Finnisztán!: A finn vadon gyermekei

Nos, az úgy volt, hogy...persze tudom-tudom, így soha nem kezdünk történetet, de akkor is, szóval az úgy volt, hogy a magyar, a litván, a Seychelle-szigeteki és a finn elmentek egy fából és sziklából épített házba az erdő közepén, amelyben sem áram, sem víz nem volt.

Nos, a történet úgy folytatódik, hogy az egyik magyarnak litván párja volt, a Seychelle-inek finn, míg a másik magyarnak is finn jutott. Azt kapod, amit megérdemelsz, nyilván.

Aztán voltak ott gyerekek is másféltől ötévesig. Az egyik gyerek finnül és angolul beszélt. A másik litvánul, finnül és magyarul. A harmadik magyarul és finnül. A maradék kettő még igen kicsi volt, de persze beszéltek azok is a maguk módján, unos-untalan.

Azt is érdekes lenne elemezni, hogy melyik felnőtt milyen nyelven NEM értett, de maradjunk annyiban, hogy a társalgás angolul, finnül és magyarul folyt.

Bábel a rengetegben

"Nem mennek át a receptorhullámok, Mr Teufel. Ez a vén faház olyan, mint a szivacs!"

Hát ez a társaság az Isojärvi Nemzeti Parkban, a Lortikka kulcsosházban töltötte a hétvégét. A házat egy sziklára ("kallio") építették a Felső-Lortikka tavacska partján, távol a városoktól, de még a kisebb településektől is 10-20 km-re. Ez mondjuk télen, amikor vastag hótakaró fedi a földutakat, eléggé komoly távolság lehet.

A szauna

A farönkökből és betonból épített házat eredetileg favágók számára építették az 1950-es években, és mint ilyen, szabványépület volt. A központi helyiségben huszonnégy favágó számára volt hely, emeletes ágyakon. A szoba közepén jókora kályha, azon tűzhely. A mennyezet gerendáin szögek és szárítókötelek, a szobában állandóan száradó ruhák lógtak.

A főhelyiségből két ajtó nyílik. Az egyik egy kis szobába, amely a egykor a munkavezetőé volt. A másik ajtó a konyhába nyílik, amelyben kenyérsütésre is alkalmas kemence és több fatüzelésű tűzhely áll még ma is. A konyha mögött lakott a szakácsnő, a munkahely egyetlen női alkalmazottja. A szakácsnő tálalóablakon keresztül osztotta a munkások eledelét.

A vadonbeli munkát szigorú írott szabályok terelték civilizáció medrébe. A szakácsnő tabu volt, alkoholt inni tilos volt, akárcsak szemetet hajigálni az ágy felső emeletéről az alsóra.

A mellékhelyiségek (pottyantós) a háztól kőhajításnyira találhatók. Pontosan ellenkező irányban, a tó másik partján pedig a 12 fős szaunaépület áll, amely, mivel a tisztálkodás helyszíne volt, törvényben foglalt kötelező része volt a favágótelepeknek. Meglepődünk?

Az épületek mögött-mellett pedig a finn vadon zöldell. Lucfenyő, erdeifenyő, néha nyír és madárberkenye, a mocsári molyűző (a hülye magyar elnevezés egy eléggé látványos rododendront takar), a fekete- és vörösáfonya alkotják fás növényzet alapját, míg a szezon lágyszárúi, a gyöngyvirág, a lápi szeder, az árnyékvirág és a harmatos hegyékesség szemet vidámító látványt nyújtanak.

Hegyékesség

A vörösáfonya virágai

A feketeáfonya virágai

Molyűző (Niina Ala-Fossi)

Lápi szeder (virágban) és vörösáfonya (háttérben) (Niina Ala-Fossi)

A lápi szeder virága színesben

A nemzeti park egyébként a hódjairól nevezetes. Egy rég elhagyott hódvárat mi is láttunk, de mivel a hód várat magára, nem időztünk sokáig ott. A hód, esetünkben kanadai hód, húsa a keresztény kódex szerint halnak számít, ezért böjtkor fogyasztható. A hód, noha megenni biztosan senki nem akarta volna, elvándorolt jó messzire a turistaösvény közelségéből.

"Grabowski kész. Meghasonlott, kilépett. Thoreau-t olvas és nyerskoszton él."

Nem akarok én most demagóg lenni, arra ott van Thoreau (erdő: jó és erős, város: béna és csökött), de könnyen hasonló hangulat kerít hatalmába pár nap erdei kintlét után. Mert mi van férfiasabb, mint tüzet gyújtani a kályhába az esőben bőrig ázott népnek, hogy megszárogathassa a ruháit? Lehet-e valami felemelőbb (nna nem a látvány), mint vörösre főni a szaunában, majd sörrel a kézben pucéran leballagni a mélybarna tóra fürdeni? (A kérdés költői, köszönöm, nem kérek válaszokat!.. :D)

Éjjeli fürdés

Úszás a tóban! (Fotó: Niina Ala-Fossi)

Indulás előtt finn barátunk lebeszélt a zseblámpáról, hiszen "nyár van, ilyenkor mindig világos van". Kivéve, teszem most hozzá, egy koromsötét faház belső szobájában... Csak a vicc kedvéért elmondom, hogy lappföldi útjuk előtt ugyanez a finn barátunk beszélte le a feleségét a meleg ruhákról, mondván "a nyár fent Lappföldön is csak nyár"...

A házban és környékén térerő sem volt, így a telefonok valahová a táskák mélyére kerültek. Végre, kezdődhetett az igazi kikapcsolódás! A tópart adta magát a horgászatra, kis bambuszpecával, giliszta-csalival 2 percenként érkezett kapás, a szerelékünk mihaszna apró sügérekre volt belőve, ezek szerint.

Hogyan is lehetne elmesélni mindent, amikor annyi apró öröm volt ebben a hétvégében, hogy elmesélni is nehéz lenne. A blog pedig nem napló, inkább "dolgok" bemutatását tűzte ki célul. SOkatmondó azonban, hogy a gyereksereg számára a legnagyobb kincs és izgalomforrás Friida vadiúj lepkehálója volt! Beszéljenek helyettem a képek.

"Laavu" azaz menedék, amely ingyen használható bárkinek. Tűzrakáshoz száraz fa és fedél áll rendelkezésre a túrázóknak, cserébe mindent úgy kell hagyni, ahogy mi is találtuk.

Niina Ala-Fossi fotói: