Húsvét otthon és a boltban

Sonka, tojás, retek, torma - mi az? Húsvéti lakoma, avagy egzotikus (retek), borzongató (sonka zsíros részekkel) és emberi fogyasztásra alkalmatlanul erős (torma) ételek gyűjteménye? Itt, Finnországban ez utóbbi inkább igaz. A sonka (sütőben sülve) karácsonyi étek, a retek importcikk, a torma meg távol áll a finn ízléstől. Jó, de akkor mit esznek a finnek Húsvétkor? Tojást, példának okáért. És még sok egyebet is. Tegyünk egy sétát a boltban, majd merítkezzünk meg a hamisítatlan finnországi húsvéti gasztro-örömökben!

Memmi
Kezdésnek a finn válasz a húsvéti sonkára, tormára: a mämmi, magyaroknak memmi. A hagyományos ünnepi desszert(!) alapanyaga rozsliszt, rozsmaláta, molassz és só. Ó, Egek Ura! Hogy ez mennyire szar nehezen megy le a torkomon! A boltban több cég terméke kapható, nekem egyik sem szimpatikus. Niina szerint idén különösképpen felhasználóbarát lett a memmi, talán ennek és véletlenül sem a liternyi vaníliaszósznak köszönhető  képesek voltunk négyen egy dobozzal megenni.

Lássuk hát, mit rejt a doboz? A doboz tartalma ha akarom csokoládéra, ha akarom fosra emlékeztet. Az anyag a tetején foltokban kérges, alatta a zöm a viszkózusnak több fokozatában található. Kanállal belevájva könnyen enged, tapadós. Nehéz szépen tálalni. Az illata nehéz maláta, a Pécsi Sörgyár környékén lehetett ilyesmit érezni bizonyos napokon. A szerb szembeszomszéd még csokoládé jegyeket is felfedezett benne, ezt én népe túlélő taktikájának tudom be. Jarmo kollégám, aki finn, azt is hozzátette, hogy ez az a kaja, ami gyakorlatilag sohasem megy tönkre, ezért az ínséges időkben ez is ott volt az asztalon. Azt azonban ő sem állította, hogy szeretné ezt a különlegességet....Amelyet hagyományosan cukorral és tejjel fogyasztanak, de itt fent, (azaz lent) a nagyvárosban tejszín és/vagy vaníliaöntet dukál. A lényeg az lehet, hogy ezt az ősi tradíciót csak úgy lehet fenntartani, ha sikeresen elnyomjuk a kellemetlen ízt valami kellemessel.

(1)  Kanalazzunk egy óvatos adagot...

(2) Szórjunk rá kristálycukrot...

(3) ..majd öntsük le jó sok vaníliaöntettel!

Hát így. Az egyetemi ebédlőkben húsvét előtt természetesen ez is ott volt a választékban. A memmi, ez a"Finnish pudding", ahogy előszeretettel (és eufemisztikusan) nevezik, tematizálta is a beszélgetést. Az asztaloknál a finnek megbeszélték, ki bírja és ki nem, míg más asztaloknál a külföldiek kaphattak elméleti bevezetést memmiből (Hát, ez me'mmi?).
Én nem bánom, hogy évente csak pár napra bukkan a felszínre, majd Húsvét után újabb egy évre visszakerül a mélyhűtőkbe ez az elnyűhetetlen, furcsa ízű valami. Jó helyen van az ott, a mélyben.


Csokitojás
A valóban étkezésre tervezett finn húsvéti különlegességek között a csokitojás külön figyelmet érdemel. A csokitojások (a szaloncukorhoz, csokinyúlhoz és -télapóhoz hasonlóan) egy átlagos magyar felnőtt számára a szezonálisan megjelenő színes alumíniumba csomagolt tejbevonó (azaz nem csokoládé) semmilyen ízét idézhetik.
Tudom, tudom, Milkából van jobb-szebb (lilább?), de a trend egy átlagos kisboltban (sarki reál) valahogy mindig az volt, hogy volt egy csomó szar nagy halmokban, meg mellettük a Milka és a Szamos, amik meg nem. A csokitojás Finnországban is gyenge eresztés, de a tejbevonót ők hm...nem kedvelik annyira, mint a magyarok. Ráadásul a Fazer jó rég megalkotta a Mignon-t, az ultimate húsvéti csokitojást. Ennek nem a héja csoki, hanem a lényeg: a belseje! Készítéséhez valódi tyúktojásokat fújnak ki és töltenek meg mogyorókrémmel. A töltést követően a tojás szélesebb végén ütött lyukat fehér cukordugóval töltik ki. A tojást épp úgy törjük és tisztítjuk, mintha keménytojás lenne. Merthogy az is! A csokitojás állaga tömör, kagylósan törik. Ennek a nutellásított édességnek az íze valóban szilárd mogyorókrémre hajaz. Íze tömény, lenyelve fojtós, egyszerre kicsit sok is. Ez is szezonális termék, csak pár hétig kapható.

Egyebek
A finn tavasz nem maradhat speciális ital nélkül. A szezon itala az enyhén alkoholos sima (szima), amely otthon is elkészíthető sok cukor (barna és fehér), citrus, élesztő és egy vödör víz segítségével. Kellemes, szénsavas üdítőital, az édes, a savanyú és a szénsavas pezsgés kellően jó keveréke. Ennek az italnak az őse a mézsör/-bor, amelyet széles e világon szinte mindenhol fogyaszottak a régiek. Manapság persze nem kell a megterhelő italkészítéssel törődnünk. A boltok plafonig vannak rakva szimával és az ára sem vészes. Friida is kapott alkoholmentes szimát, amely pont úgy habzott mint egy rendes sör. Hiába, a gyermek "gyereksört" kért.
Említenem sem kell, az italok királynője Finnországban a kávé. Nemhogy ünnep, egy átlagos szombat délután nem telhet el szertartásos kávéivás nélkül. A boltban felkészülten várták a vásárlókat, a képen a Juhla ("ünnep") Mokka nevű elég jónak számító kávé látható nagy tömegben. A fogyást magyarázhatja, hogy átlagos 4 Euró körüli ára helyett csomagját most 2,50-ért lehetett megkapni.
A húsvéti menü családonként változhat, azonban a bárányhús hagyományosnak nevezhető. A húst nem akárhonnan, hanem a Földnek pont a másik végéből, Új Zélandról hozatják. Hazai agrárpolitikusok figyelmébe ajánlanám ezt a piaci szegmenst. Mi is vettünk egy szép adag sztéknek való báránycombot, és nem bántuk meg.
A húsvéti/tavaszi édesség a pasha. Mivel a Valio finn/svéd tejmonopólium honlapján látható recept ízesített túrókból rakja össze a pashát, nem túlzás kijelenteni, hogy ez egy szimpla krémtúró, amit tavasszal kell/szokás enni. Poharas kiszerelésben egész évben kapni.
A sor végére kívánkozik a sör is. Az ünnepi boltbezárásokra gondolva kellett a vésztartalék a derék polgároknak.

A sor biztosan hosszan folytatható, azonban ebben az évben ezekkel találkoztam személyesen.

Sör, sör, sör.

A tél van hüje év idő

Emberek
Hétköznapjaink az olvadó hó jegyében telnek immár egy hónapja. Lányunk igazán elemében van. A felvételt megelőzően az óvodában is volt egy délelőtti és egy délutáni locspocs, szóval ez most a harmadik félidő a hólében.

A helsinki Tropicario is kezd a bejáratott helyek közé tartozni. Hogy mi van ott? Brutál méretű kockáspiton, sárga-, zöld- és más anakonda fajok, puffogó vipera, gila, zöld és fekete mamba, több megtermett varánusz, hogy csak a borzongatóbb fajokat említsem. Ja, és élő(!) nílusi krokodil is! Legutóbb Friida legjobb barátnőjét, Freija-Sofiát (és apukáját, persze) is elvittük kígyókat nézni. Figyeljük csak, hogy a lányok hogyan élték meg a kígyók közelségét!

A lányok (egyes mamablogban "csajok") előző este még nálunk játszottak, sőt - a történelem során először - külön gyerekasztalt kaptak!

Amíg nem fizetem be a photoblog éves díját, addig csak 5 képet enged felrakni. Ez most kicsit elvette a kedvem, majd hóvége után talán fizetek.

Állatok
- Négy énekes hattyú repült el a házunk felett.
- A Gardenia üzenőtábláján megemlékeztek egy élő légyről, amelyet az Arabia-part környékén láttak elrepülni (nem vicc!)

***
És a cím magyarázatául egy fotó, amelyet egy játszótéren lőttem:

Kultúrtánc

Leányunkból gyakran tör elő a tánc. Espoo város művészeti központjában (weegee, ahol Niina is dolgozik) olyan érzésem volt, mintha Friida felszabadult táncmozdulataival a körülötte lévő műalkotásokra válaszolt volna. A felvételeket titokban készítettem, mert csak engedéllyel lehet kamerázni az épületben. Ez persze nem mentség arra, hogy MINDIG elfelejtem helyesen tartani a telefont.

Kiállítás

Espoo-ban egy nagyon érdekes kiállítás látható a napokban. A művész egy francia nő, Sophie Calle, aki az ex-barátjától kapott szakító e-mailt mutatta meg 107 nőnek. Arra kérte ezt a női sereget, hogy mindenki a maga tehetségének és szakmájának megfelelően interpretálja a számára oly fájdalmas írást. A jogász tehát a jog nyelvére fordította (a nő és a férfi közti szerződés felbontását boncolgatva), a rendőrkapitány egy jelentést írt róla ("Bűntény tehát nem történt. Végülis mindenki a saját felelősségére esik szerelembe."), az operaénekes elénekelte, a sportlövő céltáblának használta, a hindu táncosnő eltáncolta, az újságíró harsány címlapot készített, de volt aki nyelvtanilag elemezte, statisztikát készített a mondatokról, tarot kártyák segítségével írt jellemzést a férfiról, satöbbi. A nőket fotókon, videókon láthatjuk, de a válaszokból sok kiemelt szövegrész is látható bekeretezve, szép tipográfiával. Tanulságos történet ez arról , hogy mire képes egy (francia) nő, ha egy férfi fájdalmat okoz neki. (Sophie Calle: "Take care of yourself"). A sztorit itt olvashatjuk.

photo:weegee.fi

Erről a hétről fotók:

http://www.photoblog.com/Vil0443/2012/03/17/tlvgi-gyerek.html

http://www.photoblog.com/Vil0443/2012/03/19/

Moszkvát a hó II.

Mozaik a Majakovszakaja metróállomás mennyezetén.

Polgártársak!
Ezeréves uraink ma letűntek.
A régi világban senki se hisz.
Ma
átalakítjuk öltözetünket,
átalakítjuk az életet is.

Polgártársak!
A munkás-özönvíz a földre kiárad,
elmossa a régit.
Az új kor kapuját a nép kinyitotta.
Ma nekivágunk ennek az összekuszált világnak.
A tömegek lábdobogása csattogjon az égig,
sziréna-jelekkel üzenjen a flotta!

(Vlagyimir Majakovszkij: A forradalom)


Moszkvába egy orosz ismerősöm meghívására utaztam. Kosztya már korábban is hívott, de Oroszországba utat szervezni egyáltalán nem volt könnyű feladat. A közös projekt ügye elég indok volt, hogy komolyan vegyem a dolgot, és ezúttal össze is jött minden. Elég nagy árat fizettem érte, mitagadás.


Valakiknek nem tetszik a rendszer, mások meg az EU-ban látják a Haza pusztulását. Lehet. De mielőtt nagyon belelovalnánk magunkat, nézzünk a barikádon túlra kicsit (ha merünk), mert garantálom, hogy igen hamar visszavágyunk majd ide, Európába - legyen az akár Magyarország, akár Finnország.

A kariganiemi határátkelő nyáron

http://www.openroads.fi/nor95/n951.htm

Innen, a kényelmes EU tetejéről akár gyalog, egy személyivel vagy útlevéllel is elindulhatnék délnek vagy nyugatnak, jobbára sehol nem ütköznék jelentős határellenőrzésbe. Schengen ajándéka volt az az eset, amikor Niina és én 2005 januárjában a világ végén északon a finn Karigasniemiből átsétáltunk Norvégiába, majd stoppal eljutottunk Karasjokba. A határátkelő teljesen sötét volt, életnek nyoma sem látszott. Én mégis bekopogtam a házikóba, hogy adna már a Tiszt Úr egy pecsétet, mégis milyen egzotikus helyen kelünk át. Azt a fejet látni kellett volna! Mit akarok? És minek? Hová? Végül jófej volt, előkotort egy kerek norvégoroszlános bélyegzőt és pecsételt a hülyeturista útlevelébe egyet.


Az orosz utamat is magánúton akartam szervezni. Augusztusban kezdtem és novemberben adtam fel. A konzuli hivatalok részletes tájékoztatása mellett sem tudtam eldönteni, mi legyen előbb:

• Repülőjegy vásárlás? > Vízum nélkül kockázatos, mi van ha nem adják ki nekem? 
• Vízumkérelem? > Szállás/meghívó nélkül nem adnak. A szálláshoz kell majd az utazást szervezni, ami a változó repülőjegy árak miatt nem jó ötlet. 
• Szállásfoglalás? > A négycsillagos hotel csak pénzért adott volna meghívólevelet (a vízumhoz), a fizetséghez (Figyelem!) az útlevelem valamint a bankkártyám (mindkét oldalának!) másolatát kérte volna. Hogy majd ők leveszik a szükséges összeget, ne fáradjak...

A megoldás két szóból állt: utazási iroda! Beadják, elküldik, befizetik, megoldják. Neked csak fizetni kell (76 Euro kb.), meg biztosítást kötni. Oroszországban azért többször is lecsekkolnak. A vízum az első, ugye. Aztán a repülőn kitöltesz egy bevándorlási űrlapot, szinte ugyanazokkal az adatokkal mint a vízum esetében. Oroszországban, ha nincs meghívó leveled, de valami szállásra azért szert tettél, harmadszorra is megismétled ezt, és a postai regisztrációs nyomtatványba beleírod az adataidat, (honnan, hová, miért, kihez, stb.). Mivel én nem hotelban, hanem családnál voltam, az adott cím alatt lakó összes családtag személyi iratát lefénymásolva kellett az enyémhez csatolni. (Nem tetszik a rendszer? Putyini a politika? Hát, nem tudom.)

***


"A mindennapos felszíni közlekedési káoszt a szerteágazó metróhálózat tudja csak enyhíteni. A moszkvai földalatti (...) önmagában is turistalátványosság." A Külügyminisztérium utazási tanácsai ITT.
  

Marsrutka

(http://en.wikipedia.org/wiki/Marshrutka)

Moszkvában a tömegközlekedés kulcsa a rugalmasság. Ha nem jön a busz, jó a marsrutka is. Mindig legyen kéznél apró, mert csak azzal jutunk itt valamire. Egy nappal elutazásom előtt már a bőrönddel szálltam fel a kopott, sárga furgonba... (Amiről a Külügy így vélekedik: "Továbbra sem javasoljuk az iránytaxik használatát. Az elmúlt időszakban több balesetet okoztak, melyeknél súlyos személyi sérülések is történtek")...és a közép-ázsiai, aranyfogú sofőr a bőröndömért is külön jegyet számolt. Káráló idős asszonyok bundában, kucsmában azonban nem hagyták annyiban. Feltették a kérdést: ha a buszon a szabály szerint csak ülő utast utazhat, akkor hogy a bánatban foglalhat bárkitől is helyet a földre állított  táska?


A sofőr rosszul beszél oroszul, elveszítheti az engedélyét ha ezek feljelentik! Egyik kezével a kormányt tartva próbálta letörölni az ezeréves mocskot a laminált házirendről, kétségbeesetten keresvén a megfelelő passzust. Gondolom nem sok sikerrel, mert miközben az asszonyok hátul még rikácsoltak, a 25 rubelt gyorsan visszakaptuk.

Most jöjjön egy 2012 februári hír: "a főként a közel-keleti és afrikai állomokból ismert, de néhány nyugati országban is elterjedt "igényvezérelt közlekedés" (azaz iránytaxi) zöld utat kapott Budapesten is. Azaz magánvállakozók engedélyt kapnak arra, hogy a Blaháról a Deákra, saját zsebre, utasokat szállítsanak. Tunéziában és Törökországban is utaztam iránytaxikkal. Kétségtelen előnyük, hogy azonnal rendelkezésre állnak, ám ahogy az oroszoktól is hallom, a balesetveszély kockázata valószínűleg sokkal nagyobb, mint a helyi járatú buszon. A sofőrök a maximális bevétel reményében rövid megálló időkkel, nagy sebességgel hajtanak.  


***

De hol vannak a gyerekek? Makszim (25) megadta a választ: "Nálunk másmilyen oktatási rendszer van, a gyerekeknek nem kell sokat utazni."


Kiderült az is, hogy Makszim részt vesz minden ellenzéki megmozduláson. A tömegközlekedés gondjai és a rossz közúti morál láthatóan őt is zavarta. "Pesten lehet kerékpározni?" Critical Mass videók nézegetése oktatási céllal. Mese a hollandiai kerékpáros- közlekedésről. "Nálatok van buszsáv?" Igaz, most hat évig megint nem kell nagy változásra számítani. Sebaj, addig is lesz még miért harcolni, Makszim!

Mint Moszkvát a hó

Moszkva, Seremetyevo nemzetközi repülőtér. Útlevélvizsgálat a modern, fényes épületben. Az orosz utasok sorra tűnnek el a nekik fenntartott számos kapu egyikén. Mi, az EU-ból jöttek, megszokott kiváltságainktól megfosztva egyetlen "Passport control" tábla előtt-alatt sorakozunk. A plexi mögött egyenruhás, szőke és erősen festett nő ül. Láthatóan feszült, pofákat vág. Oroszul köszön, kölletlenül átveszi az útlevelemet, felvonja szemöldökét, száját lebiggyeszti. Érzem, megérkeztem!


Még kelleni fog pár hét, esetleg hónap, amíg feldolgozom a Moszkvában tapasztaltakat. Moszkvát, úgy általában. Bármennyire is szeretném, nem tudom koherens egésszé összerakni az élményeket. Az ellentmondások, a kontrasztok és a tudatlanságom ezt még nem teszik lehetővé. Ezért csak karcolatokat tudok mutatni.

Nagyon kelet-európai város? Hiszen EZ minden káeurópainak az ősanyja!  A panelházak és a lakótelepi életérzés, a barátságtalan de legalább rosszul kezelt város és annak felszíni tömegközlekedése. Minden buszút, tartson az akár a következő megállóig, jegyköteles. Ismerős? Pár nap alatt az az érzésem, hogy Moszkva bizony közelebb van a budapesti valósághoz, mint hinnénk (vagy jólesne bevallani).

Moszkvában egy geológus házaspárnál volt szállásom. Munkájuk - például a szibériai cink és nikkelmezők feltárása - miatt évetizedekig a mongol határ melletti Csita volt az otthonuk, de Jakutszkban is éltek. Félreértés ne essék: Jakutföld ércei, gyémántbányái és más nyersanyagai elképzelhetetlen gazdagság forrásai Oroszországban. A baj csak a klímával van: a februári átlaghőmérsékelet -40 Celsius körül alakul. Emiatt Jakutföldön nem indulhat az autós egymaga, hanem legalább 3 autónak kell konvojban haladnia. A fagyban bármilyen meghibásodás végzetes lehet. Térerő nincs vagy alig, az autót pedig nem biztos, hogy újra lehet indítani a -30 fokot meghaladó fagyban. A munkások, így a sztori, napközben folyamatosan járatják a motort, így délután gond nélkül haza tudnak autózni. Skandináviában, ugye, erre találták ki az elektromos előmelegítőt. 

Hétfő, reggel 8, panellakás tizedik emelete. Vendéglátóm, a szovjet időkben Szibériában megőszült geológus, csíkos pizsamájában kibattyog a konyhába. Kijövök én is. Látom, hogy a gáztűzhelyen a gőzölős fazékban krumpli fő. Az asztalon a tegnapi vacsora maradékai. Borscs leves, saláta, nagy tömb sajt. Kell pár perc, hogy rájöjjek: ez lesz a reggeli. Tányéron krumpli szafttal, sült disznóhús és rántotta érkezik.
Ez speciel az én hibám, de képtelen vagyok délelőtt 10-ig bármi komolyat is letolni a torkomon. A kávé további zavart okoz. "A vendég kávét inna, ajjaj" - járhat Branyiszlav fejében, aki jelentős teamennyiséget fogyaszt reggeltől késő estig. Nem kellene (készültem instant kávéval), de valahonnan előkerít egy piros presszógépet, a földre helyezi és a foglalat nélküli fali konnektorhoz csatlakoztatja. Pár perc, és kész a kávé. A joghurtra mutatok, és közlöm, hogy én olyant szoktam reggelizni. A férfi szórakozottan az asztal távoli sarkára teszi a joghurtomat, ezzel is jelezvén, hogy mire tartja ezt a haszontalan holmit. Jól elleszünk, már látom.

A konyhában semminek sincs hely. Kivéve a díszpoharak, tányérok és üres likőrösüvegek tömegét, amelyek a konyhaszekrényben szép rendben sorakoznak. Ezek tehát a használaton kívüli tárgyak. A hasznos tárgyak körben a radiátoron, a padlón, a székeken és a hűtő tetején sorakoznak.

A konyhai konnektorban egy drót kéken izzik. Később a lakást égett bakelitszag járja át. Makszim (25), aki a sorban a harmadik fiú, a szomszéd szobában lakik és az ágyán fekve (kék csíkos frottír fürdőköpenyben) internetezéssel tölti napjainak nagy részét. Egyetemista, mondanom sem kell. Szóval Makszim megnyugtat, hogy az égett szag csak a biztosíték, mindig ezt csinálja.

Vendéglátóm apja szintén geológus volt. Az ő úti emlékeivel zsúfolt szobában kaptam szállást. Ásványok, emléktáblák a világ minden részéről, retró stílusban. Kínai réztányér, ausztrál kengurus plakett, és egy réz bányászlámpa deszkára csavarozva. Cirkalmas betűkkel égetett felirat rajta: "Mátraaljai Szénbányák Gépüzeme".

A papa a német hadifogolytáborból elszökve gyalog kelt át a szovjet oldalra, ahonnan egyből küldték is a munkatáborba. Egy év leteltével szabadult, az egyetemen dolgozhatott, de 1977-ig nem tehette ki a lábát a Szovjetunió területéről. Első külföldi útjaként a baráti Magyarországra  küldték, ahol bányákat látogathatott.


Vissza Moszkvához. Megdöbbentő ráeszmélni arra, hogy EZ az a város, amelynek dizájnja az összes többi "baráti", szocialista nagyvárosét is meghatározta. Itt minden nagyobb, esetleg díszesebb, de egyértelműen ismerős. A sztálinista bérházak tömegei, végtelen panellakótelepek (20 emelet vagy magasabb házakkal), a tömegközlekedés hangsúlyos szerepe...

Az emberek műveltek, csak a város vad. A lakás telis-tele könyvekkel. Amerikában három családi házban nem volt összesen ennyi, mint itt ebben a kb. 70nm-es panellakásban.

Furcsaságok. Alapvetően lakosságbarát tömegközlekedés kizsákmányoló (a BKV-ra hajazó) jegyszisztémával. Aranyozott metróállomások, luxusautókkal tömött utak. Hókásában evickélő gyalogosok, kiszámíthatatlan buszközlekedés, illegális lakosok milliói. A járda parkolásra van, az nem a gyalogosoké.

Bundás festett nők magassarkú csizmában mindenfelé. Cigarettafüst. E-könyvet olvasó és iPadet babráló sokaság a metrón. Okostelefonok mindenütt. Aranyfog. Férfiakon bőrdzseki -20 fokban is.
 
Mindenre több ember van, mint igazából szükséges. Kisboltban öt pult, mind mögött eladó, és külön-külön kell fizetni. Egy joghurt innen, kifizeted. Egy uborka onnan, kifizeted.

Kutatóintézet, egyetem 50-60 éve nem látott felújítást. Háborús filmekbe illő látvány - már ha bejutsz! Szigorú ellenőrzés a portán, útlevél, pecsétes papír nélkül egy tapodtat sem! Ellenőrzés és ellenőrök mindenhol, az utca mégis a rendetlenség, rendezetlenség benyomását kelti.

Az oroszok büszkék hazájukra, és persze nem vakok, hogy ne lássák a rossz dolgokat. Számukra más színben dereng a II. Világháború, a kommunista dikatatúra, mint nekünk, magyaroknak. 

Vendéglátóm büszkeséggel telve mutatja a Kijevszkaja metróállomást, amelyet ukrán motívumokkal díszítettek.

Nézd, mondja, az ott Sztálin az ukrán néppel! - Szép, válaszolom, de nem épp neki köszönhetik, hogy milliók vesztek éhen Ukrajnában? Vendéglátóm, enyhe nehezteléssel: - Ezt állítják? De hát akkor mindenki éhezett! Egy újabb megállónál ismét megszólal büszkén: ezt a megállót Rigának ajánlottuk, ezért litván (sic!) nemzeti színekkel lett díszítve. Eszembe jutott, hogy a CCCP felbomlása után az EU-ba és NATO-ba sebtében felkéredszkedő lettek vajon mennyire hálásak ezért? Ám itt inkább bölcsen hallgattam.
***

Az egyetemről a hazaút kb. 2 órát vett igénybe. Mínusz 20 alatti hidegben nem tréfa a buszra/villamosra várás, még meleg ruhában sem. Esténként, mint a csatából hazatért harcos, küzdöttem előre magam a buszmegállótól a Micsurinszkij proszpekt 54/2-ig. A ház acélajtaja nem nyílik ha nem tudod a kódot, vagy felcsengetve nem nyit senki ajtót. "40" nyomom, a hangszóróból "HALLOOO!" kiáltás hallatszik, és máris kattan a zár. Jóhogy, hiszen megbeszéltük: Este itthon leszünk, da?

Ez még nem minden, folyt. köv.

Még több kép a fotóblogon!
Moszkva: metró, házak, utcák
Moszkva / Moscow

Én egy mandarin vagyok!

"A kistücsök nagyon megörült a kincsnek, amit a Félelmetes Kígyókirály fészkében talált. Nem nyúlt az aranyhoz, inkább felhívta az illetékes hivatalt. A régészek azonnal a helyi múzeumba szállították a leleteket....zzzzz" Az esti mese utolsó mondatai, mielőtt elaludtam volna.

Ez a bejegyzés a gyerekről szól. Valahogy ez most nehézkesen indul, talán mert oda kell figyelni az ilyen témánál. Azért mégsem mindegy, hogy mit és hogyan mondok róla. Csak pár dolgot érintek itt, mert egyszer be kellene fejezni a bejegyzést. 

Nézem Friidát, hallgatom a végtelen beszédfolyamot ami árad belőle és csak ennyi jut eszembe: "Jéé!". Jé, mikor tanult meg így beszélni ("Apa, mit kiabálsz te itt?")? Jé, mióta nem kell neki az etetőszék? Jé, ez a gyerek két nyelven beszél - egyszerre! ("Pucoljunk perunát!"). 

Zene, tánc

Gyermekünk nem kisbaba már. Már nem háton fekszik, hanem fut. A zenére nem csak felderül, hanem konkrétan táncot lejt rá. Táncolni azonban csak pörgős szoknyában, lepkeszárnyakkal a hátán tud. Persze, ha ő táncol, akkor táncolni kell mindenkinek. Ez jó, mert kimozdít minket a  vacsora utáni apátiából. 

Zenei érdeklődése mindenre kiterjed, ami ritmusos és/vagy klipjében táncosok vannak, esetleg élő koncert. Meggyőződésem, hogy lányunk nem fog megállni a fejlődésben ha néha mást is kap, mint Gryllusz Vilmost meg Alma Együttest. Az élet elviselhetőbb akkor, ha a szülő egy kicsit a saját ízlését is gyakorolhatja a gyereken. Ez nálunk bevált. Íme néhány dolog, amely kiemelkedő sikert ér el lányunknál:  

- Klasszikus zenei koncert, lehetőleg dübörgő üstdobokkal és kürtökkel (pl. id. J. Strauss: Radetzky-induló és Imígyen szóla Zarathustra, Bevezetés; ifj. J. Strauss: Kék Duna keringő, L. van Beethoven: 9. sz., 2. tétel). Itt kiemelném a bécsi újévi koncertet, amelynek videóit, főleg a balett-táncosok miatt, Friida a végtelenségig tudja nézni és hallgatni. 

Az év extrémsportolója, S. Alfonz a tibeti Halállavinák Völgyében basszus-üstdobon szólózik, miközben beszól a jetinek (kreten.hu) 

- Pop és rock. Nem árt egyik sem. A 2007-es Madonna feat. Gogol Bordello "La Isla Bonita" koncertfelvételt kétszer is végig kellett táncolnunk a minap. A rock és metálbandák, pl. Guns n' Roses, AC/DC, Slipknot és társaik (összefoglaló néven a "hosszú hajú bácsik") csodálatot váltanak ki Friidából, főleg az élő koncertes klipek. 

 - Latin (pl. Manu Chao, Ojos de Brujo) és jamaikai eredetű (ska, reggae) zenék, nyilván az ugrálósabb számok. 

- Mesék betétdalai. Gyermekünk hónapok óta a "Rio" című papagájos, valamit a Cars2 (Verdák2) rajzfilmek hatása alatt áll. A "Rio" Friidától a "Néni sír" nevet kapta, mivel egy sírós jelenet láthatóan megragadt számára.    Kezd lejönni a Mikulás/Karácsony/manók témáról, bár titkon még lappang a rajongás a Télapó iránt.

Mindezt csak a példa kedvéért írtam le. Bárhol, bámilyen zene van, Friida táncolni fog. December elején elmentünk egy bárba, ahol "péntekenként szabad a színpad", tehát bárki felléphet a saját szerzeményeivel, ingyen. Friida "keresztanyja" adott elő pár dalt, majd utána sok-sok költő következett (köztük egy Occupy Wall Street szónok is, aki elég hatásos volt). A kétéves gyerekek között rendezett "Ki a nagyobb hippi?" verseny győztese Friida lett. Ő ugyanis nemcsak Maire-Irene dalaira táncolt, hanem a fűzfapoéták verseire is rázta!

Evés, ivás, főzés

Túl vagyunk az anyatejen és pépevésen: azt kéri amit mi eszünk. Sőt: meg is főzi! Először decemberben főztünk együtt, amíg Niina kórházban volt.

Precíz krumplipucolás

Azt megelőzően is segített a konyhában (pl. palacsintasütés körüli maszatolás), de ez most egy másik kategória. Friida figyel, kérdez ("Mit teszünk bele még?"), és tudja, hogy mi történik. Két hete, hogy megtanult krumplit, répát pucolni a hámozóval, így - talán először igazán - segíteni tud a konyhában. A fűszerek közül ismeri a paprikát, borsot, rozmaringot, az erős fűszereket szereti(-né) kanálról nyalogatni.

- Én egy mandarin vagyok!- Rozmaring, ugye? - De!

***

- A paprika finom! Väkevä - Aha. A paprika erős. Finom? - Igen. Vähä' pahaa! ("kicsit rossz")

Mi sokat főzünk otthon, főleg friss hozzávalókból. 

Ez egy magyar olvasónak talán nem is kérdéses (vágj apróra egy fej hagymát, zsiradékon párold, dobj rá pirospaprikát és kockára vágott húst, só, bors, öntsd föl kicsit, esetleg csinálj tejfölös habarást kis liszttel és már majdnem kész a kaja), de itt ez nem olyan egyértelmű.

A boltok tele vannak félkész termékekkel, pl. előre pácolt húsokkal, szósz-porokkal, ipari húskészítményekkel (finn sütőkolbász és társai) és import csomagolt zöldségekkel (3 db paprika 2.5 Euro). Nincs hentes és nincs zöldséges sem. Van azonban más! 


Ha már adott, akkor élünk a lehetőséggel: bio- és Fair Trade árukból próbálunk választani, amelyek szinte minden termékcsoportban elérhetők. A dologban az a jó, hogy az amúgy is magas árak mellett nincs óriási különbség a "hagyományos" és a bio dolgok árai között.

Friida az óvodai ebéd klasszikus finn ételeiből rendszerint két adaggal megeszik, hozzá rozskenyeret, kefirt/tejet és valami édességet, gyümölcsöt a végén. Mégis, amikor megkérdezem, hogy hol jobb az étel, akkor nagy örömömre azt mondja: itthon jobb! Ha halat vagy csirkét lát, már nemcsak a hangját/viselkedését utánozza, hanem hozzáteszi: "Saa maistaa!" azaz "Meg szabad kóstolni!", esetleg: "A hal/csirke finom!".  Azt is tudja már, hogy mi az a csoki, fagyi és reggelente rágót akar a szájába (és nem csokit vagy fagyit, hoppá!).

Ruha, egyéb

Gyermekünk nem kisbaba már. Ruházata kezd normalizálódni: bodi(y?)t csak pizsamaként hord, és már rég nem kell állandóan sapka a fejére. Szoknyát és hajgumit kér reggelente. Szokásai vannak és elképzelései. Van annyi élettapasztalata, hogy tudja, hol jó lenni és hol kevésbé? Szeret otthon lenni, és óvoda után nemigen akar még egyszer kimenni a fagyba. Szeret étterembe járni, mert tudja, hogy lesz ott játszósarok is. 

A rajz, írás és olvasás. Friida elsőszámú elfoglaltságai. Nem akarom ragozni: naponta több oldalt "teleír" EKG-szerű cikk-cakkokkal, amely levelek rendszerint valamelyik nagyszülő számára íródnak. A rajzolás kezd irányított lenni: gombát, kukacot/kígyót/kolbászt, medúzát, arcot, halat már akaratlagosan rajzol. Én csak lesek. ("Jé, stb stb")  

Friida: Nem szabad álomport enni. Az ROSSZ! ("Ei saa syödä unihiekkaa. Se on PAHAA")

Mi (nevetés után): Álomport tényleg nem szabad enni, Friida!

F. (csakazértisellentmond): Egy kicsit szabad enni!

Kép: wulffmorgenthaler.com

Hóban a futás de hasznos!

Öreg: Nem vagyok halott!
Hullaszállító: Mit mond?
Falusi: Semmit! Itt a pénz.
Ö: Nem vagyok halott!
H: Tessék! Azt mondja nem halott.
F: Dehogynem.
Ö: De nem!
H: Tél’leg nem.
F: De mindjárt lesz.
Ö: Már jobban vagyok.
F: Mindjárt halott leszel.
H: Sajnálom, így nem viszem el.
Ö: Nem akarok a taligára kerülni!
F: Mit kényeskedsz, mint egy gyerek?
H: Sajnálom, így nem viszem el.
F: Ennyit igazán megtehetnél.
Ö: Csuda jól vagyok!

(Monty Python: Gyalog galopp)

Most a futásról lesz szó, ami igazából pofonegyszerű. Fogod, aztán futsz. Mégis, sokaknak úgy kell erről mesélnem, mint amikor Bear Grylls-nek kell megmagyaráznia a bogárevés értelmét. Ez a bejegyzés mindenféle idézetekkel meg utalásokkal van teletűzdelve. A lényeg azonban egy: futni jó.
***
Gábor, egykori magyar szomszédunk, képzett testépítő. A futást fontos kiegészítésnek tartja, mégis inkább a súlyokban hisz. Ő mondta egyszer viccesen: jobb a harcra felkészülni, mint a menekülésre! Aki futott már dombon felfelé, vagy sprintelt az utolsó száz méteren, az tudja: a futásban is lehet küzdelem.
***
Már egy-két hete csak a mamára csak erre a blogbejegyzésre gondolok. Futás (egyeseknek: kocogás) közben sorjáznak az ötletek, amelyeket aztán el is felejtek mire hazaértem.

Futni bármikor lehet. Nem igényel komolyabb felszereltséget. Az útvonalat, a tempót és a társaságot én választom. Ingyen van. Ráadásul kint vagyok a szabad levegőn. Ez az egész őrültség, mármint ez a futás dolog, annak is köszönhető, hogy nálunk könnyű futópályát találni.

Legelő, aztán erdő. (Forrás:  www.heidiwaltari.com)

A ház előtti legelők közötti földutak, a közeli erdőfoltok, a Viikki-öböl körül futó ösvények és a Vantaa-folyó partja ideális terep ilyesmire. Nincsenek nagy emelkedők, a térszín mégis hullámzik annyira, hogy megizzasszon. Nincsenek tömegek és szabadon rohangáló kutyák, van viszont természet és állandóan változó táj.

A május 5.-én rendezett Helsinki City Run-ra (félmaraton) készülök, és a felkészülési időszak nagyja a hosszú finn télre fog esni. Eddig (augusztustól december végéig) jobbára két eső között, sáros ösvényeken futottam. A tél megérkeztével, két hete, már nehezebb a dolgom. Fagypont alatti hőmérséklet, behavazott utak, a hó alatt tükörsima jég. Ja, és sötétség. Futás közben nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy ez jaj, de jó nekem! Szerencsére mások is így gondolják. Futóruhás őrültek szántják a havat, csúszkálnak a jeges utakon, míg mellettünk síelők siklanak.

Mégis: képtelen vagyok abbahagyni. Hetente többször is el kell indulnom, különben nem tudom mi lesz. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Tél van. Soha nem futottam télen, és nem akarok belebetegedni ebbe a sportolósdiba. Mit csinál az okos ember ilyenkor? Megfigyeli a helyieket.

Jared Diamond "Collapse" (azaz "Összeomlás") c. könyvében néhány, mára már összeomlott "híres" civilizáció (-s kísérlet) összeomlásának okait boncolgatja. Az író a grönlandi viking kolónia teljes eltűnésének egyik fő okát abban látja, hogy képtelenek voltak eltanulni az inuit őslakosok túlélési technikáit. Az öltözködésen és a vadásztechnikákon át a kajaképítés, a táplálkozás és sok egyéb példa volt a vikingek orra előtt, de ők mégsem tanultak. Az egyre hidegebb klíma mellett továbbra is ragaszkodtak európai szokásaikhoz, és a szarvasmarha tartáshoz. Persze, az sem segített sokat, hogy a vikingek kísérletképpen kardot döftek az eszkimókba az első találkozáskor, megállapítván, hogy ezek a fura szerzetek pont úgy viselkednek ilyenkor, mint az ember. Ennek végzetes következményei voltak: a rövid nyár nem biztosított elegendő takarmányt, a tél hosszú volt és zord. A legközelebbi baráti kolónia, Izland, is messze volt, ráadásul az inuitok is kemény ellenfélnek bizonyultak egy idő után.

Szóval, téli felszerelés kell. Jégeralsó, meleg de könnyű aláöltözet, nyakmelegítő, sport-símaszk, polár, megfelelő kabát, kesztyűk stb stb... Csak a felöltözés félóra, és a tempó is lassabb így.

A cipőkérdést én nem cifráztam, a "nyári" Nike-mat hordom most is. Látom, tudom azonban, hogy kapni téli futócipőt megfelelő stoplikkal, hogy ne taknyolj el a jégen. Az Icebug és a Salomon is jónak tűnik, ám nekem most jó az is amim van.

Álljunk csak meg egy szóra! Az előbb azt mondtam volna, hogy futni bármikor lehet és em igényel komolyabb felszereltséget? Azt hiszem, ez ilyen formában nem teljesen igaz. Ha most kinézek az ablakon, zuhogó hóesést látok. A járdát lisztfinomságú, tízcenti vastag hóréteg borítja, és az erős szél hóbuckákat épít a padkák mentén. Csak remélni tudom, hogy hamar eltakarítják a havat onnan is, amerre futni szoktam. És ha nem? (szünet)

Na, de majd tavasszal! Ha elolvadt a hó és nem lesz több jég! Akkor lesz ám vágta meg hajlobogás! Ahogy azt elképzelem. Megmondom mi lesz március végétől: nulla és öt fok körüli hideg, két hónap latyak, jégdarabokkal kevert sár, az ösvény pedig majd néhol patakká változik majd.

Hónapok óta (és még hónapokig), sárban, hóban és szélben készülök egy versenyre, amelyen napfény, száraz aszfalt, és plusz akárhány fok lesz.

Erről egy régi vicc jut az eszembe.

A kínai női röplabdaválogatott játékosai az olimpiára készülve először medicinlabdákkal gyakoroltak, majd áttértek a vasgolyókra. Végül, közvetlenül a Játékok kezdete előtt szöges buzogányokkal edzettek.
A csapatkapitány kérdésünkre elmondta: a csapat már türelmetlenül várja az Olimpiát. Szeretnék ugyanis kipróbálni, milyen is az igazi röplabda? (Emlékezetből, forrás: Hahota, 1988)

Hát, így vagyok én a téli futással valahogy.