 |
| A cserepes négylevelű MADÁRSÓSKA, és legalább annyi haszna van, hogy salátába keverhető... |
Ismét itt van az év vége, azaz megint sikerült túlélnem egy évet, de nem csupán én, hanem közös erővel gyermekünket is életben tartottuk úgy, hogy a fejlődés jeleit is mutatja. Sokan nevetnek a profán megfogalmazáson (mert az élet annyira kézenfekvő manapság), de tény, hogy egy jobbára magatehetetlen csecsemőt vagy egy pár éves gyereket igenis életben kell tartani.
Korunk emberére jellemző a felelőség elhárítása, de egyet egy szülő sem nem úszhat meg: a gyereke életéért nem más, nem az állam, a WHO, az UNESCO, a rendőrség vagy a Amnesty felel, hanem a szülő. És ez még akkor is így van, ha a szülő nincstelen, mert gyereket csinálni elég könnyű, családot tervezni (igen, az is a terv része lehet, hogy NEM vállal több gyereket) pedig a földkerekség zömén még nem jellemző.
Ha a gyerek alultáplált, ha a nyitott ablakon át kizuhan a kilencedikről, ha megrázza az áram, életveszélyesen beüti a fejét az asztal sarkába, ha rázuhan a szekrény, magára rántja a forró serpenyőt, vagy a család "nemkellfélninemharap" kutyája szétmarcangolja, az elsősorban a szülő felelőssége - még akkor is ha ott sem volt. Mert senki, ismétlem SENKI nem ismeri úgy a gyereket, annak szokásait, félelmeit, stb. mint a szülő.
A gyerek édességgel való tömése pl. nem tűnik súlyosnak, holott az. Tapasztalatom, hogy attól kezdve, hogy a tejfogak kijönnek, a rokonság "szeretete" jeléül minden elképzelhető szemetet a gyerek szájába töm, szinte rendszer nélkül (ebéd előtt, majd a főételt turkáló gyerekre epés megjegyzéseket tesznek, mert "annyit főztem, miért nem eszel?").
A mi gyerekünk is imádja az édességet, de az is biztos, hogy nem tőlünk kapott cukorkát és nyalókát először. Ez egy konfliktusforrás, amelyben a szülőnek felelősen kell viselkednie és felvállalni a "gonosz" szerepét, és megálljt parancsolni az édességfolyamnak. Mert a gyerek élete mehet tönkre, ha túlsúlyosan megkülönböztetik, és akkor majd azok hangja lesz a legkritikusabb, akik először gumicukrot nyomtak a szájába.
Finnország ebből a szempontból különösen veszélyes hely, mert noha a zsírtól rettegnek, a cukorral szemben nincsenek komoly fenntartásaik. A jégkrém és keménycukorka, a gumicukor és a sütemények magyar szemmel elképesztő mennyiségben fogynak itt. A medvecukor és a szalmiákcukor szinte "nemzeti édesség" státuszban vannak...
Haha, de nem is erről akartam írni! Hanem az újévi bulikról, amelyeket 2003-ig csináltam, aztán hagytam a fenébe. Az újévi buli ameddig vissza tudok emlékezni valami távoli helyen volt, ahová sokáig kellett gyalogolni, sok rossz bort inni, ahol kényelmetlen volt az fekhely és a sok idegen üvöltözik részegen, majd másnaposan, a fagyban igen sokáig tart hazamenni. Általában az egész egy nagy szar volt.
Iszkaszentgyörgyi borospince, ahol mindenki a tuják tövébe rókázott és a rosszul megrakott kályha fekete füsttel borította be a szobát. Nem lehetett aludni.
Fehérvár Öreghegy, "házibuli". Romos ház, padlóra fektetett szivacsok, a zene egy kis kazettás magnóból szól, mindenki idegen. Végül a közeli autósbüfében vártam meg az éjfélt egy melegszendviccsel.
Kápolnásnyék, rossz bor, rengeteg virsli édes mustárral, amiből senki nem kért. Pár erőszakosabb rocker miatt éjfélig Scorpions turnévideót kellett néznünk a videón, legalább négyszer. Valaki lehányta a kabátomat mustáros virslivel.
Boldog újévet. Ezt szokás ilyenkor, ugye? :)
