2013. május 2., csütörtök

Mesterséges hús

Egy érdekes témával foglalkozunk szabadidőnkben. Hobbicsoportunk (Porridge an Potatoes) a budapesti Based on Pig csoporttal karöltve készített egy kérdőívet azért, hogy feltárjuk "az emberek" hozzáállását a ma még fejlesztés alatt álló, de a jövő élelmezését fenekestül felforgató mesterséges húshoz.



A mesterséges, más néven szintetikus- vagy laborhús komoly kutatás tárgya. A gyarapodó emberiség élelmezése hosszú távon nehezen megoldható a jelenleg alkalmazott módszerekkel, ezért logikusnak tűnhet, hogy a zöldségtermésztéshez hasonlóan a hús előállítását is bevigyék a földekről a laborba. Ezáltal élő állat leölése nélkül, őssejtszaporítással juthatunk húshoz. Csak a képzelet és az igények (és a technológia) szabhatnak határt, hogy milyen állatból, milyen alakú, összetételű, színű stb. húst készítünk, ráadásul bárhol, ahol egy labort felépítünk. A helyileg készített hús elérhető lesz bárhol. Nem kell a húsipart az állattartás helyéhez kötni, illetve nem kell állatokat utaztatni a vágóhídig. Mindenki jóllakik, a legelők pedig felszabadulnak. Elméletben.

A hátrányok? Mivel ez jelenleg egy igen költséges eljárás, valószínűleg csak a legnagyobb mezőgazdasági/élelmiszeripari vállalatok tudnak részt venni a fejlesztésben, így a jövőben is ők birtokolják majd a know-how-t. Az álom, hogy sok kis húslabor épül majd mindent fatornyos falu mellett, ezáltal szertefoszlani látszik. A húsgyártás marad centralizált, vélhetően.

A színhús egy része már most is szennyezett, hiszen sokminden amit az vágóállat elfogyaszt nyomot hagy a húsában is. A húsipar által készített termékek már most is elég szabadon használják a hús fogalmát, hiszen 1kg húsipari termék nem ritkán 1/3 arányban tartalmaz stabilizátorokat, tömegnövelőket és más adalékokat. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a laborhússal nem a steak, hanem kolbász és hamburgerhús-adalék készül, és az sem biztos, hogy eleinte tudni fogjuk, hogy mit (nem) eszünk. A lóhúsbotrány sem a ló miatt volt érdekes, hanem amiatt, hogy nemhogy a véghasználó, de még a kereskedő sem tudta, hogy mi van a húsgolyókban?

A laborhús növesztéséhez, stabilizációjához stb. használt anyagok még nehezen belátható következményekkel járnak.

Még sok probléma van, boltokban ne keressünk mesterséges húst. A kutatás azonban zajlik, és az élelmiszeripar komoly lehetőséget lát benne. Az már nagyjából biztos tehát, hogy húst fogunk enni a jövőben is. Ez jó hír, mindenestre.


Mit gondolsz? Undorító vagy lelkesítő? Örömteli vagy félelmetes?

Töltsd ki félperces kérdőívünket: http://bit.ly/108GeyL


És...
Ha azt gondolod, hogy a te sztéked jobb, nézd meg ezt az előadást a TED-en. Mire jó a sertés és a sertésvér? (Magyar felirat a videó jobb alsó sarkában "Language off" legördülő menüben)








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése