A Finnországról alkotott előítéletek és klisék zöme valamilyen módon kapcsolódik a télhez és a zord északi viszonyokhoz. A politikába, elmúlt 500/40/8 évbe, panaszkodásba, önsajnálatba és/vagy mások fúrásába belefeledkező honfitársaim, velem együtt, jókora arculcsapásként élik meg a finn viszonyokat. Hirtelen elmúlik a keserűség, és visszavágyunk a hullámzó magyar dombok, ehető ételek országába, a beszédes és figyelmes(!) emberek közé. Az országba, ahol már februárban hajt a magyar kikerics és hóvirág...Ahol egy szempillantás csak a tél.
A repülőgépről leszállva már érezzük, hogy ez nem a barátságos dél. A levegő kristálytiszta, nyoma sincs benne a magyar erdők és föld megszokott kipárolgásainak. A szél jegesen metsző. Az erdők nem hívogatóak, a talaj vékony. A sötétség hamar leszáll, és az ember ott találja magát az ablak előtt merengve, hogy most mi a búbánatot csináljon ebben a koromsötét jégveremben? Hát, lássuk.
Használjunk naplámpát!
Erről a múltkor már írtam. Kell a fény, mert az ember megkukul attól, hogy nappal is félhomály van. Erre jó eszköz a 10 000 luxos naplámpa, és a naplámpás ébresztő. Az ébresztőóra az ébresztés előtt fél órával világítani kezd és lassan erősödő fénnyel ébreszti az agyunkat, még mielőtt pittyegni kezdene. Az ébredés tényleg könnyebb.
![]() |
Fényes jég és sötétség este hat körül (2012 január) |
Autózás

A téligumi november eleje és április közepe között kötelező. Finnország azon kevés helyek egyike, ahol korlátozott időre, de engedélyezett a szegecses gumik (nastarenkaat) használata. Ezt a speciális téligumi fajtát a 60-as években vezették be az USA-ban, hogy a jeges utakon biztosítsa a biztonságos közlekedést.
Mivel dollár/eurómilliókat emészt fel a szöges gumik által okozott útkár, ezért mára a legtöbb állam betiltotta, vagy egy szűkebb időszakra korlátozza a szöges gumik használatát, esetenként pedig csak gumiszegecsekkel engedélyezik. A szabályozás igen színes képet mutat, ember legyen a talpán, aki télen tervez amerikai körutat autóval! http://drivinglaws.aaa.com/laws/studded-tires/
![]() |
Vidám hajnalt! |
Ja, fontos adalék: ez nem duma, a finnek nem spórolják el a téligumikat.
![]() |
www.duett.hu |
Áramot biztosítani a parkoló autónak egy eléggé macerás dolog a lakótelepek sokezer lakosának, de a finn szervezettség itt is megtalálta a megoldást. A háztömbök előtti számozott parkolóhelyekért is fizetni kell (kb. 10 Euro/hónap), de ezért különbejáratú, időkapcsolós konnektort kapunk, amelyről táplálhatjuk a motormelegítőt.
Dízelüzemű autók számára több helyen is kapni "téliesített" gázolajat, ami nélkül szintén nehéz lenne az indulás.
Legyünk láthatóak!
"Safety first!" - tartja az ősi lapp mondás, és ennek egyik alapja
Sport, szabadidő
Ha megvan a rendes ruházatunk, és a láthatóságunk is megfelelő, akkor tényleg semmi okunk tartani a téltől! Ráadásul januártól kezdve egyre nőnek a napsütéses órák, ilyenkor lehet ugyan csikorgó fagy, de a felhőtlen finn-kék égen hétágra süt a nap, a hómező ragyog és mindenki boldog.
A rendszeres testmozgás segít leküzdeni a téli depressziót, amelyet még az is tetéz, hogy a tunya életmód miatt dagadtnak és rusnyának érezzük magunkat. Ne érezzük, tegyünk valamit!
Fussunk! Végre vége a latyakos, sáros időnek, az utak újra szilárdak. Csakhogy a fagyott víztől. Ez nem kell, hogy eltántorítson senkit. Réteges ruházat, rendes aláöltözet, nyakmelegítő és kesztyű kell csak hozzá. Embert próbáló feladat, de jó edzés. A csendes erdei ösvényeken kocogva a finn természet gyönyörű arcát fedezhetjük fel. Készüljünk fel arra is, hogy a légzés -5 fok Celsius alatt egyre nehezebb lesz, -15 alatt pedig a szempillák is kicsit összefagynak.
![]() |
2012 december 23. 12km futás a Viikki-öböl partján |
Egyetemi embereknek pl. Viikkiben az UniSporttól lehet síléceket kölcsönözni (több info: https://unisport.fi/?page=news&id=4509319).
A hallgatag finnek nem fogják elmondani, hogy hogyan kell, de ha jól figyelünk, akkor sok vidám pillanatot szerezhetnek a tapasztalatlan külföldiek, akik sikoltva száguldanak a legenyhébb emelkedőről is.
Finnország nem a műlesiklóiról híres, de sok sípálya épül a kisebb-nagyobb dombokra. Helsinkiben is van sípálya, köztük egy fedett sícsarnok is (Kivikko Ski Hall).
![]() |
www.hel.fi |
Ha az ország 180 000 befagyott tava nem lenne elég, akkor használjuk a települések/városrészek által kialakított időszakos jeget. Fognak egy slagot és a kiválaszott nyílt területet (pl. aszfaltozott kosárlabdapálya, salakos focipálya) pár napig locsolják - és kész a jég. A dolog akkor nyer végleges formát, ha ráesik némi hó, amelyet kitolnak a jég szélére, ezáltal pontosan kijelölve a jégpálya határait is. Ezeken a pályákon szabadon jégkorongozhatnak a kicsik. A nagyobbaknak általában rendelkezésre áll egy külön pálya rendes palánkkal, ahol másokat nem veszélyeztetve tudnak gyakorolni.
A Viikki általános iskola előtti jég mellett kis fűtött konténerben lehet öltözködni, de ilyenkor a jég szélére is kitesznek egy mobil bódét padokkal, ahol meg lehet pihenni. A korcsolyázni tanuló gyerekeknek egy járókerethez hasonlító vas "csúszókeret" áll rendelkezésre, amelyet bárki szabadon használhat.
Szaunázzunk!
Nem lehet eléggé értékelni a forró szaunát egy-két óra kinti testmozgás után. Finnországban ez széles rétegeknek adott, használjuk ki mi is!
Együnk, igyunk, mulassunk!
Ne szépítsük: a sötét időszakban a hűtő lámpája az egyik legcsábítóbb fényforrás. Ha a karácsonyi laatikko és sonkamenü végére értünk, a finn szokások tartogatnak néhány két-három hétig fogyasztható, majd a menüről egy évre újra eltűnő finomságot.
- Február 5, Runeberg költő napja: E napot a költőről elnevezett süteménnyel ünnepelhetjük méltóképp.
- Laskiainen: Hét héttel Húsvét előtt. Ami máshol a karnevál, az a finneknek a Laskiainen. Hagyomány, hogy ezen a napon sűrű borsólevest, sajtot és krémes-eperlekváros, kardamomos laskiaispullát esznek. Szintén szokás, hogy ezen a napon a gyerekek szánkózni mennek a közeli szánkódombokra.
Kapcsolódó posztok a Finnisztánon:
Futás: http://finnisztan.blogspot.fi/2012/01/hoban-futas-de-hasznos.html
Naplámpa: http://finnisztan.blogspot.fi/2013/12/karacsonyvaras-finnorszagban.html
Szauna: http://finnisztan.blogspot.fi/2013/06/emberek-szaunaban.html
A Finnisztán blog a Facebookon is ott van! Ott akkor is történik valami, ha a blogon éppen semmis sem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése