Uszodai körkép

A téma valahogy soha nem kerül elő, pedig ha valami, akkor az uszoda egyértelműen része a heti rutinunknak. Úszni szeretünk, gyereknek ingyen van és nem is nehéz eljutni odáig. Kell ennél több?

Friida már kisbaba korában belekóstolt a klórba, akkor Pesten a BVSC Uszodáig kellett elmetrózni. Az ám a csoda! Egy keskeny, meredek lépcsősor vezet a bejárathoz. Az egész olyan, mint egy darwinista szemléltetőeszköz: csak a legfittebb, legrátermettebb egyedek juthatnak az uszodába!

Niina erős volt, heti rendszerességgel felcipelte az óriás babakocsit gyerekestül-málhástul a lépcsősor tetejére, majd 40 perc babaúszás után le. Ne feledjük, hogy ehhez többször is meg kellett ismételnie a mutatványt a budapesti díszletek között: a kisföldalattin sehol nincs lift, és a lakásunk is lift nélküli bérházban volt.

Ott a lépcső. Nem gyenge, ugye?

Eljutás
Hogy nem vágyunk vissza a pesti hétköznapokba, az ennek is köszönhető. Utáljuk vagy sem, ki kell mondani: Helsinkiben jobban figyelnek a mozgásukban korlátozottakra (is). A metrómegállókban és általában minden emeletes közterületen van lift. Lehet, hogy néha elromlik, de aztán megjavítják és megint lesz.
Az is fontos, hogy babakocsival (egy felnőtt+gyerek+babakocsi) utazó személy számára a tömegközlekedés ingyen van. Ez jár, mondhatnánk így is. Friidának volt egy "jó éve", amikor nem volt hajlandó kocsiba ülni, mondván ő már nagylány. Ez tartott tavaly téltől idén nyárig. Ezidő alatt a kis könnyűszerkezetes kocsinkat hurcoltam mint nagyranőtt buszjegyet, és működött!
 
Helsinkiben a helyi tömegközlekedési vállalat (HSL) "chipkártyás" rendszert működtet. Mint egy mobilos feltöltőkártyára, úgy ezekre is pénzt kell tölteni. Szezonra (2 hét, 1 hónap, stb) fix árért, vagy adott pénzösszeget tölthetünk rá (20, 60 stb. Euró). Minden metróállomáson van pár automata, ahol készpénzzel és bankkártyával is fizethetünk.

Felszálláskor a sofőr melletti automatához közelítjük a kártyát, ami a kijelzőjén megmutatja, hogy mennyi pénz vagy idő áll még rendelkezésünkre. A városon belüli utazáskor az 1-es gombot kell megnyomni, a gép leveszi a kreditet a kártyáról, vidáman sípol és már ülhetünk is le. Ettől kezdve 60 percig szabadon használhatjuk a buszt, villamost és a metrót.

Az automata. A pink adja az egyszeri jegyet.

A "buszkártya" (www.iltalehti.fi)

Jegyérvényesítés. A számok a város zónáit jelzik.

Uszodák

Itt Helsinkiben négy uszoda is van tágabb környékünkön. Ezek egy cég kezelésébe tartoznak, ezért az árak eléggé egységesek (5,60 Euró/sima belépő), a szolgáltatás is alapvetően hasonló mindegyikben. Tiszta, modernnek mondható uszodák, ahol kártyás beléptető rendszer működik, az öltözőkben szauna, a medencetér a szétválasztva kicsiknek és nagyoknak. A nagymedence is jellemzően 25 méteres és valamilyen "wellness" cucc is van, izé...vízsugár a medence falából, jakuzzi meg hasonlók.

Itäkeskus uszoda belül

Az Itäkeskus melletti uszodát két emelet mélyen, gránitba vájták. Háború esetén óvóhely, békeidőben uszoda. A vizét mindig hidegnek éreztem, a gyerekmedence viszont tágas, vese alakú, elég meredek, nagy gyerekcsúzdával (csak bátraknak!). Ablaktalan, avíttas, nem barátságos. Közel van, mégsem használjuk. 

A malmi uszoda egyetlen előnye, hogy a 79-es busz végállomásától két lépésnyire van, így az óvodától egyenesen oda tudunk utazni. Sajnos gyerekszemmel épp ez a legrosszab: a kismedence ugyan tágas, de nélkülöz minden játékot, este 6 után ráadásul a partra állított kerekes hangfalból dübörög a zene. Víziaerobik, vagy tudja a jó ég micsoda. A vízből sok ütemesen rugózó női fejet látni, a parton meg egy ürgét aki latexgatyában emelgeti a térdét. Az uszoda nem zsúfolt, de gyereknek elég unalmas hely. A büfében csak mihaszna édességek, ráadásul csak készpénzzel lehet fizetni. A környéken, mint rendesen, nem kapni rendes kaját (csak szemetet a szomszéd plázában). És mi Friidával mégis ide jártunk februártól május végéig hetente, amíg Niina esténként Espoo-ban tanított. Ettünk hamburgert is, pizzát is - nem vagyok szent.  

A Mäkelänrinne uszoda a legnagyobb a környéken, ráadásul a gyerekeknek sem teljesen reménytelen. Külön kisbabás medence van, ám népszerű és zsúfolt. Rengeteg gyerek egy medencében nem jó. Az uszodában rendes étterem is működik, gyerekmenü, hétköznapi kaják felnőtteknek, kávé, édesség. Kész a hétvégi program: uszoda, majd ebéd.

Kisgyerekes szemmel...na jó Friida szubjektív szempontjából a kétes hírnevű Vuosaari kerület uszodája a legjobb. Nincs közel, és csak busz-metró kombóval érhető el, de fényes, nyitott és a gyereknek tetszik. Az uszodának otthont adó épület sportcentrumként működik, sportpályákkal, edzőtermekkel. Az ablakokon át látni, hogy itt cselgáncs, ott aerobik, amott meg kosárlabdaedzés folyik.

Bent a gyerekmedence mélysége a pár centitől a 90 centiméterig változik. A medence végében egy kis műanyag házikó áll, amiből a gyerek egy apró csúszdán csobbanhat a vízbe. A házon ajtó, ablakok. Na, Friidának pont ez kell. "Ez az én házam! Be lehet jönni!" mondogatja, és századszor is lecsúszik a csúzdán. El kell kapnunk az alján, különben megfulladna. A legmenőbb persze a kanyargós óriáscsúszda, amit egyszer Friidával is jó lenne kipróbálni.

Vuosaari uszoda nagymedence és csúszda (www.inlook.fi)

Öltöző
Leányunk eléggé képben van ami az élet kis és nagyobb dolgait illeti. Mivel Friida az anyja távollétében velem, a férfiöltözőben cserél ruhát, a ruha nélkül sétáló bácsikat már megszokhatta. Egy időben azért kíváncsian szemlélte a fiúkat és férfiakat és konkrét kérdéseket is megfogalmazott ama bizonyos lógó holmik mibenléte felől. "Ha nagy leszek, akkor nekem is lesz olyan hosszú pisilőm", állapította meg, de válaszom kissé lelombozta. Meg "Ha nagy leszek, nekem is szép, gömbölyű hasam lesz!" Na ezt is ott látta először.

A meztelenség. Igen, a finnek egy magyar ember számára arcpirító nyíltseggsággal viselik meztelenségüket. A zuhanyozóban, szaunában és öltözőben egyaránt. Itt nincs zárható kabin, és a szaunába egyenesen tilos is fürdőgatyában beülni. Nem mindenkinek kellemes ez az állapot. Sok külföldi, főleg valamely távol-keleti és arab országból származó ember is látogatja az uszodákat. Megfigyeltem, hogy ők általában gatyában zuhanyoznak. Sőt, némelyek a vécét használják öltözőnek.

Fürdőnadrág: Csak feszülős, elasztikus fürdőgatyában engedélyezett az úszás. Laza bermudában, sortban nincs esélyünk: az úszómester ránk szól, és felajánl egy kölcsöngatyát - ingyen! Itt jegyezném meg, hogy Amerikában meg épp a fecske volt kifejezetten riasztó és ízléstelen, ám a YMCA sportlétesítményeiben is törülközővel, fürdőruha nélkül szabadott csak szaunázni.

A szaunában is kiderül, ki az igazi finn. Ajtó nyílik, rózsás-fehér bőrű fazon, kis kappanhájjal hastájon és oda nem illő nonfiguratív tetoválással a lapockáján belép. Ha van hely, egyből az irányítóhelyre ül: a vödör mellé a kályha előtt. Innentől ő diktál! "Perhesauna. Pienet löylyt!" azaz kábé "Családi szauna. Pici gőzt!" így a felirat, de ez nem jelent semmit. Van, aki öt másodpercenként löttyint a forró kövekre, elviselhetetlenné fokozva a fájdalmat. Más csak percenként. És van, aki soha. Na, ez is idegesítő tud lenni. A szauna itt ugyanis nem olyan forró mint egy átlag magyar közszauna, ezért  löttyinteni kell, hogy a forró gőz hasson. Hozzáteszem, hogy itt nem csepegtetnek semmilyen eukaliptusz olajat a kövekre, valamint senki nem jógázik a padlón errefelé. Mindkét esetre láttam sok példát a Széchenyi-fürdő "fény"- és "aromaszaunáiban".


Ma is úsztunk, és a jövő héten is megyünk. Ez a világ rendje.

Mint Moszkvát a hó

Moszkva, Seremetyevo nemzetközi repülőtér. Útlevélvizsgálat a modern, fényes épületben. Az orosz utasok sorra tűnnek el a nekik fenntartott számos kapu egyikén. Mi, az EU-ból jöttek, megszokott kiváltságainktól megfosztva egyetlen "Passport control" tábla előtt-alatt sorakozunk. A plexi mögött egyenruhás, szőke és erősen festett nő ül. Láthatóan feszült, pofákat vág. Oroszul köszön, kölletlenül átveszi az útlevelemet, felvonja szemöldökét, száját lebiggyeszti. Érzem, megérkeztem!


Még kelleni fog pár hét, esetleg hónap, amíg feldolgozom a Moszkvában tapasztaltakat. Moszkvát, úgy általában. Bármennyire is szeretném, nem tudom koherens egésszé összerakni az élményeket. Az ellentmondások, a kontrasztok és a tudatlanságom ezt még nem teszik lehetővé. Ezért csak karcolatokat tudok mutatni.

Nagyon kelet-európai város? Hiszen EZ minden káeurópainak az ősanyja!  A panelházak és a lakótelepi életérzés, a barátságtalan de legalább rosszul kezelt város és annak felszíni tömegközlekedése. Minden buszút, tartson az akár a következő megállóig, jegyköteles. Ismerős? Pár nap alatt az az érzésem, hogy Moszkva bizony közelebb van a budapesti valósághoz, mint hinnénk (vagy jólesne bevallani).

Moszkvában egy geológus házaspárnál volt szállásom. Munkájuk - például a szibériai cink és nikkelmezők feltárása - miatt évetizedekig a mongol határ melletti Csita volt az otthonuk, de Jakutszkban is éltek. Félreértés ne essék: Jakutföld ércei, gyémántbányái és más nyersanyagai elképzelhetetlen gazdagság forrásai Oroszországban. A baj csak a klímával van: a februári átlaghőmérsékelet -40 Celsius körül alakul. Emiatt Jakutföldön nem indulhat az autós egymaga, hanem legalább 3 autónak kell konvojban haladnia. A fagyban bármilyen meghibásodás végzetes lehet. Térerő nincs vagy alig, az autót pedig nem biztos, hogy újra lehet indítani a -30 fokot meghaladó fagyban. A munkások, így a sztori, napközben folyamatosan járatják a motort, így délután gond nélkül haza tudnak autózni. Skandináviában, ugye, erre találták ki az elektromos előmelegítőt. 

Hétfő, reggel 8, panellakás tizedik emelete. Vendéglátóm, a szovjet időkben Szibériában megőszült geológus, csíkos pizsamájában kibattyog a konyhába. Kijövök én is. Látom, hogy a gáztűzhelyen a gőzölős fazékban krumpli fő. Az asztalon a tegnapi vacsora maradékai. Borscs leves, saláta, nagy tömb sajt. Kell pár perc, hogy rájöjjek: ez lesz a reggeli. Tányéron krumpli szafttal, sült disznóhús és rántotta érkezik.
Ez speciel az én hibám, de képtelen vagyok délelőtt 10-ig bármi komolyat is letolni a torkomon. A kávé további zavart okoz. "A vendég kávét inna, ajjaj" - járhat Branyiszlav fejében, aki jelentős teamennyiséget fogyaszt reggeltől késő estig. Nem kellene (készültem instant kávéval), de valahonnan előkerít egy piros presszógépet, a földre helyezi és a foglalat nélküli fali konnektorhoz csatlakoztatja. Pár perc, és kész a kávé. A joghurtra mutatok, és közlöm, hogy én olyant szoktam reggelizni. A férfi szórakozottan az asztal távoli sarkára teszi a joghurtomat, ezzel is jelezvén, hogy mire tartja ezt a haszontalan holmit. Jól elleszünk, már látom.

A konyhában semminek sincs hely. Kivéve a díszpoharak, tányérok és üres likőrösüvegek tömegét, amelyek a konyhaszekrényben szép rendben sorakoznak. Ezek tehát a használaton kívüli tárgyak. A hasznos tárgyak körben a radiátoron, a padlón, a székeken és a hűtő tetején sorakoznak.

A konyhai konnektorban egy drót kéken izzik. Később a lakást égett bakelitszag járja át. Makszim (25), aki a sorban a harmadik fiú, a szomszéd szobában lakik és az ágyán fekve (kék csíkos frottír fürdőköpenyben) internetezéssel tölti napjainak nagy részét. Egyetemista, mondanom sem kell. Szóval Makszim megnyugtat, hogy az égett szag csak a biztosíték, mindig ezt csinálja.

Vendéglátóm apja szintén geológus volt. Az ő úti emlékeivel zsúfolt szobában kaptam szállást. Ásványok, emléktáblák a világ minden részéről, retró stílusban. Kínai réztányér, ausztrál kengurus plakett, és egy réz bányászlámpa deszkára csavarozva. Cirkalmas betűkkel égetett felirat rajta: "Mátraaljai Szénbányák Gépüzeme".

A papa a német hadifogolytáborból elszökve gyalog kelt át a szovjet oldalra, ahonnan egyből küldték is a munkatáborba. Egy év leteltével szabadult, az egyetemen dolgozhatott, de 1977-ig nem tehette ki a lábát a Szovjetunió területéről. Első külföldi útjaként a baráti Magyarországra  küldték, ahol bányákat látogathatott.


Vissza Moszkvához. Megdöbbentő ráeszmélni arra, hogy EZ az a város, amelynek dizájnja az összes többi "baráti", szocialista nagyvárosét is meghatározta. Itt minden nagyobb, esetleg díszesebb, de egyértelműen ismerős. A sztálinista bérházak tömegei, végtelen panellakótelepek (20 emelet vagy magasabb házakkal), a tömegközlekedés hangsúlyos szerepe...

Az emberek műveltek, csak a város vad. A lakás telis-tele könyvekkel. Amerikában három családi házban nem volt összesen ennyi, mint itt ebben a kb. 70nm-es panellakásban.

Furcsaságok. Alapvetően lakosságbarát tömegközlekedés kizsákmányoló (a BKV-ra hajazó) jegyszisztémával. Aranyozott metróállomások, luxusautókkal tömött utak. Hókásában evickélő gyalogosok, kiszámíthatatlan buszközlekedés, illegális lakosok milliói. A járda parkolásra van, az nem a gyalogosoké.

Bundás festett nők magassarkú csizmában mindenfelé. Cigarettafüst. E-könyvet olvasó és iPadet babráló sokaság a metrón. Okostelefonok mindenütt. Aranyfog. Férfiakon bőrdzseki -20 fokban is.
 
Mindenre több ember van, mint igazából szükséges. Kisboltban öt pult, mind mögött eladó, és külön-külön kell fizetni. Egy joghurt innen, kifizeted. Egy uborka onnan, kifizeted.

Kutatóintézet, egyetem 50-60 éve nem látott felújítást. Háborús filmekbe illő látvány - már ha bejutsz! Szigorú ellenőrzés a portán, útlevél, pecsétes papír nélkül egy tapodtat sem! Ellenőrzés és ellenőrök mindenhol, az utca mégis a rendetlenség, rendezetlenség benyomását kelti.

Az oroszok büszkék hazájukra, és persze nem vakok, hogy ne lássák a rossz dolgokat. Számukra más színben dereng a II. Világháború, a kommunista dikatatúra, mint nekünk, magyaroknak. 

Vendéglátóm büszkeséggel telve mutatja a Kijevszkaja metróállomást, amelyet ukrán motívumokkal díszítettek.

Nézd, mondja, az ott Sztálin az ukrán néppel! - Szép, válaszolom, de nem épp neki köszönhetik, hogy milliók vesztek éhen Ukrajnában? Vendéglátóm, enyhe nehezteléssel: - Ezt állítják? De hát akkor mindenki éhezett! Egy újabb megállónál ismét megszólal büszkén: ezt a megállót Rigának ajánlottuk, ezért litván (sic!) nemzeti színekkel lett díszítve. Eszembe jutott, hogy a CCCP felbomlása után az EU-ba és NATO-ba sebtében felkéredszkedő lettek vajon mennyire hálásak ezért? Ám itt inkább bölcsen hallgattam.
***

Az egyetemről a hazaút kb. 2 órát vett igénybe. Mínusz 20 alatti hidegben nem tréfa a buszra/villamosra várás, még meleg ruhában sem. Esténként, mint a csatából hazatért harcos, küzdöttem előre magam a buszmegállótól a Micsurinszkij proszpekt 54/2-ig. A ház acélajtaja nem nyílik ha nem tudod a kódot, vagy felcsengetve nem nyit senki ajtót. "40" nyomom, a hangszóróból "HALLOOO!" kiáltás hallatszik, és máris kattan a zár. Jóhogy, hiszen megbeszéltük: Este itthon leszünk, da?

Ez még nem minden, folyt. köv.

Még több kép a fotóblogon!
Moszkva: metró, házak, utcák
Moszkva / Moscow