2014. augusztus 8., péntek

Nősülés előtt két órával

Pillanatok esküvő előtt és után. Rövidebb-hosszabb írások a hét évig mellőzött, de igazából elkerülhetetlen egybekelésünk körülményeiről.

Virág
- Sajnos azt kell mondanom, hogy nincs időnk virágot szedni. El kell indulnunk, mégpedig most, különben elkésünk! A gondolat tök jó volt, én is segítettem volna, de kiszaladtunk az időből és lett más prioritás. Az a prioritásunk, hogy időben odaérjünk a saját esküvőnkre.
- Akkor az egész egy szar! Nem is akarok többé hozzád menni!

A kocsi mellől a keserű menyasszony felrohant az emeletre. Én utána. Elvégre a házasságom múlt rajta, nem igaz? Pedig még össze sem adtak minket.

- Megoldhatjuk, ha anyut, aput, a gyereket MOST az autóba ültetjük, és azonnal elhajtunk a kertbe!

A gépezet addig is pörgött, de ami azután jött, az filmbe illő. A család 5 perc alatt díszmagyarba vágta magát, és a kocsi nekilódult az ellenkező irányba, hogy az álmodozásoknak helyet adva a menyasszony a menyegző reggelén saját kezűleg szakított virágokkal állhasson vőlegény elé.

A kérdéses mályvabokor
- Megérkeztünk, most rohanás! - Késsel a kezemben mint egy kommandós vetettem magam a parcellánk sarkán álló mályvának. - Ezen ritkábban állnak a virágok, mint gondoltam! - Szedjünk más színűt is! - Korábban sokat elmélkedtünk a színeken, hogy mi illik mihez, a nyakkendőm árnyalata és a csokor viszonya majd fontos lesz....de ez mit sem számított. Mindenből szedtem, ami körülöttem nőtt. A délelőtti nap már magasan állt, az izzadság lassan elindult lefelé a gerincemen.

- Apa és anya olyanok, mint a rablók! - állapította meg a gyerek.



Úszás
A tengerparttól 20 méterre a fenyőerdőben álló piros bungaló előtt megálltunk, nagy levegőt vettünk. Ez lesz a várunk esküvőnk szigetén. Az idegesség elmúlt, nem maradt más hátra mint magunkra ölteni a gondosan összeválogatott ruhadarabokat és kisétálni a vendégek közé. Kis híja volt, hogy a nadrágom otthon maradt a virágért és az időért folytatott versenyfutásban.


A Balti-tenger és Sipoo-i szigetvilág a teraszunkról
Megnyugodtunk.

- Megnyugodtál?
- Igen, azt hiszem. Egy kicsit.
- Minden vendég megérkezett, mindenkinek van szállása. Gyere, ússzunk egyet!
- Most?
- Most. Van még időnk.
- Hol a fürdőruhám?

És beúsztunk a hínáros-moszatos piciny tengeröböl hűvös vizébe. Nem sokat, csak éppen annyit, hogy a maradék feszültség is lemosódjon, és helyét átadja valami bizsergető "szabadságon vagyunk" érzésnek.

Az esküvőnk előtt 20 perccel a házikónk apró teraszán a fekete, kénes szagú iszapot törölgettük a lábunkról.

- Tudod, ezért is szeretlek nagyon. Hogy eljöttél velem úszni. Nem tudom, hány menyasszony tette volna meg, ahelyett, hogy rámszól " Te hülye vagy? Mindjárt mennünk kell és még fel kell öltöznöm!"

Indulásra készen!

Folyt. köv.


----
Jelzem, hogy a blog a Facebookon is fent van és ott szinte naponta frissül. :)