Két hónap dióhéjban

Az elmúlt időszakban annyi dolgom akadt, hogy egy blognyi órát sem tudtam az írásra szánni. Íme egy összefoglaló a jelentősebb eseményekről:

Április 30 és Május 1:  szombaton a házbéli magyar barátainkkal grilleztünk az erkélyen. Ez tilos ugyan, de azért megpróbáltuk. A tűz csak gyatrán égett, ezért nagy G (nagy, mert nem kicsi) kezébe ragadta az irányítást és egy deci repceolajjal kínálta a brikettet. Ebből olyan füst kerekedett, hogy a house manager (a hölgy, akit magunk közt csak Jabbának hívunk) ha addig nem is, de akkor tuti észrevette miben mesterkedünk az első emeleti erkélyen. Végülis megettük amit akartunk és a gyerekek sem égtek meg. A szenes délután utóhatásairól itt latható pár kép:  Friida rajzol és szenet eszik. Fénypont: G grillen szétrobbant házikolbászai.

Május 1., napfény, piknik

A május elseje Finnországban is evős-piknikezős ünnep, ami idén sajnos hétvégére esett. Ilyenkor fél Helsinki a parkokba vonul henyélni, mi a közeli madártoronyhoz akartunk sétálni egy finn barátunkkal és 3-4 éves fiával. Sajnos a jeges szél és a hideg elrontotta a bulit. Az erős szélben vánszorogtunk a nádas vízpartig, miközben a kisfiú akaratával is harcolni kellett, mert ő hamar elunta a sétát a hidegben. A vízparti pihenőhelyen aztán kicsomagoltuk Niina zseniális pizzáit, ettünk - ittunk, madarakat néztünk. Nagy bukók, kanalas- és nyílfarkú récék jelentették a fénypontot. A madarászok utálták, hogy ott vagyunk.

Borongós madárles a Munka ünnepén

Május: Terepszezon! A holtfás projekt kapcsán végigjártuk Helsinki legszebb parkjait és pár erdőt a városban és elhelyeztük a csapdákat. A téma valódi gazdája eltűnt gyermekáldás miatt, ezért most K, a rasta hajú phd-s lány a segítségem. Ő már harmadik éve csinálja ezt, de ő sem tudja, hogy miért? Nem az ő témája, ráadásul tök nem érdekli a holtfa élővilága. Viszont ő van jelen, ezért mindig ő kapta ezt a feladatot. Most meg már azon az alapon, hogy eddig is ő csinálta.

A csapdákat háromhetente kell üríteni, egészen szeptember végéig. Akkor már sehol nem nyílnak a virágok, völgyekben meg pláne nem. Mivelhogy a legközelebbi hegy – és így völgy is – fenn északon, Lappföldön található. A terepmunka megterhelő, mert hatalmas területet kellett bejárni egy nap alatt, erős szélben és nyirkos 7-8 fokban. Legutóbb reggel héttől este hatig csináltuk, mindenféle szünet nélkül. Kocsiban kajáltunk, stb. A mintavételi helyek Helsinki legszebb kirándulóhelyei. Kár, hogy csak 20 percet tudunk eltölteni az egyes parkokban. Aki kíváncsi megnézhet párat: Tullisaari, Tuomarinkartano, Myllypuro (erdő), Seurasaari, Munkkiniemi, Kaivopuisto, Töölönlahti, Maununneva (erdő), Jakomäki (erdő), Tähtitorninmäki stb. K-val autózni amúgy felér egy thrillerel: az első közepes közlekedési szituációban pánikba esik (pl. balra kanyarodásnál a szemközti forgalom nem engedi kanyarodni, villamossínen marad), vörös fejjel átkozódik, majd halálfélelemben teli torokkal ordít. Fénypont: amikor végre hazaértem.

Május 6 – 20: Hollandiába utaztunk. 30 fok meleg, végre a gyereknek sem folyt az orra. Sajnos a holland kapcsolat ismét dohányzó kisházat bérelt, ezért ajtónyitáskor áporodott kocsmaszag fogadott. A bűz csökkent amikor kiraktam a szőnyeget a házból.
Hétfőn, 9-én, Amszterdamba utaztam, mert az Amszterdami Egyetem talajdinamika kutatócsoportjának májusi szemináriumára kaptam meghívást. A TTK az új kampuszban, a Science Parkban kapott helyet, elképesztően szép belső terekkel és menő belső bútorozással.
Az ülés jó hangulatban telt, jó volt bepillantani egy nemzetközi kutatócsoport életébe. Volt pár előadás, én is adtam egyet a tavalyi látogatás eredményeiből. Megbeszélték a további terveket, kinek mi a dolga, stb. Különösen a vezető, amúgy igen fiatal professzor viselkedése tetszett. Egy gyors sör is belefért a Polderban, aztán vonatoztam is vissza ’t Hardéba.

A holland túra fénypontja a hétvégi két kirándulás volt. Mindkettőről fotóalbum is készült a photoblogon. Szombaton frízföldre utaztunk, ahol tengert keveset, de birkát annál többet láttunk. Belecsöppentünk egy kisvárosi buliba, és megnéztük milyen a játszótér Tzummarumban.

Vasárnap Katwijk an Zee-ben (Leiden mellett) rég nem látott barátainkkal és tündéri kislányukkal találkoztunk. A találkozás rendszerint évente egyszer történik, Fenyvesen, de a neten azért rendszeresen követhetjük pécsi hétköznapjaikat. Elgondolkodtató, hogy kettőnk túrája időben pontosan egybeesett. Innen üzenem, hogy bocs, csak később vettem észre, hogy a reptéren hívtatok, és Friida a holland út után lett nagyon beteg.

Zöldtető Katwijkban
(azért figyeled, hogy összekapcsoltam a két témát?)

Május közepére-végére formálódni kezdett az egyetem zöldtetős projektje is, amelyben még igen sok a kérdőjel. A kutatáshoz zöldtetőket kell keresni, jobban mondva: a zöldtetők tulajdonosait kell meggyőzni afelől, hogy 1) engedjenek fel minket, 2) ez jó mindenkinek, 3) nem romboljuk szét a zöldtetőt. Emiatt június  elsején egy információs találkozót rendeztek a  botanikus kertben, Kumpulában. Jelen voltak és beszéltek zöldtető építő cégek képviselői, botanikusok és ökológusok az egyetemről, és nekem is beszélnem kellett a zöldtetők gerinctelen faunájáról, és lehetséges gyűjtési módszerekről, lehetséges kérdésekről. Jellemző a dolog természetére, hogy legutóbb ilyen hírt kaptunk: Az állatkert bölényházán új zöldtető épül, de csak augusztusban mehetünk fel rá, mert a bölényeknek nyugalom kellene június – július folyamán.