Mint Moszkvát a hó

Moszkva, Seremetyevo nemzetközi repülőtér. Útlevélvizsgálat a modern, fényes épületben. Az orosz utasok sorra tűnnek el a nekik fenntartott számos kapu egyikén. Mi, az EU-ból jöttek, megszokott kiváltságainktól megfosztva egyetlen "Passport control" tábla előtt-alatt sorakozunk. A plexi mögött egyenruhás, szőke és erősen festett nő ül. Láthatóan feszült, pofákat vág. Oroszul köszön, kölletlenül átveszi az útlevelemet, felvonja szemöldökét, száját lebiggyeszti. Érzem, megérkeztem!


Még kelleni fog pár hét, esetleg hónap, amíg feldolgozom a Moszkvában tapasztaltakat. Moszkvát, úgy általában. Bármennyire is szeretném, nem tudom koherens egésszé összerakni az élményeket. Az ellentmondások, a kontrasztok és a tudatlanságom ezt még nem teszik lehetővé. Ezért csak karcolatokat tudok mutatni.

Nagyon kelet-európai város? Hiszen EZ minden káeurópainak az ősanyja!  A panelházak és a lakótelepi életérzés, a barátságtalan de legalább rosszul kezelt város és annak felszíni tömegközlekedése. Minden buszút, tartson az akár a következő megállóig, jegyköteles. Ismerős? Pár nap alatt az az érzésem, hogy Moszkva bizony közelebb van a budapesti valósághoz, mint hinnénk (vagy jólesne bevallani).

Moszkvában egy geológus házaspárnál volt szállásom. Munkájuk - például a szibériai cink és nikkelmezők feltárása - miatt évetizedekig a mongol határ melletti Csita volt az otthonuk, de Jakutszkban is éltek. Félreértés ne essék: Jakutföld ércei, gyémántbányái és más nyersanyagai elképzelhetetlen gazdagság forrásai Oroszországban. A baj csak a klímával van: a februári átlaghőmérsékelet -40 Celsius körül alakul. Emiatt Jakutföldön nem indulhat az autós egymaga, hanem legalább 3 autónak kell konvojban haladnia. A fagyban bármilyen meghibásodás végzetes lehet. Térerő nincs vagy alig, az autót pedig nem biztos, hogy újra lehet indítani a -30 fokot meghaladó fagyban. A munkások, így a sztori, napközben folyamatosan járatják a motort, így délután gond nélkül haza tudnak autózni. Skandináviában, ugye, erre találták ki az elektromos előmelegítőt. 

Hétfő, reggel 8, panellakás tizedik emelete. Vendéglátóm, a szovjet időkben Szibériában megőszült geológus, csíkos pizsamájában kibattyog a konyhába. Kijövök én is. Látom, hogy a gáztűzhelyen a gőzölős fazékban krumpli fő. Az asztalon a tegnapi vacsora maradékai. Borscs leves, saláta, nagy tömb sajt. Kell pár perc, hogy rájöjjek: ez lesz a reggeli. Tányéron krumpli szafttal, sült disznóhús és rántotta érkezik.
Ez speciel az én hibám, de képtelen vagyok délelőtt 10-ig bármi komolyat is letolni a torkomon. A kávé további zavart okoz. "A vendég kávét inna, ajjaj" - járhat Branyiszlav fejében, aki jelentős teamennyiséget fogyaszt reggeltől késő estig. Nem kellene (készültem instant kávéval), de valahonnan előkerít egy piros presszógépet, a földre helyezi és a foglalat nélküli fali konnektorhoz csatlakoztatja. Pár perc, és kész a kávé. A joghurtra mutatok, és közlöm, hogy én olyant szoktam reggelizni. A férfi szórakozottan az asztal távoli sarkára teszi a joghurtomat, ezzel is jelezvén, hogy mire tartja ezt a haszontalan holmit. Jól elleszünk, már látom.

A konyhában semminek sincs hely. Kivéve a díszpoharak, tányérok és üres likőrösüvegek tömegét, amelyek a konyhaszekrényben szép rendben sorakoznak. Ezek tehát a használaton kívüli tárgyak. A hasznos tárgyak körben a radiátoron, a padlón, a székeken és a hűtő tetején sorakoznak.

A konyhai konnektorban egy drót kéken izzik. Később a lakást égett bakelitszag járja át. Makszim (25), aki a sorban a harmadik fiú, a szomszéd szobában lakik és az ágyán fekve (kék csíkos frottír fürdőköpenyben) internetezéssel tölti napjainak nagy részét. Egyetemista, mondanom sem kell. Szóval Makszim megnyugtat, hogy az égett szag csak a biztosíték, mindig ezt csinálja.

Vendéglátóm apja szintén geológus volt. Az ő úti emlékeivel zsúfolt szobában kaptam szállást. Ásványok, emléktáblák a világ minden részéről, retró stílusban. Kínai réztányér, ausztrál kengurus plakett, és egy réz bányászlámpa deszkára csavarozva. Cirkalmas betűkkel égetett felirat rajta: "Mátraaljai Szénbányák Gépüzeme".

A papa a német hadifogolytáborból elszökve gyalog kelt át a szovjet oldalra, ahonnan egyből küldték is a munkatáborba. Egy év leteltével szabadult, az egyetemen dolgozhatott, de 1977-ig nem tehette ki a lábát a Szovjetunió területéről. Első külföldi útjaként a baráti Magyarországra  küldték, ahol bányákat látogathatott.


Vissza Moszkvához. Megdöbbentő ráeszmélni arra, hogy EZ az a város, amelynek dizájnja az összes többi "baráti", szocialista nagyvárosét is meghatározta. Itt minden nagyobb, esetleg díszesebb, de egyértelműen ismerős. A sztálinista bérházak tömegei, végtelen panellakótelepek (20 emelet vagy magasabb házakkal), a tömegközlekedés hangsúlyos szerepe...

Az emberek műveltek, csak a város vad. A lakás telis-tele könyvekkel. Amerikában három családi házban nem volt összesen ennyi, mint itt ebben a kb. 70nm-es panellakásban.

Furcsaságok. Alapvetően lakosságbarát tömegközlekedés kizsákmányoló (a BKV-ra hajazó) jegyszisztémával. Aranyozott metróállomások, luxusautókkal tömött utak. Hókásában evickélő gyalogosok, kiszámíthatatlan buszközlekedés, illegális lakosok milliói. A járda parkolásra van, az nem a gyalogosoké.

Bundás festett nők magassarkú csizmában mindenfelé. Cigarettafüst. E-könyvet olvasó és iPadet babráló sokaság a metrón. Okostelefonok mindenütt. Aranyfog. Férfiakon bőrdzseki -20 fokban is.
 
Mindenre több ember van, mint igazából szükséges. Kisboltban öt pult, mind mögött eladó, és külön-külön kell fizetni. Egy joghurt innen, kifizeted. Egy uborka onnan, kifizeted.

Kutatóintézet, egyetem 50-60 éve nem látott felújítást. Háborús filmekbe illő látvány - már ha bejutsz! Szigorú ellenőrzés a portán, útlevél, pecsétes papír nélkül egy tapodtat sem! Ellenőrzés és ellenőrök mindenhol, az utca mégis a rendetlenség, rendezetlenség benyomását kelti.

Az oroszok büszkék hazájukra, és persze nem vakok, hogy ne lássák a rossz dolgokat. Számukra más színben dereng a II. Világháború, a kommunista dikatatúra, mint nekünk, magyaroknak. 

Vendéglátóm büszkeséggel telve mutatja a Kijevszkaja metróállomást, amelyet ukrán motívumokkal díszítettek.

Nézd, mondja, az ott Sztálin az ukrán néppel! - Szép, válaszolom, de nem épp neki köszönhetik, hogy milliók vesztek éhen Ukrajnában? Vendéglátóm, enyhe nehezteléssel: - Ezt állítják? De hát akkor mindenki éhezett! Egy újabb megállónál ismét megszólal büszkén: ezt a megállót Rigának ajánlottuk, ezért litván (sic!) nemzeti színekkel lett díszítve. Eszembe jutott, hogy a CCCP felbomlása után az EU-ba és NATO-ba sebtében felkéredszkedő lettek vajon mennyire hálásak ezért? Ám itt inkább bölcsen hallgattam.
***

Az egyetemről a hazaút kb. 2 órát vett igénybe. Mínusz 20 alatti hidegben nem tréfa a buszra/villamosra várás, még meleg ruhában sem. Esténként, mint a csatából hazatért harcos, küzdöttem előre magam a buszmegállótól a Micsurinszkij proszpekt 54/2-ig. A ház acélajtaja nem nyílik ha nem tudod a kódot, vagy felcsengetve nem nyit senki ajtót. "40" nyomom, a hangszóróból "HALLOOO!" kiáltás hallatszik, és máris kattan a zár. Jóhogy, hiszen megbeszéltük: Este itthon leszünk, da?

Ez még nem minden, folyt. köv.

Még több kép a fotóblogon!
Moszkva: metró, házak, utcák
Moszkva / Moscow

Én egy mandarin vagyok!

"A kistücsök nagyon megörült a kincsnek, amit a Félelmetes Kígyókirály fészkében talált. Nem nyúlt az aranyhoz, inkább felhívta az illetékes hivatalt. A régészek azonnal a helyi múzeumba szállították a leleteket....zzzzz" Az esti mese utolsó mondatai, mielőtt elaludtam volna.

Ez a bejegyzés a gyerekről szól. Valahogy ez most nehézkesen indul, talán mert oda kell figyelni az ilyen témánál. Azért mégsem mindegy, hogy mit és hogyan mondok róla. Csak pár dolgot érintek itt, mert egyszer be kellene fejezni a bejegyzést. 

Nézem Friidát, hallgatom a végtelen beszédfolyamot ami árad belőle és csak ennyi jut eszembe: "Jéé!". Jé, mikor tanult meg így beszélni ("Apa, mit kiabálsz te itt?")? Jé, mióta nem kell neki az etetőszék? Jé, ez a gyerek két nyelven beszél - egyszerre! ("Pucoljunk perunát!"). 

Zene, tánc

Gyermekünk nem kisbaba már. Már nem háton fekszik, hanem fut. A zenére nem csak felderül, hanem konkrétan táncot lejt rá. Táncolni azonban csak pörgős szoknyában, lepkeszárnyakkal a hátán tud. Persze, ha ő táncol, akkor táncolni kell mindenkinek. Ez jó, mert kimozdít minket a  vacsora utáni apátiából. 

Zenei érdeklődése mindenre kiterjed, ami ritmusos és/vagy klipjében táncosok vannak, esetleg élő koncert. Meggyőződésem, hogy lányunk nem fog megállni a fejlődésben ha néha mást is kap, mint Gryllusz Vilmost meg Alma Együttest. Az élet elviselhetőbb akkor, ha a szülő egy kicsit a saját ízlését is gyakorolhatja a gyereken. Ez nálunk bevált. Íme néhány dolog, amely kiemelkedő sikert ér el lányunknál:  

- Klasszikus zenei koncert, lehetőleg dübörgő üstdobokkal és kürtökkel (pl. id. J. Strauss: Radetzky-induló és Imígyen szóla Zarathustra, Bevezetés; ifj. J. Strauss: Kék Duna keringő, L. van Beethoven: 9. sz., 2. tétel). Itt kiemelném a bécsi újévi koncertet, amelynek videóit, főleg a balett-táncosok miatt, Friida a végtelenségig tudja nézni és hallgatni. 

Az év extrémsportolója, S. Alfonz a tibeti Halállavinák Völgyében basszus-üstdobon szólózik, miközben beszól a jetinek (kreten.hu) 

- Pop és rock. Nem árt egyik sem. A 2007-es Madonna feat. Gogol Bordello "La Isla Bonita" koncertfelvételt kétszer is végig kellett táncolnunk a minap. A rock és metálbandák, pl. Guns n' Roses, AC/DC, Slipknot és társaik (összefoglaló néven a "hosszú hajú bácsik") csodálatot váltanak ki Friidából, főleg az élő koncertes klipek. 

 - Latin (pl. Manu Chao, Ojos de Brujo) és jamaikai eredetű (ska, reggae) zenék, nyilván az ugrálósabb számok. 

- Mesék betétdalai. Gyermekünk hónapok óta a "Rio" című papagájos, valamit a Cars2 (Verdák2) rajzfilmek hatása alatt áll. A "Rio" Friidától a "Néni sír" nevet kapta, mivel egy sírós jelenet láthatóan megragadt számára.    Kezd lejönni a Mikulás/Karácsony/manók témáról, bár titkon még lappang a rajongás a Télapó iránt.

Mindezt csak a példa kedvéért írtam le. Bárhol, bámilyen zene van, Friida táncolni fog. December elején elmentünk egy bárba, ahol "péntekenként szabad a színpad", tehát bárki felléphet a saját szerzeményeivel, ingyen. Friida "keresztanyja" adott elő pár dalt, majd utána sok-sok költő következett (köztük egy Occupy Wall Street szónok is, aki elég hatásos volt). A kétéves gyerekek között rendezett "Ki a nagyobb hippi?" verseny győztese Friida lett. Ő ugyanis nemcsak Maire-Irene dalaira táncolt, hanem a fűzfapoéták verseire is rázta!

Evés, ivás, főzés

Túl vagyunk az anyatejen és pépevésen: azt kéri amit mi eszünk. Sőt: meg is főzi! Először decemberben főztünk együtt, amíg Niina kórházban volt.

Precíz krumplipucolás

Azt megelőzően is segített a konyhában (pl. palacsintasütés körüli maszatolás), de ez most egy másik kategória. Friida figyel, kérdez ("Mit teszünk bele még?"), és tudja, hogy mi történik. Két hete, hogy megtanult krumplit, répát pucolni a hámozóval, így - talán először igazán - segíteni tud a konyhában. A fűszerek közül ismeri a paprikát, borsot, rozmaringot, az erős fűszereket szereti(-né) kanálról nyalogatni.

- Én egy mandarin vagyok!- Rozmaring, ugye? - De!

***

- A paprika finom! Väkevä - Aha. A paprika erős. Finom? - Igen. Vähä' pahaa! ("kicsit rossz")

Mi sokat főzünk otthon, főleg friss hozzávalókból. 

Ez egy magyar olvasónak talán nem is kérdéses (vágj apróra egy fej hagymát, zsiradékon párold, dobj rá pirospaprikát és kockára vágott húst, só, bors, öntsd föl kicsit, esetleg csinálj tejfölös habarást kis liszttel és már majdnem kész a kaja), de itt ez nem olyan egyértelmű.

A boltok tele vannak félkész termékekkel, pl. előre pácolt húsokkal, szósz-porokkal, ipari húskészítményekkel (finn sütőkolbász és társai) és import csomagolt zöldségekkel (3 db paprika 2.5 Euro). Nincs hentes és nincs zöldséges sem. Van azonban más! 


Ha már adott, akkor élünk a lehetőséggel: bio- és Fair Trade árukból próbálunk választani, amelyek szinte minden termékcsoportban elérhetők. A dologban az a jó, hogy az amúgy is magas árak mellett nincs óriási különbség a "hagyományos" és a bio dolgok árai között.

Friida az óvodai ebéd klasszikus finn ételeiből rendszerint két adaggal megeszik, hozzá rozskenyeret, kefirt/tejet és valami édességet, gyümölcsöt a végén. Mégis, amikor megkérdezem, hogy hol jobb az étel, akkor nagy örömömre azt mondja: itthon jobb! Ha halat vagy csirkét lát, már nemcsak a hangját/viselkedését utánozza, hanem hozzáteszi: "Saa maistaa!" azaz "Meg szabad kóstolni!", esetleg: "A hal/csirke finom!".  Azt is tudja már, hogy mi az a csoki, fagyi és reggelente rágót akar a szájába (és nem csokit vagy fagyit, hoppá!).

Ruha, egyéb

Gyermekünk nem kisbaba már. Ruházata kezd normalizálódni: bodi(y?)t csak pizsamaként hord, és már rég nem kell állandóan sapka a fejére. Szoknyát és hajgumit kér reggelente. Szokásai vannak és elképzelései. Van annyi élettapasztalata, hogy tudja, hol jó lenni és hol kevésbé? Szeret otthon lenni, és óvoda után nemigen akar még egyszer kimenni a fagyba. Szeret étterembe járni, mert tudja, hogy lesz ott játszósarok is. 

A rajz, írás és olvasás. Friida elsőszámú elfoglaltságai. Nem akarom ragozni: naponta több oldalt "teleír" EKG-szerű cikk-cakkokkal, amely levelek rendszerint valamelyik nagyszülő számára íródnak. A rajzolás kezd irányított lenni: gombát, kukacot/kígyót/kolbászt, medúzát, arcot, halat már akaratlagosan rajzol. Én csak lesek. ("Jé, stb stb")  

Friida: Nem szabad álomport enni. Az ROSSZ! ("Ei saa syödä unihiekkaa. Se on PAHAA")

Mi (nevetés után): Álomport tényleg nem szabad enni, Friida!

F. (csakazértisellentmond): Egy kicsit szabad enni!

Kép: wulffmorgenthaler.com

Hóban a futás de hasznos!

Öreg: Nem vagyok halott!
Hullaszállító: Mit mond?
Falusi: Semmit! Itt a pénz.
Ö: Nem vagyok halott!
H: Tessék! Azt mondja nem halott.
F: Dehogynem.
Ö: De nem!
H: Tél’leg nem.
F: De mindjárt lesz.
Ö: Már jobban vagyok.
F: Mindjárt halott leszel.
H: Sajnálom, így nem viszem el.
Ö: Nem akarok a taligára kerülni!
F: Mit kényeskedsz, mint egy gyerek?
H: Sajnálom, így nem viszem el.
F: Ennyit igazán megtehetnél.
Ö: Csuda jól vagyok!

(Monty Python: Gyalog galopp)

Most a futásról lesz szó, ami igazából pofonegyszerű. Fogod, aztán futsz. Mégis, sokaknak úgy kell erről mesélnem, mint amikor Bear Grylls-nek kell megmagyaráznia a bogárevés értelmét. Ez a bejegyzés mindenféle idézetekkel meg utalásokkal van teletűzdelve. A lényeg azonban egy: futni jó.
***
Gábor, egykori magyar szomszédunk, képzett testépítő. A futást fontos kiegészítésnek tartja, mégis inkább a súlyokban hisz. Ő mondta egyszer viccesen: jobb a harcra felkészülni, mint a menekülésre! Aki futott már dombon felfelé, vagy sprintelt az utolsó száz méteren, az tudja: a futásban is lehet küzdelem.
***
Már egy-két hete csak a mamára csak erre a blogbejegyzésre gondolok. Futás (egyeseknek: kocogás) közben sorjáznak az ötletek, amelyeket aztán el is felejtek mire hazaértem.

Futni bármikor lehet. Nem igényel komolyabb felszereltséget. Az útvonalat, a tempót és a társaságot én választom. Ingyen van. Ráadásul kint vagyok a szabad levegőn. Ez az egész őrültség, mármint ez a futás dolog, annak is köszönhető, hogy nálunk könnyű futópályát találni.

Legelő, aztán erdő. (Forrás:  www.heidiwaltari.com)

A ház előtti legelők közötti földutak, a közeli erdőfoltok, a Viikki-öböl körül futó ösvények és a Vantaa-folyó partja ideális terep ilyesmire. Nincsenek nagy emelkedők, a térszín mégis hullámzik annyira, hogy megizzasszon. Nincsenek tömegek és szabadon rohangáló kutyák, van viszont természet és állandóan változó táj.

A május 5.-én rendezett Helsinki City Run-ra (félmaraton) készülök, és a felkészülési időszak nagyja a hosszú finn télre fog esni. Eddig (augusztustól december végéig) jobbára két eső között, sáros ösvényeken futottam. A tél megérkeztével, két hete, már nehezebb a dolgom. Fagypont alatti hőmérséklet, behavazott utak, a hó alatt tükörsima jég. Ja, és sötétség. Futás közben nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy ez jaj, de jó nekem! Szerencsére mások is így gondolják. Futóruhás őrültek szántják a havat, csúszkálnak a jeges utakon, míg mellettünk síelők siklanak.

Mégis: képtelen vagyok abbahagyni. Hetente többször is el kell indulnom, különben nem tudom mi lesz. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Tél van. Soha nem futottam télen, és nem akarok belebetegedni ebbe a sportolósdiba. Mit csinál az okos ember ilyenkor? Megfigyeli a helyieket.

Jared Diamond "Collapse" (azaz "Összeomlás") c. könyvében néhány, mára már összeomlott "híres" civilizáció (-s kísérlet) összeomlásának okait boncolgatja. Az író a grönlandi viking kolónia teljes eltűnésének egyik fő okát abban látja, hogy képtelenek voltak eltanulni az inuit őslakosok túlélési technikáit. Az öltözködésen és a vadásztechnikákon át a kajaképítés, a táplálkozás és sok egyéb példa volt a vikingek orra előtt, de ők mégsem tanultak. Az egyre hidegebb klíma mellett továbbra is ragaszkodtak európai szokásaikhoz, és a szarvasmarha tartáshoz. Persze, az sem segített sokat, hogy a vikingek kísérletképpen kardot döftek az eszkimókba az első találkozáskor, megállapítván, hogy ezek a fura szerzetek pont úgy viselkednek ilyenkor, mint az ember. Ennek végzetes következményei voltak: a rövid nyár nem biztosított elegendő takarmányt, a tél hosszú volt és zord. A legközelebbi baráti kolónia, Izland, is messze volt, ráadásul az inuitok is kemény ellenfélnek bizonyultak egy idő után.

Szóval, téli felszerelés kell. Jégeralsó, meleg de könnyű aláöltözet, nyakmelegítő, sport-símaszk, polár, megfelelő kabát, kesztyűk stb stb... Csak a felöltözés félóra, és a tempó is lassabb így.

A cipőkérdést én nem cifráztam, a "nyári" Nike-mat hordom most is. Látom, tudom azonban, hogy kapni téli futócipőt megfelelő stoplikkal, hogy ne taknyolj el a jégen. Az Icebug és a Salomon is jónak tűnik, ám nekem most jó az is amim van.

Álljunk csak meg egy szóra! Az előbb azt mondtam volna, hogy futni bármikor lehet és em igényel komolyabb felszereltséget? Azt hiszem, ez ilyen formában nem teljesen igaz. Ha most kinézek az ablakon, zuhogó hóesést látok. A járdát lisztfinomságú, tízcenti vastag hóréteg borítja, és az erős szél hóbuckákat épít a padkák mentén. Csak remélni tudom, hogy hamar eltakarítják a havat onnan is, amerre futni szoktam. És ha nem? (szünet)

Na, de majd tavasszal! Ha elolvadt a hó és nem lesz több jég! Akkor lesz ám vágta meg hajlobogás! Ahogy azt elképzelem. Megmondom mi lesz március végétől: nulla és öt fok körüli hideg, két hónap latyak, jégdarabokkal kevert sár, az ösvény pedig majd néhol patakká változik majd.

Hónapok óta (és még hónapokig), sárban, hóban és szélben készülök egy versenyre, amelyen napfény, száraz aszfalt, és plusz akárhány fok lesz.

Erről egy régi vicc jut az eszembe.

A kínai női röplabdaválogatott játékosai az olimpiára készülve először medicinlabdákkal gyakoroltak, majd áttértek a vasgolyókra. Végül, közvetlenül a Játékok kezdete előtt szöges buzogányokkal edzettek.
A csapatkapitány kérdésünkre elmondta: a csapat már türelmetlenül várja az Olimpiát. Szeretnék ugyanis kipróbálni, milyen is az igazi röplabda? (Emlékezetből, forrás: Hahota, 1988)

Hát, így vagyok én a téli futással valahogy.

Mondatfoszlányok

Legutóbbi magyarországi látogatásom alkalmával feltűnt, hogy az emberek - bármilyen hülyén is hangzik - magyarul beszélnek. Külföldön önkéntelenül is odakapom a fejem ha magyar szót hallok, és a reptéren is jólesett magyar szót hallani. Ugyanígy voltam a feliratokkal is: hiszen itt mindent értek! 

Az utcán járva, vonaton utazva valahogy az antennáim is érzékenyebbek, ezért önkéntelenül is részese lettem párbeszédeknek, amelyek tőlem 1-2 méterre hangzottak el, de normál esetben meg sem hallanám őket. Van ami csak úgy, menetközben "megütötte a fülem", míg más esetben (vonaton) kikerülhetetlen volt az egész sztori meghallgatása. Néhány esetet fel is jegyeztem.

"Kérem, ezt ne mondja el senkinek" (Magyar légiutaskísérő a Malév Helsinki - Budapest járatán. A szomjas finn utas kérésének engedve a harmadik pohár bort is kitöltötte, pedig csak egy járt volna ingyen).

"- és a kínaiakról mondják, hogy Ázsia cigányai" (Vámosok a Liszt Ferenc reptér csomagkiadó terében) 


"Ezek az árát mindennek tudják, de az értékét semminek" (filmfelirat, Oscar Wilde sorait a WestEnd mozijában, a Rumnapló c. filmben olvashattam).

"Átoklevétel: Ők is hisznek benne" (Női magazin címlapja az újságosnál)


"Három okot is fel tudok sorolni, hogy miért lesz rövid  a kapcsolatod ezzel a pasival" és "Nem szabad annyiban hagyni az álmaidat!" (vonaton Fehérvárról a Déli Pu. felé)

Na, ez utóbbi egy zseni volt. A vonaton kénytelen voltam végighallgatni a harsány, nagydarab fiatalember és egy csendes, vékony lány (mindketten 18 évesek) között zajló beszélgetést. A páros tőlem egy méterre ült, nehéz volt kikerülni a beszélgetést. 


A lány egy nálánál húsz évvel idősebb férfival járt akkor. A férfi még a vonatra is felkísérte a lányt, láthatóan jól megvoltak együtt. Az "idős" férfi aztán leszállt, a vonat elindult. A harsány ismerős ekkor bukkant fel. Fekete bőrkabát, nagy termet, nagy fogak és magabiztos gesztusok. Az észosztás elkezdődött azonnal, a beszélgetésnek szép nagy íve volt. "Rég láttalak, mi van veled tattara", ami után kirajzolódott a kontraszt a férfi és a nő között "nemsokára megyek vissza németbe" vs. "most munkanélküli vagyok". Aztán a magánéleti analízis jött, amelyben a jóakaró ismerős (hehe) próbálta lebeszélni a lányt mostani kapcsolatáról, és felvázolta a jövőt: "te még mindig fiatal leszel, amikor ő már ötven!". Végül a slusszpoén: "- Találkozhatunk ha van időd. - Tudod, én bármikor ráérek, nincs munkám. - Oké, akkor majd csörgök!"

Lám, mire jó egy igaz barát?

Gyertyafény

Gyertyaláng, tiszta fény / Csonkig égő áldozás. Ülök a kerti szaunában, bámulom a kis ház ablaka előtt táncoló gyertyalángot. Sötét van, csak ez a kis láng világít. A kályhában csendben duruzsol a tűz, a kéménycsőről lecsöppenő pára sziszegve ad ütemet a csendnek.  
Egy dal jár a fejemben, amelynek az első két sora van csak meg, de a lényegére így is emlékszem. A gyertya tiszta fényű lángolása egyben önfeláldozás is. Szép gondolatok. Erre löttyintek vizet a kövekre, a víz szinte robbanva válik gőzzé a forró grániton. Eljátszom a gondolattal: mi van, ha mégse? Mi van akkor, ha a viasz és a kanóc tette pedig nem önfeláldozás, hanem végzetes csapda? Mi van akkor, ha a viasz nem szeretne elolvadni? Ha a kanóc sem szívesen ég? Vagy, tegyük fel, a kanóc öngyilkos hajlama a viaszt magával rántja annak akarata ellenére? Ketten együtt alkotnak gyertyát, de a viasz önmagában csak maradna hidegen szilárd, a kanóc meg... A kanóc maradna feltekerve kanóc, vagy elégve mártír. 
Ez az önfeláldozós szimbólum csak akkor lenne teljes, ha a kanóc önmagát gyújtaná fel a viasz beleegyezésével. Na ennél a pontnál felállok. Tiszta őrület. Bontok egy sört, kilököm a kunyhó ajtaját. A szauna előtti deszkákat finom hóréteg fedi. Előttem pár fenyő, azokon túl a behavazott szántóföld. Hallani a korai tűzijátékok durrogását. A sörösüveget beleállítom a pár centis hóba. Jó lesz ez itt, amíg kijövök. 


A karácsony az utolsó pillanatban érkezett. December 24.-én Niina kórházi kezelése már ötödik napja húzodott,  de biztosat még reggel sem tudtak mondani. Lehet, hogy hazajöhet (de lehet, hogy nem). Az ünnep csak együtt lehet teljes. Ezért amíg a kórházi történet tartott, én Friidát sem izgattam "holnap jön a karácsony" típusú dolgokkal. Neki még édesmindegy, mikor díszítjük a fát: ha 27.-én lehetünk együtt, akkor aznap. Ha máskor, akkor máskor. A fát a közeli szupermarket parkolójában megvettem, és másnap (ekkor már befért a kocsiba) elvittem. Szép, két méter magas: az eddigi legnagyobb.

Friida egyszerűen feloldódott az ünnepvárásba. Azon kapom, hogy magában elmeséli, hogy majd fel kell díszíteni a fát, de előtte fel kell állítani mert eldőlt, és majd jön a Mikulás aki sok ajándékot hoz neki. A fa megérkeztével az izgalom már tapintható volt otthon. Komolyan meghatódom ha arra gondolok, hogy a karácsony mekkora varázslat lehet ennek a kislánynak! Niina ugyan még a kórházban volt, de a fa már valamit behozott az ünnepből a falak közé. Valami bizonyosságot, hogy nálunk is lesz karácsony idén.

Az ünnepi áhítat előtt öt nap együttlét Friidával tök jó volt, de nagyon fárasztó. Voltunk uszodában, párszor bevásárolni, karácsonyfát venni, kórházban háromszor is (csak ez kb. 5-6 óra autózás ám összesen!). Főztem neki csirkepörköltet, sütöttem lazacot és egyéb halat, és mindeközben próbáltam nyugodt hangon megismételgetni: anya ma nem jön haza. Anya ma nem alszik itthon. Anya nincs itt, mert nagyon beteg.

A gyermek amúgy sem fekszik korán (fél 10), de a hajnal ötös ébredéseivel nem tudtam mit kezdeni.  Rosszat nem tudok mondani a kislányról, de ez nem esett jól. Alább egy példa, hogy mennyire durva egy ilyen (Akinek van gyereke, az tudja és biztosan rá is tud licitálni bőven). 5:00: A kiságyból kócos fejecske tűnik elő. "Friida felébredt! Kérek kávét!". 5:10: A kávé (ami kakaó) már a gyomorban, apa ananászt hámoz Friida kérésére. 5:13 : az ananász halmokban, már a kutyának sem kell.  5:15 - 5:25: Apa megissza a kávéját, közben gombahatározóval igyekszik lekötni a gyerek figyelmét. Ha nem megy, az ingyenes egyházi újságban bajuszrajzolás mindenkire. Apa eközben félszemmel a híreket olvassa a telefonján. 5:25-5:30: Kísérlet együttműködésre: pakoljuk ki a mosogatógépet együtt. Két tányérig működik!  5:30 körül: Apa eszébe jut, hogy pelenkát is kéne cserélni. A gyerek sikongva elszalad, kergetőznek. Ezután pár perc a kockákkal, csak annyira, hogy minden szétszóródjon. És így tovább.

Eddigi számos vendégünkön megfigyeltem, hogy akinek nincs gyereke, az reggelenként nyitott szemmel akár félórát is eltölt az ágyban nézelődve. Ezután további hosszú perceket tölt el bambulással az ágy szélén ülve. Gyerekes ember - így a megfigyelés - reggel nem bambul, még akkor sem, ha amúgy lehetne.

December 24.-én délelőtt aztán kiderült, hogy egy utolsó mérésen múlik minden, de szinte biztos, hogy Niinát hazaengedik. Niina öccse, Jussi, ekkor már nálunk volt, így rá tudtam bízni a gyereket, amíg én last minute bevásároltam. És micsoda időzítéssel! A bevásárlás végeztével (10 órakor) jött a hívás: induljak a kórházba. Ezután már csak a gyógyszerkiváltás és a happy end maradt.

Eh, már most látom, micsoda végtelen történetbe kezdtem itten.

Az Ünnep
Finnországban a karácsony különleges, varázslatos, nehezen leírható jelenség. A vallásos jelképeket itt hiába keressük, mert a hangsúly főleg a meghitt családi együttléten és a sötétség legyőzésén van. Ez a megközelítés hozzám is közelebb áll. A karácsony - nem véletlenül - az év legsötétebb időszakára esik, és az emberek már jóval a kereszténység előtt is ünnepet ültek ilyenkor. A téli napforduló régen is, most is, varázslatos időszak. Mostantól ismét él a remény, hogy a tavasz melege elűzi a hideget, megolvasztja a jeget és előcsalja az életet a földből és a fákból.

A csak ekkor megjelenő karakterek, díszek, dalok és szokások Finnországban különösen erőteljesek a hétköznapi életben. Hegyes sipkás manók ülnek, állnak, szaladnak képeken és bábokon minden üzletben, lakásban és az óvodában. A gyerekekre is piros sipka kerül, úgy fotózzák őket az üdvözlőlapokhoz.  Karácsonyi fények égnek az ablakokban, a közintézményekben és lakásokban egyaránt. Óriásgyertyák lobognak az üzletek bejáratánál, sokszor jégből készült gyertyatartóban* vagy viharlámpákban. A fény iránti sóvárgást talán jobban megértjük akkor, ha felidézzünk: Finnországban nagyon sokat van sötét. Túl sokat is. Decemberben és januárban kb. 10 és 14 óra között van teljes világosság, minden egyéb az szürkület vagy teljes sötétség.

Az ünnep előszele december 13.-án reggel, az óvodában ért. A Minttu-csoport másfél - 2 és fél éves gyerekei műsorral "készültek". Zongorakíséret mellett elénekelték kedvenc dalaikat, köztük néhány karácsonyit is. Könnyeket csalt a szemembe a látvány. Lányunk szépen elfoglalta a saját székét, és azt tette amit kell: énekelt és táncolt a többiekkel. "Beszippantotta a rendszer" - mondhatnánk, de ez azért nem olyan nagy baj. A műsor végén hagyományos fahéjas tejberizzsel is megvendégelték a szülőket, ami szép gesztus volt. Soha nem fogom elfelejteni ezt a reggelt.

*Tipp: hagyj kint egy vödör vizet a fagyban. A víz reggelre kb. 5 cm vastagon megfagy a vödör széle felől. A közepéről öntsd ki a maradék vizet. Borítsd ki a "jégserleget" a vödörből, tégy bele mécsest. Ez kitart addig, amíg tart a fagy.


Képek a FOTÓBLOGON, a megfelelő dátumok körül.

Hírek már rég nincsenek

A hírnök jön, és integet,
Hírek már rég nincsenek...

Szólt Menyhárt Jenő, és az Európa Kiadó zenekar pár sorral és refrénnel később befejezte Európa Kiadó c. dalát. Ez a dal pont az, amelyet 10 éven át képes vagy úgy végigugrálni anélkül, hogy belegondolnál az értelmébe. "Mér, van értelme?" Mondhatná bárki, joggal. Tudom, ez is olyan mint az Arctic Monkeys: a beat a lényeg (az ütem), a szöveg meg kell alá mer az kell. Persze a Scooter-t is írhatnám, és lám most írom is.


A hírek, persze. 


Az úgy volt, hogy 2007 őszén a megboldogult nagymamámtól örökölt Videoton színes televíziónk képe a reggeli műsor közben a sarkok felől összecsukódott és elfeketült. Elmerengtem már sokszor azon, hogy vajon milyen üzenete van annak, hogy épp Magyar Bálint, akkor államtitkár és (fél)párt(fél)vezető mondandója közepette a televÍzió fogja és elromlik? Udvariatlanság, mondhatnók, hogy meg sem várta a beszélgetés végét. 


Aki ismeri Thornton Wilder Szent Lajos király hídja c. könyvét, az sejti mire akarok kilyukadni. Miért pont akkor és miért pont velem (és a tévémmel) történt ez az eset? Vajon hány tévé megy tönkre Obama, Merkel vagy Sarkozy beszédei alatt? És vajon hányan veszik azt egy világos üzenetenek, miként azt tettem én? 


Tisztelt Néző! Ön túl sokat foglalkozik a politikával. Ennek így semmi értelme. A tévéje meghalt, most menjen és reggelizzen meg végre rendesen. Üdv, Jóisten 


A NapKelte Össztűz c. adása számomra megszűnt létezni onnantól fogva. A műsor, amely reggelenként a külvilágot hozta közelebb, egy durván egyoldalú, politikai korrektségre látványosan szaró, külsőségeiben peniglen a hatvanas éveket idéző produkció volt. És én ezt néztem-hallgattam, rendületlenül. 


És reggelente csapkodtam és szitkozódtam a csúsztatásokat és mellébeszélést hallva Lendvai Ildikó, Kuncze Gábor, Kóka Mihály, Rogán Antal, Szíjjártó Péter és a többiek szájából. A tévé megszűntével mindez egycsapásra megváltozott. A reggelek nyugodtan indultak, és a napok azóta is nyugodtan és kvázi politikamentesen telnek, immár 4 éve. 


10 éve még a plüssteknőssel dobáltuk Megyót (az albérlet fekete-fehér kistévéjét igaziból), a politikust, aki egy barátságos teknős arckifejezésével nyert választást (hogy cirka két év múlva lekoccoljon alkalmassági gondok miatt). Azt már rezignáltan fogadtam, amkor a korábbi sportminiszter megnyerte a következő válsztást. Mert nem volt tévém, amiben a kis alakok püfölték egymást, meg olyanokra ragadtattam magam, hogy "talán már eleget loptak", illetve "ők is biztosan jót akarnak az országnak, csak a módszereik mások". Nem kommentálnám, mekkora tévedésben éltem. Ám igazából ez már nem is érdekel.

Nap TV logó a bal oldalon

Ez a rendszeresen felbukkanó 10 - 15 politikus egyfajta szappanopera szereplői voltak nekem. Egy olyan népes család, amelyben a jó és a rossz alakja összemosódott. Nem volt jó és rossz, de volt szép és csúf, okos és ostoba. Volt bármi közöm nekem ahhoz, amit mondtak évekig? Volt-e jelentősége a számtalan tüzes Lendvai-riposztnak vagy Rogán-sziporkának? Részemről, úgy gondolom, semmi. Még a ZS-kategóriás reklámok sem hatottak rám vásárlólag. 


A modern élet egyik fontos médiuma a film. Amit mi magunk önerőből a valós életben nem élhetünk át, azt átéljük a filmeken keresztül. A "nagy" öregek (akik még jóval 60 fölött is dolgoznak) helyett a filmek nyújtanak morális útmutatót.  És számos film foglalkozik azzal, hogy biztos bukás vár arra, aki egyszerre több oldalon áll. És arra is aki nem akar sehol állni. És arra is, aki csak egy, ám épp a rossz oldalon áll. De abban van némi böcsület, ugyebár. Legutóbb épp J. Depp Rumnaplója volt erre jó példa. A bukást nem kell olyan komolyan értelmezni, az csak költői túlzás. 


Miért is írom ezt. Sokat gondolkodom azon, hogy milyen paradox, hogy már a politikával - csakúgy, mint a vallással és egyházakkal - szembeni rezisztenciám egyesek számára már önmagában politikai hitvallás. Vajon érvényes-e a "ha nem velünk vagy, akkor ellenünk" filozófia akkor, ha engem nem érdekel egyik oldal sem? Hiszen kényszeredetten beleolvasok a hírekbe, de a "hírt" azonnal el is felejtem. Mit mondott (gondolt?) Orbán Viktor? És erről mi a véleménye Török Péternek vagy más elemzőnek? És az ellenzéknek? És Brüsszelnek? Ez megy nap mint nap. 


A "big picture", erre van időm és energiám. A mocskos kis részletek (pláne történelmi részletek: ki kinek a kije, hogy mást ne mondjak), már nem annyira érdekel. 


Meggyőződésem, hogy Magyarország sem kizárólag a fejétől bűzlik. Mi, magyarok vagyunk azok, akik büszkén, kurucosan kerüljük az adófizetést, idő előtt és ok nélkül nyugdíjba vagy rokkantnyugdíjba megyünk, ellenben lusták vagyunk nyelvet tanulni, 30 km-t utazni egy munkahelyért, de elvárjuk az (bármilyen csak ingyen legyen) orvosi ellátást, a jobb vasutakat és általában mindent "fentről", az Állam irányából.  "Én fizessek? Ezeknek?" Igen, bazmeg. Sajnos nem megy másképp.


Milyen értékrendet tükröz az az ország, ahol az óvodák adományokat gyűjtenek a szülőktől a normális működéshez? Miféle jövője lehet egy népnek, ahol épp nemzetünk (patetikusság ide vagy oda) jövőjét jelentő ifjúság közétkeztetése köztudottan egészségtelen? Egészségtelen! És mi nézzük, hogy évekig, napi rendszerességgel egyék a gyerekek azt a sok szart. Pont ahogy én ettem 12 évig. 


Minek is írok ilyeneket, hisz ez nem hír, ezt már mindenki tudja. 


A hírnök jön, és integet,
Hírek már rég nincsenek...

Mézeskalács indulóra

Ezzel a videóval tisztelgek id. Johann Strauss előtt, a Radetzky induló alkotójának. Igazán ütős power music lett a vége!

Home videó a javából: fordított képállás, ugráló CD és a kamerás ember viccesnek szánt bemondásai. A modorosság ezután sem csillapul. Olvassák csak! 

Ezen a videón látható, hogy (a l)Liszt mellett Strauss is jól megférhet. A Barcsi Fúvószenekar előadásában ugyanaz a mű, nem kisebb hatást gyakorolva közönségre.  :)