2012. február 20., hétfő

Mint Moszkvát a hó

Moszkva, Seremetyevo nemzetközi repülőtér. Útlevélvizsgálat a modern, fényes épületben. Az orosz utasok sorra tűnnek el a nekik fenntartott számos kapu egyikén. Mi, az EU-ból jöttek, megszokott kiváltságainktól megfosztva egyetlen "Passport control" tábla előtt-alatt sorakozunk. A plexi mögött egyenruhás, szőke és erősen festett nő ül. Láthatóan feszült, pofákat vág. Oroszul köszön, kölletlenül átveszi az útlevelemet, felvonja szemöldökét, száját lebiggyeszti. Érzem, megérkeztem!


Még kelleni fog pár hét, esetleg hónap, amíg feldolgozom a Moszkvában tapasztaltakat. Moszkvát, úgy általában. Bármennyire is szeretném, nem tudom koherens egésszé összerakni az élményeket. Az ellentmondások, a kontrasztok és a tudatlanságom ezt még nem teszik lehetővé. Ezért csak karcolatokat tudok mutatni.

Nagyon kelet-európai város? Hiszen EZ minden káeurópainak az ősanyja!  A panelházak és a lakótelepi életérzés, a barátságtalan de legalább rosszul kezelt város és annak felszíni tömegközlekedése. Minden buszút, tartson az akár a következő megállóig, jegyköteles. Ismerős? Pár nap alatt az az érzésem, hogy Moszkva bizony közelebb van a budapesti valósághoz, mint hinnénk (vagy jólesne bevallani).

Moszkvában egy geológus házaspárnál volt szállásom. Munkájuk - például a szibériai cink és nikkelmezők feltárása - miatt évetizedekig a mongol határ melletti Csita volt az otthonuk, de Jakutszkban is éltek. Félreértés ne essék: Jakutföld ércei, gyémántbányái és más nyersanyagai elképzelhetetlen gazdagság forrásai Oroszországban. A baj csak a klímával van: a februári átlaghőmérsékelet -40 Celsius körül alakul. Emiatt Jakutföldön nem indulhat az autós egymaga, hanem legalább 3 autónak kell konvojban haladnia. A fagyban bármilyen meghibásodás végzetes lehet. Térerő nincs vagy alig, az autót pedig nem biztos, hogy újra lehet indítani a -30 fokot meghaladó fagyban. A munkások, így a sztori, napközben folyamatosan járatják a motort, így délután gond nélkül haza tudnak autózni. Skandináviában, ugye, erre találták ki az elektromos előmelegítőt. 

Hétfő, reggel 8, panellakás tizedik emelete. Vendéglátóm, a szovjet időkben Szibériában megőszült geológus, csíkos pizsamájában kibattyog a konyhába. Kijövök én is. Látom, hogy a gáztűzhelyen a gőzölős fazékban krumpli fő. Az asztalon a tegnapi vacsora maradékai. Borscs leves, saláta, nagy tömb sajt. Kell pár perc, hogy rájöjjek: ez lesz a reggeli. Tányéron krumpli szafttal, sült disznóhús és rántotta érkezik.
Ez speciel az én hibám, de képtelen vagyok délelőtt 10-ig bármi komolyat is letolni a torkomon. A kávé további zavart okoz. "A vendég kávét inna, ajjaj" - járhat Branyiszlav fejében, aki jelentős teamennyiséget fogyaszt reggeltől késő estig. Nem kellene (készültem instant kávéval), de valahonnan előkerít egy piros presszógépet, a földre helyezi és a foglalat nélküli fali konnektorhoz csatlakoztatja. Pár perc, és kész a kávé. A joghurtra mutatok, és közlöm, hogy én olyant szoktam reggelizni. A férfi szórakozottan az asztal távoli sarkára teszi a joghurtomat, ezzel is jelezvén, hogy mire tartja ezt a haszontalan holmit. Jól elleszünk, már látom.

A konyhában semminek sincs hely. Kivéve a díszpoharak, tányérok és üres likőrösüvegek tömegét, amelyek a konyhaszekrényben szép rendben sorakoznak. Ezek tehát a használaton kívüli tárgyak. A hasznos tárgyak körben a radiátoron, a padlón, a székeken és a hűtő tetején sorakoznak.

A konyhai konnektorban egy drót kéken izzik. Később a lakást égett bakelitszag járja át. Makszim (25), aki a sorban a harmadik fiú, a szomszéd szobában lakik és az ágyán fekve (kék csíkos frottír fürdőköpenyben) internetezéssel tölti napjainak nagy részét. Egyetemista, mondanom sem kell. Szóval Makszim megnyugtat, hogy az égett szag csak a biztosíték, mindig ezt csinálja.

Vendéglátóm apja szintén geológus volt. Az ő úti emlékeivel zsúfolt szobában kaptam szállást. Ásványok, emléktáblák a világ minden részéről, retró stílusban. Kínai réztányér, ausztrál kengurus plakett, és egy réz bányászlámpa deszkára csavarozva. Cirkalmas betűkkel égetett felirat rajta: "Mátraaljai Szénbányák Gépüzeme".

A papa a német hadifogolytáborból elszökve gyalog kelt át a szovjet oldalra, ahonnan egyből küldték is a munkatáborba. Egy év leteltével szabadult, az egyetemen dolgozhatott, de 1977-ig nem tehette ki a lábát a Szovjetunió területéről. Első külföldi útjaként a baráti Magyarországra  küldték, ahol bányákat látogathatott.


Vissza Moszkvához. Megdöbbentő ráeszmélni arra, hogy EZ az a város, amelynek dizájnja az összes többi "baráti", szocialista nagyvárosét is meghatározta. Itt minden nagyobb, esetleg díszesebb, de egyértelműen ismerős. A sztálinista bérházak tömegei, végtelen panellakótelepek (20 emelet vagy magasabb házakkal), a tömegközlekedés hangsúlyos szerepe...

Az emberek műveltek, csak a város vad. A lakás telis-tele könyvekkel. Amerikában három családi házban nem volt összesen ennyi, mint itt ebben a kb. 70nm-es panellakásban.

Furcsaságok. Alapvetően lakosságbarát tömegközlekedés kizsákmányoló (a BKV-ra hajazó) jegyszisztémával. Aranyozott metróállomások, luxusautókkal tömött utak. Hókásában evickélő gyalogosok, kiszámíthatatlan buszközlekedés, illegális lakosok milliói. A járda parkolásra van, az nem a gyalogosoké.

Bundás festett nők magassarkú csizmában mindenfelé. Cigarettafüst. E-könyvet olvasó és iPadet babráló sokaság a metrón. Okostelefonok mindenütt. Aranyfog. Férfiakon bőrdzseki -20 fokban is.
 
Mindenre több ember van, mint igazából szükséges. Kisboltban öt pult, mind mögött eladó, és külön-külön kell fizetni. Egy joghurt innen, kifizeted. Egy uborka onnan, kifizeted.

Kutatóintézet, egyetem 50-60 éve nem látott felújítást. Háborús filmekbe illő látvány - már ha bejutsz! Szigorú ellenőrzés a portán, útlevél, pecsétes papír nélkül egy tapodtat sem! Ellenőrzés és ellenőrök mindenhol, az utca mégis a rendetlenség, rendezetlenség benyomását kelti.


Az oroszok büszkék hazájukra, és persze nem vakok, hogy ne lássák a rossz dolgokat. Számukra más színben dereng a II. Világháború, a kommunista dikatatúra, mint nekünk, magyaroknak. 

Vendéglátóm büszkeséggel telve mutatja a Kijevszkaja metróállomást, amelyet ukrán motívumokkal díszítettek.
Nézd, mondja, az ott Sztálin az ukrán néppel! - Szép, válaszolom, de nem épp neki köszönhetik, hogy milliók vesztek éhen Ukrajnában? Vendéglátóm, enyhe nehezteléssel: - Ezt állítják? De hát akkor mindenki éhezett! Egy újabb megállónál ismét megszólal büszkén: ezt a megállót Rigának ajánlottuk, ezért litván (sic!) nemzeti színekkel lett díszítve. Eszembe jutott, hogy a CCCP felbomlása után az EU-ba és NATO-ba sebtében felkéredszkedő lettek vajon mennyire hálásak ezért? Ám itt inkább bölcsen hallgattam.
***
Az egyetemről a hazaút kb. 2 órát vett igénybe. Mínusz 20 alatti hidegben nem tréfa a buszra/villamosra várás, még meleg ruhában sem. Esténként, mint a csatából hazatért harcos, küzdöttem előre magam a buszmegállótól a Micsurinszkij proszpekt 54/2-ig. A ház acélajtaja nem nyílik ha nem tudod a kódot, vagy felcsengetve nem nyit senki ajtót. "40" nyomom, a hangszóróból "HALLOOO!" kiáltás hallatszik, és máris kattan a zár. Jóhogy, hiszen megbeszéltük: Este itthon leszünk, da?

Ez még nem minden, folyt. köv.

Még több kép a fotóblogon!
Moszkva: metró, házak, utcák
Moszkva / Moscow


2012. február 9., csütörtök

Én egy mandarin vagyok!

"A kistücsök nagyon megörült a kincsnek, amit a Félelmetes Kígyókirály fészkében talált. Nem nyúlt az aranyhoz, inkább felhívta az illetékes hivatalt. A régészek azonnal a helyi múzeumba szállították a leleteket....zzzzz" Az esti mese utolsó mondatai, mielőtt elaludtam volna.
Ez a bejegyzés a gyerekről szól. Valahogy ez most nehézkesen indul, talán mert oda kell figyelni az ilyen témánál. Azért mégsem mindegy, hogy mit és hogyan mondok róla. Csak pár dolgot érintek itt, mert egyszer be kellene fejezni a bejegyzést. 

Nézem Friidát, hallgatom a végtelen beszédfolyamot ami árad belőle és csak ennyi jut eszembe: "Jéé!". Jé, mikor tanult meg így beszélni ("Apa, mit kiabálsz te itt?")? Jé, mióta nem kell neki az etetőszék? Jé, ez a gyerek két nyelven beszél - egyszerre! ("Pucoljunk perunát!"). 

Zene, tánc
Gyermekünk nem kisbaba már. Már nem háton fekszik, hanem fut. A zenére nem csak felderül, hanem konkrétan táncot lejt rá. Táncolni azonban csak pörgős szoknyában, lepkeszárnyakkal a hátán tud. Persze, ha ő táncol, akkor táncolni kell mindenkinek. Ez jó, mert kimozdít minket a  vacsora utáni apátiából. 

Zenei érdeklődése mindenre kiterjed, ami ritmusos és/vagy klipjében táncosok vannak, esetleg élő koncert. Meggyőződésem, hogy lányunk nem fog megállni a fejlődésben ha néha mást is kap, mint Gryllusz Vilmost meg Alma Együttest. Az élet elviselhetőbb akkor, ha a szülő egy kicsit a saját ízlését is gyakorolhatja a gyereken. Ez nálunk bevált. Íme néhány dolog, amely kiemelkedő sikert ér el lányunknál:  

- Klasszikus zenei koncert, lehetőleg dübörgő üstdobokkal és kürtökkel (pl. id. J. Strauss: Radetzky-induló és Imígyen szóla Zarathustra, Bevezetés; ifj. J. Strauss: Kék Duna keringő, L. van Beethoven: 9. sz., 2. tétel). Itt kiemelném a bécsi újévi koncertet, amelynek videóit, főleg a balett-táncosok miatt, Friida a végtelenségig tudja nézni és hallgatni. 


Az év extrémsportolója, S. Alfonz a tibeti Halállavinák Völgyében basszus-üstdobon szólózik, miközben beszól a jetinek (kreten.hu) 

- Pop és rock. Nem árt egyik sem. A 2007-es Madonna feat. Gogol Bordello "La Isla Bonita" koncertfelvételt kétszer is végig kellett táncolnunk a minap. A rock és metálbandák, pl. Guns n' Roses, AC/DC, Slipknot és társaik (összefoglaló néven a "hosszú hajú bácsik") csodálatot váltanak ki Friidából, főleg az élő koncertes klipek. 
 - Latin (pl. Manu Chao, Ojos de Brujo) és jamaikai eredetű (ska, reggae) zenék, nyilván az ugrálósabb számok. 
- Mesék betétdalai. Gyermekünk hónapok óta a "Rio" című papagájos, valamit a Cars2 (Verdák2) rajzfilmek hatása alatt áll. A "Rio" Friidától a "Néni sír" nevet kapta, mivel egy sírós jelenet láthatóan megragadt számára.    Kezd lejönni a Mikulás/Karácsony/manók témáról, bár titkon még lappang a rajongás a Télapó iránt.

Mindezt csak a példa kedvéért írtam le. Bárhol, bámilyen zene van, Friida táncolni fog. December elején elmentünk egy bárba, ahol "péntekenként szabad a színpad", tehát bárki felléphet a saját szerzeményeivel, ingyen. Friida "keresztanyja" adott elő pár dalt, majd utána sok-sok költő következett (köztük egy Occupy Wall Street szónok is, aki elég hatásos volt). A kétéves gyerekek között rendezett "Ki a nagyobb hippi?" verseny győztese Friida lett. Ő ugyanis nemcsak Maire-Irene dalaira táncolt, hanem a fűzfapoéták verseire is rázta!

Evés, ivás, főzés
Túl vagyunk az anyatejen és pépevésen: azt kéri amit mi eszünk. Sőt: meg is főzi! Először decemberben főztünk együtt, amíg Niina kórházban volt.

Precíz krumplipucolás
Azt megelőzően is segített a konyhában (pl. palacsintasütés körüli maszatolás), de ez most egy másik kategória. Friida figyel, kérdez ("Mit teszünk bele még?"), és tudja, hogy mi történik. Két hete, hogy megtanult krumplit, répát pucolni a hámozóval, így - talán először igazán - segíteni tud a konyhában. A fűszerek közül ismeri a paprikát, borsot, rozmaringot, az erős fűszereket szereti(-né) kanálról nyalogatni.

- Én egy mandarin vagyok!- Rozmaring, ugye? - De!
***
- A paprika finom! Väkevä - Aha. A paprika erős. Finom? - Igen. Vähä' pahaa! ("kicsit rossz")
Mi sokat főzünk otthon, főleg friss hozzávalókból. 
Ez egy magyar olvasónak talán nem is kérdéses (vágj apróra egy fej hagymát, zsiradékon párold, dobj rá pirospaprikát és kockára vágott húst, só, bors, öntsd föl kicsit, esetleg csinálj tejfölös habarást kis liszttel és már majdnem kész a kaja), de itt ez nem olyan egyértelmű.

A boltok tele vannak félkész termékekkel, pl. előre pácolt húsokkal, szósz-porokkal, ipari húskészítményekkel (finn sütőkolbász és társai) és import csomagolt zöldségekkel (3 db paprika 2.5 Euro). Nincs hentes és nincs zöldséges sem. Van azonban más! 


Ha már adott, akkor élünk a lehetőséggel: bio- és Fair Trade árukból próbálunk választani, amelyek szinte minden termékcsoportban elérhetők. A dologban az a jó, hogy az amúgy is magas árak mellett nincs óriási különbség a "hagyományos" és a bio dolgok árai között.
Friida az óvodai ebéd klasszikus finn ételeiből rendszerint két adaggal megeszik, hozzá rozskenyeret, kefirt/tejet és valami édességet, gyümölcsöt a végén. Mégis, amikor megkérdezem, hogy hol jobb az étel, akkor nagy örömömre azt mondja: itthon jobb! Ha halat vagy csirkét lát, már nemcsak a hangját/viselkedését utánozza, hanem hozzáteszi: "Saa maistaa!" azaz "Meg szabad kóstolni!", esetleg: "A hal/csirke finom!".  Azt is tudja már, hogy mi az a csoki, fagyi és reggelente rágót akar a szájába (és nem csokit vagy fagyit, hoppá!).

Ruha, egyéb
Gyermekünk nem kisbaba már. Ruházata kezd normalizálódni: bodi(y?)t csak pizsamaként hord, és már rég nem kell állandóan sapka a fejére. Szoknyát és hajgumit kér reggelente. Szokásai vannak és elképzelései. Van annyi élettapasztalata, hogy tudja, hol jó lenni és hol kevésbé? Szeret otthon lenni, és óvoda után nemigen akar még egyszer kimenni a fagyba. Szeret étterembe járni, mert tudja, hogy lesz ott játszósarok is. 
A rajz, írás és olvasás. Friida elsőszámú elfoglaltságai. Nem akarom ragozni: naponta több oldalt "teleír" EKG-szerű cikk-cakkokkal, amely levelek rendszerint valamelyik nagyszülő számára íródnak. A rajzolás kezd irányított lenni: gombát, kukacot/kígyót/kolbászt, medúzát, arcot, halat már akaratlagosan rajzol. Én csak lesek. ("Jé, stb stb")  


Friida: Nem szabad álomport enni. Az ROSSZ! ("Ei saa syödä unihiekkaa. Se on PAHAA")
Mi (nevetés után): Álomport tényleg nem szabad enni, Friida!
F. (csakazértisellentmond): Egy kicsit szabad enni!

Kép: wulffmorgenthaler.com