A meccsre hazaérek

A mai BL döntő örömére ma a labdarúgásról lesz szó. Mivel a futballt úriemberek űzik, ma Vergilius első eclogáját rejtettem a sorok közé (ford. Lakatos István).   

Títyrusom, ki a sátras bükk hüvösén heverészel

Ahogy a nyár követi a tavaszt, a futball programja is oly ciklikusan ismétlődik. Hetente (bajnokik), kéthetente (EL, BL meccsek), negyedévente (selejtezők), évente (Liga- és Magyar Kupa-, valamint BL és EL döntők), és kétévente (vb vagy eb és/vagy olimpia). A futballszeretők élete ehhez igazodik. A ritka, de annál nyomorúságosabb futballhiányos téli szünetre ZS-ligás szlovén csapatok ellen vívott barátságos mérkőzések jutnak, de akkorra már az is egy BL-meccs hírértékére emelkedik.

A hírre nem egyformán reagálunk. Győzött a csapat? Gyenge csapat ellen kötelező lenne még 5 emberrel, összekötözött lábakkal, és ezért tökre fölösleges pálmafás tengerparton edzőtáborozni. Erős csapat ellen győztek kedvenceink? Azt meg azért kell fitymálni, mert az ellen köztudottan a B-csapattal állt ki, köztudottan óvta testi épségét, mert a Barcelona elleni meccsre tartalékolt.

Veszítettünk? Hát az hogy lehet? Az edzőcsere már a levegőben, csakúgy mint a világvége, stb.

Olyan mint a sakk. Csak többször dőlnek el benne. (aprod.hu)

  

Erdei múzsádat leheled lágyhangu sipodba

Nekem a foci olyan, mint nyugati  turistának a McDonald's: tudom, hogy mindenhol van, elérhető és egy kis otthonos komfortot jelent egy idegen országban. Sok meccset néztem külföldön, mert meccset nézni jó külföldön. A futball egy közös nyelv, amelyet sokan értenek. Nem kell semmit megmagyarázni, tudunk mindent - az eredményt leszámítva. A finneknél mondjuk nem mindenkit izgat a téma, itt a hoki, rali, síugrás és a finn baseball nagyobb tömegeket mozgat.

A focivébék és EB-k valahogy távol találtak otthonomtól. Főleg a döntők: Erdélyben az 1994-es olasz-brazilt, míg Drávatamásiban (ahol többedmagammal terepgyakorlatot vezettem) a 2006-os francia-olasz vb-döntőt néztem elsőéves hallgatókkal. A német-brazil döntőt 2002-ben Worcester (MA, USA) mellett szenvedtem végig, míg a 2012-es EB csoportmeccseit Minneapolisban. Hozzáteszem, hogy Koplárovics Béla és a ZTE szenzációs teljesítményét is Massachusetts-ben hallottam, amikor G. Laci telefonon felhívott és őrjöngve "közölte" a hírt.

…hogy a ZTE megverte Zalaegerszegen a David Beckhammel és más világsztárokkal felálló Manchester Unitedet!

Míg mi hazánk édes mezeit s e határt odahagyjuk

Csapatom, a Videoton FC pár éve még jóformán észrevétlenül gyűjtögette a pontokat az NB1, olykor az NB2-ben, és pár száz fehérvárin kívül senkit nem érdekelt a fehérvári futball. A '85-ös csoda távol (az remélem megvan, hogy a Vidi - utolsó magyar csapatként -1985-ben UEFA kupadöntőt játszott a Real Madriddal, és 0-3-mas otthoni vereséget követően a madridi Bernabéu Stadionban azért 0-1-re leverte a Realt?), és a csapat hol a kiesés ellen harcolt, de legjobb esetben sem jutott a középmezőny alján túl.

1995-ben a Tordai hasadék mellett egy réten, az igen gyengén fogható Kossuth Rádióból értesültünk, hogy a Videoton (akkor Parmalat FC) osztályozón felülmúlta a Salgótarjánt, és bent maradt az NB1-ben. 2006-ban az amszterdami Schiphol reptéren tudtam meg, hogy a Videoton lenyomta a Vasast és megnyerte a Magyar Kupát.

Hontalanul bolygunk: de te, Títyrusom, zugod árnyán,

Nem szoktam nézni a csoportmeccseket és elődöntőket is csak ritkán. Engem az a rövidke "magyar periódus" érdekel, amikor a magyar csapatok azeri meg kazah csapatok ellen játszanak és győznek, csakhogy az első valóban európai (+ török) csapat búcsúztassa őket a következő fordulóban. Külföldön azért belenézek mindenbe, így sikerült a 2009-es Barcelona-Chelsea BL-elődöntőt egy berlini hostelban hangos németek közt néztem. Elég szar meccs volt, nem is maradt meg sok belőle.

Ha EL, akkor Hollandia! Az első EL döntő (Atletico - Fulham 2010) után a negyediket (Benfica - Chelsea 2013) is itt, Epe mellett néztem. 2006-ban, immár ősszel H. Krisztiánnal volt szerencsénk egy amszterdami bárban végignézni, ahogy a BL első csoportkörében a Barcelona 5-0-val hazaküldi a Levszki Szófiát. Szegény bolgár srác mellettünk rezzenéstelen arccal nézte a mészárlást.

2006-ban az Ajax akkor lett bajnok, amikor Amsterdamban laktam két hetet (utcai ünneplés), míg a Twente 2010-ben akkor játszotta utolsó, bajnokságot érő győztes meccsét, amikor itt Epe mellett időztünk (nyugodt sörözés, gyerek-terelgetés).

Szép Amaryllisedért a vadont epekedni tanítod.

Egy ismeretlen mondta egyszer, hogy jobban megbirkózol az élet nehézségeivel, ha kiscsapatnak szurkolsz. Egy BVSC, Csepel, REAC, III. Ker. TVE (hogy az elmúlt évtized fővárosi, az NB1-ből kizúgó csapatait említsem) vajmi kevés sikerélménnyel kecsegtet, de a sovány sikerek vagy egy tisztes vereség egy nagycsapat ellen elegendő, hogy az igazi drukkernek mosolyt csaljon az arcára és  legyen miért megvenni a másnapi Nemzeti Sportot !

Bizonyára joggal orbánozik a fél ország a Videoton láttán, azonban azt se' felejtsük, hogy a Videoton 50 éves története során jórészt jelentéktelen gyalog volt azon a sakktáblán, amelyen csakis a fővárosi csapatoknak oszottak lapot (sic!). Évekig jártam a Sóstói stadionba, futottam az UTE-s meg Fradista huligánok elől, akik közül sokan fehérváriak voltak és a szomszédos Lenin lakótelepről bújtak elő. Jártam vidékre minden második hétvégén, így a 90-es évek elején egy picit része voltam a fehérvári ultramozgalom születésének, a szervezett szurkolás kezdeteinek. Az első gépikötött Red Blue Devils sál. Volt nekem is, nem tudom hol lehet.

A dolgok megváltozni látszanak, és nem zavar, hogy csapatom végre az élvonalba került, jól focizik és felveszi a versenyt a minden bizonnyal makulátlan többi NB1-es csapat ellen (DVSC: pénzautomata-tulaj csapata, FTC: Kubatov Gábor, MTK: Deutsch Tamás, stb...). Mindazonáltal, ez csak játék. Nem érdemes infarktus kapni egy Pápa-Siófok meccstől, vagy hosszasan hőbörögni egy hibás Kassai-ítéleten. Egy ilyen szép napon inkább menjünk ki és focizzunk magunk is. Így teszek én is. Persze, azért a döntőre hazaérek!

Itt ült, ott állt

Majdnem egy hetet töltöttem Hollandiában. A holland hadsereg hatalmas, Oldebroek melletti lőterének egy sarkában működő klímaváltozás-modellező kísérleti állomáson dolgoztam - 2010 óta immár harmadszorra. A szállásom a Veluwe tájegységben, smaragdzöld bükkök és tölgyek (fenyők) között felépített, szóval egy isten háta mögötti erdei kempingben van.

Hollandia kulcsszavakban:

szélmalmok, fapapucs, tulipán, zöldségek, húsipar, Van Gogh, krákogva beszélt nyelv, lapos táj, kereskedelem, Shell, bankok és biztosítók, Philips, sajt, sör, futball és focisták, Rembrandt és a németalföldi festők, hajózás, csatornák, gyémánt, búrok, tudósok és felfedezők (Leeuwenhoek), monarchia és a narancssárga szín, Amszterdam, tengeri gátak, magas emberek, liberalizmus, jólét.

Valami kimaradt? Igen, a holland konyha. Nem híres, de vannak jó és vannak bizarr dolgok is benne. A majonéz uralma. Meg az almaszósz a hasábkrumplihoz. A hasábburgonya örök: mindig, mindenhez azt adnak. Bélszínroló és más bundázott, olajban sütött dolgok (utcai automatából is!). Palacsinta: nemzeti étel. Hatalmas méretű, ezerféleképpen töltve. Jók a helyi kolbászok, a hús meg elég olcsó. 

Az alábbi képeken azokat a dolgokat szedtem össze, amelyeket soha sem nem hagyok ki, ha Hollandiában járok.

Verkade, a holland Boci. Csak ezt tényleg hollandok csinálják. 

Stroopwafel - ragacsos, édes, nehéz ostya

Kis pékségek és cukrászatok, mint a Kamphorst.

Olcsó és jó gyümölcslevek és smoothie-k

"Vla" Pudding! Imádom. 

Indonéz és más ázsiai ételek, hatalmas választékban

Grolsch és más "kevéssé ismert" sörök

Sajt. Olcsón. Sokat.

Csokipudding, fél liter. 

Igen. Kenyérre. No comment.

Palacsinta. Hollandia egy palacsinta-paradicsom. (Pancake tomato?)

A mérkőzés addig tart, amíg a játékvezető le nem fújja

Hozzá kell tenni (mielőtt valaki kaján mosollyal a fűről és kurvákról kezdene kommentet írni), hogy Amszterdam és a Veluwe vidéke (ahol most vagyok) pontosan annyira nem összevethető mint Budapest és Szilvásvárad. Elég időt (kb 30 napot) töltöttem Amszterdamban, hogy tudjam: minden állítás és annak az ellenkezője is igaz erre a városra. Láttam festett nőket, ahogy kirakatban állva kínálták magukat és láttam "varázsgomba" boltot, és rengeteg cofee shopot. Hetekig laktam a Flying Pig hostelban, ahol minden éjjel diszkó volt és szobatársak hajnali kettő előtt biztosan nem jöttek haza.  És azt is, hogy ez mennyire csak a "turistanegyedre" igaz. Egy ilyen látogatás egyébként pont a tévészékház ostromakor volt. A reggelinél kihúzhattam magam, amikor a falra tett lcd-tévén néztük a BBC adását. Mellettem a kopasz texasi, aki a kurvanegyedben töltötte az éjszakát, őszintén  csodálkozott, hogy Európában ilyesmi lehetséges. Bocsássuk meg neki, hogy nem tudta, ez Euróőában szinte a hétköznapok része (Athén, Párizs, Berlin, Genova...megvan?). És nem csak itt. Emlékezzünk, hogy bizony az USA-nak is volt pár erős évtizede, már ami az utcai harcokat illeti.

A mérkőzést 90 percig játsszák
Én oda tértem vissza, ahol családostul-gyerekestül már kétszer voltam, és így eltöltöttünk vagy 30 napot összesen. Sűrű napok voltak ezek, először a 8 hónapos babával, majd következő évben a nagyobbacska, de még mindig apró, gyerekkel. A család megoldandó dolgai. Az első napokban nem volt kiságy (az egyik ágy matracát leraktuk a földre és körbebástyáztuk), kiskád (bizony, a mosogató is jó erre), etetőszék. A babakocsit a KLM Budapestre küldte Hollandia helyett.

Az a gól, amit a bíró megad

Megesik, mint ahogy velem most megesett, hogy az ember egymaga tér vissza oda, ahol korábban többedmagával jól érezte magát. És egyedül ez már nem az igazi. Csak arra gondolok, hogy itt ült, ott állt, amott játszott Friida, mi meg itt ültünk és ott álltunk és néztük a gyerekünket, ahogy ott ül…stb.

És most, hogy egyedül ülök a bungalóban, csak arra tudok gondolni, hogy milyen jó lenne, ha újra együtt lehetnénk itt. Nélkülük ez a hely pusztán díszlet, üres, nagy mégis jelentéktelen. Én alig használom, alig érdekel. Ágy legyen, meg pár szükséges holmi, hogy a munkámat végezni tudjam.  Játszótér, uszoda, étterem, bolt, zöld fák, madarak és nyulak. Szép, naná. 

Nem elég kapura lőni! A focit gólra játsszák.
Több értelmet nyer, amikor kézen fogva sétálok a lányommal és együtt éljük át és értelmezzük a környezetet. Élesebb érzékekkel figyelek, mert a gyereket tanítani kell és érdemes tanítani. Tanítani amíg lehet, amíg hagyja magát, mert ilyenkor még akarja, hogy tanítsd. A gyerek kérdez, hát válaszolok neki. Neki mindegy, hogy autó, madár vagy bot. Tudni akar mindent, és én vagyok a mindent tudó. Végtére is igaza van. Harmincvalahány év meg az iskolák elég volt ahhoz, hogy rengeteget megtudjak a világról, legalábbis egy gyerek számára sokat. Hiszen olyan országokról tudok, ahol még nem jártam. Olyan emberekről, akikkel nem találkoztam. Felismerem a márkáját a száguldó autónak. Na ez a nem semmi. Ezt sokáig tudjuk játszani. A gyerek minden szülőt professzorrá tesz. Tanárrá, aki egy nagyon kis létszámú osztályt tanít évekig, de egyre csökkenő óraszámban.  

Csak nüanszokon múlott a három pont sorsa
És nem is kell nagy dolgokra gondolni. A legtöbb esetben arra kell válaszolni, ami ÉPPEN AKKOR történt, és mi nem is érzékeltük semmit. Mit mondott a bácsi? Mi volt ez a hang? Az egy Mazda? De egy gyors váltással a dolgok közepében találjuk magunkat, pedig alig léptünk kettőt. Jézus bácsinak miért fáj? A madárban is van csontváz? Apa is meghal? (-Igen, egyszer mindenki meghal) Most?

Egyszóval, mit ér az évtizedeken át felhalmozott élettapasztalat, ha nincs kinek átadni? Blogot, cikket írok belőle? Ugyan. Ez mind semmi. 

A következő bejegyzés fociról fog szólni. Ma a bentmaradásért küzdő Siófok megverte a Pécset, a Videoton pedig magabiztosan lenyomta a Kaposvárt, ezért ma újságírói fociközhelyekkel helyettesítettem a fejezetcímeket.

Egy szigetre zárva szabadon

Itt van ez a projekt: http://telaithrion.freeandreal.org/

Hozzá itt van ez a cikk. http://www.origo.hu/nagyvilag/20130503-telaithrion-project-free-and-real-onnfenntarto-kozosseg-gorogorszagban.html

Telaithrion projekt. Nem, ez nem egy ókori hadjárat modernizált neve, hanem egy izgalmas görög próbálkozásé. Hogy kiszálljanak a buliból, függetlenítsék magukat a modern (és főleg: a görög) társadalomtól és elkezdjenek tiszta lappal élni. Van erre magyar példa is, jurtában élő család gyerekeikkel élnek mint a nők a Senki szigetén (érettségizőknek Jókai: Aranyember). Tetszik, hogyne tetszene! Azaz...

www.hotdog.hu

Ma reggel gondolkozni kezdtem. Miközben vártam, hogy Niina tejet hozzon a boltból, lejátszottam magamban, hogy azon a görög szigeten hogyan is történne ugyanez?

A projekt honlapja. Botrány, csak görög nyelvű tartalmak! :)

Kimegyek a kecskéhez (gondolom, kecskét tartanak), a tejet lefejem (meg kell tanulni ezt is) a vödörbe  és igazságosan elosztjuk. Ha a kecském (akarommondani kecskénk) kullancs által terjesztett vírusos agyhártyagyulladás kórokozóját hordozza, akkor ezzel az aktussal meg is fertőztem az embercsoport tejivó tagjait. 

Mi történik ezután? A kolónia megbetegedett, az orvosi ellátás - mégha van is orvos a közösségben - nem lehet hatékony a helyszínen. Elviszi-e a szomszéd város kórházába beteg társait a még mozogni tudó görög szakadár, vagy tartja magát szigorúan a ideológiához és nemcsak adót és egyebeket nem fizet, de nem is kér semmit az államtól ha baj van?

A dolog nem ilyen egyszerű, hiszen a függetlenedők maradnak görög állampolgárok, alkotmányos jogaik vannak, ráadásul nemrég még volt állásuk, fizettek adót, TB- és nyugdíjjárulékot, tehát az egészségügyi alapellátásban részesülhetnek. Nem tudom hogy megy ez. Tévednék?

Jó, tegyük fel, hogy mindenki egészséges. Sőt, olyan jól fut a szekér, hogy vállalatok kopogtatnak a jurta ajtaján, hogy globálisan terjesszék a közösség találmányát, az ízletes krémet ami biztosan bio meg fair trade szóval jó áron lehetne elpasszolni a naiv és idealista finneknek. Ellenállnak-e a kísértésnek?

A website alapján ez egy médianyilvánosság előtt zajló buli, holott az ügynek ha valami, akkor a média biztosan nem segít. Az előttünk zajló "próbálkozás" egy Big Brother Show diszkréciójával működik. Események, workshopok, támogatók... Mi van? 

Kimegyek az erdőbe a haverommal, hogy fenntarthatóan éljünk, de lécci adjatok már pénzt meg sátort, mert különben hazamegyünk a városba...

A kép nekem nem áll össze, segítsetek, hogy megértsem: A Telaithrion projekt mire jó pontosan?

A gyaloglás vége

Pár órája csak, hogy célba értem a Helsinki City Run félmaratonon, de máris a terveket szövögetem. Mert jó volt. Na, nem a szó hedonista értelmében volt jó, hanem még annál is sokkal jobb! Nem terveztem, de ha már így alakult leírom röviden, hogy miért? Mit miért?  A futás miért jó, na.

(Vigyázat, demagógia! A sorrend nem fontossági, hanem random.)


1. Tartozni valahová.
Tegnap egy háromgyerekes finn kollégámról derült ki, hogy futó és ma is ott lesz a versenyen. Korábban jóformán semmiről nem beszélgettünk, tegnap pedig egy órán át távokról és részidőkről, futóösvényekről és sok egyéb "bennfentes" dologról csevegtünk.

A versenytől 10km-re a metrómegállóban futóruhás emberek, párosan, egyedül, hi-tech öltözékben vagy a bejáratott mackóban, de ruganyosan és derűsen. Megtöltjük, igen, mi töltjük meg a metrót és később a hetes villamost, mert mi egy csoport vagyunk, akiket összeköt a hosszútávfutás.

21 kilométert egyhuzamban lefutni önmagában nagy teljesítmény, és itt nem olimpikonokat látok, hanem a "népet" akik munka, tanulás és gyerek mellett róják a kilométereket a barátságtalan finn viszonyok között is.

2. A futás maga
Kilépsz a ház ajtaján, nem muszáj, de benyomhatod a futó-app gombját a telefonon (gombot az órán, stb), felrakhatod a fülest és már indulhat is a bú- és stressz-felejtős relaxáció. Vagy keresel valakit és együtt kocogtok, jókat dumálva egy-két órán át. Vagy minden és mindenki nélkül kocogsz, szemlélődsz.

És igen, lehet poroszkálni, ügetni és nyargalni. Senki nem diktál, csakis te magad. Nincsenek rosszalló pillantások, hogy "milyen lassú/piros/izzadt/kövér stb." fut ott, inkább bátorító mosolyt és "kollegiális" fejbiccentést küldenek egyes futók, amikor szembe jönnek.

Számomra a fej tiszítása a cél, nagy gondolatok (bár volt rá példa) nemigen törnek fel ilyenkor. Egész nap a számítógép előtt ücsörögve, szellemi munkát végezve ennél jobb nem is történhet velem. A szellem a háttérben lazít, a test pedig végzi a dolgát és minden oké.


3. Felfedezés
5-6 kilométertől jött az a pont, amikor mindent bejártam a környéken, ezért ideje volt új utakkal nyújtani a távot. Ezáltal eddig ismeretlen utakat, ösvényeket futottam be, és úgy megismertem a környező városrészeket, mint a tenyeremet.

2km-nél ezt látom nyáron

Én este érek rá, sokszor 8-9 tájban. A futás télen holdfényes hómezőkre és éjjel néma, hótól terhes erdőkbe visz. Az ösvény fölé hajló fenyőágakról itt is - ott is fehér porhó hullik, a holdfényben pedig még az árnyékomat is láthatom, olyan fényes. Tavasszal és nyáron a természet maga a csoda, talán részletezni sem kell.

4. Test
A test meghálálja a szabad levegőt és a mozgást. Az első két-három jól sikerült futás már elég, hogy a szervezet megértse: a terhelés rendszeres, ezért izmokat kell építeni. Jutalom: Éhségérzet (viszlát bűntudat), sportosság-érzet, jobb izomtónus, laposodó has és növekedő önbizalom. (Nem, nem lettem egy Adonisz, de a három évvel ezelőtti önmagamhoz sem térnék vissza szívesen.)

Télen és nyáron rendszeresen futva két év alatt három napot voltam beteg. Ezt is betudom a futásnak.

5. (vagy 4b) Önismeret
A modern életforma nem igényli, hogy a fizikai határainkat ostromoljuk. Ritkán emelünk nagy súlyokat, még ritkábban harcolunk vagy menekülünk. Ellenben imádjuk a hősöket, akik mindezt helyettünk csinálják.

A futás megmutatja jellemünk gyengéit és megtanít, hogyan javítsunk azokon? Kitartás, hogy mást ne mondjak.  A futás jutalmaz is: napról napra javul a kondi, nő a táv vagy gyorsul az iram. Tényleg napról-napra!


6. Társaság
Idegenekkel találkozol? Kezdj beszélni a vádlifájásodról, amit az új futócipőd okoz, vagy csak flegmán vesd oda: "lassan mennem kell, ma még kikocogok a partra". Meglátod, hamar a horgodra akad egy-két látens futó kolléga. És az is hamar kiderül majd, hogy a táv és az idő tökmindegy. Nem vagyunk egyformák, és ez nem verseny.

Nekem rengeteg örömet adott és ad a futás, és ameddig a lábam bírja nem látom okát, hogy abbahagyjam.

A mai versenyen a Scientific American "Science Talk" podcastjait hallgattam végig, majd az utolsó 4 km-re kapcsoltam zenére. A rengeteg között nekem ezek okoznak adrenaline-rush-t vagy széles vigyort az arcomra:

Slipknot: Duality

The Clash: Rudie Can't Fail

PASO: Mo'Fyah

Slipknot: Spit it Out

Ska-P: Napa Es

Mano Negra: King Kong Five

És te futottál már a héten?

Mesterséges hús

Egy érdekes témával foglalkozunk szabadidőnkben. Hobbicsoportunk (Porridge an Potatoes) a budapesti Based on Pig csoporttal karöltve készített egy kérdőívet azért, hogy feltárjuk "az emberek" hozzáállását a ma még fejlesztés alatt álló, de a jövő élelmezését fenekestül felforgató mesterséges húshoz.

A mesterséges, más néven szintetikus- vagy laborhús komoly kutatás tárgya. A gyarapodó emberiség élelmezése hosszú távon nehezen megoldható a jelenleg alkalmazott módszerekkel, ezért logikusnak tűnhet, hogy a zöldségtermésztéshez hasonlóan a hús előállítását is bevigyék a földekről a laborba. Ezáltal élő állat leölése nélkül, őssejtszaporítással juthatunk húshoz. Csak a képzelet és az igények (és a technológia) szabhatnak határt, hogy milyen állatból, milyen alakú, összetételű, színű stb. húst készítünk, ráadásul bárhol, ahol egy labort felépítünk. A helyileg készített hús elérhető lesz bárhol. Nem kell a húsipart az állattartás helyéhez kötni, illetve nem kell állatokat utaztatni a vágóhídig. Mindenki jóllakik, a legelők pedig felszabadulnak. Elméletben.

A hátrányok? Mivel ez jelenleg egy igen költséges eljárás, valószínűleg csak a legnagyobb mezőgazdasági/élelmiszeripari vállalatok tudnak részt venni a fejlesztésben, így a jövőben is ők birtokolják majd a know-how-t. Az álom, hogy sok kis húslabor épül majd mindent fatornyos falu mellett, ezáltal szertefoszlani látszik. A húsgyártás marad centralizált, vélhetően.

A színhús egy része már most is szennyezett, hiszen sokminden amit az vágóállat elfogyaszt nyomot hagy a húsában is. A húsipar által készített termékek már most is elég szabadon használják a hús fogalmát, hiszen 1kg húsipari termék nem ritkán 1/3 arányban tartalmaz stabilizátorokat, tömegnövelőket és más adalékokat. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a laborhússal nem a steak, hanem kolbász és hamburgerhús-adalék készül, és az sem biztos, hogy eleinte tudni fogjuk, hogy mit (nem) eszünk. A lóhúsbotrány sem a ló miatt volt érdekes, hanem amiatt, hogy nemhogy a véghasználó, de még a kereskedő sem tudta, hogy mi van a húsgolyókban?

A laborhús növesztéséhez, stabilizációjához stb. használt anyagok még nehezen belátható következményekkel járnak.

Még sok probléma van, boltokban ne keressünk mesterséges húst. A kutatás azonban zajlik, és az élelmiszeripar komoly lehetőséget lát benne. Az már nagyjából biztos tehát, hogy húst fogunk enni a jövőben is. Ez jó hír, mindenestre.


Mit gondolsz? Undorító vagy lelkesítő? Örömteli vagy félelmetes?

Töltsd ki félperces kérdőívünket: http://bit.ly/108GeyL

És...
Ha azt gondolod, hogy a te sztéked jobb, nézd meg ezt az előadást a TED-en. Mire jó a sertés és a sertésvér? (Magyar felirat a videó jobb alsó sarkában "Language off" legördülő menüben)

Utazás a kávéfőzőm körül

Az ihlet egy írás megírásához halvány foszlányokban még itt lebeg a lakásban, de lassan felszívódik és csak a nagy, fájó üresség marad helyette. Itt volt és már fülön is csíptem, amikor... Apa! Apa! Apa! Apa! a hároméves (közeledik a négyhez) belépett a gondolatokból felépített építménybe és módszeresen szétzavarta azt. Az ihlet nem jön minden nap egyformán, ugyanabban az időben, de érkezésére reggeltájt jobban lehet számítani. Akárcsak Friidáéra.

Két mondat között megcsinálom a reggelit neki, beszélgetünk, elküldöm vécére, megkeresek egy random játékot, elemet cserélek egy másikban. A gyerek rám mászik, a székemet forgatja és nevetgélünk. És azt mondom: menj, kérlek csinálj valamit most egyedül, mert írni szeretnék. Késő. A történet a szemem előtt foszlik olyan átlátszóvá, hogy csak bizonyos szögből, erős fényben látható csak. Bizonyára vannak sokan, akik most azt mondják: a gyerek a legfontosabb, foglalkozz vele. Ők talán nem tudják, hogy minden időnket a gyerekre áldozzuk, szinte egészségtelen szinten.

34 éves. Születésnapomat az elmúlt tíz évben nem ünnepeltem izomból, de nem is tettem érte sokat. Aki egész évben öt emberrel találkozik, ne számítson tömegekre a szülinapján sem. Ezen a magyaros, mélabús szülinapi másnapon az élet apró örömeiről akartam írni, azok változásáról és a felismerésről: változunk, de a változás kisebb-nagyobb mértékben visszavihet oda, ahol egyszer már jártunk. Kérdés: akarjuk-e? 

Nemrég olvastam egy érdekes cikket, amely a külföldön élő magyarban kialakuló belső konfliktusról ír. Kint is vagyok, bent is vagyok, de igazából mindkettőn kívül ragadok.

Születésnapomra egy olasz kotyogós kávéfőzőt kaptam. Kárpótlásnak is vehetem, mivel az ajándékozó hat éve tette tönkre az előzőt. A konfliktus abból fakad, hogy én már nem iszom olyan kávét, mert már hat éve másmilyet iszom: hosszút, barátságosat, finnt. Van még visszaút? Ahogy visszatekintek az elmúlt 15 év kávéira...nos, talán nem esélytelen.

Tizenöt éve iszom kávét, napi hármat, esetleg négyet olykor. Reggelire egyből két adagot. Ahogy minden más is, a reggeli kávék is többé-kevésbé kijelölték az egyes életszakaszokat. A reggeli kávé hosszú évekig nem változik. Majd történik valami, egy költözés, utazás, és minden megváltozik.

Pécs (1997-2003)
A napindító kávéivás szokása nekem az egyetemi évek késő délelőtti "reggeleire" nyúlik vissza. Másnaposan hallgatni a víz sustorgását, a konyha örökös káoszában bámulni az albérleti társak gyűrött fejét. Valaki ki sem jön a pc mellől, beleragadt valami szovjet offenzívába.

Balkáni és török túráink hatására "török" kávét iszunk. Vagy illatos teát vékony üvegpohárból.  Valami bögrét halászni valahonnan. A szögre akasztott lábosfedőtartó leszakadt, rajta vagy 20 bögrével. Most ihatunk vizespohárból meg a maradék csorba bögrékből. A pöttyös bögrém túlélte, de azt Gy. köpőcsészének használta az éjjel, ráadásul a kanalam is a bögrében maradt. Majd kavarom villával. Szóval, kávé. Cukor. Valaki ablakot nyit, rágyújt. Felöltözni lusta vagyok.

Később egy mini filteres kávéfőzőt kaptam, amely kávéja kimondottan rossz volt. Az ok? Senki nem ivott / készített hosszú kávét a környezetemben. A gép (Philips "Cucina Duo") még megvan, de nem merem újra bekapcsolni.

Aztán megnyílt a Paulus, az egyetem testébe ékelt kávézó, ahol igazi tejszínnel adták a kávét és én nagyon sok kávét megittam ott. Mocskosul el is híztam akkoriban.

Eszék (1999 január 19.) 

Stoppal indultunk Harkányból Eszékre, mert akkor az jó ötletnek tűnt. Állni télen az ónos esőben Donji Miholjac, Valpovo stb. után a szántás mellett? Nem volt átgondolt projekt, elfelejtettük, hogy hamar sötétedik. Csak utazni akartunk. Eszéket nem láttuk a ködben, a vár szürke volt, az időjárás ocsmány.  A nagytemplom melletti első kávézóban megittuk a horvátok pici, krémesen sűrű, keserű kávéját, majd indultunk vissza Pécsre. Akkor ittam életemben először jó kávét.

   

Szarajevó (2000, egy nyári napon)
A szarajevói Imperial kávéház. Monarchia-kori épület, mintha a Körúton lennénk. Nekem eszpresszó lesz, Mártonnak sima kávé. Az eszpresszóm csak egy csésze és csöpp tej, de a kávé! Márton elé fél asztalt betöltő tálcán kalapált vörösréz findzsában jött vagy fél liter kávé, mellé annyi apróság, amit számba venni is nehéz. Kandiscukor, kandírozott gyümölcs egy másikban, tejszín és egyebek. Utána elég sokáig török kávét ittunk.

www.trekearth.com

Salzburg (2000. 10. 23, reggel 7)
A városba kalandos úton jutottunk vonattal, maradjunk annyiban, hogy nem az volt az úti célunk. A hajnalt a vasúton töltöttük, szükségünk volt egy meleg helyre és egy jó kávéra. Salzburg puccos kávézói nyitva voltak kora reggel. Ragyogó fehér hajú osztrák nyugdíjasok olvasták az újságtartó nádkeretre fűzött reggeli újságokat. Mellettük kiskutya, külön párnán. A hely neve aranybetűkkel a homlokzaton, könnyen lehet már a kis Amadeus apja is ott kávézott egy jól sikerült koncert után (és Mozart melyik koncertje nem sikerült jól?). Annyira elegáns, hogy be sem mertünk menni. Beküldtük hát Mártont. Menj be, te beszélsz németül. Nézd meg, hogy mennyibe kerül a kávé? A kávé nem volt drága, még volt annyi Schillingünk.

Akkor láttam először, hogy így is lehet csinálni. A kávé után mentünk is vissza az autópályára stoppolni. Haza kellett jutni valahogy.

www.greenmountaincoffee.com 

Worchester, MA, USA (2002 júniusa)
Gyere, ma elviszünk egy helyre, ahol a legjobb kávét adják, mondja Stephen, és beindítja a zöld Honda Civic-et. 15 perc autózás után megállunk egy kis Dunkin Donuts előtt. A kávé fél liter, híg és vaniliás. Egy órán át ittam. Autóba be, autóból ki, és még mindig maradt valami hideg, édes lötty. Akkor is tanultam valami fontosat.

"The Best Coffee In America" -  tényleg ez a szlogen!

Budapest 2003 - 2006
A "komoly" kávét felváltotta a neszkávé. Egy személyre hülyeség mást főzni. Megtanulom, és hálás vagyok érte, hogy egy teli bögre mikrózott tejjel készítsem. Évekig ittam így a kávét.

Talán szüleimtől kaptam a kotyogót, amely a pesti albérletben vált a reggeli rituálé részévé. A "legódarabokat" összerakni, gázt begyújtani, kávét feltenni és sustorgást várni, kávét inni, főzőt szétszerelni, kimosni. Ez ment másfél évig, aztán vége lett. Amikor Niina víz nélkül tette fel a kávét "főni", azt a kotyogó nem élte  túl. Elővettem hát a rég elfeledett pécsi filteres főzőmet, és egyik napról a másikra átszoktunk a hosszú kávéra.

www.meira.fi

Ezt váltotta fel a finn anyós által levedlett, agyonhasznált Philips "Cafe Master", amely hetedik éve főzi a kávét gond nélkül. Budapesten főleg Jacobs Krönungot vettünk, Helsinkiben csak Fair Trade kávét veszünk, főleg a Meirától. Ez a minennapi kávénk, ennél jobbat nem kapok Finnországban. Mert ezt szoktam meg.


Lapua (2005 június 26)
Amikor elhittem, hogy mindent tudok, megláttam a finneket kávét inni. A finn élet keretét a kávéivás adja. Reggel, délelőtt, délben, kettő órakor és este is van esély kávét inni, hozzá pullát, ünnepeken "kenyérsajtot" lekvárral, csokit, stb. Én évekig csak ünnepekkor látogattam Finnországba. Újra elmondom: lehet, hogy az eszpresszó keserűbb, de koffeinmennyiségre a "gyenge" filteres kávé veri a rövideket. És a finnek ebből isznak napi sok-sok bögrével.

Az utazás folytatódik tovább. Csak idő kérdése, és kávéfőzőnk elromlik és többé nem iszunk pont ilyen ízű kávékat. Lesz helyette más, valami új.  

Az  is lehetséges, hogy az olcsó kávé luxusa, ez a kivételesen szép korszak, véget ér. Nem lesz többé reggeli kávé a tömegeknek. Nem baj. Lesz helyette valami más, stb...

Asperger és szemétdomb

Ez most csupa morgolódás lesz, mert a tél is rohadt hosszú volt, most meg a szemembe süt a nap.

1. Az emberek hidegsége és kontaktus kerülése még két év után is fájó. Emlékszünk még a lufis esetre a gorillaszobornál?
Az alsó-szomszéd köszönés helyett elinal a lépcsőn, mások befutnak a liftbe. A felettünk lakó vicces. Este tízkor gitárkísérettel énekel Bon Jovit (ájááájj we láááv júúú, Béééjbii, óóóólvééjz!), Pestiesen felmegyek, bekopogok, szájkaratéra készülve. Surranó hangok, az éneklés abbamarad, de nem nyitnak ajtót. Nekem végülis mindegy, ezt akartam elérni.

Metrón kisgyerekkel utazni általában nem lehetetlen. Pesten megszoktam, hogy valaki mindig felismeri a helyzetet, és átadja a helyét. Nem miattam, a gyerek miatt. A kisgyerek nem tud rendesen kapaszkodni, fogni nehéz, és egy fékezésnél simán elrepül. A finnek? Á.

Néznek rám, vagy el, bele a telefonokba. Az örökmozgó gyereket fogom, ahogy a metró gyorsít, lassít, "kapaszkodj erősen, mert eleshetsz!", a nénik nézik a gyereket, biztos a saját unokáikra gondolnak, én a székeket pásztázom, de a metró tele van. Belenézek a szemekbe. Aztán inkább a kapaszkodásra meg a gyerek épségére figyelek.

Nem haragszom, ez olyan lehet mint az Asperger-szindróma. Nem ismeri fel a helyzetet, hogy "most itt van ez a kisgyerek a robogó metrón, és ezt és ezt kellene tenni". Csak néznek és utaznak tovább.

2.  Szemétdomb
Itt Helsinkiben Viikki a lakótelepek Rózsadombja, amely a "fejlesztésekkel" éppen azt veszíti el, amely oly drágává "elitté" teszi: a természet és az hagyományos épített környezet utolsó foltjai is (nem kicsi képzavarral) dominóként dőlnek szerte-széjjel, ahogy a miénkhez is hasonló színtelen-szagtalan, arctalan kockaházak emelkednek a földből-gránitból.

Ez nem az a lantosgábori északi idill. Az olvadó és oszló kutyaszar bűze takaróként telepszik rá a helyre, és a mocsok, amely a hó alól előbukkan azt a bukaresti külvárost juttatja az eszembe, amelyet vonatról láttam 1999-ben Törökország felé menet.

Lányom imád homokozni, és a házunk előtt van egy nyamvadt játszótér (1 homokozó, 1 pár gumiabroncs-hinta). Tegnap egy félbetört hungarocellrúd és egy marék cigicsikk közt találtam a gyerekre, mellette csokipapírt vitt a szél. Vasárnap délelőtt lementem egy nagy zsákkal és összeszedtem a szemetet.

3. Kutyaszar
A hóbuckák alól összefüggő kutyaszarréteggé áll össze lakótelepünk kutyáinak ürüléke: hiába, négy hónapnyi folyamatos termelés nem múlhat el nyom nélkül! Esővízben-hólében oldott ürülékben járunk, amelyet cipőnkön és a nadrágunk szárán a lakásba hordunk.

Nem vagyok ettől boldog, és amit mondok biztos sokakat bánt majd. Kövezzenek meg, de én nem (még mindig nem) értem, hogy minek egy kockaházba kutya? Elfogadom, hogy nem vagyunk egyformák, és azt is, hogy az ember élete és az azzal járó tevékenységek  nyomokat hagynak. De a kutyák szarát ne hagyjuk már szanaszéjjel! Nem érdekel, hogy ez nem könnyű, tessék rendszerben gondolkodni amikor kutyát veszünk. Az etetéstől a nevelésen át a szaratásig. Nem megoldható? Vegyünk guppit. Kész.

"Sárga havat ne egyenek" Belügyminisztérium

Nem, a zacskózás sem sokkal jobb. Honnan jön és hová kerül az a rengeteg műanyag zacskó, amelyet egy városnyi kutyatartó jó esetben elhasznál egy évben? Melyik kukába dobják a szemetüket? Sokan simán ott hagyják zacskóstul az utcán. És vajon mennyi idő alatt bomlik le a zacskózott kutyagumi?

Minden civilizáció valahogyan megoldotta a fekália kérdését (a "fejlett" nyugat eléggé későn mondjuk), csak a kutyás társadalom egy nehezen azonosítható szelete tűnik rezisztensnek.

A kutyatartás komoly tehertétel a környezetnek lokálisan és globálisan egyaránt. Kórképet állít az emberről, amely lakótelepekre költözik, ahol képtelen társas interakciókra - ellenben kutyákkal veszi körbe magát, mert magányos.