2012. május 19., szombat

Ember és természet

Örömmel jelenthetem, hogy a jeges-havas hírek elfogytak egy időre: Finnország déli fele végre a tavaszt ünnepli! A harmic fokos hőség ugyan elkerült minket (ácsi, Karélia felé volt 27 fok a múlt héten!), de a tavasz 15 fokban is megmutatja magát. És fény, fény, kikerülhetetlen világosság szinte egész nap!

Ebben a bejegyzésben lesznek olyan részek, amelyeket a kutyások és hazafiak, valamint a kutyás hazafiak igazságtalannak, túlzónak, korlátoltnak vélhetnek. Ez teljesen rendben van.


Élet mindenütt
Pehelyréce (wikipedia.hu)
Tavaly hosszú blogbejegyzésekben lelkendeztem a madarak érkezése fölött. Ettől ugyan eltekintek az idén, de ennek nem a közöny hanem az időhiány az oka. Dióhéjban a highlights: Egy hónapja érkezett az első csapat kanadai lúd egy pár énekes hattyú társaságában a szomszédos, hófödte földekre. Őket hamarosan kb. 40 bíbic, és több száz sirály követte. Húsvét előtt egy héttel Lapuából 12 daru vonult nyugatnak, majd Húsvét idején Viikkiben 10 póling körözött a fejünk fölött. A ház előtti tóra rendszeresen lejár 3-4 fütyülő réce a szokásos tőkés récék, danka- és viharsirályok mellett. A múlt héten ellátogattunk a Harakka(Szarka)-szigetre, ahol ezidőtájt a viharsirályok, csigaforgatók és apácaludak költenek lépten-nyomon. Szó szerint. Dühösen sziszegő ludak, vijjogó sirályok jelzik az ösvény mentén, hogy valahol pont az orrunk előtt fészkek vannak, mégha nem is látunk semmit. Ugyanezen a szigeten egy csapat nagy bukót és - végre! - pehelyrécéket is sikerült megfigyelnünk a sziget nyílt tengerre néző oldalán.

A jó idő a terepi szezon hírnöke is egyben. A holtfás projektet folytatjuk idén is. Az idei IUFRO konferencián Prof. Niemela előadásában ez a téma is meg lesz említve, gondolom 2-3 dia erejéig. Ez a 2-3 dia azonban kijelöli a célt, hogy  nyár végére eredmények is kellenek.

Zöldtetők
A zöldtetős téma népszerűsége szárnyal Finnországban. Egyet mondok: ez a projekt képviseli az egyetemet a World Design Capital 2012 programjaiban. Niina, a kutatás "hivatalos" fotósa, aki tavaly (egy filmessel kiegészülve) egész nyáron követte és dokumentálta a biológusok munkáját, heti rendszerességgel kapta a megrendeléseket mindenféle újságoktól. Ez a hullám most csillapodni látszik.

Az egyetemi kutatási program ("Fifth Dimension: Green Roofs in Urban Areas") egy év alatt nagyüzemmé nőtte ki magát. Kutatások zajlanak a talaj és vízminőség, a botanika, zoológia (ökológia), mikrobiológia és mikorrhiza-kutatás/növényélettan terén Lahtiban és Helsinkiben egyaránt. Számos finn érdekeltségű szeminárium után áprilisban nemzetközi szimpóziumot tartottunk a zöldtetők szerepéről a városi környezetben.

Az állattanos részt én vezetem, egy phd hallgató és egy nyári önkéntes segítségével. A háztetőn végzett kutatás olyan nehezen kivitelezhető, hogy kisebb csoda, hogy mi eljutottunk idáig. (Keresd meg a zöldtetőket, egyezz meg a tulajdonosokkal, juss fel a tetőkre valahogy, próbáld meg nem zavarni a lakókat, de ismételj rendszeresen, ahogy a kutatás megkívánja. Válassz kíméletes módszert, ne rombolt a tető szövetét, és a többi). Tegnap a viharos szélben főpróbát tartottunk. Az eltervezett 18 tetőből nyolcat sikerült felkeresni, kijelölni a random mintavételi pontokat és hat tetőn gyűjteni is sikerült. A kezdeti bizonytalanságot követően jó volt látni, ahogy olajozottá vált a munka, és a létra sem szegte kedvünket. A 6-8 kilós D-Vac feljuttatása a tetőre megérne egy külön misét.

Hétfőn folytatjuk, jó idő lesz és meglátjuk meddig jutunk!

Méhek a városban. Kutyák.
Tavaly ősszel egy igen érdekes megkeresést kaptunk egy osztrák-belga művésztől, Christine Stadlbauertől és finn kollégáitól. Arról érdeklődtek, hogy érdekelne-e minket egy olyan projekt, amely a pollinátorok szerepére és védelmére tanítaná a városlakókat a Melliferopolis program keretében? Mégpedig úgy, hogy méhkaptárakat telepítenének a város több pontjára, és a városi mézet adományként adnák, esetleg értékesítenék az itt lakóknak. A dolog nem újkeletű: New York, Melbourne és angliai nagyvárosok mellett méshol is dívik a városi méhészet. A program az Aalto Művészeti Egyetem diákjait és tanárait célozza, és arra ösztönzi őket, hogy találjanak kreatív módokat arra, hogy a lakosság és természet jobban egymásra találjon és támogassa egymás fennmaradását a városi környezetben. Vagy valami ilyesmi. Az environmental art elég népszerű itt, bár nem igazán tudom, mi az?

Méh-hotel. fotó: http://www.southtippheritage.ie
Méhészet a városban? Őrület, de van benne rendszer! A városok tele vannak virággal, a parkok, kertek, erkélyek egész szezonon keresztül, folyamatosan nektárt és pollent biztosítanak a rovaroknak. Ezzel szemben a város melletti végtelen repcetábla két hétig virágzik, aztán vége, nem is beszélve a vegyszerekről, amelyektől a városi növények jobbára mentesek. A mézelő méhek hatása az őshonos szoliter méhekre nem került elő, de az is megérne egy misét. Az eseményen ott volt a Kitchen Budapest egy "megfigyelője" is, szóval valamilyen magyarországi akció is elképzelhető hamarosan.

A mézet mindenki szereti, a méheket nem annyira. Milyen érdekes. A városi mézzel szemben lehetnek averziók, bár Miss Stadlbauer szerint a légszennyezettség nem probléma. Igaz is: ahol a méhek nagyobb tömegben virágot találnak, ott amúgyis alacsonyabb a forgalom. A mézen nem jelentkezik határérték feletti szennyeződés. (Hivatkozásokat fogok keresni, most nincs rá időm. Mindjárt felébred a család). A méhkaptárak jelenléte oktatási célra is kiváló. Itt, kérem, ne csak a kisgyerekekre gondoljunk: a felnőttek éppúgy tanulásra és környezeti nevelésre szorulnak, mint a gyerekek.

forrás: melliferoplis.net
A Melliferopolis keddi szemináriumán előadást tartottam a városi élőhelyekről a pollinátorok szemüvegén át. Szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy nemcsak a mézelő méh képes a beporzásra, és a városi élővilág gazdagabb lehet őshonos fajokban ha a lakosság is tesz érte. Más ugyanis nem fog. Csütörtökön a tettek mezejére léptünk, és a Harakka szigeten profi méhkaptárakat készítettünk. Kollégám, Stephen Venn, elmesélte, hogy hogyan készítsünk "rovarhotelt" (avagy "darázs-garázst", köszi, Sanyi!) szoliter méhek számára a kertbe, erkélyre.

Nem tudom megállni... A méhektől nem félek, ezzel szemben nem érzem jól magam közepes testű ragadozók (kutyák) társaságában. Sokan rajonganak a kutyákért, ez az ő dolguk. Én azonban a földi források fölösleges pocsékolását látom ebben a hóbortban. Tényleg minden lakásba kell egy kutya? Miért kell a fölöttünk lakónak 60nm-re négy? Először a gazdinak kell egy társ a férje mellé. Aztán a kutyának kell egy barát - egy másik kutya. És így tovább.

Soha nem voltam annyira magányos vagy életunt, hogy egy kutyát kényszerítettem volna magam mellé szűkös albérleteim egyikébe. Aztán kiposztolni, hogy szétharapta a kanapét. A gyerekvállalás sem sokkal marad el ettől, de azt legalább meg lehet valahogy magyarázni. A városi kutyák térnyerése előtt, főleg egyedülálló, fiatal nők esetében, értetlenül állok.


Záró gondolatok
Jobbra tekintek a számítógéptől. A nappali üvegén keresztül Viikki zöld legelőit látom barna tehenekkel, azokon túl pedig erdőt. A nyílt terepen viharsirályok százai fehérlenek. Pacsirta énekel. A valószínűtlenül kék égen egy felhő sem látszik, a nap már reggel hat óta ragyog. A levegő tiszta, szinte harapni lehet. Délután talán elbiciklizek Friidával az erdőbe, megnézzük, mi újság? "Kint" nyílik a salátaboglárka, a májvirág, szellőrózsa, de a gyereknek a sárga virágú martilapu is örömforrás. Megkóstoljuk a madársóskát, az erdei füzény friss hajtásait, és szedünk friss csalánt levesnek. A látvány minden nap változik, de ezt meglátni csak annak van esélye, aki nyitott szemmel jár, aláveti magát kíváncsiságának és levetkőzi előítéletei. Az erdő nem csak kutyasétáltatásra és sportolásra alkalmas. Az erdő és a természet tanít, a megismerés örömét nyújtja. Földrajzi helyzettől függetlenül egy egész életen át.