvan a papír.

ez mind semmit nem jelent. ez mind együtt valamit mégis jelent.


esküvő!
legyen csak egyszerű, ne hívjunk senkit. a tengernél, mezítláb. - kellenek tanúk ám! - jó, akkor csak ők meg mi. romantikus.

legyen csak egyszerű, de hívjuk meg a legszűkebb családot. a tengernél, mezítláb. meg talán ennénk valamit valahol?

legyen csak egyszerű, hívjuk a családot meg a barátokat. a tengernél. enni kellene adni nekik, ha már eljöttek, nem?

legyen egyszerű, hívjuk a családot, a barátokat. grillezzünk, de nem kell nagy fakszni. a házasságkötés elég a hivatalban, pár tanúval valamikor előtte. csak egy baráti buli, semmi több.

legyen egyszerű. elhívunk mindenkit, aki eljönne. kellenek bográcsok. de grillezünk is, hátha valaki még éhes lesz. kell virág a hajba. cipő. öv. ruha. torta. italok. asztaldísz. gyerekeknek program. szállás a vendégeknek. ágynemű. házaságközvetítő? jó, jöjjön az is.

de nem kell rá talár. elvégre ez egy egyszerű buli lesz.

a tengernél. lélekben mezítláb.


újévi szelfi 2005-ből (a Sárkányfűárus én voltam)

--------------------------------------------------------
Igen, a Facebookon is van Finnisztán és tök jó!












2014. június 29., vasárnap

Cikk a kolbásztöltőről

A 6 Degrees magazin interjút készített velem, az ebből készült cikk alább olvasható.

Spicing up our palates

Life’s menu includes everything from protecting urban pollinators to Hungarian sausage for this urban ecologist.
As an urban ecologist who worked as a postdoc researcher at the University of Helsinki after completing his PhD in Hungary, Ferenc Vilisics’ range of interests has taken him from the field of biology to that of cooking, and back.
After finishing another chapter of his academic life, Ferenc decided to put his theoretical knowledge into practice. He recently took a job at an urban greening company, and is currently experiencing life on the other side of the theoretical. “I have spoken at a conference about how to protect urban pollinators and therefore bees,” he explains. “But not many people from universities approach gardeners to teach them what the best practices would be if we want to accomplish this.”
Experiencing this, Ferenc has made it his goal to encourage the company he works for to keep some of the bushes and green spaces instead of cutting them for the sake of pretty flowers, in an attempt to preserve these biodiversity hotspots.
Ferenc also has a keen interest in sausage-making. Prompted by his experience of a Restaurant Day in Helsinki, when he and a friend made over 15 kg of fresh sausages and sold them all, Ferenc has organised sausage-making courses, as well as Hungarian cooking classes. During one of their classes, Ferenc’s newly-acquired manual meat-mincer broke, so he bought an electric one with five of his friends. Now the group calls themselves “The Broken Mincers”, and they get together several times per year to make sausages – unfortunately at this stage they only make enough to fulfil their own, as Ferenc put it, wolfish desires.
As for the ingredients, the meat is important because nothing but 100 per cent meaty goodness goes into this product, while the spices are essential and must be measured with precision. There is no room for improvisation here. Fat is key because it carries spicy flavours and since the capsaicine molecule that paprika contains is fat-soluble, it plays a significant role. Most of the usual ingredients such as salt and garlic can be found in Helsinki, but good paprika is brought in from Hungary.
Sausage-making is a long process, Ferenc reminds, involving many steps and several hours of preparation. Given the tasty flavours on offer, I would say it’s worth the effort!
Tijana Stolic

2014. június 27., péntek

Férfiak a szaunában

A forró kövekre loccsanó víz párája ostorként vágott a felső padokon ülő meztelen férfiakra. A vállak meggörnyedtek, egyesek az arcukat kezeikkel - alkarjukkal védték a forróságtól. Csak a felső sarokban ülő két férfi tűnt úgy, mintha tudomást sem vett volna minderről. Csendes beszélgetésük duruzsolással töltötte meg a szaunát.

- Az YLE-n lehet nézni az összes meccset. Állandóan az megy. Meg ez a történet az Uruguay-i játékossal, ez megy állandóan. Az amelyik harapott - mondta a fehérhajú, szikár öreg.
- Hahaha, az!- vette át a szót az Elvis-barkós kövér. És mutogatja a fájós fogait utána! A barom!- Jó, de  meg is büntették érte! - Megbüntették? - Meg.

- Valami lelki oka lehet neki, ez nem normális. Másokat megharapni. Igaz, elég nagy fogai vannak neki... De a feje is olyan, mint a lónak! - zárta mondandóját kuncogva.

A kép illusztráció (www.svergiesradio.se)
A szauna félhomályában ülő többi férfi is csendben derült ezen.

- De ők legalább kint vannak a vb-n. Állítólag annyira párás a brazil levegő, hogy nem lehet megmaradni - szólt a fehérhajú újra, és kettőt löttyintett a forró kövekre. - Jöhetnének ide is, itt meg mindig hideg van. Tegnap is 12 fok volt.
- Vannak jó játékosaink nekünk is. Az a Hyyppiä, meg ki volt a másik? - merengett  az Elvis-barkós. És Finnország is kijutott egyzer..., folytatta volna, de a fehérhajú közbevágott.

- Nem, Finnország soha nem volt a vb-n! Majd nyugodtabb hangon hozzátette: Nem volna éppenséggel lehetetlen. Kellenének befektetők, akik pénzzel tömnék a játékosok zsebét. Meg ott van Belgium és Svájc is, elég kicsi országok, és nekik összejött. Csak nekünk nem jött össze még soha. Mindig közbejön egy szerencsétlen hiba a végére.

Elvis bólint. - Ez így van! Valami mindig közbejött... Aztán elkáromkodta magát - De hogy a francért nem képes maga után bezárni a szauna ajtaját, az eszem megáll! - majd az imént rákvörösen kisétáló férfi után kecmergett.

A résnyire nyílt ajtót a szükségesnél talán egy picivel erősebben csukta be.

Helsinki, Vuosaari uszoda, férfiszauna. Tegnapi történet. 

----------
Tetszett? Kövesd a Finnisztáni történéseket a Facebookon is!

2014. június 18., szerda

Néhány Euró

Ilkka erős, jóképű szőke fiú. Elmúlt 18, és pont az a fajta sallangmentes finn vált belőle, akiről azonnal feltételezed, hogy bármire képes. Lappföldről gyalog hazatalálni, felszántani egy rozsföldet, részegen felgyújtani egy szaunát, ökölharcba keveredni vagy autót szerelni. A fiú építésztechnikumot végzett, most munkát keres.

A pár hete velünk dolgozó nyári munkások között Ilkka a leghallgatagabb. Reggelente az erdővel övezett üres parkoló kellős közepén parkol, a 80'-s évekből itt maradt ezüst-szögletes Mitsubishiből basszus hangja szól elfojtva. Int, intek. Átszáll hozzám, indulunk. A munkát egy szó nélkül elvégzi, órákon át, tevékenyen. Tiszteletben tartom ezt a szótlanságot, nekem is jót tesz a társas csend.



Ebédidőben Ilkkát nézem, aki telefonján olvas valamit. Előttem - az ennivalóm megmaradt darabjai, egy banán és egy Dumle csokiszelet, meg zizegő fánkos zacskó, morzsák. Előtte - a simára gyalult rönkasztal lapja. Nem szólnék, hagynám a csendjében ülni, de ahhoz túlságosan magyar vagyok. Finnül szólok hozzá.

- Nem eszel? Vagy ettél már? - Nem néz rám, de válaszol, lehajtott fejjel. 
- Nem eszem, nem hoztam pénzt - A telefont lerakja. Utat enged a társalgásnak.

Most én hallgatok. Várom a folytatást. Van csend és csend között különbség, és ezt a fajta csendet meg kell törnie valakinek. Ilkka nem vár sokat, folyatja.

- Nincs pénzem. Szar ez a helyzet, hogy a fizetés ilyen későn jön. Legalább egy hét még, addig kölcsön kell kérnem valakitől!

Ez nem egy gyerek beszéde, gondolom. Nyári munkás, lehet. De a többi hamvas, csevegő baseball-sapkás, vasalt ruhájú kiskorú mellett Ilkka harcedzett veteránnak tűnik. Szó nélkül elé tolom a banánt és a csokit. Nem kérek engedélyt, mert enni kell. Olyan nincs, mert olyan nem lehet, hogy valaki dolgozzon és közben ne legyen pénze ebédre! A zsebemben zizegő aprópénzt is kiveszem.

- Van egy kis pénzem, csak három Euró valamennyi maradt, a többit ebédre elköltöttem. De itt a boltban van Rainbow-szendvics 1,80-ért, ebből kettő kijön - szabadkozom.

Ilkka csendben megköszöni, előbb a banán, majd a csokoládé tűnik el. A pénzt is elteszi. Találok még harminc centet, azt is elé teszem. Erre már elmosolyodik. Valamit motyog arról, hogy majd megadja, ha lesz pénze, de erre - noha tudom, hogy emberi méltósága ezt diktálja - nem vagyok kíváncsi. - Haver, tedd csak el. Tudom, milyen csórónak lenni!"

Felállok, mert a munka vár. És, aki nem dolgozik, ne is egyék. Nem igaz?






Olvass még többet Finnországról! A blog a Facebookon is aktív, nézz be hozzánk!   


2014. június 15., vasárnap

Rövid séta egy finn tölgyesben

Finnországi munkáim jellegéből adódik, hogy a fővárosi agglomerációban napi rendszerességgel van szerencsém új helyekre jutni, ezáltal az itteni természetes és épített környezetről mára elég részletes képpel rendelkezem. Ebben a sorozatban szeretnék ebből megosztani. Képes riportjaim mostani fejezete a Tammisto Természetvédelmi Területről szól. 

A Vantaa Repülőtér felé robogunk a tuusulai autópályán. Az utat kockábbnál is kockább irodaházak, szupermarketek szegélyezik, néhol nyílt területek, na meg a szokásos finn erdők, foltokban. Igen, a dél-finn városokban és környékükön álló erdő az a ceruzatörzsű, seprűlombú fákból összeálló massza, amelybe nem hatol a fény és az alja vagy letaposott üres vagy áfonya borítja. Ez, kérem, nem volt mindig, mindenhol így.

Az autópálya közvetlen szomszédságában áll Finnország egyik utolsó természetes tölgyerdője, amely pompázatos fáival bepillantást enged egy letűnt korra. A svéd kereskedők és harcosok, finnugor prémvadászok és halászok ugyanis efféle erdők látványát és gazdagságát élvezhették pár évszázada, egész addig, amíg az egész el nem tűnt a föld színéről.

Hemiboreális
A természetes növényzet összetétele szoros kapcsolatban áll az adott terület klímájával. Finnország déli partvidéke és annál egy kicsit beljebb, a hideg teleinek és hosszú, viszonylag meleg (de nem forró) nyarainak köszönhetően az ún. hemiboreális növényzeti övbe tartozik. Ebben az övezetben az erdők faállományát zömmel fenyőfélék teszik ki, de sok lombos fafaj is természetes előforduló. Köztük a kocsányos tölgy, mogyoró, kőris és gyertyán is közönséges ebben az övezetben. Ez azonban csak a könyvekben van így, mert a valóság - sajnos - más.

Finnország intenzív(ebb) mezőgazdasági művelése történelmi léptékben szinte csak a minap indult, éppen ezért tűnik hátborzongatónak az a hatékonyság, amivel  a természetes tölgy-elegyes erdőiket kiirtották.

Az utolsó, immár csak zsebkendőnyi erdőmaradványok egyike a Tammisto, amelyet 1946-ban nyilvánítottak védetté, Vantaa városban elsőként. Az erdő a fejlett (és háborítatlan) tölgyesekre jellemző ligetes sruktúrát adja, ami rengeteg fényt és gazdag cserjeszintet eredményez. A tölgy és más fafajok eltérő korú egyedei többszintű ("emeletek") erdőszerkezetet hoznak létre, szemben a finn hétköznapokban erdőnek ismert faültetvényekkel és rekreációs erdőkkel, amelyekben egykorú faegyedek és az alájuk szoruló gyorsan növő berkenyék alkotnak két, élesen eltérő lombkoronaszintet.

Szembeötlő a holtfák megléte is, amelyek hasznát (hihetetlen fajgazdagság, ritka rovarok és madarak kötődnek hozzájuk) unásig sulykoljuk, mégis  a mindenkori erdészet számára máig egy tanulandó fogalom, ezért nemigen akarják az erdők holtfáit legalább kis mértékben meghagyni.


Az Tammisto TK 15 hektáros területén nem lehet nem észrevenni az erdő másfajta jellegét. A terület szabadon látogatható, ösvények hálózzák be. Tábortüzet is szoktak rakni, bár az nem tűnt legálisnak.

Érdemes ellátogatni ide. A természetesen felújuló tölgyes, a hatalmas, Finnországban szokatlanul nagy fák és a rengeteg mogyoróbokor "európai" jelleget ad az erdőnek, a (magyar) ember szinte fellélegzik, mert otthonosan mozog az ismerős környezetben.

Nézd, erről beszélek!

A erdő széle



Mogyoró - melegebb klímát jelez

















----
Finnisztán a Facebookon is! Csatlakozz, hogy naponta frissülő tartalomból alkothass még jobb képet Finnországról!


2014. június 8., vasárnap

A finn vadon gyermekei

Nos, az úgy volt, hogy...persze tudom-tudom, így soha nem kezdünk történetet, de akkor is, szóval az úgy volt, hogy a magyar, a litván, a Seychelle-szigeteki és a finn elmentek egy fából és sziklából épített házba az erdő közepén, amelyben sem áram, sem víz nem volt.

Nos, a történet úgy folytatódik, hogy az egyik magyarnak litván párja volt, a Seychelle-inek finn, míg a másik magyarnak is finn jutott. Azt kapod, amit megérdemelsz, nyilván.

Aztán voltak ott gyerekek is másféltől ötévesig. Az egyik gyerek finnül és angolul beszélt. A másik litvánul, finnül és magyarul. A harmadik magyarul és finnül. A maradék kettő még igen kicsi volt, de persze beszéltek azok is a maguk módján, unos-untalan.

Azt is érdekes lenne elemezni, hogy melyik felnőtt milyen nyelven NEM értett, de maradjunk annyiban, hogy a társalgás angolul, finnül és magyarul folyt.

Bábel a rengetegben

"Nem mennek át a receptorhullámok, Mr Teufel. Ez a vén faház olyan, mint a szivacs!"


Hát ez a társaság az Isojärvi Nemzeti Parkban, a Lortikka kulcsosházban töltötte a hétvégét. A házat egy sziklára ("kallio") építették a Felső-Lortikka tavacska partján, távol a városoktól, de még a kisebb településektől is 10-20 km-re. Ez mondjuk télen, amikor vastag hótakaró fedi a földutakat, eléggé komoly távolság lehet.

A szauna 
A farönkökből és betonból épített házat eredetileg favágók számára építették az 1950-es években, és mint ilyen, szabványépület volt. A központi helyiségben huszonnégy favágó számára volt hely, emeletes ágyakon. A szoba közepén jókora kályha, azon tűzhely. A mennyezet gerendáin szögek és szárítókötelek, a szobában állandóan száradó ruhák lógtak.

A főhelyiségből két ajtó nyílik. Az egyik egy kis szobába, amely a  egykor a munkavezetőé volt. A másik ajtó a konyhába nyílik, amelyben kenyérsütésre is alkalmas kemence és több fatüzelésű tűzhely áll még ma is. A konyha mögött lakott a szakácsnő, a munkahely egyetlen női alkalmazottja. A szakácsnő tálalóablakon keresztül osztotta a munkások eledelét.

A vadonbeli munkát szigorú írott szabályok terelték civilizáció medrébe. A szakácsnő tabu volt, alkoholt inni tilos volt, akárcsak szemetet hajigálni az ágy felső emeletéről az alsóra.

A mellékhelyiségek (pottyantós) a háztól kőhajításnyira találhatók. Pontosan ellenkező irányban, a tó másik partján pedig a 12 fős szaunaépület áll, amely, mivel a tisztálkodás helyszíne volt, törvényben foglalt kötelező része volt a favágótelepeknek. Meglepődünk?

Az épületek mögött-mellett pedig a finn vadon zöldell. Lucfenyő, erdeifenyő, néha nyír és madárberkenye, a mocsári molyűző (a hülye magyar elnevezés egy eléggé látványos rododendront takar), a fekete- és vörösáfonya alkotják fás növényzet alapját, míg a szezon lágyszárúi, a gyöngyvirág, a lápi szeder, az árnyékvirág és a harmatos hegyékesség szemet vidámító látványt nyújtanak.

Hegyékesség
A vörösáfonya virágai

A feketeáfonya virágai



Molyűző (Niina Ala-Fossi)

Lápi szeder (virágban) és vörösáfonya (háttérben) (Niina Ala-Fossi)
A lápi szeder virága színesben
A nemzeti park egyébként a hódjairól nevezetes. Egy rég elhagyott hódvárat mi is láttunk, de mivel a hód várat magára, nem időztünk sokáig ott. A hód, esetünkben kanadai hód, húsa a keresztény kódex szerint halnak számít, ezért böjtkor fogyasztható. A hód, noha megenni biztosan senki nem akarta volna, elvándorolt jó messzire a turistaösvény közelségéből.


"Grabowski kész. Meghasonlott, kilépett. Thoreau-t olvas és nyerskoszton él."

Nem akarok én most demagóg lenni, arra ott van Thoreau (erdő: jó és erős, város: béna és csökött), de könnyen hasonló hangulat kerít hatalmába pár nap erdei kintlét után. Mert mi van férfiasabb, mint tüzet gyújtani a kályhába az esőben bőrig ázott népnek, hogy megszárogathassa a ruháit? Lehet-e valami felemelőbb (nna nem a látvány), mint vörösre főni a szaunában, majd sörrel a kézben pucéran leballagni a mélybarna tóra fürdeni? (A kérdés költői, köszönöm, nem kérek válaszokat!.. :D)


Éjjeli fürdés


Úszás a tóban! (Fotó: Niina Ala-Fossi)
Indulás előtt finn barátunk lebeszélt a zseblámpáról, hiszen "nyár van, ilyenkor mindig világos van". Kivéve, teszem most hozzá, egy koromsötét faház belső szobájában... Csak a vicc kedvéért elmondom, hogy lappföldi útjuk előtt ugyanez a finn barátunk beszélte le a feleségét a meleg ruhákról, mondván "a nyár fent Lappföldön is csak nyár"...

A házban és környékén térerő sem volt, így a telefonok valahová a táskák mélyére kerültek. Végre, kezdődhetett az igazi kikapcsolódás! A tópart adta magát a horgászatra, kis bambuszpecával, giliszta-csalival 2 percenként érkezett kapás, a szerelékünk mihaszna apró sügérekre volt belőve, ezek szerint.



Hogyan is lehetne elmesélni mindent, amikor annyi apró öröm volt ebben a hétvégében, hogy elmesélni is nehéz lenne. A blog pedig nem napló, inkább "dolgok" bemutatását tűzte ki célul. SOkatmondó azonban, hogy a gyereksereg számára a legnagyobb kincs és izgalomforrás Friida vadiúj lepkehálója volt! Beszéljenek helyettem a képek.










"Laavu" azaz menedék, amely ingyen használható bárkinek. Tűzrakáshoz száraz fa és fedél áll rendelkezésre a túrázóknak, cserébe mindent úgy kell hagyni, ahogy mi is találtuk. 
Niina Ala-Fossi fotói:

Az apák kitettek magukért gyerekcipelésben. Főleg azután, hogy eleredt az eső!

Csak játszottuk, hogy csónakázunk. Ez is elég volt! :)




















Tetszett? Keresd Finnisztánt a Facebookon is, ott naponta frissül a tartalom!