Hóban a futás de hasznos!

Öreg: Nem vagyok halott!
Hullaszállító: Mit mond?
Falusi: Semmit! Itt a pénz.
Ö: Nem vagyok halott!
H: Tessék! Azt mondja nem halott.
F: Dehogynem.
Ö: De nem!
H: Tél’leg nem.
F: De mindjárt lesz.
Ö: Már jobban vagyok.
F: Mindjárt halott leszel.
H: Sajnálom, így nem viszem el.
Ö: Nem akarok a taligára kerülni!
F: Mit kényeskedsz, mint egy gyerek?
H: Sajnálom, így nem viszem el.
F: Ennyit igazán megtehetnél.
Ö: Csuda jól vagyok!

(Monty Python: Gyalog galopp)

Most a futásról lesz szó, ami igazából pofonegyszerű. Fogod, aztán futsz. Mégis, sokaknak úgy kell erről mesélnem, mint amikor Bear Grylls-nek kell megmagyaráznia a bogárevés értelmét. Ez a bejegyzés mindenféle idézetekkel meg utalásokkal van teletűzdelve. A lényeg azonban egy: futni jó.
***
Gábor, egykori magyar szomszédunk, képzett testépítő. A futást fontos kiegészítésnek tartja, mégis inkább a súlyokban hisz. Ő mondta egyszer viccesen: jobb a harcra felkészülni, mint a menekülésre! Aki futott már dombon felfelé, vagy sprintelt az utolsó száz méteren, az tudja: a futásban is lehet küzdelem.
***
Már egy-két hete csak a mamára csak erre a blogbejegyzésre gondolok. Futás (egyeseknek: kocogás) közben sorjáznak az ötletek, amelyeket aztán el is felejtek mire hazaértem.

Futni bármikor lehet. Nem igényel komolyabb felszereltséget. Az útvonalat, a tempót és a társaságot én választom. Ingyen van. Ráadásul kint vagyok a szabad levegőn. Ez az egész őrültség, mármint ez a futás dolog, annak is köszönhető, hogy nálunk könnyű futópályát találni.

Legelő, aztán erdő. (Forrás:  www.heidiwaltari.com)

A ház előtti legelők közötti földutak, a közeli erdőfoltok, a Viikki-öböl körül futó ösvények és a Vantaa-folyó partja ideális terep ilyesmire. Nincsenek nagy emelkedők, a térszín mégis hullámzik annyira, hogy megizzasszon. Nincsenek tömegek és szabadon rohangáló kutyák, van viszont természet és állandóan változó táj.

A május 5.-én rendezett Helsinki City Run-ra (félmaraton) készülök, és a felkészülési időszak nagyja a hosszú finn télre fog esni. Eddig (augusztustól december végéig) jobbára két eső között, sáros ösvényeken futottam. A tél megérkeztével, két hete, már nehezebb a dolgom. Fagypont alatti hőmérséklet, behavazott utak, a hó alatt tükörsima jég. Ja, és sötétség. Futás közben nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy ez jaj, de jó nekem! Szerencsére mások is így gondolják. Futóruhás őrültek szántják a havat, csúszkálnak a jeges utakon, míg mellettünk síelők siklanak.

Mégis: képtelen vagyok abbahagyni. Hetente többször is el kell indulnom, különben nem tudom mi lesz. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Tél van. Soha nem futottam télen, és nem akarok belebetegedni ebbe a sportolósdiba. Mit csinál az okos ember ilyenkor? Megfigyeli a helyieket.

Jared Diamond "Collapse" (azaz "Összeomlás") c. könyvében néhány, mára már összeomlott "híres" civilizáció (-s kísérlet) összeomlásának okait boncolgatja. Az író a grönlandi viking kolónia teljes eltűnésének egyik fő okát abban látja, hogy képtelenek voltak eltanulni az inuit őslakosok túlélési technikáit. Az öltözködésen és a vadásztechnikákon át a kajaképítés, a táplálkozás és sok egyéb példa volt a vikingek orra előtt, de ők mégsem tanultak. Az egyre hidegebb klíma mellett továbbra is ragaszkodtak európai szokásaikhoz, és a szarvasmarha tartáshoz. Persze, az sem segített sokat, hogy a vikingek kísérletképpen kardot döftek az eszkimókba az első találkozáskor, megállapítván, hogy ezek a fura szerzetek pont úgy viselkednek ilyenkor, mint az ember. Ennek végzetes következményei voltak: a rövid nyár nem biztosított elegendő takarmányt, a tél hosszú volt és zord. A legközelebbi baráti kolónia, Izland, is messze volt, ráadásul az inuitok is kemény ellenfélnek bizonyultak egy idő után.

Szóval, téli felszerelés kell. Jégeralsó, meleg de könnyű aláöltözet, nyakmelegítő, sport-símaszk, polár, megfelelő kabát, kesztyűk stb stb... Csak a felöltözés félóra, és a tempó is lassabb így.

A cipőkérdést én nem cifráztam, a "nyári" Nike-mat hordom most is. Látom, tudom azonban, hogy kapni téli futócipőt megfelelő stoplikkal, hogy ne taknyolj el a jégen. Az Icebug és a Salomon is jónak tűnik, ám nekem most jó az is amim van.

Álljunk csak meg egy szóra! Az előbb azt mondtam volna, hogy futni bármikor lehet és em igényel komolyabb felszereltséget? Azt hiszem, ez ilyen formában nem teljesen igaz. Ha most kinézek az ablakon, zuhogó hóesést látok. A járdát lisztfinomságú, tízcenti vastag hóréteg borítja, és az erős szél hóbuckákat épít a padkák mentén. Csak remélni tudom, hogy hamar eltakarítják a havat onnan is, amerre futni szoktam. És ha nem? (szünet)

Na, de majd tavasszal! Ha elolvadt a hó és nem lesz több jég! Akkor lesz ám vágta meg hajlobogás! Ahogy azt elképzelem. Megmondom mi lesz március végétől: nulla és öt fok körüli hideg, két hónap latyak, jégdarabokkal kevert sár, az ösvény pedig majd néhol patakká változik majd.

Hónapok óta (és még hónapokig), sárban, hóban és szélben készülök egy versenyre, amelyen napfény, száraz aszfalt, és plusz akárhány fok lesz.

Erről egy régi vicc jut az eszembe.

A kínai női röplabdaválogatott játékosai az olimpiára készülve először medicinlabdákkal gyakoroltak, majd áttértek a vasgolyókra. Végül, közvetlenül a Játékok kezdete előtt szöges buzogányokkal edzettek.
A csapatkapitány kérdésünkre elmondta: a csapat már türelmetlenül várja az Olimpiát. Szeretnék ugyanis kipróbálni, milyen is az igazi röplabda? (Emlékezetből, forrás: Hahota, 1988)

Hát, így vagyok én a téli futással valahogy.

Mondatfoszlányok

Legutóbbi magyarországi látogatásom alkalmával feltűnt, hogy az emberek - bármilyen hülyén is hangzik - magyarul beszélnek. Külföldön önkéntelenül is odakapom a fejem ha magyar szót hallok, és a reptéren is jólesett magyar szót hallani. Ugyanígy voltam a feliratokkal is: hiszen itt mindent értek! 

Az utcán járva, vonaton utazva valahogy az antennáim is érzékenyebbek, ezért önkéntelenül is részese lettem párbeszédeknek, amelyek tőlem 1-2 méterre hangzottak el, de normál esetben meg sem hallanám őket. Van ami csak úgy, menetközben "megütötte a fülem", míg más esetben (vonaton) kikerülhetetlen volt az egész sztori meghallgatása. Néhány esetet fel is jegyeztem.

"Kérem, ezt ne mondja el senkinek" (Magyar légiutaskísérő a Malév Helsinki - Budapest járatán. A szomjas finn utas kérésének engedve a harmadik pohár bort is kitöltötte, pedig csak egy járt volna ingyen).

"- és a kínaiakról mondják, hogy Ázsia cigányai" (Vámosok a Liszt Ferenc reptér csomagkiadó terében) 


"Ezek az árát mindennek tudják, de az értékét semminek" (filmfelirat, Oscar Wilde sorait a WestEnd mozijában, a Rumnapló c. filmben olvashattam).

"Átoklevétel: Ők is hisznek benne" (Női magazin címlapja az újságosnál)


"Három okot is fel tudok sorolni, hogy miért lesz rövid  a kapcsolatod ezzel a pasival" és "Nem szabad annyiban hagyni az álmaidat!" (vonaton Fehérvárról a Déli Pu. felé)

Na, ez utóbbi egy zseni volt. A vonaton kénytelen voltam végighallgatni a harsány, nagydarab fiatalember és egy csendes, vékony lány (mindketten 18 évesek) között zajló beszélgetést. A páros tőlem egy méterre ült, nehéz volt kikerülni a beszélgetést. 


A lány egy nálánál húsz évvel idősebb férfival járt akkor. A férfi még a vonatra is felkísérte a lányt, láthatóan jól megvoltak együtt. Az "idős" férfi aztán leszállt, a vonat elindult. A harsány ismerős ekkor bukkant fel. Fekete bőrkabát, nagy termet, nagy fogak és magabiztos gesztusok. Az észosztás elkezdődött azonnal, a beszélgetésnek szép nagy íve volt. "Rég láttalak, mi van veled tattara", ami után kirajzolódott a kontraszt a férfi és a nő között "nemsokára megyek vissza németbe" vs. "most munkanélküli vagyok". Aztán a magánéleti analízis jött, amelyben a jóakaró ismerős (hehe) próbálta lebeszélni a lányt mostani kapcsolatáról, és felvázolta a jövőt: "te még mindig fiatal leszel, amikor ő már ötven!". Végül a slusszpoén: "- Találkozhatunk ha van időd. - Tudod, én bármikor ráérek, nincs munkám. - Oké, akkor majd csörgök!"

Lám, mire jó egy igaz barát?

Gyertyafény

Gyertyaláng, tiszta fény / Csonkig égő áldozás. Ülök a kerti szaunában, bámulom a kis ház ablaka előtt táncoló gyertyalángot. Sötét van, csak ez a kis láng világít. A kályhában csendben duruzsol a tűz, a kéménycsőről lecsöppenő pára sziszegve ad ütemet a csendnek.  
Egy dal jár a fejemben, amelynek az első két sora van csak meg, de a lényegére így is emlékszem. A gyertya tiszta fényű lángolása egyben önfeláldozás is. Szép gondolatok. Erre löttyintek vizet a kövekre, a víz szinte robbanva válik gőzzé a forró grániton. Eljátszom a gondolattal: mi van, ha mégse? Mi van akkor, ha a viasz és a kanóc tette pedig nem önfeláldozás, hanem végzetes csapda? Mi van akkor, ha a viasz nem szeretne elolvadni? Ha a kanóc sem szívesen ég? Vagy, tegyük fel, a kanóc öngyilkos hajlama a viaszt magával rántja annak akarata ellenére? Ketten együtt alkotnak gyertyát, de a viasz önmagában csak maradna hidegen szilárd, a kanóc meg... A kanóc maradna feltekerve kanóc, vagy elégve mártír. 
Ez az önfeláldozós szimbólum csak akkor lenne teljes, ha a kanóc önmagát gyújtaná fel a viasz beleegyezésével. Na ennél a pontnál felállok. Tiszta őrület. Bontok egy sört, kilököm a kunyhó ajtaját. A szauna előtti deszkákat finom hóréteg fedi. Előttem pár fenyő, azokon túl a behavazott szántóföld. Hallani a korai tűzijátékok durrogását. A sörösüveget beleállítom a pár centis hóba. Jó lesz ez itt, amíg kijövök. 


A karácsony az utolsó pillanatban érkezett. December 24.-én Niina kórházi kezelése már ötödik napja húzodott,  de biztosat még reggel sem tudtak mondani. Lehet, hogy hazajöhet (de lehet, hogy nem). Az ünnep csak együtt lehet teljes. Ezért amíg a kórházi történet tartott, én Friidát sem izgattam "holnap jön a karácsony" típusú dolgokkal. Neki még édesmindegy, mikor díszítjük a fát: ha 27.-én lehetünk együtt, akkor aznap. Ha máskor, akkor máskor. A fát a közeli szupermarket parkolójában megvettem, és másnap (ekkor már befért a kocsiba) elvittem. Szép, két méter magas: az eddigi legnagyobb.

Friida egyszerűen feloldódott az ünnepvárásba. Azon kapom, hogy magában elmeséli, hogy majd fel kell díszíteni a fát, de előtte fel kell állítani mert eldőlt, és majd jön a Mikulás aki sok ajándékot hoz neki. A fa megérkeztével az izgalom már tapintható volt otthon. Komolyan meghatódom ha arra gondolok, hogy a karácsony mekkora varázslat lehet ennek a kislánynak! Niina ugyan még a kórházban volt, de a fa már valamit behozott az ünnepből a falak közé. Valami bizonyosságot, hogy nálunk is lesz karácsony idén.

Az ünnepi áhítat előtt öt nap együttlét Friidával tök jó volt, de nagyon fárasztó. Voltunk uszodában, párszor bevásárolni, karácsonyfát venni, kórházban háromszor is (csak ez kb. 5-6 óra autózás ám összesen!). Főztem neki csirkepörköltet, sütöttem lazacot és egyéb halat, és mindeközben próbáltam nyugodt hangon megismételgetni: anya ma nem jön haza. Anya ma nem alszik itthon. Anya nincs itt, mert nagyon beteg.

A gyermek amúgy sem fekszik korán (fél 10), de a hajnal ötös ébredéseivel nem tudtam mit kezdeni.  Rosszat nem tudok mondani a kislányról, de ez nem esett jól. Alább egy példa, hogy mennyire durva egy ilyen (Akinek van gyereke, az tudja és biztosan rá is tud licitálni bőven). 5:00: A kiságyból kócos fejecske tűnik elő. "Friida felébredt! Kérek kávét!". 5:10: A kávé (ami kakaó) már a gyomorban, apa ananászt hámoz Friida kérésére. 5:13 : az ananász halmokban, már a kutyának sem kell.  5:15 - 5:25: Apa megissza a kávéját, közben gombahatározóval igyekszik lekötni a gyerek figyelmét. Ha nem megy, az ingyenes egyházi újságban bajuszrajzolás mindenkire. Apa eközben félszemmel a híreket olvassa a telefonján. 5:25-5:30: Kísérlet együttműködésre: pakoljuk ki a mosogatógépet együtt. Két tányérig működik!  5:30 körül: Apa eszébe jut, hogy pelenkát is kéne cserélni. A gyerek sikongva elszalad, kergetőznek. Ezután pár perc a kockákkal, csak annyira, hogy minden szétszóródjon. És így tovább.

Eddigi számos vendégünkön megfigyeltem, hogy akinek nincs gyereke, az reggelenként nyitott szemmel akár félórát is eltölt az ágyban nézelődve. Ezután további hosszú perceket tölt el bambulással az ágy szélén ülve. Gyerekes ember - így a megfigyelés - reggel nem bambul, még akkor sem, ha amúgy lehetne.

December 24.-én délelőtt aztán kiderült, hogy egy utolsó mérésen múlik minden, de szinte biztos, hogy Niinát hazaengedik. Niina öccse, Jussi, ekkor már nálunk volt, így rá tudtam bízni a gyereket, amíg én last minute bevásároltam. És micsoda időzítéssel! A bevásárlás végeztével (10 órakor) jött a hívás: induljak a kórházba. Ezután már csak a gyógyszerkiváltás és a happy end maradt.

Eh, már most látom, micsoda végtelen történetbe kezdtem itten.

Az Ünnep
Finnországban a karácsony különleges, varázslatos, nehezen leírható jelenség. A vallásos jelképeket itt hiába keressük, mert a hangsúly főleg a meghitt családi együttléten és a sötétség legyőzésén van. Ez a megközelítés hozzám is közelebb áll. A karácsony - nem véletlenül - az év legsötétebb időszakára esik, és az emberek már jóval a kereszténység előtt is ünnepet ültek ilyenkor. A téli napforduló régen is, most is, varázslatos időszak. Mostantól ismét él a remény, hogy a tavasz melege elűzi a hideget, megolvasztja a jeget és előcsalja az életet a földből és a fákból.

A csak ekkor megjelenő karakterek, díszek, dalok és szokások Finnországban különösen erőteljesek a hétköznapi életben. Hegyes sipkás manók ülnek, állnak, szaladnak képeken és bábokon minden üzletben, lakásban és az óvodában. A gyerekekre is piros sipka kerül, úgy fotózzák őket az üdvözlőlapokhoz.  Karácsonyi fények égnek az ablakokban, a közintézményekben és lakásokban egyaránt. Óriásgyertyák lobognak az üzletek bejáratánál, sokszor jégből készült gyertyatartóban* vagy viharlámpákban. A fény iránti sóvárgást talán jobban megértjük akkor, ha felidézzünk: Finnországban nagyon sokat van sötét. Túl sokat is. Decemberben és januárban kb. 10 és 14 óra között van teljes világosság, minden egyéb az szürkület vagy teljes sötétség.

Az ünnep előszele december 13.-án reggel, az óvodában ért. A Minttu-csoport másfél - 2 és fél éves gyerekei műsorral "készültek". Zongorakíséret mellett elénekelték kedvenc dalaikat, köztük néhány karácsonyit is. Könnyeket csalt a szemembe a látvány. Lányunk szépen elfoglalta a saját székét, és azt tette amit kell: énekelt és táncolt a többiekkel. "Beszippantotta a rendszer" - mondhatnánk, de ez azért nem olyan nagy baj. A műsor végén hagyományos fahéjas tejberizzsel is megvendégelték a szülőket, ami szép gesztus volt. Soha nem fogom elfelejteni ezt a reggelt.

*Tipp: hagyj kint egy vödör vizet a fagyban. A víz reggelre kb. 5 cm vastagon megfagy a vödör széle felől. A közepéről öntsd ki a maradék vizet. Borítsd ki a "jégserleget" a vödörből, tégy bele mécsest. Ez kitart addig, amíg tart a fagy.


Képek a FOTÓBLOGON, a megfelelő dátumok körül.