2013. december 31., kedd

Újéveim

Amennyire képes vagyok megélni a karácsonyt, a téli napfordulót, annyira hidegen hagy az újév, miközben az újévi "bolondozás" kifejezetten irritál. Nem hiszek a szerencsében, ezért akármennyi virslit és és lencsét eszem, soha nem lesz sok pénzem, hacsak nem teszek érte. Azt tartom kívánatosnak, ha a lehető legmegszokottabb mederben telne az újév, de erre igen kevés esély van. 

A cserepes négylevelű MADÁRSÓSKA, és legalább annyi haszna van, hogy salátába keverhető...

Ismét itt van az év vége, azaz megint sikerült túlélnem egy évet, de nem csupán én, hanem közös erővel gyermekünket is életben tartottuk úgy, hogy a fejlődés jeleit is mutatja. Sokan nevetnek a profán megfogalmazáson (mert az élet annyira kézenfekvő manapság), de tény, hogy egy jobbára magatehetetlen csecsemőt vagy egy pár éves gyereket igenis életben kell tartani.

Korunk emberére jellemző a felelőség elhárítása, de egyet egy szülő sem nem úszhat meg: a gyereke életéért nem más, nem az állam, a WHO, az UNESCO, a rendőrség vagy a Amnesty felel, hanem a szülő. És ez még akkor is így van, ha a szülő nincstelen, mert gyereket csinálni elég könnyű, családot tervezni (igen, az is a terv része lehet, hogy NEM vállal több gyereket) pedig a földkerekség zömén még nem jellemző.

Ha a gyerek alultáplált, ha a nyitott ablakon át kizuhan a kilencedikről, ha megrázza az áram, életveszélyesen beüti a fejét az asztal sarkába, ha rázuhan a szekrény, magára rántja a forró serpenyőt, vagy a család "nemkellfélninemharap" kutyája szétmarcangolja, az elsősorban a szülő felelőssége - még akkor is ha ott sem volt. Mert senki, ismétlem SENKI nem ismeri úgy a gyereket, annak szokásait, félelmeit, stb. mint a szülő.

A gyerek édességgel való tömése pl. nem tűnik súlyosnak, holott az. Tapasztalatom, hogy attól kezdve, hogy a tejfogak kijönnek, a rokonság "szeretete" jeléül minden elképzelhető szemetet a gyerek szájába töm, szinte rendszer nélkül (ebéd előtt, majd a főételt turkáló gyerekre epés megjegyzéseket tesznek, mert "annyit főztem, miért nem eszel?").

A mi gyerekünk is imádja az édességet, de az is biztos, hogy nem tőlünk kapott cukorkát és nyalókát először. Ez egy konfliktusforrás, amelyben a szülőnek felelősen kell viselkednie és felvállalni a "gonosz" szerepét, és megálljt parancsolni az édességfolyamnak. Mert a gyerek élete mehet tönkre, ha túlsúlyosan megkülönböztetik, és akkor majd azok hangja lesz a legkritikusabb, akik először gumicukrot nyomtak a szájába. 


Finnország ebből a szempontból különösen veszélyes hely, mert noha a zsírtól rettegnek, a cukorral szemben nincsenek komoly fenntartásaik. A jégkrém és keménycukorka,  a gumicukor és a sütemények magyar szemmel elképesztő mennyiségben fogynak itt. A medvecukor és a szalmiákcukor szinte "nemzeti édesség" státuszban vannak...

Haha, de nem is erről akartam írni! Hanem az újévi bulikról, amelyeket 2003-ig csináltam, aztán hagytam a fenébe. Az újévi buli ameddig vissza tudok emlékezni valami távoli helyen volt, ahová sokáig kellett gyalogolni, sok rossz bort inni, ahol kényelmetlen volt az fekhely és a sok idegen üvöltözik részegen, majd másnaposan, a fagyban igen sokáig tart hazamenni. Általában az egész egy nagy szar volt.

Iszkaszentgyörgyi borospince, ahol mindenki a tuják tövébe rókázott és a rosszul megrakott kályha fekete füsttel borította be a szobát. Nem lehetett aludni.

Fehérvár Öreghegy, "házibuli". Romos ház, padlóra fektetett szivacsok, a zene egy kis kazettás magnóból szól, mindenki idegen. Végül a közeli autósbüfében vártam meg az éjfélt egy melegszendviccsel.

Kápolnásnyék, rossz bor, rengeteg virsli édes mustárral, amiből senki nem kért. Pár erőszakosabb rocker miatt éjfélig Scorpions turnévideót kellett néznünk a videón, legalább négyszer. Valaki lehányta a kabátomat mustáros virslivel.

Boldog újévet. Ezt szokás ilyenkor, ugye? :)