You build it…

(a cikket a Helsinki World Design Capital 2012 blogjára írtam 2012 augusztus 29.-én)

…and the zoologists will come. As the quote goes ”You build it, and they will come (1)” it’s not difficult to picture the scene of a newly built green roof, where three fully equipped biologists pop up from nowhere, even before the animals could find it. 

There is always something moving about finishing a work that kept you busy for a period of time. No doubt, it is even more moving when we translate our work into numbers. Last year we only told a story. Now we provide the research frame and a short list just to sum up the season:

Problem: Surface of urban green roofs increases each year, but our knowledge of their role on local animal diversity is far from satisfactory. Yes, we assume these roofs are “important”, but it’s unclear why, and how important they are in Finland? 

Goal: Discovering the current fauna of vegetated roofs of similar age in Helsinki-Vantaa area, reveal conservation values and potential threats (alien/invasive species), as well as the main drivers of invertebrate community compositions.

Methods: Vacuum insect collector (DVac122) and colour pan traps, so we don’t harm the roof material.

Who: Ferenc Vilisics PhD, Kukka Kyrö, PhD student, Henri Järvisalo summer intern, and Susanna Lehvävirta, principal of the “Fifth Dimension” research programme.

When: May-August 2012

Emptying the sample mesh bag of the DVac

The numbers (without mentioning the endless list of meetings, consultations and informal chats):

- Visited 21 roofs in 10 addresses,

- Visited each roof 4 times between May and August.

- Driven cc. 600 km by car, used cc. 42 l of gasoline.

- Spent roughly 20 full days on the roofs, and devoting cc. 380 man-hour for the task.

- Collected cc. 1080 DVac samples, operated DVac for cc. 500 minutes (8h 30mins).

- Used cc. 20 rolls of 3–5L plastic bags and 4 liters of gasoline for DVac-ing.

- The team members have climbed the ladders cc. 130 times altogether.

- Injuries: zero, but ripped one trousers.

The work went as it has been planned without any major events. After a somewhat shaky start on a cold and windy day of May, we could eventually develop our routine enabling us great efficiency and made each move predictable.

“Louie, I think this is the beginning of a beautiful friendship”(2). Yes, indeed. The vacuuming is just the beginning of a long bitter-sweet assignment in the lab, selecting all the bugs from 1080 samples. One average sample contains over 100 microscopic mites, springtails and thripses, but samples with 500 specimens aren’t rare either.

Personal notes

I am not a particularly brave person, but for most people – perhaps - a green roof research may relate to courage. I have a good deal of acrophobia (horror of height), plus allergic to bee sting. Courage, however, is not the most important feature one needs in the pursuit of better understanding urban green roof ecology. It’s more like curiosity.

Curiosity overcomes impossible conditions – evidence provided by generations of students and supervisors working in the field and labs 24/7 just to get answer to even the most obvious questions.

When you watch a popular science channel, you may see a random rainforest with a commentary“there are 122 tree species in this mountain forest in Honduras”. We may overlook it, but somebody had to climb up there and count those trees.

In our case, curiosity is required to spend a summer on roofs possessing so obvious handicaps: height, exposure to sun and wind, hard to reach with heavy equipments, not mentioning the various interactions with roof owners and managers who guard the gates of urban green roofs.

We believe it is cool to occupy ourselves with vacuuming bugs on green roofs. So, time to time we will return and give a better insight into our work.

Citation 1: the movie “Field of Dreams”, directed by Phil Alden Robinson, 1989

Citation 2: the movie “Casablanca”, directed by Mihály Kertész, 1942

Két hónap dióhéjban

Az elmúlt időszakban annyi dolgom akadt, hogy egy blognyi órát sem tudtam az írásra szánni. Íme egy összefoglaló a jelentősebb eseményekről:

Április 30 és Május 1:  szombaton a házbéli magyar barátainkkal grilleztünk az erkélyen. Ez tilos ugyan, de azért megpróbáltuk. A tűz csak gyatrán égett, ezért nagy G (nagy, mert nem kicsi) kezébe ragadta az irányítást és egy deci repceolajjal kínálta a brikettet. Ebből olyan füst kerekedett, hogy a house manager (a hölgy, akit magunk közt csak Jabbának hívunk) ha addig nem is, de akkor tuti észrevette miben mesterkedünk az első emeleti erkélyen. Végülis megettük amit akartunk és a gyerekek sem égtek meg. A szenes délután utóhatásairól itt latható pár kép:  Friida rajzol és szenet eszik. Fénypont: G grillen szétrobbant házikolbászai.

Május 1., napfény, piknik

A május elseje Finnországban is evős-piknikezős ünnep, ami idén sajnos hétvégére esett. Ilyenkor fél Helsinki a parkokba vonul henyélni, mi a közeli madártoronyhoz akartunk sétálni egy finn barátunkkal és 3-4 éves fiával. Sajnos a jeges szél és a hideg elrontotta a bulit. Az erős szélben vánszorogtunk a nádas vízpartig, miközben a kisfiú akaratával is harcolni kellett, mert ő hamar elunta a sétát a hidegben. A vízparti pihenőhelyen aztán kicsomagoltuk Niina zseniális pizzáit, ettünk - ittunk, madarakat néztünk. Nagy bukók, kanalas- és nyílfarkú récék jelentették a fénypontot. A madarászok utálták, hogy ott vagyunk.

Borongós madárles a Munka ünnepén

Május: Terepszezon! A holtfás projekt kapcsán végigjártuk Helsinki legszebb parkjait és pár erdőt a városban és elhelyeztük a csapdákat. A téma valódi gazdája eltűnt gyermekáldás miatt, ezért most K, a rasta hajú phd-s lány a segítségem. Ő már harmadik éve csinálja ezt, de ő sem tudja, hogy miért? Nem az ő témája, ráadásul tök nem érdekli a holtfa élővilága. Viszont ő van jelen, ezért mindig ő kapta ezt a feladatot. Most meg már azon az alapon, hogy eddig is ő csinálta.

A csapdákat háromhetente kell üríteni, egészen szeptember végéig. Akkor már sehol nem nyílnak a virágok, völgyekben meg pláne nem. Mivelhogy a legközelebbi hegy – és így völgy is – fenn északon, Lappföldön található. A terepmunka megterhelő, mert hatalmas területet kellett bejárni egy nap alatt, erős szélben és nyirkos 7-8 fokban. Legutóbb reggel héttől este hatig csináltuk, mindenféle szünet nélkül. Kocsiban kajáltunk, stb. A mintavételi helyek Helsinki legszebb kirándulóhelyei. Kár, hogy csak 20 percet tudunk eltölteni az egyes parkokban. Aki kíváncsi megnézhet párat: Tullisaari, Tuomarinkartano, Myllypuro (erdő), Seurasaari, Munkkiniemi, Kaivopuisto, Töölönlahti, Maununneva (erdő), Jakomäki (erdő), Tähtitorninmäki stb. K-val autózni amúgy felér egy thrillerel: az első közepes közlekedési szituációban pánikba esik (pl. balra kanyarodásnál a szemközti forgalom nem engedi kanyarodni, villamossínen marad), vörös fejjel átkozódik, majd halálfélelemben teli torokkal ordít. Fénypont: amikor végre hazaértem.

Május 6 – 20: Hollandiába utaztunk. 30 fok meleg, végre a gyereknek sem folyt az orra. Sajnos a holland kapcsolat ismét dohányzó kisházat bérelt, ezért ajtónyitáskor áporodott kocsmaszag fogadott. A bűz csökkent amikor kiraktam a szőnyeget a házból.
Hétfőn, 9-én, Amszterdamba utaztam, mert az Amszterdami Egyetem talajdinamika kutatócsoportjának májusi szemináriumára kaptam meghívást. A TTK az új kampuszban, a Science Parkban kapott helyet, elképesztően szép belső terekkel és menő belső bútorozással.
Az ülés jó hangulatban telt, jó volt bepillantani egy nemzetközi kutatócsoport életébe. Volt pár előadás, én is adtam egyet a tavalyi látogatás eredményeiből. Megbeszélték a további terveket, kinek mi a dolga, stb. Különösen a vezető, amúgy igen fiatal professzor viselkedése tetszett. Egy gyors sör is belefért a Polderban, aztán vonatoztam is vissza ’t Hardéba.

A holland túra fénypontja a hétvégi két kirándulás volt. Mindkettőről fotóalbum is készült a photoblogon. Szombaton frízföldre utaztunk, ahol tengert keveset, de birkát annál többet láttunk. Belecsöppentünk egy kisvárosi buliba, és megnéztük milyen a játszótér Tzummarumban.

Vasárnap Katwijk an Zee-ben (Leiden mellett) rég nem látott barátainkkal és tündéri kislányukkal találkoztunk. A találkozás rendszerint évente egyszer történik, Fenyvesen, de a neten azért rendszeresen követhetjük pécsi hétköznapjaikat. Elgondolkodtató, hogy kettőnk túrája időben pontosan egybeesett. Innen üzenem, hogy bocs, csak később vettem észre, hogy a reptéren hívtatok, és Friida a holland út után lett nagyon beteg.

Zöldtető Katwijkban
(azért figyeled, hogy összekapcsoltam a két témát?)

Május közepére-végére formálódni kezdett az egyetem zöldtetős projektje is, amelyben még igen sok a kérdőjel. A kutatáshoz zöldtetőket kell keresni, jobban mondva: a zöldtetők tulajdonosait kell meggyőzni afelől, hogy 1) engedjenek fel minket, 2) ez jó mindenkinek, 3) nem romboljuk szét a zöldtetőt. Emiatt június  elsején egy információs találkozót rendeztek a  botanikus kertben, Kumpulában. Jelen voltak és beszéltek zöldtető építő cégek képviselői, botanikusok és ökológusok az egyetemről, és nekem is beszélnem kellett a zöldtetők gerinctelen faunájáról, és lehetséges gyűjtési módszerekről, lehetséges kérdésekről. Jellemző a dolog természetére, hogy legutóbb ilyen hírt kaptunk: Az állatkert bölényházán új zöldtető épül, de csak augusztusban mehetünk fel rá, mert a bölényeknek nyugalom kellene június – július folyamán.