2013. december 31., kedd

Újéveim

Amennyire képes vagyok megélni a karácsonyt, a téli napfordulót, annyira hidegen hagy az újév, miközben az újévi "bolondozás" kifejezetten irritál. Nem hiszek a szerencsében, ezért akármennyi virslit és és lencsét eszem, soha nem lesz sok pénzem, hacsak nem teszek érte. Azt tartom kívánatosnak, ha a lehető legmegszokottabb mederben telne az újév, de erre igen kevés esély van. 

A cserepes négylevelű MADÁRSÓSKA, és legalább annyi haszna van, hogy salátába keverhető...

Ismét itt van az év vége, azaz megint sikerült túlélnem egy évet, de nem csupán én, hanem közös erővel gyermekünket is életben tartottuk úgy, hogy a fejlődés jeleit is mutatja. Sokan nevetnek a profán megfogalmazáson (mert az élet annyira kézenfekvő manapság), de tény, hogy egy jobbára magatehetetlen csecsemőt vagy egy pár éves gyereket igenis életben kell tartani.

Korunk emberére jellemző a felelőség elhárítása, de egyet egy szülő sem nem úszhat meg: a gyereke életéért nem más, nem az állam, a WHO, az UNESCO, a rendőrség vagy a Amnesty felel, hanem a szülő. És ez még akkor is így van, ha a szülő nincstelen, mert gyereket csinálni elég könnyű, családot tervezni (igen, az is a terv része lehet, hogy NEM vállal több gyereket) pedig a földkerekség zömén még nem jellemző.

Ha a gyerek alultáplált, ha a nyitott ablakon át kizuhan a kilencedikről, ha megrázza az áram, életveszélyesen beüti a fejét az asztal sarkába, ha rázuhan a szekrény, magára rántja a forró serpenyőt, vagy a család "nemkellfélninemharap" kutyája szétmarcangolja, az elsősorban a szülő felelőssége - még akkor is ha ott sem volt. Mert senki, ismétlem SENKI nem ismeri úgy a gyereket, annak szokásait, félelmeit, stb. mint a szülő.

A gyerek édességgel való tömése pl. nem tűnik súlyosnak, holott az. Tapasztalatom, hogy attól kezdve, hogy a tejfogak kijönnek, a rokonság "szeretete" jeléül minden elképzelhető szemetet a gyerek szájába töm, szinte rendszer nélkül (ebéd előtt, majd a főételt turkáló gyerekre epés megjegyzéseket tesznek, mert "annyit főztem, miért nem eszel?").

A mi gyerekünk is imádja az édességet, de az is biztos, hogy nem tőlünk kapott cukorkát és nyalókát először. Ez egy konfliktusforrás, amelyben a szülőnek felelősen kell viselkednie és felvállalni a "gonosz" szerepét, és megálljt parancsolni az édességfolyamnak. Mert a gyerek élete mehet tönkre, ha túlsúlyosan megkülönböztetik, és akkor majd azok hangja lesz a legkritikusabb, akik először gumicukrot nyomtak a szájába. 


Finnország ebből a szempontból különösen veszélyes hely, mert noha a zsírtól rettegnek, a cukorral szemben nincsenek komoly fenntartásaik. A jégkrém és keménycukorka,  a gumicukor és a sütemények magyar szemmel elképesztő mennyiségben fogynak itt. A medvecukor és a szalmiákcukor szinte "nemzeti édesség" státuszban vannak...

Haha, de nem is erről akartam írni! Hanem az újévi bulikról, amelyeket 2003-ig csináltam, aztán hagytam a fenébe. Az újévi buli ameddig vissza tudok emlékezni valami távoli helyen volt, ahová sokáig kellett gyalogolni, sok rossz bort inni, ahol kényelmetlen volt az fekhely és a sok idegen üvöltözik részegen, majd másnaposan, a fagyban igen sokáig tart hazamenni. Általában az egész egy nagy szar volt.

Iszkaszentgyörgyi borospince, ahol mindenki a tuják tövébe rókázott és a rosszul megrakott kályha fekete füsttel borította be a szobát. Nem lehetett aludni.

Fehérvár Öreghegy, "házibuli". Romos ház, padlóra fektetett szivacsok, a zene egy kis kazettás magnóból szól, mindenki idegen. Végül a közeli autósbüfében vártam meg az éjfélt egy melegszendviccsel.

Kápolnásnyék, rossz bor, rengeteg virsli édes mustárral, amiből senki nem kért. Pár erőszakosabb rocker miatt éjfélig Scorpions turnévideót kellett néznünk a videón, legalább négyszer. Valaki lehányta a kabátomat mustáros virslivel.

Boldog újévet. Ezt szokás ilyenkor, ugye? :)

















2013. december 27., péntek

Vendégségben

A finn karácsonyi menüről általánosságokat már írtam egyszer (itt: A finn karácsonyi menü 1. rész), az alábbi cikk az idei ünnepek alatt első kézből szerzett tapasztalatokat közli.
---- 
A családlátogatás mindig kellemes, még akkor is ha a Dél-Pohjanmaa a célpont, ahol a helybéliek szótlansága még finn mértékkel is zavaró. Úgy tartják, jó rendőrök származnak erről a környékről. 

Az itt élők nem vesztegetik a szót holmi udvariaskodásra, "hogyvagykérlek-jólvagykérlek-hogyutaztál-jólvagytok?", mert azt úgyis elmondod, ha bármi említésre méltó van. De általában nincs olyan. Az asztalnál ezért főleg csak az evőeszközök csilingelése az egyetlen zaj, és persze a legfontosabb utasítások, pl. "passzold ide a borosüveget!". 

Egyszer felástam az anyós krumpliskertjét, mire az após kijött, rábámult a fekete barázdákra és csak annyit mondott, hogy kár volt kézzel, mert ott a Robi kapa. Mondtam neki erre, hogy ott van ugyan, de nem működik. Ja, mondta az öreg, meg kell majd szerelni. De azért mégsem kellett volna kézzel. 

Később valaki annyit hozzátett, hogy biztos jól dolgoztam, mert azt azért mondta volna, ha szarul van felásva a kert.
----

Az ünnepi menü, egy December 25.-i vacsora és egy 26.-i ebéd a képeken látható. 

1. kép jobbról balra: főtt krumpli, répa; sertésdarabok barnaszószban; répa laatikko; túró, gpmba (csiperke) barnaszószban; rosolli; szőlő; sajtok. A 2. kép közelebbről mutatja az asztal bal oldalát.



3. kép: a kép alján feltűnik a joululimppu, a fűszeres, édeskés karácsonyi kenyér.


4. kép: karácsonyi sonka (Joulukinkku) romjai és mustár.


5. kép: jobbról balra: nagy fazékban főtt krumpli; főtt gomba és barnaszósz; házi sült cékla rokforttal és tejszínnel; tarlórépa (lanttu) laatikko; rizses sült máj laatikko; krémes céklasaláta; krémes káposztasaláta; fent: reszelt répa; bal felső sarok: cider.





9. kép: füstölt hal: nagy maréna (siika), friss kaporral



A halak rendes részei az ünnepi menünek, bár a legtöbb helyen (ezt sem) nem bonyolítják agyon. Tapasztalatom szerint a bolti, füstölt halfilé (lazac, szivárványos pisztráng, maréna) húsa bőven megteszi.

Külön említést érdemel a lipeäkala, ami egyes családoknál karácsonyi eledel. Ez egy elég borzasztó érdekes étel: a levegőn szárított, pl. norvég tőkehalat visszaáztatják, amitől a hal megduzzad és gél állagú és büdös erős szagú lesz.

Desszertek tekintetében sokkal szerényebb volt a felhozatal. A szűkölködésben eltöltött évszázadok emlékét idézi a karácsonyi tejberizs (rizskása vagy riisipuuro), amely ünnepélyességét egyedül a rászórt fahéj emeli. Érdemes emlékeznünk rá, hogy az erdők és tavak rengetegében elszigetelt északi családoknál bizonyára nagyobb ritkaság volt minden egzotikum, mint bárhol délebbre.

A rizs tetejére kiisseli kerül. Ez egyfajta gyümölcsleves a kompót valamint a laza lekvár között félúton... Télen még ma is aszalt gyümölcsből készül, szilva és vegyes gyümlcs népszerűek. Nyáron a friss eper és a rebarbara a legmenőbb kiisseli-alap.

Az aszalt gyümölcsöt kis vízzel felfőzik, cukorral édesítik és keményítővel sűrítik. A tejberizs kiisselivel és frisen felvert tejszínnel finom desszert.

Ha érdekel valamelyik étel receptje, akkor kérésre szívesen leírom!

2013. december 25., szerda

Jókívánságaim

Lakótelepünk többnyire arctalan népe! Boldog karácsonyt mindenkinek!

Boldog ünnepeket neked, aki a szemközti bal alsóban egész nap tévézel! És neked is fölötte, akinek hatalmas világító csillag ragyog a lakásodban!

Kellemes karácsonyt neked is, akinek egész évben titokzatos lila fények égnek a lakásában! És hasonlóképpen nektek is, akiknek gyerekei márciustól októberig kőről-kőre szedik szét ezt a lakótelepet! 

Nyugodt, boldog Fenyőünnepet kívánok nektek sréhen szemben lakó mozgáskorlátozott barátaink, amiképp a legjobbakat kívánjuk a titeket naponta gondozó nővéreknek is! Életetek egy nyitott könyv, mindent tudunk rólatok. 

Békés, boldog karácsonyt kívánok nektek bal oldali szomszédaink, akiknek megtermett németjuhásza tegnap beleszart a liftbe! Titeket ugyan nem ismerünk, mert még csak nem is köszöntök, de a szagjelzést úgy vesszük, hogy megtettétek az első, bátortalan lépést a kapcsolatfelvételben!



És te, te mindig szomorú vöröses hajú nő a jobboldali lakásból, aki egyedül neveled a gyereked, de néha egy férfi jelenik meg az ajtód előtt, én tudom, hogy a millió gond fátyolozza el szemed, amiért nem veszel tudomást rólunk. Neked is boldog karácsonyt! 

És te, a folyosó végén élő anyuka számtalan gyerekeddel és azoknak megannyi kis zajos barátjával, nektek is a legjobbakat kívánjuk, egyenként. A folyosói szemetelésért még számolunk, de majd később. Ez most a szeretet ünnepe, ugyebár.

Te, felettünk a macskájával lakó Angry Birds-programozó barátunk, neked is boldogságos karácsonyt kívánunk! Kívánom, hogy torkodból soha ne fogyjon ki a hang, gitárod húrja soha ne szakadjon el, és zongorád billentyűi mindig találják meg a helyes hangot, ha Bon Jovit énekelsz. Mindig, teljes hangerőn. 

És nektek is sárganadrágos hipszterek, akik ugyanúgy zenéltek, mint a programozó, csak a földszinten és finn számokat: boldog ünnepeket!

Alsószomszéd, te kedves nő, aki gyermekeiddel élsz velünk egy házban és feljelentettél minket egy madáretető miatt! Boldog karácsonyt neked is és kislányodnak is. Figyellek (gonosz kacaj)!

NEM BÍROM NEM BÍROM NEM BÍROM magamban tartani, mennyi jókívánságom lenne, ha tudnám, ki vagy kedves lakótársam, aki hetente többször dühösen ordítozol családoddal.

Boldog karácsonyt mindannyiótoknak!

Üdv: A szomszédok, aki rendszeresen ott felejtik a ruhákat a közös mosógépben.  





Ha kíváncsi vagy a napi finn apróságokra is, akkor iratkozz fel a Finnisztán blog Facebook oldalára, amely gyakrabban frissül, mint a blog!

2013. december 24., kedd

Magyaros halászlé Finnországban

Ez egy rendhagyó poszt lesz, receptet osztok meg a nagyérdeművel, ezzel együtt kiteszem magam a szakértő nagyérdemű megjegyzéseinek, de állok elébe. Bibliám Horváth Ilona Szakácskönyv c. könyve (Magyar Nők Országos Tanácsa, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1984, 222. oldal).



Mielőtt befejezném a pár napja elkezdett, a hagyományos finn karácsonyi ételekről szóló írásomat, álljon itt egy rövid leírás arról, hogy hogyan készült Helsinki egy kockaházában magyaros halászlé kizárólag finn alapanyagokból  - a hazai pirospaprikát leszámítva.

Előrebocsátom, hogy ismerem a halászlé receptjét, főztem is magyar halászlevet 4-5 féle halból, és ettem is olyan paksi és mohácsi éttermekben, amelyeket Pestről látogatnak csak a halászlevük miatt. 

Ennek ellenére az alább leírt recept egy igen egyszerű megközelítése a halászlének, az eredmény azonban feltétlenül az eredetire hasonlít. Sőt, ha csak a hal minőségét veszem, a megszokott "bolti" ponttyal szemben a szivárványos pisztráng (amely nem azonos a Magyarországon is élő és tenyésztett sebes pisztránggal) egy másik ligát képvisel... 

Másrészt a praktikum és a megszokás felülírja a "kőbe vésett" törvényeket. Így étolajat használunk, mert azt kapni, szalonnát sem igen rakunk semmibe, mert az sem része egy átlagos bolt kínálatának. 

Hozzávalók: 1 egész, bontott lazac (lohi) vagy szivárványos pisztráng (kirjolohi)

A hal kilójaként egy nagy fej hagyma, kilónként egy paprika (igen, lehet "színes" pritaminpaprika is") és kilónként 1 dl paradicsompüré.

Jó sok édesnemes paprikaőrlemény, só, kis őrölt bors. Nálunk gyerek is van, ezért az erős paprikát mindenki magának adagolja.

Alaplé:
1. A hal fejét, farkát, úszóit levagdosom, nem baj ha egy kis hús marad rajtuk. Ezeket nem dobom ki! A hagymát karikára vágom. A levet blenderrel fogom eldolgozni, ezért nem érdemes az aprózással bajlódni. 




2. A haltörzset egyforma szeletekre vágom. Besózom, és kb. egy órát (amíg az alaplé elkészül) állni hagyom.



3. A hagymát üvegesre pirítom, a tűzről lehúzom, belekeverem a pirospaprikát, majd kis (1 dl) vízzel felöntöm, hogy addig se égjen oda, amíg a halfejet és a többit nyesedéket hozzáadom. Sózom.

4. Az aprólékot berakom a fazékba, felöntöm vízzel, hogy a nagyját ellepje (a fej elég magas, azt forgatni kell). Fél órán át közepes hőfokon főzöm. Ezalatt az idő alatt felkockázom a paprikát.






5. Ha letelt a fél óra, a fejet, csontokat, bőrt és szálkákat kiszedem a léből. A hús és apró, hajszálvékony szálkák maradnak. Botmixerrel homogenizálom (amennyire tudom).




6. Már majdnem készen vagyunk! A sűrű lébe beleteszem a felkockázott paprikát és a paradicsompürét....





...és belerakosgatom a halszeleteket.





7. Felöntöm kis vízzel (érzésre), aztán addig főzöm, amíg a paprikakockák szinte feloldódnak a levesben.




Köretnek tagliatelle tészta volt, amelyet frissen gyúrtam. (400 g durumliszt, ek. étolaj, 2 tojás, víz, só és egy Marcato kézi tésztanyújtó segítségével).

Az idei kb 5 liter halászlé 20 euróból kijött: 2 kg pisztráng akciósan 15 Euro, két paprika 1,80 Euro, két hagyma kb 1 Euro, paradicsompüré kb. 2 Euro, a többi meg volt otthon. A fél kiló tészta további 3-5 Euroba került.

Jó étvágyat!


Ha kíváncsi vagy a napi finn apróságokra is, akkor iratkozz fel a Finnisztán blog Facebook oldalára, amely gyakrabban frissül, mint a blog!


2013. december 22., vasárnap

Boldog Karácsonyt!

Ezzel a képpel, az enyhe időjáráshoz passzoló nyári cukorkaesővel kívánok Boldog Karácsonyt minden Finnisztán olvasónak!

Fotó: Niina Ala-Fossi
Karácsonyvárós fotóalbum nyílik itt, klikk a LINKRE! 


Karácsonyvárós videó:





Ha kíváncsi vagy a napi finn apróságokra is, akkor iratkozz fel a Finnisztán blog Facebook oldalára, amely gyakrabban frissül, mint a blog! 


2013. december 20., péntek

Karácsonyi menü Finnországban 1.

Idén lesz a kilencedik alkalom, hogy belekóstolhatok a finn karácsonyi menübe, amely szinte mindenben különbözik a miénktől. Írom ezt annak ellenére, hogy még a magyar menüsorok is jelentős különbségeket mutatnak. Valakinél töltött káposzta, másoknál mákos guba, rántott hal, netán halászlé kerül az asztalra.

A finnek sem különbek, itt is vannak eltérések. A finn konyha nem világhírű, ételeik egyszerűek, minden hivalkodástól (és fűszerektől...) mentesek, és ez természetesen az ünnepi étkekre is igaz.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a sokféle ételtől roskadozó ünnepi asztal ne lenne ragyogó, és a szívesen kínált ételek ne ízlenének még a magyar kosztra kalibrált finnyás ínyencnek is! Nem, a finnek semmi "borzasztót" nem esznek, inkább el kell tudnunk fogadni a miénknél egyszerűbb konyhát is.

Virágom, virágom
A finnek cserepes mikulásvirágot, jácintot és/vagy amarilliszt helyeznek el a lakásban. Igen, jácintot, amelyet Magyarországon inkább Húsvét táján szokás beszerezni. Számomra érdekes, hogy február környékén kezdődik a tulipánszezon!  



www.omenapuuntkatriina.blogspot.fi

Bemelegítés: piparkakku, glögi és joulutorttu
Az ádventi időszak nem múlhat el piparkakku, azaz "mézeskalács" nélkül, amelyben méz nincs ugyan, de fahéj, kardamom és melasz annál inkább! A "pipar" valószínűleg a svéd "peppar" (bors) szóra vezethető vissza, amely egyben a "fűszeres" szinonímája is lehetett.

Boltban kapható kész tészta, de otthon is könnyű elkészíteni. A piparkakku jellegzetes formái a télhez és az ünnepekhez kötődnek (csillag, fenyő, stb.), de december 6.-án, Finnország függetlenségének napján fehér-kék cukormázas, Finnország alakú piparkakku is kapható a kávézókban.

A családi készülődés másik fontos lépcsőfoka a piparkakkutalo, azaz mézeskalácsház építése, amelyhez elég komoly tervezés szükséges. Az egyes "legódarabokat" külön kell kisütni, majd "cukorragasztóval" összeilleszteni.


A joulutorttu vagy karácsonyi süti sima vajastésztából (hájas-levelest mondanék, de azt itt nem sütnek) hajtogatott csillag, közepén kis szilvalekvárral. Figyelem: a szilva errefelé alig él meg, szinte "trópusi" gyümölcs, és a szilvalekvárt csak erre használják!

A céges, iskolai és ovis ünnepek elmaradhatatlan kelléke a glögi, a fűszeres forralt bor  szelidített, alkoholmentes változata, amely ezerféle változatát TetraPak dobozban kapni a boltokban.
Persze otthon is készíthetjük, ehhez külön glögi fűszerkeverék kapható. Az italt fazékban felforralják almát és citrusféléket ugyan nem tesznek bele, de mandulát és mazsolát igen. Nem meglepő, hogy a boltok polcain találunk ehhez mandula-mazsola keveréket is!



Az ünnepi asztal éke az egybensült karácsonyi sertéscomb, amelyet hagyományosan csak kevés fűszerrel, borssal, babérlevéllel és mustárral ízesítenek. A nagy trükk abban áll, hogy a húst a sütés utolsó fázisában zsemlemorzsás mustárral kenik be, és úgy sütik még kb. 10 percig. Sózni nemigen kell, mert manapság a combok zöme előre sózva érkezik, forrásom szerint Dániából. A népszerűbb fajta a "harmaasuolattu" azaz nem-nitrites sóval sózott "szürke" hús, illetve a "punasuolattu" (vörösre-sózott), amely nitrites sóval lett kezelve. Ez utóbbi inkább Dániában népszerű, a finnek nemigen veszik.

A sertéscomb  december második hetétől növekvő területet foglal el az üzletekben. Ez ezüstvasárnapra odáig fajul, hogy a ládákból a fagyott húst át sem pakolják a fagyóba, hanem a ládákat ott hagyják a polcok közti folyosón egy nagy kupacba, hadd vegye-vigye mindenki. 

Várom a januárt, amikor az 5-10 Euró/kg-s sonkák ára hatalmasat zuhan, és be lehet vásárolni a kolbásztöltéshez. 

Köretek
A köretek hagyományosan igen színes és vidám kavalkádot alkotnak az asztal közepén tornyosuló sertéscomb körül. A főtt krumpli olyan állandó jelenség a finn asztalokon, hogy említeni sem érdemes.

Ezzel szemben nagyon is kiemelendők a különféle laattikko-félék, amelyek amennyire népszerűek itt, épp annyira furcsák lehetnek a magyar ízlelőbimbók számára. A laatikko (igen, ládikó!) szó lefedi az összes  jénaiban sütött dolgot, legyen az májas "vadgalt" ("maksalaatikko") vagy az amerikaiak "macaroni and cheese" ételének finn változata ("makaronilaatikko"), amelyeket - noha családfüggő - egyes idős finnek karácsonykor is az asztalra tesznek.Talán fel sem tűnik, de a karácsonyi asztal különlegessége az "imelletty perunalaatikko", amely voltaképp krumplipüré, amelyet mély tálban sütőbe tesznek és 2-3 órán át sütik. A termék önmagában édesebb lesz az eredetinél, de biztos ami biztos alapon adhatunk hozzá cukormelaszt (siirappi).



A karácsonyi asztalra a sárgarépa és a nálunk egyáltalán nem használt vajrépa kerül laatikko formában, de a gyökérzöldségek közül a cékla is komoly szerephez jut (lásd később).

vajrépa és sárgarépa laatikko egyben (http://dinanmaailma.blogspot.fi)

A következő részben a salátákról és édességekről írok.







2013. december 19., csütörtök

Karácsonyvárás Finnországban

Csak az tudja mit jelent a finn tél, aki legalább egy egész évet eltöltött Finnországban. A turista eljön, beleszagol, esetleg hómobilozik vagy kutyaszánon száguld, szuanázik, kezet ráz a Mikulással, majd repülőre ül és hazautazik. Haza, ahol nem délelőtt 11-kor kel és délután egykor-kettőkor megy le a nap. Jó, ez most egy rosszkedvű poszt lesz. Könyörgöm, lehet másként írni a sötétségről? :)

Finnországban a tél különös vegyüléke a szinte őrjítő fénytelenségnek, az elviselhetőség határán túli, kegyetlen, mégis (vagy éppen ezért?) mesékbe illő természeti jelenségeknek, és a szívet melengető szokásoknak. Ezt mindet megélni csak akkor lehet, ha látod, miből jön ez, és mivé lesz?

Már a reggel is szarul indul. Reggel hat: koromfekete. Visszaalszol. Reggel 8: koromfekete, visszaalszol. Délelőtt 10: Valami dereng (Lappföldön: éjfekete), még mindig nem vagy meggyőzve, hogy érdemes felkelni. Rovaniemiben délelőtt 10-ig nem tudtam, hogy éjszaka van-e vagy nappal?

Van egy erős fényű "naplámpával" kombinált ébresztőóránk, ami 30 perccel ébresztés előtt egyre erősebb világításra kapcsol és beragyogja a hálószobát. A ébredés így kíméletesebb és jobb is, azt kell mondanom.

www.philips.fi

Ez a lámpa a "kistestvére" a jókora naplámpáknak, amelyek 10 000 luxos fénye beragyogja a lakást és olyan érzést kelt, mintha az ablakon át besütne a nap. Már a kis ébresztő is sokat segít, a nagy sem lehet hatástalan.
www.philips.com

Komoly lélektani hatása van annak, hogy novembertől februárig nappal is inkább csak szürke derengést látunk, de jobbára éjfekete sötétségben élünk. A táj barna, fekete és feketébb, és délután fél négytől (északabbra még előbb) az orrodig sem látsz ha nincs utcai világítás. A vastag felhőzet nem ereszti át a napfényt, és ez a borongós fénytelenség ráül a hangulatodra is.

Nem véletlen, hogy a havat várja mindenki. A hó fehérsége javítja a fényviszonyokat és a lélekre is jó hatással van (kivéve ha autózol). Soha nem felejtem el azt a holdfényben ragyogó hómezőt, amelyet egy kora februári este láttam. Hat óra volt csak és farkasordító hideg, és a tiszta égen ragyogó telihold fénye olyan erős volt, hogy még a saját árnyékom is látszott a sima hótakarón.

mécses jégtartóban. Photo: picasa.com, Mrlatsi
A tél és a sötétség ezért erősebben hat minden itt élőre. A fényt nem lehet eléggé értékelni. A házak, kávézók, üzletek ajtaja elő kitett óriásmécsesek, fáklyák fénye szívmelengető a koromsötét estéken.

Közeleg a karácsony, a fény győzelme a sötétség fölött akár spirituális, akár profán értelemben is. A templomba ilyenkor az is elmegy, aki egyébként nem szokott, hiszen karácsony előtti hetekben rendezik a "Legszebb karácsonyi dalok" programokat, amelyeken a finnek összejönnek és énekelnek. Mindezt megelőzi a "pikkujoulu" vagy kiskarácsonyi buli, amely az adventi időszak kezdetétől még egy okot ad az öltönyös-nyakkendős berúgásra.

Az egyik kedvenc dalom arról szól, hogy végre itt a karácsony, végre megtömhetjük a hasunkat karácsonyi tejberizzsel!



Az üzletekben természetesen élethalálharc folyik. Tornyokban állnak a karácsonyi ételek alaphozzávalói. Hegyekben a fagyasztott nyers sonkák, hatalmas mennyiségű kész répa "laatikko" (sült répapüré?), szilvalekvár kis plasztik dobozokbanj, a karácsonyi csillaghoz vajas tészta, a fűszeres glögi, hozzá zacskókban mandula és mazsola keveréke... De ez már a következő bejegyzés témája.






2013. december 9., hétfő

A csomagolt kockacukor legendája

Íme egy apró részlet és egy kis történet a finn hétköznapokból. 

Ha valaki Finnországba érkezik, az kávézni is fog. Ha nem fogyaszt kávét, akkor is eljut egy kávézóba, ahol a kávéhoz és teához ízlésesen, kettesével, vékony papírba csomagolt kockacukrot kínálnak, jól látható helyre téve.


Ami történni szokott, az a következő: a vendég két kézzel, foggal-körömmel széttépi a csomagolást, előhalássza a cukordarabokat, majd több gondolatot nem pazarolva az ügynek az erre kijelölt kosárkába dobja a széttrancsírozott csomagolást. A papírban ott zizeg némi kristálycukor, ami a cukorkockák nyomorgatása közben dörzsölődött le.

Milyen kár, hogy szinte senki nem tudja: a papírcsomagolást egy egyszerű mozdulattal SZÉT LEHET NYITNI, úgy, hogy a cukordarabokat szétválasztjuk, és a csomagolás velük nyílik, anélkül, hogy a papírt szakítani kellene!

www.palasokeri.com

Az újfajta csomagolást a hatvanas években Svédországban találta fel egy bizonyos Åke Birch-Lensen, akinek - tartja a fáma - abból lett elege, hogy a kávézók a cukrot hagyták porosodni meg mindenfélével szennyeződni, ő meg nem akart poros kávét inni.

A legenda
A mai napig tartja magát az a nézet, miszerint Birch-Lensen úr felkötötte magát, mert elkeseredett, hogy senki nem értette a csomagolás használatát. A történetet legutóbb épp egy másik feltaláló, név szerint Heikki Kärnä, a híres finn csodabalta feltalálója mesélte Niinának, mint megtörtént esetet.

Az igazság szerencsére sokkal unalmasabb, a svéd feltaláló nem ölte meg magát. Az alábbi hat perces klip is a csomagolt kockacukorról és a feltaláló legendájáról szól. (Figyelem, díjnyertes alkotás!)


Palasokerimies from Viro Tuotanto on Vimeo.







2013. december 8., vasárnap

A Mikulás-összeesküvés

Kedves Mikulás! Imádlak téged, hogy adtál nekem szívecskenyalókát!

A Mikulásbácsi jött, a Mikulásbácsi jött! 
A Mikulásbácsi szép, mert szép szakálla van. 

Te akkor is szeretsz velem játszani,
Ha nem akarok kitakarítani. 

Szeretem a Mikulást, szeretem a Mikulást,
Feri papa a Mikulás, Feri papa a Mikulás

Amikor Aleksi Kallioniemi nagy lesz, 
akkor Mikulás lesz Alexi Kallioniemi. 

(Friida verse December 6.-án)



Lappföld télen. Fotó: Andrew Wallinski

December 6., a Mikulás napja. Ezt minden gyerek tudja!

Tényleg minden gyerek? A finn gyerekek biztosan nem tudják, mégis ünnepelnek e napon. Amikor a magyar gyerekek a csizmáikba rejtett édességeket bányásszák elő, addig Finnországban az ország függetlenségét ünneplik. Kék-fehér zászókat fabrikálnak, az udvaron énekelnek, de ennél komolyabb nem történik az óvodában.

1917-ben e napon emelkedett törvényerőre a finn Függetlenségi Nyilatkozat, amelyet November 15.-én adtak ki egyfajta válaszul arra történelmi esélyre, hogy Oroszországban II. Miklós cárt megfosztották hatalmától. Az ezredéves magyar államiságot megszokva őrületesen kevésnek tűnik az a cirka 90 év, amióta önálló Finnország létezik. Soha előtte nem volt ilyen. Finnek voltak, de kb. 1000 éve más uralkodott. Azelőtt meg nemigen tudták magukról, hogy ők finnek, laza törzsszvetségeikben elszigetelten éldegéltek ott fent északon egészen addig amíg "rájuk találtak" a svédek meg a keresztény hittérítők.
A legendabeli Lalli baltával agyonüti és lefejezi Henrik püspököt a finn evangelizáció hajnalán...
Forrás: wikipedia 
A Mikulás-összeesküvés egy népeken átívelő globális hazugság, amely a "folyamatos gazdasági növekedés" nevű szintén globális hazugsággal szemben kevésbé pusztító, sőt, ártatlannak mondható, ha jól bánunk vele.

Egy kisgyerek világa még képlékeny, a képzelet és a valóság TÉNYLEG összemosódik, ezért 4 éves lányunk a "hétköznapi varázslást", pl. a füle mögül előhúzott, elveszettnek hitt alvós nyuszi igazinak gondolja. A csodák netovábbja azonban a karácsony. Képzeljük csak el, mit élhetnek át ilyenkor!

A semmiből, egyik napról a másikra kicsi és óriási fenyőfákon, egész épületeken, utcák fölött csodás fények jelennek meg, és mindenki, ismétlem MINDENKI repülő rénszarvasokról, és egy kedves idős ajándékozó bácsiról beszél. A dolog valóságossága, hitelessége erős alapokon áll, a gyereknek nincs oka kételkedni, hogy a manók elmondják a Mikulásnak, ki volt "jó", és ki volt a "rossz" gyerek? Számos helyről nyer megerősítést, a fő motívumokat újra és újra idézve. Felnőttek faggatják a gyereket: írtál már a Mikulásnak? Mit kértél tőle? Jó gyerek voltál? Még akkor is, ha Finnországban (is) a karácsonykor jön, a fő motívumok hasonlóak.

A finn Mikulás, a Joulupukki már mindenben a modern Mikulásképet követi, de nevében a kereszténység előtti korok világa köszön vissza. Az ősi korok sötét, hátborzongató legendái csak halványan emlékeztetnek a jóságos, keresztény Szent Miklósra és a Coca Cola pocakos, joviális reklámfigurájára.

Nem minden az, aminek látszik
A hiedelmek, szokások koronként változtak északon is, ezért a karácsonynak csak pár érdekes eleméről írok most. Az északi legendárium "karácsonyi kecskéje" (Joulu, jul=karácsony, pukki, bock=kecske, bak) formája talán a "Vadászat" nevű germán legendából, közelebbről a nagyszakállú Thor istenség kosaiból eredeztethető. Thor harcosokkal övezve minden téli napfordulókor, két kostól húzott szekerén vágtázik keresztül a fekete téli égen, és ilyenkor tanácsos a házban maradni és "jól viselkedni", különben baj lesz. Aratáskor az utolsó gabonakévét, amelynek mágikus erőt tulajdonítottak, egészen karácsonyig tartogatták és kecskefigurát kötöttek belőle. Ez volt az eredeti julbock, joulupukki, stb. A bakra úgy is gondoltak, mint egy vigyázó szellemre, aki az ünnepek előtt ellátogat és ellenőrzi, hogy rendben zajlanak-e a karácsonyi előkészületek? Erről Tove Jansson egyik Mumin története (könyv, nem rajzfilm!) jutot eszembe (csak nagy vonalakban):

Tove Jansson: A fenyő (Csepregi Márta fordítása)
- Jön a karácsony! Elegem van belőletek és az alvásotokból, a karácsony bármelyik pillanatban itt lehet! A múmik szokásuk szerint téli álmukat aludták. Már több hónapja aludtak, és tavasz előtt nem is akartak fölébredni. (...)
- Itt a tavasz? – motyogta Múmimanó. 
- Tavasz? – zsémbelt vissza a hemuli. – Karácsony van, nem érted, karácsony. Még nem szereztem be semmit és nem rendeztem el semmit(...)
- Mama, ébredj föl – mondta Múmimanó ijedten. – Azt mondják, valami borzasztó dolog történik. Karácsonynak hívják.
- Mit beszélsz? – dugta elő a mama az orrát. - Nem nagyon tudom – mondta Múmimanó. – De semmi sincs elrendezve, valami elveszett, és mindenki összevissza szaladgál, mint a bolond. Talán megint árvíz van. Óvatosan megrázta a Mimólányt és azt súgta neki: - Ne ijedj meg, szörnyű dolgok történtek. (...)
A hemuli nagynénje vágtatott el mellettük szánkóján egy kis fenyőfával. - Nocsak, végre fölébredtetek – vetette oda – Ügyeljetek, hogy még a sötétség beállta előtt beszerezzétek a fenyőfát. - De miért? – kezdte az apa. (...)
- A sötétség beállta előtt – súgta a Múmilány – Azt mondta, a sötétség beállta előtt. A veszélyes ma este jön… Úgy látszik, a fenyővel kell védekeznünk – töprengett az apa. – én nem értek semmit.
A részletet itt olvashatod: KLIKK IDE

A kosok mára pusztán szobadíszként láthatóak,  néhány extém kivételtől eltekintve (lásd alábbi képet). A manók már akkor is képben voltak, de csak mint a "szokásos" házimanó képében, akinek egy kis kását is kitettek éjszakára karácsonykor.

A julbock, a karácsonyi bak szalmafigurája a svéd Gävle városában 
A régi finn legendáriumban szereplő gyerekeket elrabló, szakállas, kosszarvú szörny, a jeges tél démona szintén nem illik a ma használatos kedves képbe. A figura gonosz és elrabolja a gyerekeket.

Télapó kecskeháton (skandináv népmesei elem)

Az ajándékozó figurája, és maga az ajándékozás úgy általában már mindenütt a Szent Miklóstól eredeztethető szakállas, idős férfihoz kötődik. Rá épül a a finn Mikulás-ipar is, amely a kilencvenes évek brutális munkanélkülisége idején kapott erős hangsúlyt, amikor a finn gazdaság legelmaradottabb régióját, Lappföldet igyekeztek gatyába rázni. Ez nagyon jól sikerült, annak ellenére, hogy számos északi nemzet, Kanada, Svédország, Oroszország, stb. szeretné magánál tudni a Mikulást.

A Mikulás sarkkörön álló háza és a sarki fény ígérete sok külföldinek elegendő vonzerő egy téli kalandhoz, és ez rengeteg új munkahelyet teremt, a szállodaipartól a kézművesekig, a számos lappföldi repülőtér regionális hatásáról nem is beszélve.

A Mikulás-hazugság azonban kegyes hazugság, és mi partnerek vagyunk benne. Ápoljuk a csodát, mert egy kislány hisz benne. Én pedig abban hiszek, hogy szegényebb lenne a világ az efféle csodák nélkül.

2013. december 2., hétfő

Finn nevek

Ahhoz, hogy egy népről magunkban képet alkothassunk, számos dolog mellett, a nevek az elsők között állnak rendelkezésre. Nem kell utaznunk, de még találkozni sem kell senkivel; elég csak egy hírt elolvasni vagy egy filmet megnézni és máris érdekesen hangzó, olykor furcsa vagy vicces nevek sorával találkozunk, amelyekről azt sem tudjuk, hogy nőé vagy férfié?

Finnországban idén népszerű nevek voltak a Sofia, Iida (lányok), valamint Toivo (FF), Väinö és Onni, de az all-star nevek között régóta erősek az Aada, Aino, Emma és Venla, valamint Elias, Leo, Aleksi, Mikael, Olavi nevek is. 

Az újnak elfogadott nevek között a Lol okozza számomra a legnagyobb fejtörést. A Lol az angol internet "Laughing out loud" (azaz "Hangosan felnevetni") kifejezés a netezők által igen gyakran használt rövidítése. No comment. 


Kiscsoport
Amint látható, finn nevek között rengeteg "unortodox" van, még akkor is ha a zsidó-keresztény-latin nevek természetesen itt is népszerűek. 

Az óvoda 3-5 éves gyerekei, akik között vannak külföldön születettek is, (magyar 
fülnek) igen érdekes nevekre hallgatnak:

Santeri, Kosar, Toivo, Friida, Inkeri, Lumia, Irja, Kamelya, Kira, Siiri, Miila, Liisbet, Jooa, Miio, Alex, Henna, Aleksi, Rasmus, Eevi, Joel, Thomas

Játék: szerintetek melyek a női és melyek a férfinevek? 

Nagycsoport
A leggyakrabban emlegetett nevek listáján a finn kormány képviselőinek, minisztereinek nevei bizonyára az első között vannak. 

Nézzük, mely neveket kénytelenek a finnek nap mint nap többször is elovasni, és ízlelgessük őket.  Figyelem, ezek mind keresztnevek lesznek! Szokás két keresztnevet is adni, de amint látható, az óvodások még nem használják mind a kettőt. Az csupán a parlamentbe kerüléstől válik szükségessé (haha).

Jyrki Tapani
Jutta Pauliina
Cai-Göran Alexander
Henna Maria
Jari Antero
Jyri Jukka
Paula Sinikka
Erkki Sakari
Jukka Tapani
Lauri Armas
Maria
Krista atriina
Paavo Erkki
Merja Sinikka
Heidi Annel
Ville Matti
Anne-Maja Kristina
Carl Christoffer
Päivi Maria

2013. november 28., csütörtök

Nem hétköznapi történet

Ernest Hemingway-nek tulajdonítom azt a mondást, hogy egy igazi férfi az életében elejt legalább egy medvét, felépít egy házat és megír egy könyvet. Igazi férfinak lenni most könnyebb, mint az elmúlt évtizedekben. A közép-európai medvepopuláció örvendetes gyarapodása, az ingatlanárak nyomottsága és a fizetség fejében bármit könyv formába kötő online könyv-szolgáltatások által bárki - még a nők is - hemingwayi értelemben vett igazi férfivé válhat. 

Nemrég megjelent könyvünk persze nem hozható egy lapra a próza nagyjaival vagy a történetírók munkáival. Mégis, ha azt a célt tűztük ki, hogy egy történetet bárki által könnyen érthetően, mégis stílusosan közvetítsünk, akkor szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy sikerrel jártunk.

Könyv
A héten megérkezett Magyarországról 1000 példány a "Hungarian volunteers in Finland during the Winter War" c. finn és angol nyelven írt könyvből, amelyet Niina Ala-Fossi fotós, Dr. Richly Gábor történész, a helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ igazgatója valamint jómagam készítettünk. Készítettünk, mondom, hiszen a könyv anyagának összeállításától kezdve a tipográfián és a tördelésen át szinte mindent mi csináltunk. A szövegeket finn és angol nyelvi lektor is ellenőrizte, de a felelősség a miénk, ha bármi hiba benne maradt. A könyvet a helsinki Magyar Nagykövetség gondozta és adta ki.

A könyv létrejötte több tényező szerencsés együttállásának volt köszönhető. A téma egyik legkvalifikáltabb magyar szakértője, Richly Gábor jelenleg Helsinkiben él és dolgozik. Ő 2009-től, amikor még mi és ő is Budapesten éltünk, támogatólag, bátorítólag állt a munkánkhoz.
A könyv nem jött volna létre ilyen hamar, ha a szerzők nem tartózkodtak volna éppenséggel Helsinkiben.

Tudni érdemes, hogy a téma az utolsó, lapuai kiállításunk óta másfél éve parkolópályán volt, amikor 2013 derekán egy régi fehérvári barátom felkeresett, hogy lakóhelyén, Hämeenlinnában jól fejlett hadtörténeti múzeum működik, ott lenne jó kitenni az anyagot. Segített megszervezni, és sikerült!

A másik fontos tényező, hogy Magyarország helsinki nagykövete, Forrai Kristóf tudomásom szerint már korábban is élénk érdeklődést mutatott a téma iránt, különösen az SA-Kuva finn háborús fotótár fotóinak nyilvánosságra kerülése óta. A fotótár megnyílása majdnem egybeesett a fent említett "Hétköznapi történetek" kiállításunkkal, amelynek megnyitóján a Nagykövetség is képviselte magát és hazánkat. A megnyitó után nem kellett sokat várnom (4 napot), hogy telefonhívást kapjak a Nagykövet Úrtól, amelyben egy könyv tervét vázolta fel nekem.


A könyv három fő elemre épül.

  • Az első, bevezető részben Richly Gábor levéltári kutatásainak rövidebb kivonatát olvashatjuk, amelyben az 1939-as év magyarországi történései, és a finneknek szánt magyar segítségnyújtás részletesebb leírása is szerepel. Ez segít eligazodni a német és orosz érdekek között 
  • A második szakasz a "Hétköznapi történetek" elnevezésű projektünk képi és szöveges anyagát tartalmazza. Ebben finn civilek elevenítik fel emlékeiket a magyarokról, akik a városukban éltek majdnem egy hónapig. A helyi fotómúzeum archívumából rengeteg magyar önkéntest ábrázoló portréfotót sikerült azonosítani, ezekből is mutatunk sok érdekeset.
  • A harmadik, záró fejezetben a tavaly megnyílt finn háborús fotótárból (SA-Kuva) szemezgettünk. A képeken a magyar önkénteseket hazaindulásuk előtti órákban látjuk Turku kikötőjében, 1940 májusában. A fotók segítségével végigkövethetjük az főbb eseményeket: a bevonulásukat finn katonai zenekar kísáretében, a felsorakozást, ahogy Oscar Enckell felolvassa Mannerheim tábornagy magyarokhoz intézett levelét, majd a pihenőt.

Magyar önkéntesek bevonulása Turku kikötőjébe (Forrás: SA-Kuva)

A könyv nem kerül kereskedelmi forgalomba, de a nagyobb finnországi könyvtárakban elérhető lesz.

Kiállítás
A téma 2015 márciusban a helsinki Hadtörténeti Múzeumban kiállításra kerül Richly Gábor és Osmo Wilkuna által összegyűjtött levéltári anyagok és videóinterjúk kiegészítéseként.




Az anyag legutóbb 2013 decemberében, egy jóval kisebb lélegzetvételű kiállításon szerepelt. Akkor, december 6.-án a finnországi Hämeenlinnában, a Museo Militariában mutattuk be a "Hétköznapi történetek" anyagát (alább a poszter).



A decemberi kiállítás plakátja

De mégis, egyáltalán mi a bánat ez? 

1. Mi ez? 
Ez egy kutatás, amely azt célozza, hogy egy finn kisváros, Lapua lakói milyen emlékeket őriznek az Első Magyar Önkéntes Hadosztály katonáiról, akik az 1939-1940-es szovjet-finn Téli Háború idején a finnek segítségére siettek és épp a városukban lettek elszállásolva vagy egy hónapig.

2. Aha, tök jó...és milyen emlékeket? 
Személyes emlékeket. Milyenek voltak a magyarok, mit csináltak, hogyan éltek a finnekkel együtt? Kilenc finnt sikerült szóra bírnunk, de átnéztük a lapuai könyvtár archívumát, a helyi újság (Lapuan Sanomat) 1940 februári és márciusi számaiból kimásoltuk a magyarokra vonatkozó cikkeket.

A finn emberek (ma már jóval hetven fölött) családi fotóalbumaikban máig őrzik a magyarok portréit, hétköznapi életükről szóló fotókat. Persze nem sokat, általában csak pár oldalnyit. De a fotók hátoldalán magyar feliratok olvashatók, "Szeretettel Jancsitól" ilyesmi. Print- valamint digitális fotókat, hanganyagot és a háttérinformációt is láthatnak a látogatók.

2. Fotók nincsenek? 
Vannak, de ezt már mondtam. Olyannyira vannak, hogy a projekt lényegében a fotókra épül. Az interjúkon megszólalók mellett a nevezetesebb helyszínekről is fotókat mutatunk (40x40 és 50x50cm méretben). Emellett a lapuai fotóarchívumban felkutattuk a magyarokról készült erdeti üvegnegatívokat, amelyeket beszkenneltünk és diavetítésként mutatunk be.

Ilyen digitális képek sikerültek a maszatos üvegnegatívokból.
Az aláírást az ügyfélkönyvből vettük. (Gyűjtötte, digitalizálta és feljavította: Vilisics F. és N. Ala-Fossi)
3. Ez miért olyan nagy szám? 
A képek egy részéről régóta tudott, hogy magyar katonákat ábrázol. Azonban sok kép volt, amelyet helytelenül soroltak a magyarokhoz, pl. egy észt katonát ábrázolót. Őt éppenséggel Tuovinen úr, az egyik interjúalanyunk ismerte fel, mert az észt jó barátságban volt idősebb Tuovinennel. A lapuai fotóstúdió ügyfélkönyvében minden vásárló neve, aláírása, a rendelt tétel és a fizetett összeg szerepel. 1940 feb-márc. között főleg magyar neveket találunk, amelyeket a finn múzeum dolgozói sokszor nem ismertek fel vagy  helytelenül azonosítottak. Az itt tapasztalt káoszt is elrendeztük legjobb tudásunk szerint.

4. Akkor ti történészek vagytok?
Nem, mi nem vagyunk történészek, és ezt igyekszünk is mindenhol kihangsúlyozni. A kiállítást készítő párosunk egyben élettársi viszonyban is van. Egyikünk fotóművész és tanár, a másikunk biológus. Nyitott szemmel járunk, és megvan a képességünk és képzettségünk arra, hogy beleássuk magunkat egy témába és abból egy bemutatható "terméket" hozzunk létre. Mint amilyen egy kiállítás is. Fontos azonban elmondani, hogy soha nem léptünk túl egy határon, és nem avatkoztunk történelmi fejtegetésekbe. Bemutatjuk amink van, és kész.

5. Nektek akkor elég sok időtök van, ugye? 
Nem, mi is reggeltől kora estig dolgozunk és dolgoztunk. Az finnországi adatgyűjtést a karácsonyi és nyári szabadságaink alatt végeztük 2008-ban és 2009-ben. Először nem vett el sok időt, de ahogy megteremtődött a kiállítás lehetősége, azonnal rengeteg munkánk lett.

Minden szabadidőnk erre ment rá. Nem volt könnyű, mert egyikőnk pont abban az évben védte meg a doktoriját, ráadásul megszületett a lányunk is, és a munka zöme épp a terhesség kilenc hónapjára esett. Hathónapos terhesen autóztunk Lappföldre egy interjúért...


Kiállítás építés a Néprajziban, 2 hónapos babával.

6. Ez nem semmi! És honnan jött az ötlet? 
Az egyikünk finn, és Lapuában született, és évente kétszer-háromszor ellátogattunk Lapuába. A budapesti Finn Nagykövetségen láttunk egy kis vitrint a lapuai magyar önkéntesek fénymásolt képeivel. A finn nagyszülők azt megelőzően is tettek már rá célzást, hogy ők láttak magyarokat réges-régen, 2008 nyarán azonban komolyabb interjút készítettünk velük. Miután rengeteg érdekes sztorit hallottunk, elkezdtünk a rokonságon kívül is kutatni.

7. A finnek elég zárkózottak...
Nem volt könnyű. Újsághirdetésben próbálkoztunk, amelyre többen is jelentkeztek. Mind nők. Aztán sok fiatalabb nő is hívott minket, aki egyes rokonaira hívta fel a figyelmünket. "Ez vagy az a néni/bácsi sokat szokott mesélni a magyarokról", ilyesmi. Köztük sok férfit is megkerestünk, és vágül kettő kötélnek állt és rengeteg jó sztorit mesélt. Ők fiatal fiúként találkoztak a magyarokkal. Az általnuk megkeresett idős veteránok nem kívánták velünk megosztani emlékeiket.

8. Ez elég jól hangzik. Ki fizette a költségeiteket? 
A "Lapua projekt", ahogy magunk között nevezzük a mi gyermekünk, semmilyen támogatást nem kaptunk rá. Már az első kiállításunkat terveztük, amikor Magyar Honvédség alá tartozó Zrínyi Kiadó egyik emberével beszéltem. Egy honvédségi belső használatra szánt könyvről lett volna szó, amiért honoráriumot is kaptunk volna. Sajnos az úr azóta sem jelentkezett az ügyben.

Tehát az adatgyűjtés és a fotográfia teljes egészében kettőnk ötlete alapján, csupán kettőnk munkája, amelyet zsebből fedeztünk. A szövegek tipográfiája, tördelése, a fotók utógondozása és rengeteg más a mi felelősségünk. Ha valami nem kóser, nem tudunk másra mutogatni... :) Ja, pályáztunk finnországi forrásokra is, sikertelenül.

9. Senki, de senki...?
De. A Néprajzi Múzeum és a Balassi Intézet, a rokonság és pár ismerős is sokat segített nekünk. Volt aki a robogóját és autóját, vagy épp a hangfelvevős telefonját adta kölcsön.

A magyarok emlékeiről szóló anyag összeállása után ott álltunk, hogy rengeteg anyagunk volt, csak éppen DVD-ken meg számítógépeken, egyáltalán nem kiállítható formában. Szerencsénkre a Néprajzi Múzeumban pont akkor futott a "(m)Ilyenek a finnek?" című szuper óriáskiállítás, ezért őket kerestük fel. Volt egy szabad termük a kisebb időszaki kiállításokra, ami kapóra jött nekünk is.

Ők kemény munkával meg tudták győzni a budapesti Finn Nagykövetséget, hogy érdemes minket támogatni. Annyi pénzt sikerült kapnunk, hogy a gyűjtött anyag lényegét ma már be tudjuk mutatni. 2009 novemberében nyílt az első és eddig legjobban sikerült kiállításunk.
Azt is el kell mondani, hogy az anyag ide-oda (Magyarország-Finnország) szállításában a Balassi Intézet segít nekünk. Ezt sem tudnánk magunktól megoldani. Nem vagyunk gazdagok.

10. Nehéz elhinni, hogy csak egyetlen amatőrökből álló páros foglalkozik a témával. 
Természetesen a profi történészek, pl. Dr. Richly Gábor már kutatják a témát és cikkek is születnek róla. Film is készült a magyarokról, Sós Mária és Osmo Wilkuna remek dokumentumfilmet készített 2003-ban "Amikor a magyarok síelni mentek Finnországba", amit a Duna TV is bemutatott.

Emellett fontos megemlíteni a miskolci Ruprecht Antalt, aki szintén nem történész, és éveket töltött azzal, hogy felkeresse a magyar önkéntesek élő képviselőit. Utat szervezett számukra Finnországba és minden igyekezete arra irányult, hogy napvilágra kerüljön a magyar fegyveres erők történetének ez az elásott darabja, és az önkéntesek megkapják az őket megillető megbecsülést. Érdemes emlékeznünk: nem volt még egy olyan katonai misszió, amely ennyire békés és eseménymentes lett volna. Ez például szolgálhat a jelenlegi missziók számára is.

Egy gondunk van, mégpedig az, hogy R.A. által összegyűjtött hatalmas anyag nem kap megfelelő publicitást, mert vagy nem tudja vagy nem akarja rendesen publikálni azt.

11. Miben mond mást a Ti  kiállításotok a korábbiaknál?
Mi elsősorban a finn hétköznapi emberek emlékeivel foglalkozunk, valamint igyekeztünk összeszedni mindazt, ami Lapuában a magyarokról megmaradt. Fontos megjegyezni, hogy 1940-ben az ottani emberek jobbára sosem találkoztak külföldivel.

A mi munkánk egy eléggé kerek történetet mesél el, jól közölhető. Ez lesz a hatodik kiállításunk, írtunk cikket róla és rengeteg interjút is adtunk már. Úgy érzem, megérte olyan sokat dolgozni vele.

12. Folytatás?
Sem pénzünk, sem kedvünk...azaz dehogyis. Mivel nincs több elszórnivaló pénzünk, nem tudunk többet foglalkozni a témával. Ez egy költséges hobbi volt. Az az érdekes helyzet állt elő, hogy a múzeumok/galériák stb. mindig szívesen kiállítják a munkánkat, de anyagilag már senki nem akar támogatni minket. Még egy A3-as nyomtatványért (pl. poszterhez) is harcolni kell, holott egy komplett kiállítást kapnak tokkal-vonóval.

13. Végülis..megérte?  
Meg, de ezt már mondtam. Mind a finn, mind a magyar embereknek sikerült jól érthetően elmesélni egy régi, de nem nagyon régi történetet emberségről és barátságról. Ezek a katonák elsősorban emberek (férfiak), másodsorban magyarok, harmadsorban katonák voltak. A sztorik az első két valójukról szólnak: barátkoznak, nevetnek, esznek, isznak, flörtölnek és szeretnek. A katonalét csak a keretet adta a történetekehez.

Voltak olyanok is, akik a Néprajziból vagy a Rubiconból látták először valamelyik rokonukat fegyverrel, katonaruhában, és fogalmuk sem volt, hogy az apa/após valaha is járt Finnországban! Egy férfi épp akkor lépett be a kiállításra, amikor az édesapja katonaruhás fotója volt három méteres nagyságban kivetítve a falra. "Belépek a terembe és látom, hogy ott a fater" - mondta az idős férfi, aki apját mint békés banki alkalmazottként ismerte, aki sosem mesélt fiatalkori kalandjairól. Nem lehetett. A kommunizmus alatt nem lett volna jó ajánlólevél egy Vörös Hadsereg elleni önkénteskedés...





Források, linkek:


A Finnisztán a Facebookon is ott van és ott naponta frissül új tartalommal!

2013. november 16., szombat

Étterem otthon

Vidám pillanat: túléltük!

A Restaurant Day finn találmány. Kitalálói, finn emberek, évente pár alkalommal arra buzdítanak (helytől, nyelvtől függetlenül), hogy nyissanak éttermet a saját otthonukban, vagy a közeli parkban, udvaron, és lássanak vendégül bárkit, aki odatéved.

RD Budapest (blog.bookstreet53.com)
Ebből lett aztán a zárkózott finn társadalomban egyedülálló, évente ismétlődő eseménysorozat, amely két okból is különleges: 1. közelebb hozza a szomszédokat, 2. közelebb hozza a különféle nemzeteket, 3. nem profitra hajt, csak az önköltség fedezésére, 4. új ízekkel, ételekkel ismerkedhetünk meg, 5. önkéntes, és semmilyen engedély nem kell hozzá, csak finom ételek és egy nyitott ajtó! 

Ez nem a hagyományosnak mondható pop-up étterem, mert az rendszerint profi séfek újfajta üzleti modelljeként működik, lehetőleg profitért.

A szájhagyomány azt tartja, hogy ez az alulról növekedő (Nov. 16-án reggel a mutató 1682 egynapos lakásétteremnél áll - világszerte!) szerveződést a rettentően szigorú finn szabályozás 'segítette világra'. A RD kitalálóinak elegük lett abból, hogy a hatóságok miatt szinte lehetetlen egy vidám büfét vagy kávézót nyitni Helsinkiben.

www.restaurantday.org

Van azonban egy kiskapu: ahhoz, hogy egy üzlet csak 1 napig nyisson csak ki, semmilyen engedély nem szükséges!

Ma, november 16.-án mi is belevágunk! A csapat tagjai Niina, Ildikó (ildiKOKKI!) és Péter.

Az elmúlt években számos izgalmas eseményt szerveztünk, köztük ételteszteket, paradicsom-workshopot, Sima-kóstolást, és számos magyar és nem magyar venndég járt nálunk vendégségben, akiket mindig igyekeztünk jó ételekkel kényeztetni. Ez többnyire sikerült is, leszámítva pár melléfogást. Tudom, a májpástétomon még finomítanom kell, és a csilivel is óvatosabban bánok.

A mai egy különleges nap lesz. Az esemény honlapjára regisztrálva nem (csak) ismerősök, és nem csak magyarok, hanem "az egész világ" láthat minket, és ellátogathat hozzánk.

http://kristenbaumlier.com
Éttermünk a "Hungary via Helsinki" (lásd korábbi bejegyzésemet) nem lesz ingyenes, de a finn árak mellett olcsónak számít. Napok óta főzünk, hogy a kívánt mennyiség meglegyen. Ez egyben egy tanulási folyamat is, mert komoly szervezést igényelt 50-60 adag étel elkészítése a bevásárlástól kezdve a főzőhely beosztásáig. Hány liter ételt ad 2 kiló szárazbab vagy 11 kiló sertéshús, és hány fazék és hány nap kell mindehhez? Hétfő és csütörtök pörkölt, kedd és péntek tökleves, szerda babpörkölt.

Az ízek a helyükön vannak, készen állunk!