Utazás a kávéfőzőm körül

Az ihlet egy írás megírásához halvány foszlányokban még itt lebeg a lakásban, de lassan felszívódik és csak a nagy, fájó üresség marad helyette. Itt volt és már fülön is csíptem, amikor... Apa! Apa! Apa! Apa! a hároméves (közeledik a négyhez) belépett a gondolatokból felépített építménybe és módszeresen szétzavarta azt. Az ihlet nem jön minden nap egyformán, ugyanabban az időben, de érkezésére reggeltájt jobban lehet számítani. Akárcsak Friidáéra.

Két mondat között megcsinálom a reggelit neki, beszélgetünk, elküldöm vécére, megkeresek egy random játékot, elemet cserélek egy másikban. A gyerek rám mászik, a székemet forgatja és nevetgélünk. És azt mondom: menj, kérlek csinálj valamit most egyedül, mert írni szeretnék. Késő. A történet a szemem előtt foszlik olyan átlátszóvá, hogy csak bizonyos szögből, erős fényben látható csak. Bizonyára vannak sokan, akik most azt mondják: a gyerek a legfontosabb, foglalkozz vele. Ők talán nem tudják, hogy minden időnket a gyerekre áldozzuk, szinte egészségtelen szinten.

34 éves. Születésnapomat az elmúlt tíz évben nem ünnepeltem izomból, de nem is tettem érte sokat. Aki egész évben öt emberrel találkozik, ne számítson tömegekre a szülinapján sem. Ezen a magyaros, mélabús szülinapi másnapon az élet apró örömeiről akartam írni, azok változásáról és a felismerésről: változunk, de a változás kisebb-nagyobb mértékben visszavihet oda, ahol egyszer már jártunk. Kérdés: akarjuk-e? 

Nemrég olvastam egy érdekes cikket, amely a külföldön élő magyarban kialakuló belső konfliktusról ír. Kint is vagyok, bent is vagyok, de igazából mindkettőn kívül ragadok.

Születésnapomra egy olasz kotyogós kávéfőzőt kaptam. Kárpótlásnak is vehetem, mivel az ajándékozó hat éve tette tönkre az előzőt. A konfliktus abból fakad, hogy én már nem iszom olyan kávét, mert már hat éve másmilyet iszom: hosszút, barátságosat, finnt. Van még visszaút? Ahogy visszatekintek az elmúlt 15 év kávéira...nos, talán nem esélytelen.

Tizenöt éve iszom kávét, napi hármat, esetleg négyet olykor. Reggelire egyből két adagot. Ahogy minden más is, a reggeli kávék is többé-kevésbé kijelölték az egyes életszakaszokat. A reggeli kávé hosszú évekig nem változik. Majd történik valami, egy költözés, utazás, és minden megváltozik.

Pécs (1997-2003)
A napindító kávéivás szokása nekem az egyetemi évek késő délelőtti "reggeleire" nyúlik vissza. Másnaposan hallgatni a víz sustorgását, a konyha örökös káoszában bámulni az albérleti társak gyűrött fejét. Valaki ki sem jön a pc mellől, beleragadt valami szovjet offenzívába.

Balkáni és török túráink hatására "török" kávét iszunk. Vagy illatos teát vékony üvegpohárból.  Valami bögrét halászni valahonnan. A szögre akasztott lábosfedőtartó leszakadt, rajta vagy 20 bögrével. Most ihatunk vizespohárból meg a maradék csorba bögrékből. A pöttyös bögrém túlélte, de azt Gy. köpőcsészének használta az éjjel, ráadásul a kanalam is a bögrében maradt. Majd kavarom villával. Szóval, kávé. Cukor. Valaki ablakot nyit, rágyújt. Felöltözni lusta vagyok.

Később egy mini filteres kávéfőzőt kaptam, amely kávéja kimondottan rossz volt. Az ok? Senki nem ivott / készített hosszú kávét a környezetemben. A gép (Philips "Cucina Duo") még megvan, de nem merem újra bekapcsolni.

Aztán megnyílt a Paulus, az egyetem testébe ékelt kávézó, ahol igazi tejszínnel adták a kávét és én nagyon sok kávét megittam ott. Mocskosul el is híztam akkoriban.

Eszék (1999 január 19.) 

Stoppal indultunk Harkányból Eszékre, mert akkor az jó ötletnek tűnt. Állni télen az ónos esőben Donji Miholjac, Valpovo stb. után a szántás mellett? Nem volt átgondolt projekt, elfelejtettük, hogy hamar sötétedik. Csak utazni akartunk. Eszéket nem láttuk a ködben, a vár szürke volt, az időjárás ocsmány.  A nagytemplom melletti első kávézóban megittuk a horvátok pici, krémesen sűrű, keserű kávéját, majd indultunk vissza Pécsre. Akkor ittam életemben először jó kávét.

   

Szarajevó (2000, egy nyári napon)
A szarajevói Imperial kávéház. Monarchia-kori épület, mintha a Körúton lennénk. Nekem eszpresszó lesz, Mártonnak sima kávé. Az eszpresszóm csak egy csésze és csöpp tej, de a kávé! Márton elé fél asztalt betöltő tálcán kalapált vörösréz findzsában jött vagy fél liter kávé, mellé annyi apróság, amit számba venni is nehéz. Kandiscukor, kandírozott gyümölcs egy másikban, tejszín és egyebek. Utána elég sokáig török kávét ittunk.

www.trekearth.com

Salzburg (2000. 10. 23, reggel 7)
A városba kalandos úton jutottunk vonattal, maradjunk annyiban, hogy nem az volt az úti célunk. A hajnalt a vasúton töltöttük, szükségünk volt egy meleg helyre és egy jó kávéra. Salzburg puccos kávézói nyitva voltak kora reggel. Ragyogó fehér hajú osztrák nyugdíjasok olvasták az újságtartó nádkeretre fűzött reggeli újságokat. Mellettük kiskutya, külön párnán. A hely neve aranybetűkkel a homlokzaton, könnyen lehet már a kis Amadeus apja is ott kávézott egy jól sikerült koncert után (és Mozart melyik koncertje nem sikerült jól?). Annyira elegáns, hogy be sem mertünk menni. Beküldtük hát Mártont. Menj be, te beszélsz németül. Nézd meg, hogy mennyibe kerül a kávé? A kávé nem volt drága, még volt annyi Schillingünk.

Akkor láttam először, hogy így is lehet csinálni. A kávé után mentünk is vissza az autópályára stoppolni. Haza kellett jutni valahogy.

www.greenmountaincoffee.com 

Worchester, MA, USA (2002 júniusa)
Gyere, ma elviszünk egy helyre, ahol a legjobb kávét adják, mondja Stephen, és beindítja a zöld Honda Civic-et. 15 perc autózás után megállunk egy kis Dunkin Donuts előtt. A kávé fél liter, híg és vaniliás. Egy órán át ittam. Autóba be, autóból ki, és még mindig maradt valami hideg, édes lötty. Akkor is tanultam valami fontosat.

"The Best Coffee In America" -  tényleg ez a szlogen!

Budapest 2003 - 2006
A "komoly" kávét felváltotta a neszkávé. Egy személyre hülyeség mást főzni. Megtanulom, és hálás vagyok érte, hogy egy teli bögre mikrózott tejjel készítsem. Évekig ittam így a kávét.

Talán szüleimtől kaptam a kotyogót, amely a pesti albérletben vált a reggeli rituálé részévé. A "legódarabokat" összerakni, gázt begyújtani, kávét feltenni és sustorgást várni, kávét inni, főzőt szétszerelni, kimosni. Ez ment másfél évig, aztán vége lett. Amikor Niina víz nélkül tette fel a kávét "főni", azt a kotyogó nem élte  túl. Elővettem hát a rég elfeledett pécsi filteres főzőmet, és egyik napról a másikra átszoktunk a hosszú kávéra.

www.meira.fi

Ezt váltotta fel a finn anyós által levedlett, agyonhasznált Philips "Cafe Master", amely hetedik éve főzi a kávét gond nélkül. Budapesten főleg Jacobs Krönungot vettünk, Helsinkiben csak Fair Trade kávét veszünk, főleg a Meirától. Ez a minennapi kávénk, ennél jobbat nem kapok Finnországban. Mert ezt szoktam meg.


Lapua (2005 június 26)
Amikor elhittem, hogy mindent tudok, megláttam a finneket kávét inni. A finn élet keretét a kávéivás adja. Reggel, délelőtt, délben, kettő órakor és este is van esély kávét inni, hozzá pullát, ünnepeken "kenyérsajtot" lekvárral, csokit, stb. Én évekig csak ünnepekkor látogattam Finnországba. Újra elmondom: lehet, hogy az eszpresszó keserűbb, de koffeinmennyiségre a "gyenge" filteres kávé veri a rövideket. És a finnek ebből isznak napi sok-sok bögrével.

Az utazás folytatódik tovább. Csak idő kérdése, és kávéfőzőnk elromlik és többé nem iszunk pont ilyen ízű kávékat. Lesz helyette más, valami új.  

Az  is lehetséges, hogy az olcsó kávé luxusa, ez a kivételesen szép korszak, véget ér. Nem lesz többé reggeli kávé a tömegeknek. Nem baj. Lesz helyette valami más, stb...

Asperger és szemétdomb

Ez most csupa morgolódás lesz, mert a tél is rohadt hosszú volt, most meg a szemembe süt a nap.

1. Az emberek hidegsége és kontaktus kerülése még két év után is fájó. Emlékszünk még a lufis esetre a gorillaszobornál?
Az alsó-szomszéd köszönés helyett elinal a lépcsőn, mások befutnak a liftbe. A felettünk lakó vicces. Este tízkor gitárkísérettel énekel Bon Jovit (ájááájj we láááv júúú, Béééjbii, óóóólvééjz!), Pestiesen felmegyek, bekopogok, szájkaratéra készülve. Surranó hangok, az éneklés abbamarad, de nem nyitnak ajtót. Nekem végülis mindegy, ezt akartam elérni.

Metrón kisgyerekkel utazni általában nem lehetetlen. Pesten megszoktam, hogy valaki mindig felismeri a helyzetet, és átadja a helyét. Nem miattam, a gyerek miatt. A kisgyerek nem tud rendesen kapaszkodni, fogni nehéz, és egy fékezésnél simán elrepül. A finnek? Á.

Néznek rám, vagy el, bele a telefonokba. Az örökmozgó gyereket fogom, ahogy a metró gyorsít, lassít, "kapaszkodj erősen, mert eleshetsz!", a nénik nézik a gyereket, biztos a saját unokáikra gondolnak, én a székeket pásztázom, de a metró tele van. Belenézek a szemekbe. Aztán inkább a kapaszkodásra meg a gyerek épségére figyelek.

Nem haragszom, ez olyan lehet mint az Asperger-szindróma. Nem ismeri fel a helyzetet, hogy "most itt van ez a kisgyerek a robogó metrón, és ezt és ezt kellene tenni". Csak néznek és utaznak tovább.

2.  Szemétdomb
Itt Helsinkiben Viikki a lakótelepek Rózsadombja, amely a "fejlesztésekkel" éppen azt veszíti el, amely oly drágává "elitté" teszi: a természet és az hagyományos épített környezet utolsó foltjai is (nem kicsi képzavarral) dominóként dőlnek szerte-széjjel, ahogy a miénkhez is hasonló színtelen-szagtalan, arctalan kockaházak emelkednek a földből-gránitból.

Ez nem az a lantosgábori északi idill. Az olvadó és oszló kutyaszar bűze takaróként telepszik rá a helyre, és a mocsok, amely a hó alól előbukkan azt a bukaresti külvárost juttatja az eszembe, amelyet vonatról láttam 1999-ben Törökország felé menet.

Lányom imád homokozni, és a házunk előtt van egy nyamvadt játszótér (1 homokozó, 1 pár gumiabroncs-hinta). Tegnap egy félbetört hungarocellrúd és egy marék cigicsikk közt találtam a gyerekre, mellette csokipapírt vitt a szél. Vasárnap délelőtt lementem egy nagy zsákkal és összeszedtem a szemetet.

3. Kutyaszar
A hóbuckák alól összefüggő kutyaszarréteggé áll össze lakótelepünk kutyáinak ürüléke: hiába, négy hónapnyi folyamatos termelés nem múlhat el nyom nélkül! Esővízben-hólében oldott ürülékben járunk, amelyet cipőnkön és a nadrágunk szárán a lakásba hordunk.

Nem vagyok ettől boldog, és amit mondok biztos sokakat bánt majd. Kövezzenek meg, de én nem (még mindig nem) értem, hogy minek egy kockaházba kutya? Elfogadom, hogy nem vagyunk egyformák, és azt is, hogy az ember élete és az azzal járó tevékenységek  nyomokat hagynak. De a kutyák szarát ne hagyjuk már szanaszéjjel! Nem érdekel, hogy ez nem könnyű, tessék rendszerben gondolkodni amikor kutyát veszünk. Az etetéstől a nevelésen át a szaratásig. Nem megoldható? Vegyünk guppit. Kész.

"Sárga havat ne egyenek" Belügyminisztérium

Nem, a zacskózás sem sokkal jobb. Honnan jön és hová kerül az a rengeteg műanyag zacskó, amelyet egy városnyi kutyatartó jó esetben elhasznál egy évben? Melyik kukába dobják a szemetüket? Sokan simán ott hagyják zacskóstul az utcán. És vajon mennyi idő alatt bomlik le a zacskózott kutyagumi?

Minden civilizáció valahogyan megoldotta a fekália kérdését (a "fejlett" nyugat eléggé későn mondjuk), csak a kutyás társadalom egy nehezen azonosítható szelete tűnik rezisztensnek.

A kutyatartás komoly tehertétel a környezetnek lokálisan és globálisan egyaránt. Kórképet állít az emberről, amely lakótelepekre költözik, ahol képtelen társas interakciókra - ellenben kutyákkal veszi körbe magát, mert magányos.

Nőnapi emlékek

"A nő a biológiai értelemben vett nőnemű felnőtt ember elnevezése, szemben a hímnemű felnőtt emberrel, a férfival." (Wikpedia: Nő)

Nő. (Forrás: wikipedia.com)

Nemzetközi Nőnap. Az emberiséget nem tartom nagyon sokra, de a nőkkel nincs különösebb bajom. Írom ezt úgy, hogy odakint, a média nagyszínpadán Müller Péter azzal borzolja az idegeimet, hogy rosszul szeretem (nemcsak én, de minden férfi) a nőket, zsarnokként ülök a nők fején és mégha azt is hiszem, hogy nem - hát dehogynem! Ebből fakad, hogy jobban teszem, ha befogom a szám, mert egy önjelölt szobafilozófus/-pszichológus, vagy Osho, vagy a bükki füvesember (credits to Dávid a kőember blogról), vagy a Pilisi Szívcsakra titkát egyes-egyedül ismerő tisztánlátó úgyis kiforgatná a szavaimat. Ezen a szép márciusi napon van a Nemzetközi Nőnap, amikor a férfiak egy része őszintén, másik része hivatalból erősen gondol a nőkre. A férfiak amúgy sokat gondolnak nőkre (több infó a Kensey Intézettől), de ma egyfajta tágan értelmezett, mégis egyoldalú Valentin-napként MINDEN nőt szeretni lehet, legalább egy napig. Jól van ez így, kicsit nyálas, de legalább van benne rendszer.

Baljós árnyak
Néhány sötét emléktől a mai napig nem tudok szabadulni. Általános iskola, 3/A. A táblán krétafelirat, aszongya "NEMZETKÖZI NŐNAP Március 8". Izzadt markunkban piaci hóvirágokat szorongatva, sorba rendeződve állunk a tábla előtt. A jelre várunk, csak fiúk. A lányok velünk szemben, mint egy másik bolygó szülöttei. Várakozással telve bámulnak, némelyik arcán gúny, másokén büszkeség ragyog. Öröm, meghatódás? Ugyan.

Arról ugyanis nem sok szó esett, hogy a lányok, ezek a kollektíven levegőnek nézett hosszúhajú, furcsa lények milyen értelemben álltak összefüggésben az anyákkal és nagyanyákkal? Akkor az osztályteremben minden korábbinál jobban kirajzolódtak az erővonalak: ők és mi.
A tanárnő vezényelt, mi fiúk pedig meneteltünk a gyűlölt ellenség (A Lányok!) felé, virággal a kézben. A katonák is így menetelhettek Borogyinónál, elfogadva a megváltoztathatatlant, fejet hajtva egy nagyobb akarat előtt. Így mentünk mi, leszegett fejjel a lányok felé valami homályos cél érdekében, miközben a valódi cél a túlélés volt (majd a szünetben foci és felejtés!).

A virágot nyújtó kezet nem a mi akaratunk, hanem a tanár akarata mozgatta. Az elmotyogott "boldognőnapot" a tanár mondta rajtam keresztül. Az ekkorra már elfonnyadt hóvirág a kézfejemre csuklott, a lány kezébe átérve feje aláhull, és vége. A virág esszenciája a szépség, fonnyadt virág egyenlő a semmivel. Hát, legalább ennyi elégtételt vehettünk, hogy a lányok kaptak is meg nem is virágot.

Fotó: Thinkstock és Borsonline

A fiúk (a későbbi férfiak) ilyetén nyilvános, rendszeres nevelése, csituló amplitúdóval ugyan, de még nyolcadikig kitartott. A gimnáziumban aztán bekövetkezett a téboly, és a csajok kamatostul visszakaptak mindent: a fiúk maguktól vettek virágot! Napóleon kora helyett a lovagok kora köszöntött ránk, és piros szegfűkkel a kézben, ragyogó pattanásokkal a homlokunkon galoppoztunk a lányok elé, akik szerintem a pokolba kívántak minket kis szarosokat, mert nekik az egyetemista fiúk tetszettek.

Az oly nagyon vágyott egyenlőség jegyében ezúton kívánok mindenkinek remek, derűs pénteket!

Akarsz beszélni róla? 
Neked mit jelent a Nemzetközi Nőnap? Ünnepled, használod vagy ellenzed? 

Egy kis adalék. Útmutató nőkhöz: 

,,Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől.
Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei.
Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát.
Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied.
Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed.
Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van."
/Müller Péter/

Pálmafák, papagájok: Parcelona 2.

Királypálma? Legyezőpálma? Királylegyezőpálma! (Fotó: Niina Ala-Fossi)

Az előszó után
Az előző bejegyzést szándékosan írtam komor hangulatúra. Sok finn ismerősőm esküszik a télre, imádják a havat és hitelesen elő tudják adni a tél szépségének mibenlétét. Én továbbra is a meleg klímára vagyok bedrótozva, még akkor is, ha mostanra megtanultam együtt élni az itteni hideggel. Tudom, hogyan ropog a hó mínusz öt fokban, és hogyan mínusz húszban. A rendszeres erdei futásnak köszönhetően tudom, hogyan változik a hótakaró, az erdő és a rét napról-napra. Tudom, hogyan ragyog a hó teliholdkor és megismertem néhány jó helyet a szánkózásra is. Van megfelelő ruházatom, nem félek a téltől. Őszintén élvezni azonban csak a meleg, ragyogó napfényt tudom.

Barcelona
Egy város, amiről naponta hallok. Messi, Iniesta, Cruyff és Ronaldinho, Guardiola, Gaudí, Dalí, Picasso, Nagy László, Kubala és Puskás, Manu Chao, a Montserrat és a katalánok ánblokk benne vannak a napi hírekben, és a köztudatban. Odautazni eddig mégsem jutott az eszembe. Utazni télen nem szokás, kivéve ha északon élsz. Itt a tél az utazási szezon, míg nyáron legtöbben simán kimennek a mökkibe (kisház), Finnország nyáron nagyon jó hely ugyanis.

Friidával utazni jó. Leányunk nem baba már, de eddig nem sok esett le neki az utazásokból. Vittük Hollandiába, Magyarországra, Norvégiába és Svédországba, ám kis világa a szülőkre korlátozódott. Ez az elmúlt fél évben változni látszik. Tudja, hogy utazunk, tudja, hogy ez mit jelent és készül is rá. Pakol. Segít. A térképet nézi, ami még elég absztrakt, de látja, hogy ezt szokás csinálni ilyenkor. Beszélgetünk távoli helyekről. Neki Afrika és Amerika ugyanazt a távoli helyet jelenti, ahová apa néha eltűnik. Neki Barcelona is Afrika volt az út előtt, de ez mára megváltozott.

A pakolás, mint mindig, a pánik jegyében telik. Mit hagyunk itthon? Van elég gyerekruha? Van. 5 pár cipő a bundás télitől a nyári szandálig. Sapka három, kendő vagy hat. Sok kabát. Fogalmunk sincs, hogyan készüljünk a melegre a finn tél mélységeiből?

"Jó taxiban ülni!" - mondja már a reptér felé. Persze, mert mindenki együtt van, és nem kell egyedül ülnie hátul amíg a szülők elől bandáznak. Friida szeret repülni is, bár nem hinném, hogy sokra emlékszik a korábbi kb. 13 fel és leszállásából. Azt viszont tudja, hogy volt már repülőn, és ez elég is neki.

És és föld. 
Aki nyaralni indul a tengerhez, az nem láthat nagy különbséget. A magyar nyár a horváttól (görög, olasz, spanyol. stb) csak a napszúrás sebességében tér el, a ruházkodás az indulási oldalon pont olyan mint az érkezésin. Az utazás a finn télből a spanyol télbe? Na, az valami egészen más!

És a megérkezés. A taxiból pálmafák sora látszik, és kopott sziklák agávékkal és tornyos templomok a hegyormon. És a tenger. A tenger!

A taxisofőr nem beszél angolul, de megértjük egymást. A hotelünkbe késő este érünk. A La Ramblán vagyunk, amely a városi turizmus lüktető ütőere. Képzeld el a pesti Andrássy utat úgy, hogy a középső úttest helyett sétány van és platánsor. Itt is van földalatti, van Opera, sokszintes régi épületek. Pesten a Hunyadi-téri piac lenne a La Boqueria, és van oszlopos tér is hősökkel az egyik végén és széles placc a másikon. Csak autók helyett sétáló turisták és helyiek foglalják el az utat, minden ház hotel és kávézó és bazár. Az utcán ricsaj, de jókedvű emberi ricsaj! Majdnem 24 órában.

Fotó: Niina Ala-Fossi (www.photoblog.com/niiaf)

Friida most tanul örülni a látványnak. Gyerekünknek ez még eléggé absztrakt, hogy "a táj csodálatos", de lassan beletanul. "Nééézd! Pálmafák! Ez is csodálatos?"

Karnevál! 
A csend és a finn visszafogottság után jókora jobbegyenesként ért minket a katalán életöröm. Ébresztő! Ébresztő! Bumm-bumm-bumm szólnak a dobok az utcáról. Trombita harsan. Óléólé! Férfiak énekelve vonulnak. Aztán még több dobos. Kosztümös felvonulók, köztük pár rendőr, mentős. A nap bármely szakában. Reggel nyolckor és éjfélkor egyformán. A hotel fekvése ideális, de megvan a hátránya is: a zaj egyenest a szobánkba tódul, kizárhatatlanul.

Csak másnap tudtuk meg: a Szent Eulália tiszteletére rendezett La Laia fesztiválba csöppentünk! Az alábbi fantasztikus fényjátékot mi is megnéztük. Szívesen belenéznék Friida fejébe, hogy ő mit látott?

Pálmafák, papagájok: Parcelona 1.

"Akik élnek azok délnek mennek, akik haldokolnak északra" (Kispál és a Borz)

Reggel van. A gyerek a harcol az anyjával, válogatott gorombaságokat vágva a fejéhez. Semmi különös, csak a reggeli készülődés az óvodába. A probléma gyökere - szülői gyengeségünk mellett - ott rejlik, hogy az év 100 napjában egy szekrénnyi ruhát kell a gyerekre rakni, mert kint hideg van. Mindig.

Nézzük: harisnya+vastag zokni+hócipő, nadrág+hónadrág az alsó testre. Trikó, hosszú ujjú felső, polár, télikabát és kesztyűk a felsőtestre. A fejre, nyakra csősapka, sapka és sál. Latyakban, nulla fokban, és afölötti "melegben" erre még rájön a vízhatlan kantáros esőnadrág és plusz cérnakesztyű a kétujjas alá. És a napszemüveg, Barbie és a fontos holmikkal teli hátizsák.

Bezzeg a mediterránban, ahol a tél is olyan, mint a finn nyár! Ahol papagájok szállnak a pálmafákra és az emberek életkedve sugárzik a városok utcáin, az emberi lépték és pozitív energiák mosolyt csalnak az arcokra. Mindezt úgy, hogy a nép nem sokat tesz ezért. Nem akarok megbántani senkit, de a görögök, portugálok, spanyolok, olaszok (tunézek, máltaiak, libanoniak és ciprusiak, stb) nem a kiszámíthatóságukról és a jól átgondolt tervezésről híresek. Miért nem? Valahogy így alakult.

A déli városok mégis élnek, bennük együtt lélegzik a sokezer éves történelem a zajos és "nem fenntartható" jelennel. Ez valahogy mégis működik. A graffittik, kóbor macskák, félbemaradt építkezések, a közlekedési káosz és a fejed fölött húzódó kábelrengeteg ellenére valahogy mégis otthon érzed magad benne. Mint a hagyma burka, felfeslik a sok ezer év, látható, ahogy a korok egymásba kapaszkodnak, egymásra rakódnak. Ókori városmag, arra ráépülő gótikus negyed, abban reneszánsz lakóházak, a közelben barokk palota vagy középkori erőd, a közeli parkban modernista szobrok, satöbbi.

És a gazdasági válság sújtotta déli országokból mégsem özönlenek tömegek északra, ellenben északról még mindig özönlik a turistanép a napfényre, az ehető ételek és iható borok, nevető emberek földjére.

Diocletianus császár palotája adja az alapját Split belvárosának (Horvátország, 2008) 

A kimért, jól kiszámított finn városrészek, minden igyekezet és jószándék ellenére: sterilek maradtak. Városrészünk, Viikki, remek példa erre. A lakásárak az egekben, de az erdő még áll: ez a modern finn városi álom! Itt a mérnökök - hadseregnyi urbanisztikus, ökológus, dizájner a sok egyéb szakértővel kiegészülve, pontosan kimérték a hely ökológiai lábnyomát, az egy főre jutó zöldterületet, és - noha a Nap eltűnik 4 hónapra - napkollektorokat szerelnek a háztetőre. Ez egy konferencián vagy brosúrában majd lobogtatni lehet: íme, a fenntarthatóság újabb északi példája! Ahol pontosan tudjuk, minek örül a lakó? Tudjuk, mert az egyetemeken százak kutatják, pontosan milyen természetet szeret, milyen erdőnek örül a városlakó, ha a "vadon" éppenséggel a háza mellett fekszik? Mi optimális a helyi biodiverzitásnak (hohó!), milyen ökoszisztéma szolgáltatásokat nyújt a fasor, például miként védi az erdő a házakat az alacsonyabb fűtés érdekében? Van buszmegálló, hogy munkába mehess, a gyereknek közeli játszótér, óvoda-iskola, minden nagyobb blokknak "művelődési ház" zumbával-jógával. Van bolt, 10 000 emberre egy nagy, egy kicsi és két legkisebb. Magyarán: mindenki ugyanazt eszi. Mégis, jó itt lakni? Igen, jó. Száz és egy oka van annak, és aki olvassa a blogot, az tudhatja is, hogy miért. 

A fellocsolt focipálya 4 hónapig jégpályaként üzemel

Közösségi tér nincs. Hol futhatsz össze a haverokkal? A bolt előtt vagy a sportpálya mellett. Hol ihatsz meg egy kávét valakivel? Otthon. Hol vannak a koncertek, a színház, mozi, kerthelyiségek, galériák, jó éttermek, kocsmák? Valahol messze, a centrumban. Vagy egy másik országban.

Elég annyi hozzá, hogy a finneknek februárra lesz tele a tökük a szürkeséggel, hideggel és a színek teljes hiányával, és elutaznak jó messzire. Ezt ugyan síszünetnek álcázzák, de igazából tömegesen vonulnak olyan tájakra, ahol jeget legfeljebb a koktélbárban látnak majd. Thaiföld, Kanári-szigetek, India, Málaga és Madeira, Tanzánia, hogy csak pár népszerűbbet említsek.

Barcelona ezekhez képest északi hűvös vidék, a februári átlagos plusz 10-15 fokos meleg nekem mégis vonzó volt. Nem beszélve a hotelek 85%-os akciójáról. A következő bejegyzés erről az útról szól majd.

Runeberg's cake Test

Runeberg's tarts: When the poet's breakfast meets the food industry 

J.L. Runeberg is a celebrated poet who lived, worked and enjoyed his breakfasts in the mid 19th century Finland. In modern times his birthday is remembered with the delicious Runeberg's tarts which he consumed with punch. The recipe, as rumour says, originates from the baker Lars Astenius, and made famous by Runeberg's wife Fredrika who dutifully served tarts for the famous poet .

The original humble crumble-cake with apple jam topping is the past: today there is a variety of recipes including exotic spices, almonds/almond aroma and aromatic spirits made of sugar cane (arrach, rum). Topping with raspberry jam and sugar icing gives the tart a distinct look and extra sweetness.

Runeberg's cakes are no easy desserts. The secret of the right texture is finding the optimal moisture and stickiness of the dough, and providing a good bite of almonds with a hint of cardamom and rum. Optimal balance between the sweet dough and tart raspberry jam is another critical issue. The cake is rather heavy and overly sweet.

The modern food industry makes the cakes long before Runeberg's Day. The product is stored and sold frozen to the groceries, where the thawed R's tarts must be sold quickly, within cc. 4-5 days.  The original recipe has 10-15 ingredients while the mass products contain 25-27 ingredients, out of which we find 5-13 E-labelled materials. Typically colorings, jellyfiers, preservatives and raising agents. Sugar content is high, 20-30g / 100g. Even homemade cake had 24g/100g. The jam topping consists of 8 - 35% of real fruits on the mass products.

Given its complexity, Runeberg's tarts are relatively expensive in the shops. The price for a two-piece package ranges between 2.5 - 4.6 Euro in the shops, while one piece costs 2.5 - 3Euro in cafés.

The cake is served in Finland from mid-January until 5th February, the Runeberg's Day. A few major Finnish firms (Fazer, Myllyn Paras,Vaasan etc.) and numerous small bakeries provide a fair assortment of this cakes, of which we selected a diverse sortiment of products including two gluten-free and  one organic product, too.

In a blind test five testers gave free evaluation on the products and a score between 1 - 10 to describe the overall experience. One stands for the "inedible bad" cakes while ten indicates the perfect cake that one would buy and eat any time. Scores below 6 refer to an overall negative opinion, while 6 or above 6 show a positive evaluation.

In general we found the cakes good, but none of them stood out for it's especially good (or bad) look and taste. Our overall favorite was the cake of Fazer, while the gluten-free Huvilan tart received the lowest scores. This is no surprise: Fazer satisfies the general taste with a pretty, not too exciting but well composed cake. Huvilan, on the other hand, represents the creative individualism of a small café at Mannerheim street, which may not be so pleasing to everyone, but (as one of our testers has also proved) meets some special requirements. Its texture is like fine sawdust, dry and homogenous. The cake has gingerbread spices, and holds a surprise: filling of strawberry jam! The taste resembles to a Christmas cake rather than R's tart. This avant-garde cake has immediately splitted the testing group into lovers and haters, and induced great frictions among the testers. One of us almost collapsed seeing how "dangerous minds" can turn a great traditional cake into that thing, while others - admitting the odd taste - did actually value the novel approach.

Price-satisfaction ratio showed three groups of products: homemade cake stood alone as very cheap and relatively highly valued. Second, mass products, prices low to medium, received moderate and high rates while the most expensive cakes - receiving moderate and low rates - are  available in cafés and small bakeries.

This is great, but which ones will the Finns actually pick?

Despite the great diversity, Finns are most likely consume the product of Fazer and Vaasan. Why? Besides small islets of diverse and exciting cuisine on the Finnish culinary landscape, most of Helsinki is a deserted unforgiving land, where good restaurants and cafés are scarce and most food are found in the stores of the two giant companies "K" and "S" groups. Even private grocery stores are missing.

Owning most retail stores and chain restaurants in the city, K and S groups have gained a great control on what we, the masses eat. Check out the stats:

From the nine cakes we found in K and S owned shops Fazer and Vaasan was present everywhere, while EHO and Sinuhe appeared occasionally as third product, while the gluten-free Vuohelan was found only in one shop (S-Market Herttoniemi). Make no mistake: cafés in Itäkeskus and swimming halls and chain eateries had one (Fazer or Myllyn Paras or Vaasan) - or none, without exception.

As a conclusion, for this short period of time of the year, unless you're a flour sensitive, it seems sensible either to bake your own, or to pick one of the mass products in the groceries.  

Gluten-free products are hard to find and cause certain surprises. (As if people suffering from flour intolerance would've demanded for different flavors and textures as the rest of the population do). Organic cakes are hardly existent - you must be resourceful and persistent to find some.

The Runeberg's testing squad this time:

Testers:

- Ildikó, microbiologist, gastro-blogger (www.ildikokki.blogspot.com)

- Maarja, development biologist

- Péter, plant geneticist

- Nenad, pharmacologist

- Neil, bryologist

The test was coordinated by Niina Ala-Fossi (photographer) and Ferenc Vilisics (urban ecologist).

Amit mindig is tudni akartál: finn tárgyak a finn lakásban

Mi veszi körül a finneket otthon? Mit szeretnek szabadidejükben csinálni? Mit esznek, és esznek-e egyáltalán? Ha finnt tartanál otthon, mit adj neki, hogy jól érezze magát?  
Ez a Finnisztán! blog körülbelül 50 bejegyzéséből is rekonstruálható lenne, de jobb összegyűjteni egy helyen, hogy a nyájas olvasó ne fáradozzon oly sokat.

A mai bejegyzés témája a finn lakás lesz. Tegyünk hát egy képzeletbeli látogatást egy gyerekes pár lakótelepi lakásába, valahol Helsinkiben.

Arabia Muumin bögre sorozat: "Haisuli"

Kívül
Az ünnep lassan beköltözik a városba. November van, de legyen az panel vagy kertes ház, a sötét időszak kezdetétől már karácsonyi fények világítanak az ablakokban. A téli szezonban, ünnepi alkalmakkor, (keresztelő, karonkka, Felszabadulás Ünnepe) az udvarra, teraszra sok helyen óriásgyertyák kerülnek, amelyeket fagyok idején jégből vagy hógolyókból készített gyertyatartóba tesznek.

www.flickr/photos/ellefson

A blokkházak között azonban nincs gyertya, a gyalogút és kerékpárút szélén rózsaszín terméskő tömbök. Ezek akadályozzák a vakmerőbb autósokat a behajtásban. Ha a tábla nem lenne elég.

A háziaktól, ha emeletes házban laknak, érdemes előre megtudakolni az kapunyitó kódot, mivel errefelé ritka a kaputelefon. A házak blokkjai között sűrű, sprőd cserjetömeg. A cserjék között és alatt otthagyott, gazdátlan játékdömperek és homokozóformák kéklenek és sárgállanak. Ezek állandó játékbankot képeznek: senki nem viszi sehová, és igen jól jönnek ha nincs kéznél semmilyen játék.

A növényzet törpefenyő, vadrózsa, fiatal erdei fenyők. A ház fala tiszta, graffittiknek nyoma sincs, kicsit steril az egész. Az erkélyek üvegezettek a fagy és sok hó miatt. Biciklitározó a bejáratnál. Az tinik új Nopsa bringái mellett néhány ottfelejtett, szintén finn, Helkama és Tunturi rozsdásodik lelakatolva.

A házba lépve mosószer és öblítő illat fogad: valaki ruhát mos a földszinti mosószobában. A szárítószoba szélgépe erősen zúg, a liftig hallatszik. A lift a finn KONE cég terméke. A ház négyszintes, de a liftnek 9 emeletig van gombkészlete. Szórakozásból a nyolcast, kilencest nyomkodjuk. "ERROR" mondja a kijelző.

A ajtókon postanyílás, fölöttük matrica udvarias szöveggel: "Ei mainoksia kiitos" azaz "Reklámot nem kérünk!". Emellett egyes ajtókon vörös matrica, ami a lakásban tartott háziállatokra hívja fel a figyelmet ("Ebben a lakásban háziállatot tartanak"), a házfenntartó cég jóvoltából. A finn lakások bejáratán, csakúgy mint sok helyen Magyarországon, koszorúk és karácsonyi díszek függenek.

Belül

www.kaspaikka.fi

Csengetünk, kopogtatni nincs értelme a dupla ajtó miatt (lásd később). Az ajtón kívül nincs kilincs. A lakásoknak két ajtaja van: egy erős bejárati az összes zárral, majd azt követően egy sima szobai ajtó. Pontos okot nem tudok, de zaj és hőszigetelésre tippelek. Bejutunk az összes ajtón, és levesszük a cipőt. Érdemes tiszta, lyukmentes zoknit húzni, különben bajban leszünk! A Pókembernek öltözött négyéves fiú lelkesen elénk rohan, három éves húga harisnyanadrágban, cicának festve mászik négykézláb a padlón. A lakásban relatív rend, két örökmozgó gyerek mellett nem is várhatunk ennél többet.  A lakás hatalmas ablakain élesen besüt a lenyugvó nap. Hiába, mindjárt fél öt. Az ablakban fokföldi ibolya, az ebédlőasztalon pedig mikulásvirágot látok.

Hemuli

A lakásban elég hűvös van, ezért a házigazda előzékenyen Reino mamuszt és kötött gyapjúzoknit kínál a fázós lábúaknak. Itt nagy kultusza van a házi kötésű óriási zokniknak. Olyannyira, hogy egyesek munkahelyükön kötött zokniban dolgoznak, és az ebédlőbe is így mennek. Hozzáteszem, hogy a tinédzser fiúk körében nemrég még divat volt saját kötésű sapkát hordani.

Vendéglátóink közül Mika mamuszban és gépi kötésű Jussipaitában (kb. "Jancsi-ing") fogad minket, ami alapján sejthető, hogy Dél-Pohjanmaa-ból származik. Most végzett a mosogatással, a mosogatógép halk zúgása kihallatszik. Párja, a rasztás hajú Meeri ormótlan kötött zokniban és batikolt "indiai" ruhában kígyóuborkát szeletel a salátához. Mindketten szemüvegesek.

Jussipaita

A lapos tévén érkezésünkkor TiTi Nalle videó megy a gyerekeknek. A falakon a pár (még a gyerekek előtti) indiai és kubai nyaralásáról színes fotók. Jókora, lábtámasztós szürke kanapé, a nappaliban zsúfolt könyvespolcok, a falon villanygitár, sebtében összekotort kották az egyik sarokban. A nappali a konyhával egy légtérben van, és a kávé és piparkakku már elkészült, csak értük kell menni. Ezúttal nincs nagy ünnep, ezért a család Muumi-bögre kollekciójából kapunk. Én a tudósosat kapom, amin Hemuli pont olyan, mint én munka közben.

A beszélgetés egy darabig állva, a konyhában zajlik, ahol (finn) Fazer csokiból csipegetünk a kávéhoz.
Finn találmány a mosogató fölé szerelt csöpögtetős faliszekrény (hm, van rá jobb szó?). Ez tipikusan finn: olcsó, praktikus, de máshol valahogy nem találkozol vele. A mosogatószer szag nélküli "bio", a kávé és cukor fair trade. A hűtőn és a falon házi készítésű karácsonyi üdvözlőlapok a korábbi évekből, amelyek igazából fényképek fotosoppolt felirattal. A kiterjedt rokonság csecsemői és kisgyerekei piros, hegyes sipkával manónak öltözve mosolyog az összesen. Van ezekből vagy tíz-tizenöt.

A gyerekek Apák napi rajzai a konyha falára téve. Az óvodában előre készültek a Nagy Napra. Nyomtatottan a gyerekek rövid jellemzése az apjukról. "Az apám magas és fekete haj van rajta. Szereti a hosszú krumplit és a hamburgert. Nyomkodja a számítógépét. Az apám zabkását és kávét főz nekem. Sokat kérdezgeti, hogy ízlik a kávé?"

http://fiveinfinland.blogspot.fi/

Lakásuk egyszerű és "dizájnos", mondhatnánk. Idén úgyis ez a legfontosabb szó errefelé, hiszen 2012-ben Helsinki a világ design fővárosa. A natúr fa, a természeti minták (levél, nyírfaág, jégkristály, virág), és a nagymintás textil is hangsúlyos szerepet kap a lakberendezésben. A nyír különösen népszerű itt, számos díszítésben találkozhatunk a jellegzetes fekete-fehér törzzsel és a világoszöld rombusz alakú levelekkel. Emellé a rózsa, a fenyő és az áfonya is népszerű ihletforrás.

Igen, még nyírmintás sör is van (www.olvi.fi)

Vendéglátóink a beszélgetés alatt befűtötték a szaunát. A fürdőszobából nyíló kis helyiségben már 70-80 fok uralkodik. Először a nők, utánuk a férfiak mennek. Ruhátlanul megyünk, ülepünk alá kis Muuminos törülközőt kapunk, kezünkbe kis üveges "szaunasört" ragadunk. A szauna falán szög, arról egy sörnyitó lóg. Hasznos.

Szauna után megéhezünk, az asztalon karél pirog, tojáskrém, vaj, nagy darab Oltermanni sajt és uborka. Édességnek hagyományos finomságokat kapunk: meleg "kenyérsajtot" (leipäjuusto) lápi szeder lekvárral (lakkahillo), majd rebarbarás kiisselit kis tálakban. A kiisseli tetejáre készen kapható Valio vanília öntetet borítunk. A rebarbarát még a nyáron fagyasztották, és ez volt az utolsó csomag. Innentől kezdve be kell érniük a ribizli és áfonyakészletekkel. Mi sörözünk, a gyerekek tejet és írót isznak.

www.flickr.com/photos/gretchenm

Ha egy cég a hétköznapi igények szolgálatába állítja a jó minőséget, és a praktikumot esztétikával kombinálja, ráadásul a terméket elérhető áron adja, akkor az az emberek venni fogják. A finn nagy cégek viszonylatában ez olyan, mintha a Herendi vagy a Zsolnay cég hétköznapi termékeket, pl. pöttyös kakaósbögrét vagy gyerekeknek Mekk Elekes müzlis tányért  dobna a piacra. Tök jó lenne, nem?

Tárgyak
IKEA itt is van, itt-ott látni pár dolgot onnan is, de Finnországban nem kell a svéd bútoráruházba menni egy kis skandináv dizájnért. A lakásban már az első pillanatban feltűnhetnek a csúcsminőségű és igen tetszetős finn termékek. Ezek nem hiányozhatnak egyetlen finn háztartásból sem.

Zárak, lakatok: AblOy
Bútor: Asko, Sotka, Martela, SuomiSoffa, stb.
Textil (függöny, terítő, ruha, kiegészítők): Marimekko, Finlayson
Üvegáru, kerámia és porcelán: iittala, Arabia, Martinex
Evőeszköz, kés, tőr: Hackman, Marttiini
Konyhai és kerti eszközök: Fiskars
Mosó- és szárítógép, hűtő: Talpet, Helkama
Műanyagáru: Orthex
Telefon: Nokia (még mindig többségben de már nem sokáig...)
Kerékpár: Nopsa, Helkama, stb.
Szabadidős és sport ruházat: Rukka, Halti, Karhu, stb.

Specifikusan (a poszt végére pár fotót is tettem ezekről):

• narancssárga Fiskars olló
• iittala, Alvar Aalto design váza
• Marimekko "Unikko" mintája, valahol biztos lesz egy (szalvéta, ruha, terítő, táska, függöny, stb.)
• iittala talpas cukorkatartó
• Orthex gyerekkád, szaunavödör és -kanál, vagy bármi ami műanyag
• Finlayson Muumin törülközők
• puukko (finn tőr)
• Nokia telefon
• áfonyagyűjtő villa

Egy döbbenetes kivétel van: Finnországban, ahol az egy főre eső kávéfogyasztás a világon az első háromba esik, a legnépszerűbb kávéfőző a holland gyártású "Mocca Master"!

Képgaléria hétköznapi finn dolgokról

www.homeware-fiskars.com