Rövid séta egy finn tölgyesben

Finnországi munkáim jellegéből adódik, hogy a fővárosi agglomerációban napi rendszerességgel van szerencsém új helyekre jutni, ezáltal az itteni természetes és épített környezetről mára elég részletes képpel rendelkezem. Ebben a sorozatban szeretnék ebből megosztani. Képes riportjaim mostani fejezete a Tammisto Természetvédelmi Területről szól. 

A Vantaa Repülőtér felé robogunk a tuusulai autópályán. Az utat kockábbnál is kockább irodaházak, szupermarketek szegélyezik, néhol nyílt területek, na meg a szokásos finn erdők, foltokban. Igen, a dél-finn városokban és környékükön álló erdő az a ceruzatörzsű, seprűlombú fákból összeálló massza, amelybe nem hatol a fény és az alja vagy letaposott üres vagy áfonya borítja. Ez, kérem, nem volt mindig, mindenhol így.

Az autópálya közvetlen szomszédságában áll Finnország egyik utolsó természetes tölgyerdője, amely pompázatos fáival bepillantást enged egy letűnt korra. A svéd kereskedők és harcosok, finnugor prémvadászok és halászok ugyanis efféle erdők látványát és gazdagságát élvezhették pár évszázada, egész addig, amíg az egész el nem tűnt a föld színéről.

Hemiboreális
A természetes növényzet összetétele szoros kapcsolatban áll az adott terület klímájával. Finnország déli partvidéke és annál egy kicsit beljebb, a hideg teleinek és hosszú, viszonylag meleg (de nem forró) nyarainak köszönhetően az ún. hemiboreális növényzeti övbe tartozik. Ebben az övezetben az erdők faállományát zömmel fenyőfélék teszik ki, de sok lombos fafaj is természetes előforduló. Köztük a kocsányos tölgy, mogyoró, kőris és gyertyán is közönséges ebben az övezetben. Ez azonban csak a könyvekben van így, mert a valóság - sajnos - más.

Finnország intenzív(ebb) mezőgazdasági művelése történelmi léptékben szinte csak a minap indult, éppen ezért tűnik hátborzongatónak az a hatékonyság, amivel  a természetes tölgy-elegyes erdőiket kiirtották.

Az utolsó, immár csak zsebkendőnyi erdőmaradványok egyike a Tammisto, amelyet 1946-ban nyilvánítottak védetté, Vantaa városban elsőként. Az erdő a fejlett (és háborítatlan) tölgyesekre jellemző ligetes sruktúrát adja, ami rengeteg fényt és gazdag cserjeszintet eredményez. A tölgy és más fafajok eltérő korú egyedei többszintű ("emeletek") erdőszerkezetet hoznak létre, szemben a finn hétköznapokban erdőnek ismert faültetvényekkel és rekreációs erdőkkel, amelyekben egykorú faegyedek és az alájuk szoruló gyorsan növő berkenyék alkotnak két, élesen eltérő lombkoronaszintet.

Szembeötlő a holtfák megléte is, amelyek hasznát (hihetetlen fajgazdagság, ritka rovarok és madarak kötődnek hozzájuk) unásig sulykoljuk, mégis  a mindenkori erdészet számára máig egy tanulandó fogalom, ezért nemigen akarják az erdők holtfáit legalább kis mértékben meghagyni.


Az Tammisto TK 15 hektáros területén nem lehet nem észrevenni az erdő másfajta jellegét. A terület szabadon látogatható, ösvények hálózzák be. Tábortüzet is szoktak rakni, bár az nem tűnt legálisnak.

Érdemes ellátogatni ide. A természetesen felújuló tölgyes, a hatalmas, Finnországban szokatlanul nagy fák és a rengeteg mogyoróbokor "európai" jelleget ad az erdőnek, a (magyar) ember szinte fellélegzik, mert otthonosan mozog az ismerős környezetben.

Nézd, erről beszélek!

A erdő széle

Mogyoró - melegebb klímát jelez

----
Finnisztán a Facebookon is! Csatlakozz, hogy naponta frissülő tartalomból alkothass még jobb képet Finnországról!

A finn vadon gyermekei

Nos, az úgy volt, hogy...persze tudom-tudom, így soha nem kezdünk történetet, de akkor is, szóval az úgy volt, hogy a magyar, a litván, a Seychelle-szigeteki és a finn elmentek egy fából és sziklából épített házba az erdő közepén, amelyben sem áram, sem víz nem volt.

Nos, a történet úgy folytatódik, hogy az egyik magyarnak litván párja volt, a Seychelle-inek finn, míg a másik magyarnak is finn jutott. Azt kapod, amit megérdemelsz, nyilván.

Aztán voltak ott gyerekek is másféltől ötévesig. Az egyik gyerek finnül és angolul beszélt. A másik litvánul, finnül és magyarul. A harmadik magyarul és finnül. A maradék kettő még igen kicsi volt, de persze beszéltek azok is a maguk módján, unos-untalan.

Azt is érdekes lenne elemezni, hogy melyik felnőtt milyen nyelven NEM értett, de maradjunk annyiban, hogy a társalgás angolul, finnül és magyarul folyt.

Bábel a rengetegben

"Nem mennek át a receptorhullámok, Mr Teufel. Ez a vén faház olyan, mint a szivacs!"

Hát ez a társaság az Isojärvi Nemzeti Parkban, a Lortikka kulcsosházban töltötte a hétvégét. A házat egy sziklára ("kallio") építették a Felső-Lortikka tavacska partján, távol a városoktól, de még a kisebb településektől is 10-20 km-re. Ez mondjuk télen, amikor vastag hótakaró fedi a földutakat, eléggé komoly távolság lehet.

A szauna 

A farönkökből és betonból épített házat eredetileg favágók számára építették az 1950-es években, és mint ilyen, szabványépület volt. A központi helyiségben huszonnégy favágó számára volt hely, emeletes ágyakon. A szoba közepén jókora kályha, azon tűzhely. A mennyezet gerendáin szögek és szárítókötelek, a szobában állandóan száradó ruhák lógtak.

A főhelyiségből két ajtó nyílik. Az egyik egy kis szobába, amely a  egykor a munkavezetőé volt. A másik ajtó a konyhába nyílik, amelyben kenyérsütésre is alkalmas kemence és több fatüzelésű tűzhely áll még ma is. A konyha mögött lakott a szakácsnő, a munkahely egyetlen női alkalmazottja. A szakácsnő tálalóablakon keresztül osztotta a munkások eledelét.

A vadonbeli munkát szigorú írott szabályok terelték civilizáció medrébe. A szakácsnő tabu volt, alkoholt inni tilos volt, akárcsak szemetet hajigálni az ágy felső emeletéről az alsóra.

A mellékhelyiségek (pottyantós) a háztól kőhajításnyira találhatók. Pontosan ellenkező irányban, a tó másik partján pedig a 12 fős szaunaépület áll, amely, mivel a tisztálkodás helyszíne volt, törvényben foglalt kötelező része volt a favágótelepeknek. Meglepődünk?

Az épületek mögött-mellett pedig a finn vadon zöldell. Lucfenyő, erdeifenyő, néha nyír és madárberkenye, a mocsári molyűző (a hülye magyar elnevezés egy eléggé látványos rododendront takar), a fekete- és vörösáfonya alkotják fás növényzet alapját, míg a szezon lágyszárúi, a gyöngyvirág, a lápi szeder, az árnyékvirág és a harmatos hegyékesség szemet vidámító látványt nyújtanak.

Hegyékesség

A vörösáfonya virágai

A feketeáfonya virágai

Molyűző (Niina Ala-Fossi)

Lápi szeder (virágban) és vörösáfonya (háttérben) (Niina Ala-Fossi)

A lápi szeder virága színesben

A nemzeti park egyébként a hódjairól nevezetes. Egy rég elhagyott hódvárat mi is láttunk, de mivel a hód várat magára, nem időztünk sokáig ott. A hód, esetünkben kanadai hód, húsa a keresztény kódex szerint halnak számít, ezért böjtkor fogyasztható. A hód, noha megenni biztosan senki nem akarta volna, elvándorolt jó messzire a turistaösvény közelségéből.

"Grabowski kész. Meghasonlott, kilépett. Thoreau-t olvas és nyerskoszton él."

Nem akarok én most demagóg lenni, arra ott van Thoreau (erdő: jó és erős, város: béna és csökött), de könnyen hasonló hangulat kerít hatalmába pár nap erdei kintlét után. Mert mi van férfiasabb, mint tüzet gyújtani a kályhába az esőben bőrig ázott népnek, hogy megszárogathassa a ruháit? Lehet-e valami felemelőbb (nna nem a látvány), mint vörösre főni a szaunában, majd sörrel a kézben pucéran leballagni a mélybarna tóra fürdeni? (A kérdés költői, köszönöm, nem kérek válaszokat!.. :D)

Éjjeli fürdés

Úszás a tóban! (Fotó: Niina Ala-Fossi)

Indulás előtt finn barátunk lebeszélt a zseblámpáról, hiszen "nyár van, ilyenkor mindig világos van". Kivéve, teszem most hozzá, egy koromsötét faház belső szobájában... Csak a vicc kedvéért elmondom, hogy lappföldi útjuk előtt ugyanez a finn barátunk beszélte le a feleségét a meleg ruhákról, mondván "a nyár fent Lappföldön is csak nyár"...

A házban és környékén térerő sem volt, így a telefonok valahová a táskák mélyére kerültek. Végre, kezdődhetett az igazi kikapcsolódás! A tópart adta magát a horgászatra, kis bambuszpecával, giliszta-csalival 2 percenként érkezett kapás, a szerelékünk mihaszna apró sügérekre volt belőve, ezek szerint.

Hogyan is lehetne elmesélni mindent, amikor annyi apró öröm volt ebben a hétvégében, hogy elmesélni is nehéz lenne. A blog pedig nem napló, inkább "dolgok" bemutatását tűzte ki célul. SOkatmondó azonban, hogy a gyereksereg számára a legnagyobb kincs és izgalomforrás Friida vadiúj lepkehálója volt! Beszéljenek helyettem a képek.

"Laavu" azaz menedék, amely ingyen használható bárkinek. Tűzrakáshoz száraz fa és fedél áll rendelkezésre a túrázóknak, cserébe mindent úgy kell hagyni, ahogy mi is találtuk. 

Niina Ala-Fossi fotói:

Az apák kitettek magukért gyerekcipelésben. Főleg azután, hogy eleredt az eső!

Csak játszottuk, hogy csónakázunk. Ez is elég volt! :)

Tetszett? Keresd Finnisztánt a Facebookon is, ott naponta frissül a tartalom!