Cikk a kolbásztöltőről

A 6 Degrees magazin interjút készített velem, az ebből készült cikk alább olvasható.

Spicing up our palates

Life’s menu includes everything from protecting urban pollinators to Hungarian sausage for this urban ecologist.

As an urban ecologist who worked as a postdoc researcher at the University of Helsinki after completing his PhD in Hungary, Ferenc Vilisics’ range of interests has taken him from the field of biology to that of cooking, and back.

After finishing another chapter of his academic life, Ferenc decided to put his theoretical knowledge into practice. He recently took a job at an urban greening company, and is currently experiencing life on the other side of the theoretical. “I have spoken at a conference about how to protect urban pollinators and therefore bees,” he explains. “But not many people from universities approach gardeners to teach them what the best practices would be if we want to accomplish this.”

Experiencing this, Ferenc has made it his goal to encourage the company he works for to keep some of the bushes and green spaces instead of cutting them for the sake of pretty flowers, in an attempt to preserve these biodiversity hotspots.

Ferenc also has a keen interest in sausage-making. Prompted by his experience of a Restaurant Day in Helsinki, when he and a friend made over 15 kg of fresh sausages and sold them all, Ferenc has organised sausage-making courses, as well as Hungarian cooking classes. During one of their classes, Ferenc’s newly-acquired manual meat-mincer broke, so he bought an electric one with five of his friends. Now the group calls themselves “The Broken Mincers”, and they get together several times per year to make sausages – unfortunately at this stage they only make enough to fulfil their own, as Ferenc put it, wolfish desires.

As for the ingredients, the meat is important because nothing but 100 per cent meaty goodness goes into this product, while the spices are essential and must be measured with precision. There is no room for improvisation here. Fat is key because it carries spicy flavours and since the capsaicine molecule that paprika contains is fat-soluble, it plays a significant role. Most of the usual ingredients such as salt and garlic can be found in Helsinki, but good paprika is brought in from Hungary.

Sausage-making is a long process, Ferenc reminds, involving many steps and several hours of preparation. Given the tasty flavours on offer, I would say it’s worth the effort!

Tijana Stolic

Férfiak a szaunában

A forró kövekre loccsanó víz párája ostorként vágott a felső padokon ülő meztelen férfiakra. A vállak meggörnyedtek, egyesek az arcukat kezeikkel - alkarjukkal védték a forróságtól. Csak a felső sarokban ülő két férfi tűnt úgy, mintha tudomást sem vett volna minderről. Csendes beszélgetésük duruzsolással töltötte meg a szaunát.

- Az YLE-n lehet nézni az összes meccset. Állandóan az megy. Meg ez a történet az Uruguay-i játékossal, ez megy állandóan. Az amelyik harapott - mondta a fehérhajú, szikár öreg.
- Hahaha, az!- vette át a szót az Elvis-barkós kövér. És mutogatja a fájós fogait utána! A barom!- Jó, de  meg is büntették érte! - Megbüntették? - Meg.

- Valami lelki oka lehet neki, ez nem normális. Másokat megharapni. Igaz, elég nagy fogai vannak neki... De a feje is olyan, mint a lónak! - zárta mondandóját kuncogva.

A kép illusztráció (www.svergiesradio.se)

A szauna félhomályában ülő többi férfi is csendben derült ezen.

- De ők legalább kint vannak a vb-n. Állítólag annyira párás a brazil levegő, hogy nem lehet megmaradni - szólt a fehérhajú újra, és kettőt löttyintett a forró kövekre. - Jöhetnének ide is, itt meg mindig hideg van. Tegnap is 12 fok volt.
- Vannak jó játékosaink nekünk is. Az a Hyyppiä, meg ki volt a másik? - merengett  az Elvis-barkós. És Finnország is kijutott egyzer..., folytatta volna, de a fehérhajú közbevágott.

- Nem, Finnország soha nem volt a vb-n! Majd nyugodtabb hangon hozzátette: Nem volna éppenséggel lehetetlen. Kellenének befektetők, akik pénzzel tömnék a játékosok zsebét. Meg ott van Belgium és Svájc is, elég kicsi országok, és nekik összejött. Csak nekünk nem jött össze még soha. Mindig közbejön egy szerencsétlen hiba a végére.

Elvis bólint. - Ez így van! Valami mindig közbejött... Aztán elkáromkodta magát - De hogy a francért nem képes maga után bezárni a szauna ajtaját, az eszem megáll! - majd az imént rákvörösen kisétáló férfi után kecmergett.

A résnyire nyílt ajtót a szükségesnél talán egy picivel erősebben csukta be.

Helsinki, Vuosaari uszoda, férfiszauna. Tegnapi történet. 

----------
Tetszett? Kövesd a Finnisztáni történéseket a Facebookon is!

Néhány Euró

Ilkka erős, jóképű szőke fiú. Elmúlt 18, és pont az a fajta sallangmentes finn vált belőle, akiről azonnal feltételezed, hogy bármire képes. Lappföldről gyalog hazatalálni, felszántani egy rozsföldet, részegen felgyújtani egy szaunát, ökölharcba keveredni vagy autót szerelni. A fiú építésztechnikumot végzett, most munkát keres.

A pár hete velünk dolgozó nyári munkások között Ilkka a leghallgatagabb. Reggelente az erdővel övezett üres parkoló kellős közepén parkol, a 80'-s évekből itt maradt ezüst-szögletes Mitsubishiből basszus hangja szól elfojtva. Int, intek. Átszáll hozzám, indulunk. A munkát egy szó nélkül elvégzi, órákon át, tevékenyen. Tiszteletben tartom ezt a szótlanságot, nekem is jót tesz a társas csend.

Ebédidőben Ilkkát nézem, aki telefonján olvas valamit. Előttem - az ennivalóm megmaradt darabjai, egy banán és egy Dumle csokiszelet, meg zizegő fánkos zacskó, morzsák. Előtte - a simára gyalult rönkasztal lapja. Nem szólnék, hagynám a csendjében ülni, de ahhoz túlságosan magyar vagyok. Finnül szólok hozzá.

- Nem eszel? Vagy ettél már? - Nem néz rám, de válaszol, lehajtott fejjel. 
- Nem eszem, nem hoztam pénzt - A telefont lerakja. Utat enged a társalgásnak.

Most én hallgatok. Várom a folytatást. Van csend és csend között különbség, és ezt a fajta csendet meg kell törnie valakinek. Ilkka nem vár sokat, folyatja.

- Nincs pénzem. Szar ez a helyzet, hogy a fizetés ilyen későn jön. Legalább egy hét még, addig kölcsön kell kérnem valakitől!

Ez nem egy gyerek beszéde, gondolom. Nyári munkás, lehet. De a többi hamvas, csevegő baseball-sapkás, vasalt ruhájú kiskorú mellett Ilkka harcedzett veteránnak tűnik. Szó nélkül elé tolom a banánt és a csokit. Nem kérek engedélyt, mert enni kell. Olyan nincs, mert olyan nem lehet, hogy valaki dolgozzon és közben ne legyen pénze ebédre! A zsebemben zizegő aprópénzt is kiveszem.

- Van egy kis pénzem, csak három Euró valamennyi maradt, a többit ebédre elköltöttem. De itt a boltban van Rainbow-szendvics 1,80-ért, ebből kettő kijön - szabadkozom.

Ilkka csendben megköszöni, előbb a banán, majd a csokoládé tűnik el. A pénzt is elteszi. Találok még harminc centet, azt is elé teszem. Erre már elmosolyodik. Valamit motyog arról, hogy majd megadja, ha lesz pénze, de erre - noha tudom, hogy emberi méltósága ezt diktálja - nem vagyok kíváncsi. - Haver, tedd csak el. Tudom, milyen csórónak lenni!"

Felállok, mert a munka vár. És, aki nem dolgozik, ne is egyék. Nem igaz?

Olvass még többet Finnországról! A blog a Facebookon is aktív, nézz be hozzánk!   

Rövid séta egy finn tölgyesben

Finnországi munkáim jellegéből adódik, hogy a fővárosi agglomerációban napi rendszerességgel van szerencsém új helyekre jutni, ezáltal az itteni természetes és épített környezetről mára elég részletes képpel rendelkezem. Ebben a sorozatban szeretnék ebből megosztani. Képes riportjaim mostani fejezete a Tammisto Természetvédelmi Területről szól. 

A Vantaa Repülőtér felé robogunk a tuusulai autópályán. Az utat kockábbnál is kockább irodaházak, szupermarketek szegélyezik, néhol nyílt területek, na meg a szokásos finn erdők, foltokban. Igen, a dél-finn városokban és környékükön álló erdő az a ceruzatörzsű, seprűlombú fákból összeálló massza, amelybe nem hatol a fény és az alja vagy letaposott üres vagy áfonya borítja. Ez, kérem, nem volt mindig, mindenhol így.

Az autópálya közvetlen szomszédságában áll Finnország egyik utolsó természetes tölgyerdője, amely pompázatos fáival bepillantást enged egy letűnt korra. A svéd kereskedők és harcosok, finnugor prémvadászok és halászok ugyanis efféle erdők látványát és gazdagságát élvezhették pár évszázada, egész addig, amíg az egész el nem tűnt a föld színéről.

Hemiboreális
A természetes növényzet összetétele szoros kapcsolatban áll az adott terület klímájával. Finnország déli partvidéke és annál egy kicsit beljebb, a hideg teleinek és hosszú, viszonylag meleg (de nem forró) nyarainak köszönhetően az ún. hemiboreális növényzeti övbe tartozik. Ebben az övezetben az erdők faállományát zömmel fenyőfélék teszik ki, de sok lombos fafaj is természetes előforduló. Köztük a kocsányos tölgy, mogyoró, kőris és gyertyán is közönséges ebben az övezetben. Ez azonban csak a könyvekben van így, mert a valóság - sajnos - más.

Finnország intenzív(ebb) mezőgazdasági művelése történelmi léptékben szinte csak a minap indult, éppen ezért tűnik hátborzongatónak az a hatékonyság, amivel  a természetes tölgy-elegyes erdőiket kiirtották.

Az utolsó, immár csak zsebkendőnyi erdőmaradványok egyike a Tammisto, amelyet 1946-ban nyilvánítottak védetté, Vantaa városban elsőként. Az erdő a fejlett (és háborítatlan) tölgyesekre jellemző ligetes sruktúrát adja, ami rengeteg fényt és gazdag cserjeszintet eredményez. A tölgy és más fafajok eltérő korú egyedei többszintű ("emeletek") erdőszerkezetet hoznak létre, szemben a finn hétköznapokban erdőnek ismert faültetvényekkel és rekreációs erdőkkel, amelyekben egykorú faegyedek és az alájuk szoruló gyorsan növő berkenyék alkotnak két, élesen eltérő lombkoronaszintet.

Szembeötlő a holtfák megléte is, amelyek hasznát (hihetetlen fajgazdagság, ritka rovarok és madarak kötődnek hozzájuk) unásig sulykoljuk, mégis  a mindenkori erdészet számára máig egy tanulandó fogalom, ezért nemigen akarják az erdők holtfáit legalább kis mértékben meghagyni.


Az Tammisto TK 15 hektáros területén nem lehet nem észrevenni az erdő másfajta jellegét. A terület szabadon látogatható, ösvények hálózzák be. Tábortüzet is szoktak rakni, bár az nem tűnt legálisnak.

Érdemes ellátogatni ide. A természetesen felújuló tölgyes, a hatalmas, Finnországban szokatlanul nagy fák és a rengeteg mogyoróbokor "európai" jelleget ad az erdőnek, a (magyar) ember szinte fellélegzik, mert otthonosan mozog az ismerős környezetben.

Nézd, erről beszélek!

A erdő széle

Mogyoró - melegebb klímát jelez

----
Finnisztán a Facebookon is! Csatlakozz, hogy naponta frissülő tartalomból alkothass még jobb képet Finnországról!

A finn vadon gyermekei

Nos, az úgy volt, hogy...persze tudom-tudom, így soha nem kezdünk történetet, de akkor is, szóval az úgy volt, hogy a magyar, a litván, a Seychelle-szigeteki és a finn elmentek egy fából és sziklából épített házba az erdő közepén, amelyben sem áram, sem víz nem volt.

Nos, a történet úgy folytatódik, hogy az egyik magyarnak litván párja volt, a Seychelle-inek finn, míg a másik magyarnak is finn jutott. Azt kapod, amit megérdemelsz, nyilván.

Aztán voltak ott gyerekek is másféltől ötévesig. Az egyik gyerek finnül és angolul beszélt. A másik litvánul, finnül és magyarul. A harmadik magyarul és finnül. A maradék kettő még igen kicsi volt, de persze beszéltek azok is a maguk módján, unos-untalan.

Azt is érdekes lenne elemezni, hogy melyik felnőtt milyen nyelven NEM értett, de maradjunk annyiban, hogy a társalgás angolul, finnül és magyarul folyt.

Bábel a rengetegben

"Nem mennek át a receptorhullámok, Mr Teufel. Ez a vén faház olyan, mint a szivacs!"

Hát ez a társaság az Isojärvi Nemzeti Parkban, a Lortikka kulcsosházban töltötte a hétvégét. A házat egy sziklára ("kallio") építették a Felső-Lortikka tavacska partján, távol a városoktól, de még a kisebb településektől is 10-20 km-re. Ez mondjuk télen, amikor vastag hótakaró fedi a földutakat, eléggé komoly távolság lehet.

A szauna 

A farönkökből és betonból épített házat eredetileg favágók számára építették az 1950-es években, és mint ilyen, szabványépület volt. A központi helyiségben huszonnégy favágó számára volt hely, emeletes ágyakon. A szoba közepén jókora kályha, azon tűzhely. A mennyezet gerendáin szögek és szárítókötelek, a szobában állandóan száradó ruhák lógtak.

A főhelyiségből két ajtó nyílik. Az egyik egy kis szobába, amely a  egykor a munkavezetőé volt. A másik ajtó a konyhába nyílik, amelyben kenyérsütésre is alkalmas kemence és több fatüzelésű tűzhely áll még ma is. A konyha mögött lakott a szakácsnő, a munkahely egyetlen női alkalmazottja. A szakácsnő tálalóablakon keresztül osztotta a munkások eledelét.

A vadonbeli munkát szigorú írott szabályok terelték civilizáció medrébe. A szakácsnő tabu volt, alkoholt inni tilos volt, akárcsak szemetet hajigálni az ágy felső emeletéről az alsóra.

A mellékhelyiségek (pottyantós) a háztól kőhajításnyira találhatók. Pontosan ellenkező irányban, a tó másik partján pedig a 12 fős szaunaépület áll, amely, mivel a tisztálkodás helyszíne volt, törvényben foglalt kötelező része volt a favágótelepeknek. Meglepődünk?

Az épületek mögött-mellett pedig a finn vadon zöldell. Lucfenyő, erdeifenyő, néha nyír és madárberkenye, a mocsári molyűző (a hülye magyar elnevezés egy eléggé látványos rododendront takar), a fekete- és vörösáfonya alkotják fás növényzet alapját, míg a szezon lágyszárúi, a gyöngyvirág, a lápi szeder, az árnyékvirág és a harmatos hegyékesség szemet vidámító látványt nyújtanak.

Hegyékesség

A vörösáfonya virágai

A feketeáfonya virágai

Molyűző (Niina Ala-Fossi)

Lápi szeder (virágban) és vörösáfonya (háttérben) (Niina Ala-Fossi)

A lápi szeder virága színesben

A nemzeti park egyébként a hódjairól nevezetes. Egy rég elhagyott hódvárat mi is láttunk, de mivel a hód várat magára, nem időztünk sokáig ott. A hód, esetünkben kanadai hód, húsa a keresztény kódex szerint halnak számít, ezért böjtkor fogyasztható. A hód, noha megenni biztosan senki nem akarta volna, elvándorolt jó messzire a turistaösvény közelségéből.

"Grabowski kész. Meghasonlott, kilépett. Thoreau-t olvas és nyerskoszton él."

Nem akarok én most demagóg lenni, arra ott van Thoreau (erdő: jó és erős, város: béna és csökött), de könnyen hasonló hangulat kerít hatalmába pár nap erdei kintlét után. Mert mi van férfiasabb, mint tüzet gyújtani a kályhába az esőben bőrig ázott népnek, hogy megszárogathassa a ruháit? Lehet-e valami felemelőbb (nna nem a látvány), mint vörösre főni a szaunában, majd sörrel a kézben pucéran leballagni a mélybarna tóra fürdeni? (A kérdés költői, köszönöm, nem kérek válaszokat!.. :D)

Éjjeli fürdés

Úszás a tóban! (Fotó: Niina Ala-Fossi)

Indulás előtt finn barátunk lebeszélt a zseblámpáról, hiszen "nyár van, ilyenkor mindig világos van". Kivéve, teszem most hozzá, egy koromsötét faház belső szobájában... Csak a vicc kedvéért elmondom, hogy lappföldi útjuk előtt ugyanez a finn barátunk beszélte le a feleségét a meleg ruhákról, mondván "a nyár fent Lappföldön is csak nyár"...

A házban és környékén térerő sem volt, így a telefonok valahová a táskák mélyére kerültek. Végre, kezdődhetett az igazi kikapcsolódás! A tópart adta magát a horgászatra, kis bambuszpecával, giliszta-csalival 2 percenként érkezett kapás, a szerelékünk mihaszna apró sügérekre volt belőve, ezek szerint.

Hogyan is lehetne elmesélni mindent, amikor annyi apró öröm volt ebben a hétvégében, hogy elmesélni is nehéz lenne. A blog pedig nem napló, inkább "dolgok" bemutatását tűzte ki célul. SOkatmondó azonban, hogy a gyereksereg számára a legnagyobb kincs és izgalomforrás Friida vadiúj lepkehálója volt! Beszéljenek helyettem a képek.

"Laavu" azaz menedék, amely ingyen használható bárkinek. Tűzrakáshoz száraz fa és fedél áll rendelkezésre a túrázóknak, cserébe mindent úgy kell hagyni, ahogy mi is találtuk. 

Niina Ala-Fossi fotói:

Az apák kitettek magukért gyerekcipelésben. Főleg azután, hogy eleredt az eső!

Csak játszottuk, hogy csónakázunk. Ez is elég volt! :)

Tetszett? Keresd Finnisztánt a Facebookon is, ott naponta frissül a tartalom!