Futásról ülve

"Winter is coming!" 

(A Stark ház jelmondata, G. R. R. Martin: A Song of Ice and Fire )

Nyár van, és még mindig futok. A téli-tavaszi hó és jég emlékei eltűnőben, az erdő zöldell, és az utak sem csúsznak. Még. (Lásd: fenti idézet)

Futó-síelő ösvény este kilenc óra tájban (Viikki, 2012 feb.)

Most mindenhol kocogó embereket látni. Puhányok, hol voltatok mínusz 15 fokban, februárban este kilenckor? Akkor bezzeg nem volt ilyen tülekedés az erdőben... Gondolataim csak egy pillanatra kalandozhatnak, mert mindkét vádlim fájdalmasan feszül, oda kell figyelni.

Meleg van. 

Relatíve, hiszen egy magyarnak ez akár pulóveres-farmeres idő is lehetne akár. Akár. De a forró dél a finn szíveket nem dobogtatja meg nyáron. Nyáron nem kell sehová se' menni, arra ott a tél. Az egész állami apparátus, közszolgák és egyetemi alkalmazottak egy emberként hipp-hopp eltűntek, hogy egy tóparti mökki/szauna/szaunamökki teraszán sört szürcsölve - láblógatva töltsék Szent Ivántól késő júliusig tartó rendes nyári szabadságukat. De mindenki.

Most jó lenni Finnországban! Amikor virágzik és üdén zöldell minden, az erdő Kamcsatkáig tömve fekete áfonyával, két hónapig nem megy le a Nap, meleg van, de senki nem döglik bele a kánikulába, hiszen 25 fok fölé ritkán kúszik a hőmérő higanyszála, valamint bárhová mész, a közelben mindig lesz egy tó / folyó / tengerpart és azon szabadstrand, ahol úszni és grillezni lehet. 

Szóval nyáron érdemes errefelé utazni, a tél ehhez képest nem sok jóval kecsegtet.  A Mikulás és a "Christmas tourism" egy bevált gazdaságélénkítő ötlet volt a leszakadó lappföldi régióban (Pretes 1995) - nem érdemes bedőlni neki.

Futunk

Futópartnerem a szomszéd. Friidának "szomszédbácsi-akinél-palacsintát-ettünk". A szerb biokémikus doktorandusz átlag kétnaponta lefut 9-11 kilométert, azt mondja már nem is érzi. Élete első félmaratoniját 1h 55' alatt futotta, fél év edzés után. Most is fut, sms-ben írta. Ez így működik.


-wanna run at 5? 

-make it 6 pls, I'm in the shop. 

-Great! I'll knock your door

Forrás: MyLot.com

Futás közben megbeszéljük a napi történéseket, és jót szórakozunk közben - főleg másokon. Pont mint a két öreg a Muppet showból. Például, hogy kéziratának 300. verzióját kapja vissza a főnökétől, amelyben a prof a saját maga által javasolt elemeket kritizálja. Hát, bizony mondom én néked, hogy ez egyedi, elszigetelt eset! (...) Aztán meséli még, hogy mesterszakos finn diákja mennyire megdöbbent, amikor szakdolgozat-kéziratára röpke 19 perc alatt válaszolt neki. A lány a viszontválasszal már nem volt olyan gyors, csak napok múlva derült ki, hogy koncertezni ment a zenekarával, és nem ért rá olyasmire, mint szakdolgozat. Aztán, macedón haverja, Aleksandar, kipróbálta a Hot'n Spicy Burgert a Chico's-ban. A pincérnő figyelmeztette, hogy nem kéne, de Alex komoly balkáni arc, aki nem hátrál a paprika láttán. A burger frankó duplahús - sajt, alul és felül vastagon kenve gyilkos házi csilikrémmel úgy, hogy a bucik piroslanak és tocsognak a méregtől. A túlélés érdekében Aleksandar plusz bucikat kért, amikkel letörölte a fölöslegesnek ítélt csilimázat, majd elfogyasztotta a burger felét. Betegen nyögdécselve távozott, és erős kritikával illette a szakácsot ("This is bad cooking!"). 

Semmi extra, de az a jalapeno óvatosságra int (chilifoorumi.fi)

Ez speciel az én sztorim is lehetne, mert én is ettem olyant, de én  - hoppárézimi! - az egészet legyűrtem. Paprika még nem okozott olyan fájdalmat, mint amit ott éreztem az étteremben. Nem kértem bucikat, de megittam minden közelemben levőt (közte Niina margaritáját, Friida almalevét), meg még rendeltünk több margaritát, mert az akkor jó ötletnek tűnt...Ételtől még nem voltam olyan beteg, mint akkor éjjel és másnap délelőtt. Nem részletezem. A fájdalomtól tehetetlenül a neten kerestem vigaszt, de a legtöbb cikk a csili jótékony hatásairól zengett, külön kiemelvén, hogy az aztékok a csilit hasmenés ellen használták egykor. A régész bizonyára félrefordította azt az ősi azték vésetet.

Hát, így telnek gyorsan a kilométerek. Most nem futok, mert megállapítottam (értek hozzá, dr. vagyok!), hogy Achilles-íngyulladásom van. Futás közben a vádli hátsó-alsó részén jelentkező görcs-szerű fájdalom már az első százméteren kezdődik, fokozódik, később csökken és csak a tempó fokozásakor erősödik elviselhetetlenné. A megállás a legrosszabb: állni sem bírok, így inkább futok tovább. Az ok lehet a cipőben, a technikában, edzettségben de főleg ezek kombinációja a legvalószínűbb. Az új cipőm (Asics Nimbus 13), eléggé párnázott, de keményebb mint a korábbi Nike Pegasus 27. Talán az tett be, hogy ez utóbbi tropára futott cipőt mostanában hétköznapokban viselem. Vagy szimplán nem vagyok elég edzett a nyári, fokozottabb terheléshez. Nem tudom, de jó lenne ha nem kellene sokat kihagynom.

Heti háromszor-négyszer ráveszem magam a futásra. Nem könnyű, mert nem szeretek sokat futni. Az eredményt szeretem látni, és a kihívás nem hagy nyugodni. Mark Parent, a Runner's World magazin júliusi számában ír erről. A hosszú cikk tartalma lényegében egybevág azzal, amit én is tapasztalok. Szerintem jó cikk, érdemes elolvasni. És a kommentek között is van egy jó: "Én sem szeretek futni, de a feleségem szerint sokkal elviselhetőbb a modorom ha futok". 

Múlt szombaton (fájó inakkal) sikerült 24 perc alatt futni 5 km-t. A 25  perces "álomhatár" tavaly sehogy sem jött össze. Össze is eshettem, akkor se. Most valami megváltozott. Egy év rendszeres kocogás, noha mégoly amatőr szinten is, de hoz valamiféle szerény eredményt.

A könnyebbik ösvény egy része (Viikki)

Minden futás után azonnal a következőn jár az eszem. Mit kellene másképp csinálni és merre kéne menni? A távolságot, mint üveggolyót, kb. 8-12 km-re lőttem be magamnak, ezt a távot csinálom kb. egy éve rendszeresen, télen-nyáron. Ez a monotónia meg is látszik a félmaratoni produkciómon, ahol az első 11km remek, 13-nál tapsol a család, azután 15-ig visz még a lelkesedés, majd a lufi kidurran, a lábak helyén törni készülő botok lesznek és jön 3-4 olyan kilométer ami inkább 30-nak tűnik. A Helsinki félmaratonon ezt pont az a blokkházas rész volt, ahol az út mentén a lakók, szürke öltönyös nyugdíjas urak és hölgyek némán, szúrós szemmel bámultak ránk. Stockholmban legalább zászlós-dudás szőke nők és gyerekeik buzdították a tömeget, és minden sarkon egy afrikai dobzenekar nyomatta, hogy az csak úgy visszhangzott.

A 8-10 km-es táv persze precízen a körülményekhez lett szabva: az erdősáv mifelénk maximum kb. 14 km-es távot enged futni, aztán kezdheted a kört előről, vagy kifutsz a házak-autók közé. Szóval 20 körüli távot elég nehéz összerakni, és nem a monotónia a gond itt, hanem az úttest (Viikintie) és a piros lámpa, aminél érdemes megállni.


A képzeletbeli piros lámpához el is értünk, jó éjszakát mindenkinek.

Irodalom

1. Michael Pretes (1995): Postmodern tourism: The Santa Claus Industry. Annals of Tourism Research, 22(1): 1-15.

2. Parent, M. (2012): Why Run? (If lacing up is fun for you, you don't need a reason. The rest of us do). Runner's World, July 2012, url: http://www.runnersworld.com/article/1,7120,s6-238-520-492-14403-0,00.html

A világ legjobb zöldtetős könyvét írjuk. Segíts nekünk!
http://gogetfunding.com/project/green-roofs-green-cities

Támogatókat keresünk

Kedves Látogató! 


Másfél éve dolgozunk városi zöldtetőkön, a téma szakértőivé váltunk. Most úgy érezzük, hogy elérkezett a pillanat, hogy összegyűjtsük és megosszuk mindazt a szépet és jót, amit a zöldtetők nyújtani tudnak egy nagyvárosban. 


A témában korábban nem látott igényességű könyvet tervezünk. Egy több nyelven megjelenő (angol és finn), tudományos tényeket közlő, informatív, művészi fotókkal illusztrált kiadványt.


Most itt az alkalom, hogy részt vegyél az alkotó munkában! 


Az alábbi linkre kattintva bárki támogathatja a projektet, akár egy dollárral is.


http://gogetfunding.com/project/green-roofs-green-cities


Erre a célra nincs külön forrásunk, ezért minden segítséget örömmel veszünk. Támogatóinknak (20$ összeg fölött) név szerint megköszönjük a könyvben. A további "díjakat" a projekt honlapján részletesen felsoroljuk. 


A támogatást nem kajára vagy rezsire gyűjtjük, hanem fotó kidolgozásra, nyomtatásra és a könyvkészítés költségeire. 


Előre is köszönjük! 


Feri és Niina

Zöldtető Katwijk an See-ben, Hollandia (Fotó: N. Ala-Fossi) 

A kék norvég (1 - 4 nap)

Norvégiáról vajon mi jut eszembe? Fjordok, bálnák, Lillehammer, Laciék összetört bérelt autója, olaj? Az is. De először mindig a papagáj. A kék norvég.

"- Ezzel a papagájjal kapcsolatban kívánnék panaszt tenni, amit nem egészen fél órája vásároltam ebben a boltban.

- Igen. A kék norvég. Mi a baj vele?

- Most megmondom én barátom, hogy mi a baj vele. Döglött! Az a baj vele!

- Nem! Csak pihen! Nézze!..." (Monty Python csoport - Galla Miklós fordítása)

A kezdetek
Idei nyaralásunk unortodox úticélja Európának egy olyan távoli vidéke, amely a magyar időjárásjelentések térképein sohasem jelenik meg. Régi vágyam volt Lappföldet és északnyugat Norvégiát látni nyáron, különösen a 2009-ben tett pár napos villámlátogatásunk volt rám nagy hatással. Hogy álmaim valóra váljanak, még arra is képes voltam, hogy kiskorú gyermekemet, annak anyját és a gyerek nagybácsikáját magammal vonszoljam a hosszú útra, ezzel biztosítva a rám eső költségek csökkenését és az unalom elűzését. Már februárban kitaláltam, hogy Szent Ivánkor északon ünneplünk, és senki nem ellenkezett. A sötét és mínusz 20 fokot is meghaladó finn télben a reményt már csak az időjárás előrejelzés és a nappalok hosszabbodását mutató táblázat jelentette számomra. A Helsingin Sanomat online kiadásának meteorológiai oldalán a hideget jelző  kék, kékebb és lila területek egész Fennoskandináviát lefedték, mint Moszkvát a hó, egyedül egy folton maradt meleg 1 fok körül: északnyugat Norvégia Lofoten és Vesterålen szigetcsoportjain. És ez így ment egész télen. Oda akarok menni! - gondoltam. És lőn.

Ugorjuk át a szervezés bonyodalmas részleteit (tökre nem volt ilyen...), és induljunk útnak a napfényes északnak. Utunk kulcsszavai pedig a következőek: Időutazás. Néptelen utak. Érintetlenség. Kemping. Természet. Rénszarvasok. Havas hegyek, fjellek és tunturik. Örökké ragyogó nap. Fehér éjszakák. Hideg reggelek, hűvös nappalok. Vizek. Tavak, erek, lápok, vízesések, folyók, fjordok és tengerek. Álmélkodás. Döbbenet. És végül: Autózás.

A Norvégiába tartó utazás egyenes folytatása volt az amerikai útnak. Minneapolisból (Reykjavíkon át) Helsinkibe érve nem is mentem haza, hanem a reptérről egyből a vasútra, onnan a festői Lapuába utaztam, ahol már vártak rám. Gyors kipakolás, átpakolás, alvás és már indultunk is.

1. nap: Lapua (A) - Oulu (B), kb. 300 km. Az autó roskadásig pakolva, a rokonok igazán kedvesek voltak. Alig férünk a kocsiba, de az út simán megy. Felhős ég, majd eső. A kemping bungalójában két emeletes ágy, főzőplatni. Ismerkedünk az új életformával. Magenta Quashquai parkol mellettünk. Hideg, nyirkos idő. Az esőben ki sem megyünk a tengerpartra, inkább pakolászunk bent. Vendégség Annukkánál, Friida "keresztanyjánál". Búcsút intünk a civilizációnak. WiFi sehol. Jussi horkol, de csak engem zavar. Kapok füldugót.

2. nap. Oulu (B) - Gällivare (C), eltévedéssel majd' 500 km: Jókedv, napfény és egy elnézett leágazás Töre táján. Rémisztően sok cuccunk van. Jussi óriási táskája szinte üresen terpeszkedik, már a fél csomagtartót elfoglalja. Már nem pakolok ki, de holnap szólok neki.   Jégkrém a sarkkörön, pereg a videó, mindenki lelkes. A folyóparti kempingben jól felszerelt bungaló, zuhany, hűtő és kis konyha. WiFi nyomokban. Este izzik a vödörgrill, meglepően hamar kész a kaja. A folyón kerceréce, szabad időnkben (haha, csak az van) növényeket préselünk (nem, nem szőlőt) herbáriumhoz. Az autó még mindig roskadásig van rakva. Esténként egy izlandi krimit olvasok. Lehet-e ennél nagyobb harmónia? 

3. nap. Pihenő, maradunk a kempingben. Séta a hegyen a sípályák alatt, kavicsnézegetés. Öltönyös-nyakkendős fotó a havon és a törpecserjésben, Niina megint kitalált valamit. Meglepődés, mekkora böhöm bányaváros ez. A svéd ércbányászat egyik központja, a svéd ipar egyik motorja. Mellékesen síközpont. Nolám.

Kiruna, ércbánya (superstock.com)

4. nap. Gällivare (C) - Stave (F) kb. 550 km. Megtanultunk pakolni, már nem szorongunk.  A sógor táskája még mindig félig üres, pedig fél köbmétert elfoglal. Ne felejtsem el mondani neki, hogy rakjon bele még pár dolgot! Kiruna (D) környékét az orkok és Szarumán teljesen tönkretették. A kirunai hegy egy darab vasból áll, amelyből eddig majd' egymilliárd tonna vasércet szedtek ki a svédek, és még jócskán van mit kibányászni onnan. 

Barkák és az E10 jelű út a Paktajaure tó mellett

Az út mellett vasútvonal követ minket, ennyit az érintetlenségről. A fenyőt felváltja a nyír, a talaj soványodik és nőnek az emelkedők is. Jobbra és balra fenséges tavak terpeszkednek, mígnem elérünk Abiskóig. Az Abisko Nemzeti Park (E) nem nagy, de szép. A benzinkút melletti étteremben hamburger és sültkrumpli, helyi kajáknak nyoma sincs. Nem menekülhetsz, még itt sem vagy biztonságban tőlük. Viszont közelednek a csipkés hegyláncok! A helynevek már rég nem svéd vagy finn nyelvűek, hanem a különös csengésű számira váltottak: Njuotjanjaure, Aureluoppal, Singi, Niktaluokta és társaik. Pont mint Amerikában, ahol az őslakos indiánokra jóformán csak a helynevek emlékeztetnek. Nem sokkal Abisko után beléptünk a svéd-norvég határövezetbe, ahol utunk legdrámaibb metamorfózisát láthattuk.



Abisko után a táj még zordabb, még téliesebb lett. A fák jóformán eltűntek, törpecserjék és a kopár szikla váltotta a zárt erdőt. Az út szélén a hó vastagon tartotta magát, a Paktajaure tavon opálosan fénylett a jég. Itt éreztük először, hogy a világ végén vagyunk. Az E10 úton olykor feltűnt egy lakókocsi, a táj hangulatát nem tudta elrontani. A rügyek még serkennek a göcsörtös bordó-barna kérgű nyíreken, az apró füzek puha barkái is még sárgállanak az ágak végén. 

A Paktajaure partja, régi csónakkal

Ez nem a tél vége. Ez a nyár kezdete. Télikabátban, meleg sapkában állsz a szélben, és érzed, tudod, hogy a zöldellő nyár csak egy szempillantás itt, mert a hely igazi eleme a fagy. A civilizáció csak annyira van jelen, hogy veszélyérzetünket eltompítsa úgy, hogy még itt, a sarkkörtől 500 km-re is elhisszük, sebezhetetlenek vagyunk. Pedig dehogy. 
Aztán egyszer csak vége. A határ még a sziklás hegygerincen van, szürke kő, jég és tó. Ami ezután következik, azt nehéz szavakkal leírni. A norvég oldalon hósapkás hegyóriások közé autózunk, a meredek fekete grániton vízesések zúdulnak a mélybe és a semmiből ház, házak, szaunák és emberek bukkannak elő, minden kanyarral több és több. A táj arca is enyhül: a fák kizöldülnek, törzsük kiegyenesedik, a sziklát pázsit borítja, a gyepen pitypang sárgállik mindenütt. És egy emelkedőn megpillantjuk az első fjordot. A tenger! Legyen ez akár az Adria, a Földközi-tenger vagy a Norvég-tenger, kevés felemelőbb dolog van annál, mint amikor hosszú utazás után egy hegyoldalról először tekintünk a nagy kékségre (Magyar embernek ez talán még többet jelent, de ebbe most nem mennék bele). Szájtátva autózunk, percenként kiált fel valaki hangosan "Hú, eztnézzétek!" és mutat a mélybe (fjord), magasba (hegy), előre (híd, hegy, fjord) és mindenfelé (ugyanez). 

Andoya, Stave és Bleik között

Folyt. köv. több képpel meg videóval.