Futásról ülve

"Winter is coming!" 

(A Stark ház jelmondata, G. R. R. Martin: A Song of Ice and Fire )

Nyár van, és még mindig futok. A téli-tavaszi hó és jég emlékei eltűnőben, az erdő zöldell, és az utak sem csúsznak. Még. (Lásd: fenti idézet)

Futó-síelő ösvény este kilenc óra tájban (Viikki, 2012 feb.)

Most mindenhol kocogó embereket látni. Puhányok, hol voltatok mínusz 15 fokban, februárban este kilenckor? Akkor bezzeg nem volt ilyen tülekedés az erdőben... Gondolataim csak egy pillanatra kalandozhatnak, mert mindkét vádlim fájdalmasan feszül, oda kell figyelni.

Meleg van. 

Relatíve, hiszen egy magyarnak ez akár pulóveres-farmeres idő is lehetne akár. Akár. De a forró dél a finn szíveket nem dobogtatja meg nyáron. Nyáron nem kell sehová se' menni, arra ott a tél. Az egész állami apparátus, közszolgák és egyetemi alkalmazottak egy emberként hipp-hopp eltűntek, hogy egy tóparti mökki/szauna/szaunamökki teraszán sört szürcsölve - láblógatva töltsék Szent Ivántól késő júliusig tartó rendes nyári szabadságukat. De mindenki.

Most jó lenni Finnországban! Amikor virágzik és üdén zöldell minden, az erdő Kamcsatkáig tömve fekete áfonyával, két hónapig nem megy le a Nap, meleg van, de senki nem döglik bele a kánikulába, hiszen 25 fok fölé ritkán kúszik a hőmérő higanyszála, valamint bárhová mész, a közelben mindig lesz egy tó / folyó / tengerpart és azon szabadstrand, ahol úszni és grillezni lehet. 

Szóval nyáron érdemes errefelé utazni, a tél ehhez képest nem sok jóval kecsegtet.  A Mikulás és a "Christmas tourism" egy bevált gazdaságélénkítő ötlet volt a leszakadó lappföldi régióban (Pretes 1995) - nem érdemes bedőlni neki.

Futunk

Futópartnerem a szomszéd. Friidának "szomszédbácsi-akinél-palacsintát-ettünk". A szerb biokémikus doktorandusz átlag kétnaponta lefut 9-11 kilométert, azt mondja már nem is érzi. Élete első félmaratoniját 1h 55' alatt futotta, fél év edzés után. Most is fut, sms-ben írta. Ez így működik.


-wanna run at 5? 

-make it 6 pls, I'm in the shop. 

-Great! I'll knock your door

Forrás: MyLot.com

Futás közben megbeszéljük a napi történéseket, és jót szórakozunk közben - főleg másokon. Pont mint a két öreg a Muppet showból. Például, hogy kéziratának 300. verzióját kapja vissza a főnökétől, amelyben a prof a saját maga által javasolt elemeket kritizálja. Hát, bizony mondom én néked, hogy ez egyedi, elszigetelt eset! (...) Aztán meséli még, hogy mesterszakos finn diákja mennyire megdöbbent, amikor szakdolgozat-kéziratára röpke 19 perc alatt válaszolt neki. A lány a viszontválasszal már nem volt olyan gyors, csak napok múlva derült ki, hogy koncertezni ment a zenekarával, és nem ért rá olyasmire, mint szakdolgozat. Aztán, macedón haverja, Aleksandar, kipróbálta a Hot'n Spicy Burgert a Chico's-ban. A pincérnő figyelmeztette, hogy nem kéne, de Alex komoly balkáni arc, aki nem hátrál a paprika láttán. A burger frankó duplahús - sajt, alul és felül vastagon kenve gyilkos házi csilikrémmel úgy, hogy a bucik piroslanak és tocsognak a méregtől. A túlélés érdekében Aleksandar plusz bucikat kért, amikkel letörölte a fölöslegesnek ítélt csilimázat, majd elfogyasztotta a burger felét. Betegen nyögdécselve távozott, és erős kritikával illette a szakácsot ("This is bad cooking!"). 

Semmi extra, de az a jalapeno óvatosságra int (chilifoorumi.fi)

Ez speciel az én sztorim is lehetne, mert én is ettem olyant, de én  - hoppárézimi! - az egészet legyűrtem. Paprika még nem okozott olyan fájdalmat, mint amit ott éreztem az étteremben. Nem kértem bucikat, de megittam minden közelemben levőt (közte Niina margaritáját, Friida almalevét), meg még rendeltünk több margaritát, mert az akkor jó ötletnek tűnt...Ételtől még nem voltam olyan beteg, mint akkor éjjel és másnap délelőtt. Nem részletezem. A fájdalomtól tehetetlenül a neten kerestem vigaszt, de a legtöbb cikk a csili jótékony hatásairól zengett, külön kiemelvén, hogy az aztékok a csilit hasmenés ellen használták egykor. A régész bizonyára félrefordította azt az ősi azték vésetet.

Hát, így telnek gyorsan a kilométerek. Most nem futok, mert megállapítottam (értek hozzá, dr. vagyok!), hogy Achilles-íngyulladásom van. Futás közben a vádli hátsó-alsó részén jelentkező görcs-szerű fájdalom már az első százméteren kezdődik, fokozódik, később csökken és csak a tempó fokozásakor erősödik elviselhetetlenné. A megállás a legrosszabb: állni sem bírok, így inkább futok tovább. Az ok lehet a cipőben, a technikában, edzettségben de főleg ezek kombinációja a legvalószínűbb. Az új cipőm (Asics Nimbus 13), eléggé párnázott, de keményebb mint a korábbi Nike Pegasus 27. Talán az tett be, hogy ez utóbbi tropára futott cipőt mostanában hétköznapokban viselem. Vagy szimplán nem vagyok elég edzett a nyári, fokozottabb terheléshez. Nem tudom, de jó lenne ha nem kellene sokat kihagynom.

Heti háromszor-négyszer ráveszem magam a futásra. Nem könnyű, mert nem szeretek sokat futni. Az eredményt szeretem látni, és a kihívás nem hagy nyugodni. Mark Parent, a Runner's World magazin júliusi számában ír erről. A hosszú cikk tartalma lényegében egybevág azzal, amit én is tapasztalok. Szerintem jó cikk, érdemes elolvasni. És a kommentek között is van egy jó: "Én sem szeretek futni, de a feleségem szerint sokkal elviselhetőbb a modorom ha futok". 

Múlt szombaton (fájó inakkal) sikerült 24 perc alatt futni 5 km-t. A 25  perces "álomhatár" tavaly sehogy sem jött össze. Össze is eshettem, akkor se. Most valami megváltozott. Egy év rendszeres kocogás, noha mégoly amatőr szinten is, de hoz valamiféle szerény eredményt.

A könnyebbik ösvény egy része (Viikki)

Minden futás után azonnal a következőn jár az eszem. Mit kellene másképp csinálni és merre kéne menni? A távolságot, mint üveggolyót, kb. 8-12 km-re lőttem be magamnak, ezt a távot csinálom kb. egy éve rendszeresen, télen-nyáron. Ez a monotónia meg is látszik a félmaratoni produkciómon, ahol az első 11km remek, 13-nál tapsol a család, azután 15-ig visz még a lelkesedés, majd a lufi kidurran, a lábak helyén törni készülő botok lesznek és jön 3-4 olyan kilométer ami inkább 30-nak tűnik. A Helsinki félmaratonon ezt pont az a blokkházas rész volt, ahol az út mentén a lakók, szürke öltönyös nyugdíjas urak és hölgyek némán, szúrós szemmel bámultak ránk. Stockholmban legalább zászlós-dudás szőke nők és gyerekeik buzdították a tömeget, és minden sarkon egy afrikai dobzenekar nyomatta, hogy az csak úgy visszhangzott.

A 8-10 km-es táv persze precízen a körülményekhez lett szabva: az erdősáv mifelénk maximum kb. 14 km-es távot enged futni, aztán kezdheted a kört előről, vagy kifutsz a házak-autók közé. Szóval 20 körüli távot elég nehéz összerakni, és nem a monotónia a gond itt, hanem az úttest (Viikintie) és a piros lámpa, aminél érdemes megállni.


A képzeletbeli piros lámpához el is értünk, jó éjszakát mindenkinek.

Irodalom

1. Michael Pretes (1995): Postmodern tourism: The Santa Claus Industry. Annals of Tourism Research, 22(1): 1-15.

2. Parent, M. (2012): Why Run? (If lacing up is fun for you, you don't need a reason. The rest of us do). Runner's World, July 2012, url: http://www.runnersworld.com/article/1,7120,s6-238-520-492-14403-0,00.html

A világ legjobb zöldtetős könyvét írjuk. Segíts nekünk!
http://gogetfunding.com/project/green-roofs-green-cities

Támogatókat keresünk

Kedves Látogató! 


Másfél éve dolgozunk városi zöldtetőkön, a téma szakértőivé váltunk. Most úgy érezzük, hogy elérkezett a pillanat, hogy összegyűjtsük és megosszuk mindazt a szépet és jót, amit a zöldtetők nyújtani tudnak egy nagyvárosban. 


A témában korábban nem látott igényességű könyvet tervezünk. Egy több nyelven megjelenő (angol és finn), tudományos tényeket közlő, informatív, művészi fotókkal illusztrált kiadványt.


Most itt az alkalom, hogy részt vegyél az alkotó munkában! 


Az alábbi linkre kattintva bárki támogathatja a projektet, akár egy dollárral is.


http://gogetfunding.com/project/green-roofs-green-cities


Erre a célra nincs külön forrásunk, ezért minden segítséget örömmel veszünk. Támogatóinknak (20$ összeg fölött) név szerint megköszönjük a könyvben. A további "díjakat" a projekt honlapján részletesen felsoroljuk. 


A támogatást nem kajára vagy rezsire gyűjtjük, hanem fotó kidolgozásra, nyomtatásra és a könyvkészítés költségeire. 


Előre is köszönjük! 


Feri és Niina

Zöldtető Katwijk an See-ben, Hollandia (Fotó: N. Ala-Fossi) 

A kék norvég (1 - 4 nap)

Norvégiáról vajon mi jut eszembe? Fjordok, bálnák, Lillehammer, Laciék összetört bérelt autója, olaj? Az is. De először mindig a papagáj. A kék norvég.

"- Ezzel a papagájjal kapcsolatban kívánnék panaszt tenni, amit nem egészen fél órája vásároltam ebben a boltban.

- Igen. A kék norvég. Mi a baj vele?

- Most megmondom én barátom, hogy mi a baj vele. Döglött! Az a baj vele!

- Nem! Csak pihen! Nézze!..." (Monty Python csoport - Galla Miklós fordítása)

A kezdetek
Idei nyaralásunk unortodox úticélja Európának egy olyan távoli vidéke, amely a magyar időjárásjelentések térképein sohasem jelenik meg. Régi vágyam volt Lappföldet és északnyugat Norvégiát látni nyáron, különösen a 2009-ben tett pár napos villámlátogatásunk volt rám nagy hatással. Hogy álmaim valóra váljanak, még arra is képes voltam, hogy kiskorú gyermekemet, annak anyját és a gyerek nagybácsikáját magammal vonszoljam a hosszú útra, ezzel biztosítva a rám eső költségek csökkenését és az unalom elűzését. Már februárban kitaláltam, hogy Szent Ivánkor északon ünneplünk, és senki nem ellenkezett. A sötét és mínusz 20 fokot is meghaladó finn télben a reményt már csak az időjárás előrejelzés és a nappalok hosszabbodását mutató táblázat jelentette számomra. A Helsingin Sanomat online kiadásának meteorológiai oldalán a hideget jelző  kék, kékebb és lila területek egész Fennoskandináviát lefedték, mint Moszkvát a hó, egyedül egy folton maradt meleg 1 fok körül: északnyugat Norvégia Lofoten és Vesterålen szigetcsoportjain. És ez így ment egész télen. Oda akarok menni! - gondoltam. És lőn.

Ugorjuk át a szervezés bonyodalmas részleteit (tökre nem volt ilyen...), és induljunk útnak a napfényes északnak. Utunk kulcsszavai pedig a következőek: Időutazás. Néptelen utak. Érintetlenség. Kemping. Természet. Rénszarvasok. Havas hegyek, fjellek és tunturik. Örökké ragyogó nap. Fehér éjszakák. Hideg reggelek, hűvös nappalok. Vizek. Tavak, erek, lápok, vízesések, folyók, fjordok és tengerek. Álmélkodás. Döbbenet. És végül: Autózás.

A Norvégiába tartó utazás egyenes folytatása volt az amerikai útnak. Minneapolisból (Reykjavíkon át) Helsinkibe érve nem is mentem haza, hanem a reptérről egyből a vasútra, onnan a festői Lapuába utaztam, ahol már vártak rám. Gyors kipakolás, átpakolás, alvás és már indultunk is.

1. nap: Lapua (A) - Oulu (B), kb. 300 km. Az autó roskadásig pakolva, a rokonok igazán kedvesek voltak. Alig férünk a kocsiba, de az út simán megy. Felhős ég, majd eső. A kemping bungalójában két emeletes ágy, főzőplatni. Ismerkedünk az új életformával. Magenta Quashquai parkol mellettünk. Hideg, nyirkos idő. Az esőben ki sem megyünk a tengerpartra, inkább pakolászunk bent. Vendégség Annukkánál, Friida "keresztanyjánál". Búcsút intünk a civilizációnak. WiFi sehol. Jussi horkol, de csak engem zavar. Kapok füldugót.

2. nap. Oulu (B) - Gällivare (C), eltévedéssel majd' 500 km: Jókedv, napfény és egy elnézett leágazás Töre táján. Rémisztően sok cuccunk van. Jussi óriási táskája szinte üresen terpeszkedik, már a fél csomagtartót elfoglalja. Már nem pakolok ki, de holnap szólok neki.   Jégkrém a sarkkörön, pereg a videó, mindenki lelkes. A folyóparti kempingben jól felszerelt bungaló, zuhany, hűtő és kis konyha. WiFi nyomokban. Este izzik a vödörgrill, meglepően hamar kész a kaja. A folyón kerceréce, szabad időnkben (haha, csak az van) növényeket préselünk (nem, nem szőlőt) herbáriumhoz. Az autó még mindig roskadásig van rakva. Esténként egy izlandi krimit olvasok. Lehet-e ennél nagyobb harmónia? 

3. nap. Pihenő, maradunk a kempingben. Séta a hegyen a sípályák alatt, kavicsnézegetés. Öltönyös-nyakkendős fotó a havon és a törpecserjésben, Niina megint kitalált valamit. Meglepődés, mekkora böhöm bányaváros ez. A svéd ércbányászat egyik központja, a svéd ipar egyik motorja. Mellékesen síközpont. Nolám.

Kiruna, ércbánya (superstock.com)

4. nap. Gällivare (C) - Stave (F) kb. 550 km. Megtanultunk pakolni, már nem szorongunk.  A sógor táskája még mindig félig üres, pedig fél köbmétert elfoglal. Ne felejtsem el mondani neki, hogy rakjon bele még pár dolgot! Kiruna (D) környékét az orkok és Szarumán teljesen tönkretették. A kirunai hegy egy darab vasból áll, amelyből eddig majd' egymilliárd tonna vasércet szedtek ki a svédek, és még jócskán van mit kibányászni onnan. 

Barkák és az E10 jelű út a Paktajaure tó mellett

Az út mellett vasútvonal követ minket, ennyit az érintetlenségről. A fenyőt felváltja a nyír, a talaj soványodik és nőnek az emelkedők is. Jobbra és balra fenséges tavak terpeszkednek, mígnem elérünk Abiskóig. Az Abisko Nemzeti Park (E) nem nagy, de szép. A benzinkút melletti étteremben hamburger és sültkrumpli, helyi kajáknak nyoma sincs. Nem menekülhetsz, még itt sem vagy biztonságban tőlük. Viszont közelednek a csipkés hegyláncok! A helynevek már rég nem svéd vagy finn nyelvűek, hanem a különös csengésű számira váltottak: Njuotjanjaure, Aureluoppal, Singi, Niktaluokta és társaik. Pont mint Amerikában, ahol az őslakos indiánokra jóformán csak a helynevek emlékeztetnek. Nem sokkal Abisko után beléptünk a svéd-norvég határövezetbe, ahol utunk legdrámaibb metamorfózisát láthattuk.



Abisko után a táj még zordabb, még téliesebb lett. A fák jóformán eltűntek, törpecserjék és a kopár szikla váltotta a zárt erdőt. Az út szélén a hó vastagon tartotta magát, a Paktajaure tavon opálosan fénylett a jég. Itt éreztük először, hogy a világ végén vagyunk. Az E10 úton olykor feltűnt egy lakókocsi, a táj hangulatát nem tudta elrontani. A rügyek még serkennek a göcsörtös bordó-barna kérgű nyíreken, az apró füzek puha barkái is még sárgállanak az ágak végén. 

A Paktajaure partja, régi csónakkal

Ez nem a tél vége. Ez a nyár kezdete. Télikabátban, meleg sapkában állsz a szélben, és érzed, tudod, hogy a zöldellő nyár csak egy szempillantás itt, mert a hely igazi eleme a fagy. A civilizáció csak annyira van jelen, hogy veszélyérzetünket eltompítsa úgy, hogy még itt, a sarkkörtől 500 km-re is elhisszük, sebezhetetlenek vagyunk. Pedig dehogy. 
Aztán egyszer csak vége. A határ még a sziklás hegygerincen van, szürke kő, jég és tó. Ami ezután következik, azt nehéz szavakkal leírni. A norvég oldalon hósapkás hegyóriások közé autózunk, a meredek fekete grániton vízesések zúdulnak a mélybe és a semmiből ház, házak, szaunák és emberek bukkannak elő, minden kanyarral több és több. A táj arca is enyhül: a fák kizöldülnek, törzsük kiegyenesedik, a sziklát pázsit borítja, a gyepen pitypang sárgállik mindenütt. És egy emelkedőn megpillantjuk az első fjordot. A tenger! Legyen ez akár az Adria, a Földközi-tenger vagy a Norvég-tenger, kevés felemelőbb dolog van annál, mint amikor hosszú utazás után egy hegyoldalról először tekintünk a nagy kékségre (Magyar embernek ez talán még többet jelent, de ebbe most nem mennék bele). Szájtátva autózunk, percenként kiált fel valaki hangosan "Hú, eztnézzétek!" és mutat a mélybe (fjord), magasba (hegy), előre (híd, hegy, fjord) és mindenfelé (ugyanez). 

Andoya, Stave és Bleik között

Folyt. köv. több képpel meg videóval.

Tudod, hogy Amerikában vagy

Hello everybody!

A Finnisztán blog 10 napra Amerikába vonult, hogy visszatérjen gyökereihez, és a zordon Finnországban eldurvult blogírási technikáját tovább finomítsa. Persze nem pont ezért, de hadd írjak már baromságokat így kora reggel, ha már aludni nem tudok hajnal ötnél tovább.

Összefüggő történetmesélésre még nem vállalkozom, merő lustaságból csak pár soros kis színesekkel fogok kezdeni. Meglátjuk, mivé növi ki magát a cserebogár, ahogy a költő mondta volt.

Repülő

Izland, Keflavík reptér

Reykjavík, Izland (he? az is Amerika már?). Az Icelandair (ejtsd: ájszlendeer) az izlandi fővárost érintve repül Helsinkiből Minneapolisba (és vissza). Izland elképesztő a levegőből nézve. Zöldeskék tavakkal tarkított barna pusztaságok, havas vulkánok és a növényzet és emberi jelenlét teljes hiánya. Oda akarok menni! Az Icelandair Helsinki - Minneapolis nem csekély árú jegyébe nem foglaltatik semmilyen kaja, csak a várj, nyitom a brosúrát...khm..."megújult, modern izlandi konyhát tükröző" tandoori csirke vadrizzsel és grillezett zöldségekkel, 10 euróért. Egy akkora dobozban, ami a farmerzsebben is elfér, ha valaki nem bírná megenni, és elrakná későbbre a miniatűr csirke mellét, hozzá egy csipetnyi vadrizst, amiben túlfőtt-szétnyílt barna darabok babra kezdenek hajazni. Hej, de bezzeg a Malév! 10 éve a Budapest New York viszonylaton kész gasztro-fesztivál volt, bár konkrétan csak a konyakos meggyre emlékszem, amit a végén adtak merő szeretetből. És nem 10 euróért, hogy rohadna meg az icelandair mást ne mondjak. Nincs semmi baj, én nem voltam éhes, a félelem és a menekülési reflex együtt hatásosnak bizonyultak. Továbbra sem bírok megbírkózni a gondolattal, hogy valami amiben én is ülök, 500 tonna és repül.

Grönlandot látni felülről priceless, a kietlenség csipkés szélén három hajót is kiszúrtunk amint pici fehér csíkot húzva maguk után haladtak titokzatos céljuk felé. Vajon hová mehettek? Mégis, milyen lehet az élet ott fenn, az emberi teljesítőképesség északi határán? Ilyenkor boldog, mégiscsak nyár van. Gondolom.

Délnyugat Grönland. Olvad.

Amerika
Ülök az Minnesota University (helyieknek csak "U" azaz "jú") egyetemi kampusz hoteljében, a tévé bekapcsolva, függöny elhúzva. "Jó reggel kívánok! Süt a nap, nappal van". Egyszer Breki mondta ezt a Muppet Show egyik részében, és ez annyira megmaradt, hogy ha valaki azt mondja "Süt a nap!", mindig automatikusan hozzáteszem magamban "..nappal van".
Az ESPN a tegnapi NBA döntővel foglalkozik, LeBron James magyarázza bizonyítványát, majd Magic Johnson és három másik szakértő fazon elemzik hosszasan a Miami Heat vereségének okait. Pici baseball, majd golf.

Hátsó sorban valaki felteszi a kezét. "Foci nincs?" (kínos csend)

Innen nézve a tegnapi cseh-görög eb csoportmeccs olyan csekélységnek tűnik, hogy a fociebé igazából nem is hiányzik.

Minneapolis a Mississippi felső folyásánál fekszik. Termékeny vidék. Kanadából és a környékről folyón hozták a gabonát őrölni Minneapolisba, amely a malmokból alapozta gazdagságát. A város ma is hatalmas mezőgazdasági központ. És tényleg. Szobám ablakán kinézve hatalmas gabonasilók látványa fogad.

A folyó mentén magyar folyómenti erdőre emlékeztető dzsumbuj, hársak, kőrisek, szilek és...jé, ez egy szivarfa (Catalpa sp.)! Persze, hiszen ez is amerikai faj. Soha nem láttam még spontán növő, boldognak tűnő szivarfákat! Ez a fafaj nekem egy a poros játszóterekkel, piros padokkal, ahol a sekély, építési törmelékbe ültetett szivarfák évtizedekig nem nőnek egy tapodtat sem. Minnesota állam az USA Finnországa, kemény telekkel és a tömegesen ideérkező finn, svéd és norvég bevándorlók hagyatékával. Sokaknak van itt finn felmenője, ezért Finnországot egyfajta ködös, távoli "óhaza" misztikuma lengi körül errefelé. Ohioban meg sok magyar van, ha hasonló fílingre vágyunk (Brunswick, OH környékén szentkoronás rendszám és Mekk Elek autószerviz, hogy mást ne mondjak...).

Aki kíváncsi a téli Minneapolisra és környékére, az nézze meg vagy idézze fel a Fargo (1996) c. filmet. Na, az itt játszódik.

Sétálsz az utcán, és tudod, hogy Amerikában vagy. Akkor is ha még nem voltál korábban soha. De voltál. Nap mint nap ezt látod, nézed a tévében és a moziban. Felismered a gyalogosátkelő sétáló embert mutató piktogramját, a kopottas, pirosra festett pirostéglás épületeket, a csőrös kamionokat, lényegre törő boltfeliratokat, és megannyi más apró részletet, amikről nem tudtad, hogy ismered. És valahogy minden nagyobb itt.

Miért jöttem ide? Kivel? Mi történt eddig konkrétan? És mi jöhet még? A következő részben erről is írok majd! :)

Addig is nézegessetek képeket: http://www.photoblog.com/Vil0443/2012/06/12/minneapolis-day-1.html

Buli a faluban

Egy nagyon jó napon vagyunk túl. Kumpulában utcafesztivál volt, ahol mindenki jól érezhette magát. Külön szépsége a dolognak, hogy hosszú idő után végre élőzenét hallgathattunk. A zenekarok még a játszótér mellett is Clash, Rolling Stones, és más jó zenekarok dalait játszották, így a szülők nem unatkoztak, míg a gyerekeket csúszdásztatták.

Említést érdemel a kb. 30 fokos hőség, amely megadta a fesztivál hangulat alapjait. Friida a környék egyik legaktívabb kisgyereke volt, mezítlábasan táncolta végig a bulit, 11 és 15 óra között. A vég akkor érkezett el számára, amikor egy elég profi lánybanda beállásánál csak leült, és nem mozdult. Ez azért fura, mert ilyenkor táncolni szokott, de ehelyett csak bámult maga elé. Mint G. Laci annakidején a pécsi Szenesben este 11-kor: "Nnnna, én most hazamegyek aludni, csináljátok nélkülem!"

Képeket itt lehet nézegetni: http://www.photoblog.com/Vil0443/2012/05/26/



Finn sör rock:

Tánc párban:

És a gyerek mash pit:

Répaleves evés Clash-re:

Ember és természet

Örömmel jelenthetem, hogy a jeges-havas hírek elfogytak egy időre: Finnország déli fele végre a tavaszt ünnepli! A harmic fokos hőség ugyan elkerült minket (ácsi, Karélia felé volt 27 fok a múlt héten!), de a tavasz 15 fokban is megmutatja magát. És fény, fény, kikerülhetetlen világosság szinte egész nap!

Ebben a bejegyzésben lesznek olyan részek, amelyeket a kutyások és hazafiak, valamint a kutyás hazafiak igazságtalannak, túlzónak, korlátoltnak vélhetnek. Ez teljesen rendben van.


Élet mindenütt

Pehelyréce (wikipedia.hu)

Tavaly hosszú blogbejegyzésekben lelkendeztem a madarak érkezése fölött. Ettől ugyan eltekintek az idén, de ennek nem a közöny hanem az időhiány az oka. Dióhéjban a highlights: Egy hónapja érkezett az első csapat kanadai lúd egy pár énekes hattyú társaságában a szomszédos, hófödte földekre. Őket hamarosan kb. 40 bíbic, és több száz sirály követte. Húsvét előtt egy héttel Lapuából 12 daru vonult nyugatnak, majd Húsvét idején Viikkiben 10 póling körözött a fejünk fölött. A ház előtti tóra rendszeresen lejár 3-4 fütyülő réce a szokásos tőkés récék, danka- és viharsirályok mellett. A múlt héten ellátogattunk a Harakka(Szarka)-szigetre, ahol ezidőtájt a viharsirályok, csigaforgatók és apácaludak költenek lépten-nyomon. Szó szerint. Dühösen sziszegő ludak, vijjogó sirályok jelzik az ösvény mentén, hogy valahol pont az orrunk előtt fészkek vannak, mégha nem is látunk semmit. Ugyanezen a szigeten egy csapat nagy bukót és - végre! - pehelyrécéket is sikerült megfigyelnünk a sziget nyílt tengerre néző oldalán.

A jó idő a terepi szezon hírnöke is egyben. A holtfás projektet folytatjuk idén is. Az idei IUFRO konferencián Prof. Niemela előadásában ez a téma is meg lesz említve, gondolom 2-3 dia erejéig. Ez a 2-3 dia azonban kijelöli a célt, hogy  nyár végére eredmények is kellenek.

Zöldtetők
A zöldtetős téma népszerűsége szárnyal Finnországban. Egyet mondok: ez a projekt képviseli az egyetemet a World Design Capital 2012 programjaiban. Niina, a kutatás "hivatalos" fotósa, aki tavaly (egy filmessel kiegészülve) egész nyáron követte és dokumentálta a biológusok munkáját, heti rendszerességgel kapta a megrendeléseket mindenféle újságoktól. Ez a hullám most csillapodni látszik.

Az egyetemi kutatási program ("Fifth Dimension: Green Roofs in Urban Areas") egy év alatt nagyüzemmé nőtte ki magát. Kutatások zajlanak a talaj és vízminőség, a botanika, zoológia (ökológia), mikrobiológia és mikorrhiza-kutatás/növényélettan terén Lahtiban és Helsinkiben egyaránt. Számos finn érdekeltségű szeminárium után áprilisban nemzetközi szimpóziumot tartottunk a zöldtetők szerepéről a városi környezetben.

Az állattanos részt én vezetem, egy phd hallgató és egy nyári önkéntes segítségével. A háztetőn végzett kutatás olyan nehezen kivitelezhető, hogy kisebb csoda, hogy mi eljutottunk idáig. (Keresd meg a zöldtetőket, egyezz meg a tulajdonosokkal, juss fel a tetőkre valahogy, próbáld meg nem zavarni a lakókat, de ismételj rendszeresen, ahogy a kutatás megkívánja. Válassz kíméletes módszert, ne rombolt a tető szövetét, és a többi). Tegnap a viharos szélben főpróbát tartottunk. Az eltervezett 18 tetőből nyolcat sikerült felkeresni, kijelölni a random mintavételi pontokat és hat tetőn gyűjteni is sikerült. A kezdeti bizonytalanságot követően jó volt látni, ahogy olajozottá vált a munka, és a létra sem szegte kedvünket. A 6-8 kilós D-Vac feljuttatása a tetőre megérne egy külön misét.

Hétfőn folytatjuk, jó idő lesz és meglátjuk meddig jutunk!

Méhek a városban. Kutyák.
Tavaly ősszel egy igen érdekes megkeresést kaptunk egy osztrák-belga művésztől, Christine Stadlbauertől és finn kollégáitól. Arról érdeklődtek, hogy érdekelne-e minket egy olyan projekt, amely a pollinátorok szerepére és védelmére tanítaná a városlakókat a Melliferopolis program keretében? Mégpedig úgy, hogy méhkaptárakat telepítenének a város több pontjára, és a városi mézet adományként adnák, esetleg értékesítenék az itt lakóknak. A dolog nem újkeletű: New York, Melbourne és angliai nagyvárosok mellett méshol is dívik a városi méhészet. A program az Aalto Művészeti Egyetem diákjait és tanárait célozza, és arra ösztönzi őket, hogy találjanak kreatív módokat arra, hogy a lakosság és természet jobban egymásra találjon és támogassa egymás fennmaradását a városi környezetben. Vagy valami ilyesmi. Az environmental art elég népszerű itt, bár nem igazán tudom, mi az?

Méh-hotel. fotó: http://www.southtippheritage.ie

Méhészet a városban? Őrület, de van benne rendszer! A városok tele vannak virággal, a parkok, kertek, erkélyek egész szezonon keresztül, folyamatosan nektárt és pollent biztosítanak a rovaroknak. Ezzel szemben a város melletti végtelen repcetábla két hétig virágzik, aztán vége, nem is beszélve a vegyszerekről, amelyektől a városi növények jobbára mentesek. A mézelő méhek hatása az őshonos szoliter méhekre nem került elő, de az is megérne egy misét. Az eseményen ott volt a Kitchen Budapest egy "megfigyelője" is, szóval valamilyen magyarországi akció is elképzelhető hamarosan.

A mézet mindenki szereti, a méheket nem annyira. Milyen érdekes. A városi mézzel szemben lehetnek averziók, bár Miss Stadlbauer szerint a légszennyezettség nem probléma. Igaz is: ahol a méhek nagyobb tömegben virágot találnak, ott amúgyis alacsonyabb a forgalom. A mézen nem jelentkezik határérték feletti szennyeződés. (Hivatkozásokat fogok keresni, most nincs rá időm. Mindjárt felébred a család). A méhkaptárak jelenléte oktatási célra is kiváló. Itt, kérem, ne csak a kisgyerekekre gondoljunk: a felnőttek éppúgy tanulásra és környezeti nevelésre szorulnak, mint a gyerekek.

forrás: melliferoplis.net

A Melliferopolis keddi szemináriumán előadást tartottam a városi élőhelyekről a pollinátorok szemüvegén át. Szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy nemcsak a mézelő méh képes a beporzásra, és a városi élővilág gazdagabb lehet őshonos fajokban ha a lakosság is tesz érte. Más ugyanis nem fog. Csütörtökön a tettek mezejére léptünk, és a Harakka szigeten profi méhkaptárakat készítettünk. Kollégám, Stephen Venn, elmesélte, hogy hogyan készítsünk "rovarhotelt" (avagy "darázs-garázst", köszi, Sanyi!) szoliter méhek számára a kertbe, erkélyre.

Nem tudom megállni... A méhektől nem félek, ezzel szemben nem érzem jól magam közepes testű ragadozók (kutyák) társaságában. Sokan rajonganak a kutyákért, ez az ő dolguk. Én azonban a földi források fölösleges pocsékolását látom ebben a hóbortban. Tényleg minden lakásba kell egy kutya? Miért kell a fölöttünk lakónak 60nm-re négy? Először a gazdinak kell egy társ a férje mellé. Aztán a kutyának kell egy barát - egy másik kutya. És így tovább.

Soha nem voltam annyira magányos vagy életunt, hogy egy kutyát kényszerítettem volna magam mellé szűkös albérleteim egyikébe. Aztán kiposztolni, hogy szétharapta a kanapét. A gyerekvállalás sem sokkal marad el ettől, de azt legalább meg lehet valahogy magyarázni. A városi kutyák térnyerése előtt, főleg egyedülálló, fiatal nők esetében, értetlenül állok.


Záró gondolatok
Jobbra tekintek a számítógéptől. A nappali üvegén keresztül Viikki zöld legelőit látom barna tehenekkel, azokon túl pedig erdőt. A nyílt terepen viharsirályok százai fehérlenek. Pacsirta énekel. A valószínűtlenül kék égen egy felhő sem látszik, a nap már reggel hat óta ragyog. A levegő tiszta, szinte harapni lehet. Délután talán elbiciklizek Friidával az erdőbe, megnézzük, mi újság? "Kint" nyílik a salátaboglárka, a májvirág, szellőrózsa, de a gyereknek a sárga virágú martilapu is örömforrás. Megkóstoljuk a madársóskát, az erdei füzény friss hajtásait, és szedünk friss csalánt levesnek. A látvány minden nap változik, de ezt meglátni csak annak van esélye, aki nyitott szemmel jár, aláveti magát kíváncsiságának és levetkőzi előítéletei. Az erdő nem csak kutyasétáltatásra és sportolásra alkalmas. Az erdő és a természet tanít, a megismerés örömét nyújtja. Földrajzi helyzettől függetlenül egy egész életen át.

Húsvét otthon és a boltban

Sonka, tojás, retek, torma - mi az? Húsvéti lakoma, avagy egzotikus (retek), borzongató (sonka zsíros részekkel) és emberi fogyasztásra alkalmatlanul erős (torma) ételek gyűjteménye? Itt, Finnországban ez utóbbi inkább igaz. A sonka (sütőben sülve) karácsonyi étek, a retek importcikk, a torma meg távol áll a finn ízléstől. Jó, de akkor mit esznek a finnek Húsvétkor? Tojást, példának okáért. És még sok egyebet is. Tegyünk egy sétát a boltban, majd merítkezzünk meg a hamisítatlan finnországi húsvéti gasztro-örömökben!

Memmi
Kezdésnek a finn válasz a húsvéti sonkára, tormára: a mämmi, magyaroknak memmi. A hagyományos ünnepi desszert(!) alapanyaga rozsliszt, rozsmaláta, molassz és só. Ó, Egek Ura! Hogy ez mennyire szar nehezen megy le a torkomon! A boltban több cég terméke kapható, nekem egyik sem szimpatikus. Niina szerint idén különösképpen felhasználóbarát lett a memmi, talán ennek és véletlenül sem a liternyi vaníliaszósznak köszönhető  képesek voltunk négyen egy dobozzal megenni.

Lássuk hát, mit rejt a doboz? A doboz tartalma ha akarom csokoládéra, ha akarom fosra emlékeztet. Az anyag a tetején foltokban kérges, alatta a zöm a viszkózusnak több fokozatában található. Kanállal belevájva könnyen enged, tapadós. Nehéz szépen tálalni. Az illata nehéz maláta, a Pécsi Sörgyár környékén lehetett ilyesmit érezni bizonyos napokon. A szerb szembeszomszéd még csokoládé jegyeket is felfedezett benne, ezt én népe túlélő taktikájának tudom be. Jarmo kollégám, aki finn, azt is hozzátette, hogy ez az a kaja, ami gyakorlatilag sohasem megy tönkre, ezért az ínséges időkben ez is ott volt az asztalon. Azt azonban ő sem állította, hogy szeretné ezt a különlegességet....Amelyet hagyományosan cukorral és tejjel fogyasztanak, de itt fent, (azaz lent) a nagyvárosban tejszín és/vagy vaníliaöntet dukál. A lényeg az lehet, hogy ezt az ősi tradíciót csak úgy lehet fenntartani, ha sikeresen elnyomjuk a kellemetlen ízt valami kellemessel.

(1)  Kanalazzunk egy óvatos adagot...

(2) Szórjunk rá kristálycukrot...

(3) ..majd öntsük le jó sok vaníliaöntettel!

Hát így. Az egyetemi ebédlőkben húsvét előtt természetesen ez is ott volt a választékban. A memmi, ez a"Finnish pudding", ahogy előszeretettel (és eufemisztikusan) nevezik, tematizálta is a beszélgetést. Az asztaloknál a finnek megbeszélték, ki bírja és ki nem, míg más asztaloknál a külföldiek kaphattak elméleti bevezetést memmiből (Hát, ez me'mmi?).
Én nem bánom, hogy évente csak pár napra bukkan a felszínre, majd Húsvét után újabb egy évre visszakerül a mélyhűtőkbe ez az elnyűhetetlen, furcsa ízű valami. Jó helyen van az ott, a mélyben.


Csokitojás
A valóban étkezésre tervezett finn húsvéti különlegességek között a csokitojás külön figyelmet érdemel. A csokitojások (a szaloncukorhoz, csokinyúlhoz és -télapóhoz hasonlóan) egy átlagos magyar felnőtt számára a szezonálisan megjelenő színes alumíniumba csomagolt tejbevonó (azaz nem csokoládé) semmilyen ízét idézhetik.
Tudom, tudom, Milkából van jobb-szebb (lilább?), de a trend egy átlagos kisboltban (sarki reál) valahogy mindig az volt, hogy volt egy csomó szar nagy halmokban, meg mellettük a Milka és a Szamos, amik meg nem. A csokitojás Finnországban is gyenge eresztés, de a tejbevonót ők hm...nem kedvelik annyira, mint a magyarok. Ráadásul a Fazer jó rég megalkotta a Mignon-t, az ultimate húsvéti csokitojást. Ennek nem a héja csoki, hanem a lényeg: a belseje! Készítéséhez valódi tyúktojásokat fújnak ki és töltenek meg mogyorókrémmel. A töltést követően a tojás szélesebb végén ütött lyukat fehér cukordugóval töltik ki. A tojást épp úgy törjük és tisztítjuk, mintha keménytojás lenne. Merthogy az is! A csokitojás állaga tömör, kagylósan törik. Ennek a nutellásított édességnek az íze valóban szilárd mogyorókrémre hajaz. Íze tömény, lenyelve fojtós, egyszerre kicsit sok is. Ez is szezonális termék, csak pár hétig kapható.

Egyebek
A finn tavasz nem maradhat speciális ital nélkül. A szezon itala az enyhén alkoholos sima (szima), amely otthon is elkészíthető sok cukor (barna és fehér), citrus, élesztő és egy vödör víz segítségével. Kellemes, szénsavas üdítőital, az édes, a savanyú és a szénsavas pezsgés kellően jó keveréke. Ennek az italnak az őse a mézsör/-bor, amelyet széles e világon szinte mindenhol fogyaszottak a régiek. Manapság persze nem kell a megterhelő italkészítéssel törődnünk. A boltok plafonig vannak rakva szimával és az ára sem vészes. Friida is kapott alkoholmentes szimát, amely pont úgy habzott mint egy rendes sör. Hiába, a gyermek "gyereksört" kért.
Említenem sem kell, az italok királynője Finnországban a kávé. Nemhogy ünnep, egy átlagos szombat délután nem telhet el szertartásos kávéivás nélkül. A boltban felkészülten várták a vásárlókat, a képen a Juhla ("ünnep") Mokka nevű elég jónak számító kávé látható nagy tömegben. A fogyást magyarázhatja, hogy átlagos 4 Euró körüli ára helyett csomagját most 2,50-ért lehetett megkapni.
A húsvéti menü családonként változhat, azonban a bárányhús hagyományosnak nevezhető. A húst nem akárhonnan, hanem a Földnek pont a másik végéből, Új Zélandról hozatják. Hazai agrárpolitikusok figyelmébe ajánlanám ezt a piaci szegmenst. Mi is vettünk egy szép adag sztéknek való báránycombot, és nem bántuk meg.
A húsvéti/tavaszi édesség a pasha. Mivel a Valio finn/svéd tejmonopólium honlapján látható recept ízesített túrókból rakja össze a pashát, nem túlzás kijelenteni, hogy ez egy szimpla krémtúró, amit tavasszal kell/szokás enni. Poharas kiszerelésben egész évben kapni.
A sor végére kívánkozik a sör is. Az ünnepi boltbezárásokra gondolva kellett a vésztartalék a derék polgároknak.

A sor biztosan hosszan folytatható, azonban ebben az évben ezekkel találkoztam személyesen.

Sör, sör, sör.