Két link a jelenleg futó zöldtetős kutatásunkhoz. Az egyik véletlen, senki nem tudta, hogy az egyetemi rendszeren belül személyes blogot is írhatunk! :) A másik, ahová pont nem írtam, lenne az igazi blog.
Megkérlek Antoine, csak azt ne mondd, hogy
reménytelen itten állnom, itt e komoly esőben áznom,
de igenis leviszi majd rólam, amit én akarok,
környezetem és családom, szociális körülményeim,
s vele minden bizalmatlanságom, tétovaságom,
mások múltját, mit rám raktak,
csak nem gondolod, hogy ez mind majd rajtam marad,
csak nem gondolod...?"
Antoine csupán annyit mondott: "De igen."
Antoine csupán annyit mondott: "De igen."
Cseh Tamás: Desiré és az eső (1978)
Vigyázat, ez a bejegyzés elég hosszú lett!
Szokásaink rabjai vagyunk, bizonyám. A reggeli kávét sosem mérem, mégis mérget vennék rá, hogy reggelről - reggelre nagyon hasonló kávémennyiségeket teszek a szűrőbe. A kanál sem akármilyen: különleges, kávéőrleményt filtertölcsérbe lapátoló fa céleszköz, szívet formázó kanálvéggel. Még 2005-ben vettem Vaasa közelében egy szuvenírboltban. Ez akkor volt, amikor Niina kijelentette, hogy fél mellettem ülni ha vezetek. Nem esett jól, de igaz ami igaz: a finn télben bármi megeshet, főleg ha pár hónapos a jogsid és még sosem vezettél.
Mivel a kávé állandó kelléke a reggel(i)nek, Friida is igényli a sajátját. Kap is: rózsás csészében Ovomaltin jár neki, amelyet aprólékos gonddal készítünk neki, hadd érezze a helyzet komolyságát! A csészéből Ágimama ivott hecsedli teát amikor itt járt látogatóban. Leányunk erre gyakran emlékeztet is minket: Mamma! Teete!
Szokások tekintetében nem voltunk mi mintapéldányok, de egy gyerek mellett óhatatlanul kialakul a napi program. Az esti fürd(et)ésről például azt hittem, hogy tök alap. Ezzel szemben Finnországban a család meglepve kérdezte: - Tényleg minden nap? Amikor tán kevesebb is elég lenne...
Események persze voltak az elmúlt egy hónapban is, annyi, hogy nem is tudom hol kezdjem? A vége ez lesz: megint semmit nem írok, vagy csak a gyerek viselt dolgairól valamit.
Volt ugye a konferencia Szlovéniában. Érdekes volt, hogy ilyen közeli országba repülővel utazom. Jóhogy, Helsinki legalább 3000 kilométer.
Nem tudom, más hogy van vele, de én egyre jobban utálom a repülést. Félek a felszállásnál, rettegek a leszálláskor. A múltkor Amszterdam fölött még meredeken felszálló gép egyszer csak fekete felhőkbe került és zuhanni kezdett. Nem vicc, 10 másodpercig zúgott lefelé, fütyült a motor? szél? mellettünk, mi meg majd befostunk. Friida is nyöszörögni kezdett, pedig ő a legbátrabb a csapatban. Íme két videó a Helsinki - Ljubljana útról. A másodikban épp egy ilyen rázós eset látszik. Érted: süt a nap, vihar sehol, talán még a szél sem fúj de én mégis feszült vagyok. És ekkor kanyarodik a gép és orrát lefelé fúrva zuhan vagy száz métert, amitől mindenki kissé elhallgat.
A konferenciára különböző okok miatt nem három, hanem négy évet kellett várni, ezért 2007 (Tunisz) óta különösen érdekes volt találkozni a szárazföldi ászkarákok kutatóival. Az európaiak mellett néhányan olyan távoli tájakról érkeztek, mint Brazília, Irán, Japán vagy Ausztrália. A legtöbb részvevőt ismerősként köszönthettem, és jó érzés volt tapasztalni, hogy valamit azért tudnak arról, hogymit csináltam, mit csináltunk az elmúlt években ászkafronton.A konferencia légkörére jellemző, és egyben érthető volt az, amikor az esti grillpartin az emberek nem táncoltak, viszont kis csoportokba verődve beszélgettek egészen zárásig. Így születnek a barátságok, a közös projektek és közös pályázatok. Én legjobban a velem kb. egykorú orosz és olasz szicíliai fiúkkal, és persze régebbi ismeretségekkel, mint amilyen Ivan Tuf, találtam meg közös hangot. Gipo Montesanto, a szicíliai kolega tele van remek ötletekkel, és képes is sok mindent véghezvinni. Francia és szicíliai laborok és egyetemek között röpköd, igazán van mit tanulni tőle. A közösen (és egy brazil ászkológus csajjal) elkezdett projektünk még gyerekcipőben jár, de majd úgyis írok róla ha lesz valami.
Nem (vagy csak egy kicsit :) törleszkedésből, de jó volt találkozni a magyar kollégákkal és diákokkal. Jó sokan voltunk magyarok, szerintem mindenki jól érezte magát.Jártunk közösen a Vintgar szurdokban, ahol a túra egyik legnagyobb élménye ért: végre láttam vízirigót! Nem vizigót, vízirigót. Később, szervezett túránk során valahol Zagornja Radovina környékén egy jókora gleccservölgyet is megnéztünk. Így néztük a völgyet:
Cél az nem volt, szóval egy kilométer séta után spontán Isopoda gyűjtésben tört ki a társaság. Japán és orosz, magyar és szlovén kutatók kérdezgették egymástól a faj nevét, majd a levegő megtelt ezzel: Trachelipus ratzeburgii! A séta után söröztünk, majd megnéztünk egy skanzent ami nagy élmény volt: a 18. század végén felépített majorság, amelyet 1990-ig laktak lakói, megőrizve sőt: megtartva a hagyományos életmódot! Hoppá! Azér' az megvan, hogy a szlovén néni a hegyek között még akkor is középkori eszközökkel sütött-főzött, mezőgazdálkodott miegyéb, amikor én már walkmant hallgattam és golyóstollal tekertem a Polimer kazettát? Mutass ma egy házat, lakást, amiben nincs 1) műanyag tárgy és 2) elektromos eszköz! Na, ez olyan volt - egy darab villanykörtét leszámítva. A hely nevét még keresem, belinkelem ha meglesz.
A konferencia rendhagyó módon arra is alkalmat adott, hogy utoljára szerepljek a Szent István Egyetem színeiben, hiszen idén júliustól kezdve megszűnik a munkaviszonyom a SZIE-n. Ez azt is jelenti, hogy biztossá vált, hogy október után is Helsinkiben maradunk. Hogy meddig? Jövő októberig biztos, a többit meglátjuk.
A dolog lényege mégpedig ez: már évek óta futó, illetve idén indult kutatásokba tudtam bekapcsolódni. Köztük az egyik a város zöldtetőit célozza. Flóra, fauna, ember, talaj és víz: mind-mind érdekes! Én a gerinctelen fauna mintavételezését végzem, Niina pedig fotográfusként kapcsolódott a projekthez. A városi ökológia kutatócsoport nagy hangsúlyt helyez a média tájékoztatására, illetve a humán kutatók (pl. pszichológia, szociológia) bevonása is általános. Fotósra szükség van, mert kell a jó minőségű fotóanyag a média kiszolgálására, valamint az elég rendszeresen megjelenő ilyen-olyan zöldtetős kiadványokhoz is. Mindemellett a művészek, mert ketten vannak, saját projektet dolgoztak ki és pályáznak.
Mi eddig ugyan nem sok helyre jutottunk el, de itt nem is kell messzire menni egy családbarát tópartért, esetleg tengerpartért. Az alábbi képen Kivinokka ("Kőcsőr", a félsziget anyaga és alakja után) kis tengerpartja látható, este hét óra körül. Erre szoktam futni, szóval tudom, hogy 4 km-re van a házunktól. Semmi extra, homok, sirályok meg a jó hideg, édeskés brakkvíz. A víz hideg, de a gyermek gond nélkül fürdik benne. Otthon, bezzeg a langyos fürdővíz "poppá!", azaz tűzforró számára. Mit tehetnék? Hidegvizet kap, ha azt kér. Finn ez, nem más.
A legutolsó videó már ma este történt. A "kisfiú" kis G és anyukája akiket nem tökéletes távollátásom (sajnos nem vicc) miatt fel sem ismertem. Friida persze igen, és egyenesen a tavon átvágva szeretett volna a barátjához jutni. Mivel sok a hínár, nem engedtem átúszni a tavon. :D
A Finnisztan blog ujabb kulfoldi riportja jelentkezik, ezuttal Szloveniabol, pontosabban a festoi Bledbol. Egy nemreg (par eve) nyilt kis hostelban ucsorgok es orommel vetem ra magam az ingyen wi-fire es a szloven billentyuzetre. Ilyeneket tud ez: č ć ž đ meg š! Ezuttal (ješšzumpepi, micsoda lazadas!) nem hoztam magammal a laptopot, valami homalyos okoknal fogva.
Tegnap, negy ev utan eloszor ujra, Szloveniaba utaztam. Ennek talan nincs is jelentosege, de ennek a kis orszagnak egykor, foleg az egyetemi eveim kozepe-vege tajan - fontos szerepe volt az eletemben. Sokat utaztam ide, es itt ertek azok az elmenyek, amelyek pl. vegul meggyoztek arrol, hogy erdemes nyelveket tanulni.
A rengeteg emlekbol mar csak par kontrasztosabb esemeny maradt.
Talan az elso emlek, amikor Piranban a tengerparton probalunk vadkempingezni, de nem szamitottunk ra, hogy a part tokig be van epitve (urbanizalt, ugyebar) es sehol nem lehet csakugy lefekudni es aludni. Valami sotet kert vegiben sikerult azert meghuzni megunkat, fak es bokrok takarasaban. Csak a halozsakot hasznaltuk, sator tul feltuno lett volna. Mondtam mar, hogy Szlovenia esos orszag? :)
Felevvel kesobb, marciusban vonattal Koperba mentunk. Rohadtul faztam, de mivel epp szulinapom volt aznap, Marcival meg kellett innunk egy korso Uniont a tengerpart egyetlen nyitvatarto barjaban, termeszetesen a teraszon. A csomagokat letettuk a koperi vasutallomason es felszalltunk a trieszti buszra. Olaszorszag magikus vonzerot jelentett es jelent most is, de Trieszt annyira a periferian van, hogy igazabol...hat amolyan bemelegitesnek elment, de azert Olaszorszagba erdemes jobban behatolni. A varos onmagaban nem nyujtott sokat, leven alig volt penzunk. Az egyeduli celt AZ IGAZI olasz etterem jelentette, ahol eltokelten valami olasz nevu, nagyon paradicsomos dolgot rendeltunk, lehetoleg a legolcsobbat az etlaprol. Kaptunk is kb. 6 darab raviolit egy oriasi tanyeron valami olyan brutal osszegert, hogy ki kellet menni a penzvaltoba meg liraert. Ez volt a tuzkeresztseg, ahol radobbentunk az europai arfekvesre.
A szloveniai (meg a horvat, szlovak, sziciliai, bolgar, stb.) kirandulasokat jellemzoen a szuksegesnel szukebb anyagi eszkozokkel csinaltuk vegig. Allando utitarsam, Marci segitsegevel nemcsak a koltsegeket terveztuk alul, hanem mindent. Vagyis semmit. Emiatt a balfaszkodasnak minden fokat tobbszor is megjarva, a sajat hulyesegunknek koszonhetoen sokszor fazva es ehesen utaz(gat)tunk ekkoriban. A vadkemping alapveto resze volt a terveknek, hiszen szallasra ki a fene fecserelne a penzet amikor ingyen is lehet aludni satorban vagy halozsakban az Ur csillagos ege alatt? Emlitettem mar, hogy a hegyvidekeken gyakran elered az eso?
1999 marcius elsejen, peldaul elhataroztuk, hogy stoppal eljutunk a festoi Horvatorszagba. Pecsrol Harkanyig buszoztunk, aztan onnan tobb lepesben, (nagy koszonet a jolelku papnak!), de vegul tenyleg a horvat fovarosban kotottunk ki. Aznap ejjel fagyott. Mi a varosban egy utszeli szedresben fekudtunk halozsakjainkban es nagyon faztunk. Hajnali ketto tajan mar egesz tesunkben remegtunk, de aludni nem ezert nem tudtunk. Marcinak a kutyaktol valo rettegese ram is atragadt, ezert a halozsakban lapitva, vacogva kaptunk sokkot amikor egy ag megreccsent a bozotosban. Haromora tajban a gazfozo langjan megfoztuk a zacskos halaszlevet, ami segitette a tulelest. Hajnali ot ora tajban aztan, mint valami ajandek, beuszott a kepbe egy villamos. Futott ulesei voltak, kepzeljetek!Kesobb kudarcba fulladt a tengerpart stoppolas, ezert kicsit meg maradtunk Zagrabban, de az estet mar nem vartuk meg. Fazva, kicsit csalodottan kotrodtunk haza - vonattal.
Szloveniaba sokaig nem volt direkt vasuti jarat, ezert rendesen zagrabi atszallassal lehetett es kellett Ljubljanaba utazni.. Pecsrol reggel 7.5-ko indult a soproni (vagy mi) gyors, ami Barcsig azert minden bokornal megallt. Gyekenyes allomasig az Ormansag es Belso-Somogy is megmutatta magat a reggeli paraban. Ez a delei vasutvonal nyaron ez emlekezetes latvany, igazan kulonleges. Gyekenyes vasutallomason rengeteg molnarfecske feszkel, es a restiben horvat, dus keblu noket abrazolo sorreklamokat ragasztottak falakra. A magyar sorreklamok valamiert a futballra es pocakos ferfiakra alapoznak, vajon miert?
A csatlakozasra egy-ket orat kellett varni. Ez azt hiszem a Kvarner intercity volt. Delutan 4 korul ert Zagrabba, ahol legalabb egy orat kellett varakozni a ljubljanai csatlakozasig. Na ez sem telt unalomban, mert a vasuttal szemben egy szep park talalhato, tovabb menve a Jellasics-ter, valami szinhaz az amerikai nagykovetseg es a Tomislav sorozo - forditott sorrendben.
Ezzel zarom soraimat, mert el kell mennem reggeliert. Adando alkalommal teszek kepeket is a szoveg melle.
Holnap kis G szülinapi partija lesz, ezért Niina valami különlegességet szeretne sütni: rebarbarás pitét. És ugyan mivel arathatná a legnagyobb erlismerést, ha nem azzal a rebarbarával, amit épp az ünnepelt ablaka alatt szüretelt?
A rebarbarának nagy kultusza van Finnországban. Nyáron minden hétre jut egy édesség ebből a nagy levelű, savanykás keserűfűféléből (Poligonaceae): pite és más sütemények, kompót és kiisseli, hogy csak párat említsek. Ha elfogyott a friss rebarbara, még mindig választhatunk epres-rebarbarás joghurtot a boltban.
Errefelé a literes joghurt az alap. Ahol egy háztartásban többen is fogyasztanak joghurtot, ott jobban megéri a literes, csavaros kupakos kiszerelés. Hogy ez vajon miért hiányzik Magyarországon?
Úgy tűnik, hogy a rebarbara növény jó érzi magát északon: mind Helsinkiben, mind pedig Lapuában méteres, haragoszöld bokrok hirdetik, hogy végre itt a nyár és az uborka rebarbaraszezon.
A fővárosiak saját kertet művelnek. Aki nem él családi házban, annak is van lehetősége földet művelni: kis, pár négyzetméteres parcellák állnak rendelkezésre a város több pontján. A kockaházi lakosok általában hagymát, rebarbarát, egy bokor egrest vagy feketeribizlit, esetleg málnát, répát és krumplit nevelnek ezeken a pici parcellákon. Mivel a kerteket nem övezi kerítés (érdekesség: finnül "kiertää" /ejtsd: kiértee/ = kerül, körbe megy), bárki elvihetné a terményt. De errefelé ez nem divat, emiatt Finnország a világnak egy elég különös szegletének tekinthető. Dél-Afrikai főnököm is ezen dörmögött magában, hogyaszongya "Ezt Dél-Afrikában nem tudnák megcsinálni! Aztán folytatja: "Ott több mint kétezer fehér farmert gyilkoltak meg az elmúlt pár évben. Fél éve egy farmert, a feleségét és kétéves kislányukat lőtték fejbe. Semmit nem vittek el a házból." Ő biztosan nem megy haza még jó ideig.
Végezetül egy kishír a kertbarátoknak: én egy paprikát nevelek egy krémtúrós dobozban. A levele már kinőtt neki. A pestről idehozott kétéves vadgesztenye még gondolkodik. Nem halt meg, de idén nem hajlandó levelet bontani. Pedig épp ideje lenne, mert mindjárt itt a tél!
Utóirat:
Ne röhögjetek ki, de azon gondolkodom, hogy mennyire közös hangzású a kert, gård (svéd, ejtsd: górd), garden (angol). Emellé jön a finn kiertää, ami ugye kerülni. A kert szó pedig eredhet a kerít szóból, gondolom. Itt az az érdekes, hogy az angol és a svéd nem finnugor nyelvek.
Jó, tudom, hogy ez egy zöldfülű amatőr gondolatmenete, de igen szimpatikusnak tartom azt a gondolatot, hogy az európai (vagy más is?) nyelvek sok közöset megőriztek egy ősi nyelvből, amelyet akkor beszéltek, amikor jóval kevesebb ember élt Eurázsiában. Én ennél tovább nem mennék, gondoltam, elmondom, hogy mi foglalkoztat mostanság. :)
